Ország-Világ, 1882 (3. évfolyam, 1-19. szám)

1882 / 1. szám

■A E­lvált férj. — Víg regény. — Irta.: Ifj. ÁBRÁNYI KORNÉL. Két apas­ági Wellington volt gárda-kapi­tány, későb­b huszárezredes Me­xikóban, utóbb brigade-vezető Abissiniában, utoljára tábornok a spanyol forradalomban. Volt huszonkét sebe, melyek között kilenc föltétlenül halálos. Részt vett har­minchat ütközetben és ötven párbaja volt életre-halálra. Életkora most, mikor szerencsénk van találkozni vele, közelebb áll a hat­vanhoz, mint az ötvenhez. De ő is, mint az erős tölgy, minél vénebb, annál hatal­masabb. Születésére nézve magyar, de hazájában a forradalom óta nem fordult meg. Birtokait, ingatlanait már ifjú korá­ban mind pénzzé téve, tőkéit az angol bankba helyezte el, s jövedelménél többet nem költött soha. Hogy családi örömökben soha sem telt kedve, azt a­ki rá néz, rögtön leolvashatja róla. De hogy emlékei közé, a harcokon és háborúkon kívül gyöngéd regények is szövődnek, azt valószínűvé teszi Wellington barátunk állandó csinossága és kifogástalan öltözéke. Ezenkívül erős gyanút ébreszthet regényes múltja iránt az is, hogy számtalan évek óta minden hónap végén kétszáz frankot küld Budapestre, egy bankházhoz, mely összeg egy nő nevére szól, a­ki azt valószínűleg fel is veszi. Párisban természetesen, hol Wellington barátunk utoljára megtelepedett, várván valamely új forradalmat vagy hadi kalandot, az ilyen érdekes rejtély annyira nem rendkívüli, hogy föl sem tűnik. Miután azonban mi pestiek a polgári erényekben még magasan állunk Páris fölött, tehát bennünket a polgári egyszerűség természe­ténél fogva bizonyosan megölne a kíváncsiság, ha rögtön még nem tudnék, hogy ki az a nő, a­kinek Vági Welling­ton minden hónap végén 200 frankot küld aranyban, s a­ki ez összeget valószínűleg minden hónap elején föl is veszi. Ez a valaki pedig senki más, mint Wellington bará­tunk­­ lánya. Hogy nem törvényes házasságból származott gyer­mek, azt már az eddig ismert körülményekből is, minden szellemes ember egyszerre ki fogja találni. Valamint azt is, hogy ama rejtélyes leányzóról, annak családi neve után ítélve, aligha lehetne kitalálni azt, hogy ő Vági Wel­lington lánya. Hanem hát ez rendesen így szokott lenni minden oly gyermeknél, a­ki történetesen nem annak a gyermeke, a­kinek a nevét hordja. Nehogy azonban a következtetések, Wellington ba­rátunk ötven párbajából és huszonkét sebéből kiindulva, hamis nyomon haladjanak, kénytelenek vagyunk előre bocsátani, miszerint az, a­ki netalán azt hiszi, hogy Wel­lington barátunk az ötven párbaj egyikét azzal vívta, és a huszonkét seb egyikét attól kapta, a­ki ama rejtélyes leányzó édes­anyjának egykoron kedves férjecskéje lehe­tett, az ebben a föltevésben végtelenül csalódik. Mert Wellington barátunknak ama férfiúval, kinek elrablóit jogait sok évek óta havi 200 frankkal fizeti meg, soha párbaja, de még egyéb baja sem volt. Ama férfin egykoron korára negyvenes, de hivata­lára harmincad illetéki számvevői kincstári tisztviselő volt, és máskülönben egészen az elérzékenyedésig békés természetű polgár. Wellington barátunk kardjának egy csörgetése elég ok lett volna hat miatyánkra és tizenkét üdvözletre, ama férfiú ajkairól. És e nemes férfiúról valószínűleg nem is tudott volna a világ soha semmit, és a harmincad illetéki számfejtési akták századokon át hallgattak volna felőle, ha ugyan nincs neki egy szépségéről híres felesége, a ki szintén polgári házból származott ugyan, de a kinek lelkében magasabb világnézet sejtelmének rejtett tüze égett. Férjétől gyermeke soha sem volt. Anyai gondok és kötelmek nem kötheték le ifjú szívének érzéseit,­­ és különös véletlenségből, éppen midőn menyecske korának virágjában volt, akkor vivta Vági Wellington mint gárda­­kapitány harminckilencedik párbaját életre-halálra egy dragonyos kapitánynyal, kit nem ölt ugyan meg, de örökre nyomorékká tett. A bátorság és lovagiasság híre, a győzelem fényé­vel együtt­ koszorúzták Wellington homlokát és egy tánc­mulatsággal összekötött dalestélyen találkozzanak ők. Hanem az erény határait ők túl nem lépték soha, i­miglen azonban a férj részéről egy szerencsétlen esés, (gyakori eset!) rosz orvosok, (még gyakoribb! . . . szó­val a férj önként feladta jogait, (leggyakoribb!) és Wel­­lingtonnal, a harcok háborúk és párbajok rettenthetetlen viadorával megtörtént az a komikum, hogy­­ házi ba­rát lett. Veszélyeket és küzdelmeket kedvellő önérzete gyak­ran fellázadt ugyan e békés helyzet ellen, —­ de a sze­relem hatalma erősebb volt minden indulatánál. E közben született ama rejtélyes leányzó, kiben azonban Wellington barátunk nem soká gyönyörködhetett. Alig volt ugyanis a leányka három éves, meghalt ama férfin, kinek nevét viselte, és még ugyanazon évben meghalt ama hölgy is, ki Wellington szívének bálványa vola. Wellington bár sötét gyásznak árán újra visszanyerte szabadságát, melyet föl nem áldozni többé soha senkinek eltökélt szándéka jön. És hogy bajnok szivét még az apai örömök se gyen­githessék el, egy megbízható távoli rokonnál helyezve el még nagyon kis leányát, s biztosítván neki, míg csak örököse nem lesz, havonként 200 frankot aranyban, el­hagyta hazáját, hogy egészen a szabadságnak és a hősi kalandok bűvös világának éljen, é­s hogy leányáról, ki­nek arcképét anyjáéval együtt állandó kegyelettel és szeretettel hordozván nyakán, amulette gyanánt, legföl­­jebb minden három vagy négy évben egyszer vegyen hírt. Így telt el már jóval több mint húsz év, és az új Odysseus éppen Abissiniából vitorlázott Parisba, hogy on­­— J­g­nan a spanyol forradalom ügyének ajánlja fel kardját és vitézségét, midőn leányától egy sajátkezűleg irt levelet vett, melyben leánya tudósítja, hogy szive végre fölta­lálta azt, ki egyedül teh­eti őt boldoggá a földön, s kinek rövid idő alatt neje lesz, vagy a földön senkié sem lesz. Alias­ zárdába vonul vagy meghal. A csaták tüzében megkeményedett zord bajnokot azonban nem lágyiták meg leányának ömlengései, s örö­met csak a felett érzett, hogy ime lesz tehát valaki, a­ki leveszi válláról apai gondjainak felét, mely azonban hogy egészben is valami nagyon nehéz lett volna Wellington barátunkra nézve, nem mérnök állítani. Az azonban határozottan aggályt, sőt némi bosszú­ságot keltett apai szívében, hogy a csodaszép és ritka lelkű gentlemannek neve, mint lányának soraiból meg­érte, Lengedi Flórián. Annyit ugyanis még nem felejtett el magyarul Wellington barátunk, hogy a Lengedi névnek szószerinti értelmét ne tudta volna, s tudván a Lengedi névnek szó­szerinti értelmét, nem a legjobb sejtelmek támadtak apai szívében leendő vejének családi erényei iránt. Ámde a spanyol forradalom Ugye sürgetvén őt, nem sok ideje maradt arra, hogy apai gondjaival behatón foglalkozzék, s miután ez időtől kezdve lányától saját­kezű levelet többé nem kapott, tökéletesen úgy vette a dolgot, mint bevégzett tényt, s lányát, ha néha időt vett rá gondolni, a legnagyobb léleknyugalommal tekintő Lengedi Flórián nejének. E közben természetesen a legpontosabban kü­ldvén minden hónap végén a 200 frankot aranyban, folyton csodálkozott, hogy a havi gázsi fölemelése iránt ő hozzá (a netalán megszaporodott család fokozódott igényei szerint) kérés nem intéztetik. Azonban a spanyol forradalom is véget érvén, Wel­lington barátunk újra Párisban telepedett le, várván va­lami új forradalmat vagy hadi kalandot, s járatván ma­gának egy magyar hírlapot is, nehogy azzal vádolhas­sák, hogy hazájával semmit nem törődik; mikor egy­szerre csak — éppen reggeli csibtakozás közben — mint villámcsapás hatott Wellington barátunkra egy hír, mely ama bizonyos magyar hírlapban szóról szóra eképpen hangzik : Válás. A fővárosi körökben általánosan ismert és kedvelt ügyvéd és földbirtokos Lengedi Flórián, szintén általánosan tisztelt és kedvelt nejével, köl­csönös megegyezés következtében felbonta a házas vi­szonyt, melyet három év előtt kötöttek. A tény, hogy e hírt a nyilvánosság elé vihetjük, mutatja, hogy a házassági viszony fölbontása teljesen önkéntes és köl­csönös megegyezésen alapul, s a tisztelet és becsülés úgy irántuk, mint közöttük ezután is érintetlen marad. Wellington barátunk, mikor e sorokat olvasta, nem hitt szemeinek. Újra elolvasta, s újra csak azt olvasta. Végre elhitte, sőt már ekkor nagyon is természetes­­nek találta. Eszébe jutott, hogy a Lengedi név iránt már akkor alapos aggályai támadtak, mikor még csak arról volt szó, hogy ez a tisztelt úr fogja nőül venni lányát. És mindjárt a következő percben oly lovagias érzel­mek futották végig harcedzett idegeit, minőkre rég nem emlékezett. — Egy elhagyott nőnek védőre van szüksége! — Előfizetési ár bérmentes postai szétküldéssel. Negyedévre...........................................................2 frt 50 kr. Félévre ... .................................................5 „ — „ Egész évre.................................................................10 „ — „ Felelős szerkesztő:­­ Kiadó-tulajdonos: Dr. SZINNYEI JÓZSEF swiLCKENS F.C.És FIA BUDAPEST, Koronaherceg­ utca 3. szám, I. emelet. Egyes füzetek ára könyvkereskedés utján megrendelve, avagy helyben és vidéken házhoz hordva 40 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez. (Gránátos­ utca 6. sz. I. em.) címzendők. I. Füzet 1882. Két hetenkint egy füzet jelenik meg. III. Évfolyam.

Next