Ország-Világ, 1882 (3. évfolyam, 1-19. szám)
1882 / 9. szám
IX. Füzet. DR HUGONNAI VILMA: szabadelvűség századában élünk és azzal szeretünk magunknak hízelegni, hogy par excellence szabadelvű nemzet vagyunk. És ha jól meggondoljuk a dolgot, bizony-bizony be kell vallanunk, ha nem is másoknak, legalább magunknak, — két szem közt, — hogy a mi szabadelvűségünk sok tekintetben gyönge lábon áll, és nem egyszer cserbenhagy bennünket. Hogy messze ne menjünk, vegyünk csak egy kérdést, mely ezúttal önként tolakodik tollunk alá: a nőemancipáció kérdését. Hogy állunk e tekintetben? Ha a szót eredeti értelmében vesszük, s azt értjük rajta, hogy a nőket kiszabadítjuk vele a rabszolgaságból, akkor büszkén fönn hordhatjuk fejünket, mert nálunk a nők nem rabszolgák, nem is voltak soha. Nem adják, nem veszik őket pénzen. Ez igaz, de ha az emancipációt nem etymologbce magyarázzuk, hanem a nőknek a férfiakkal való egyenjogúsítását értjük alatta, és kérdjük: hányadán vagyunk ezzel ? — Arra már kissé elszégyenli magát szabados víiségünk, elkezdünk hímezni-hámozni, és végre is „nem-akarásnak nyögés a vége.“ Egyenjogúság! — kiált föl a legtöbb férfi, — de hát nem egyenjogúak-e velünk a nők?! Nem tekintjük-e őket teljesen magunkhoz hasonlóknak, sőt többnek ? nem dédelgetjük, kényeztetjük-e őket, nem hordjuk-e őket úgyszólván tenyerünkön, nem vetjük-e magunkat alá minden parancsuknak, kívánságuknak, szeszélyüknek, nem állunk-e valamennyien többé-kevésbbé az ő kormányuk alatt? — Igen, és — nem! Dédelgetjük, kényeztetjük őket — mint gyermekeket; hódolunk szeszélyeiknek — mint gyermeki szeszélyeknek; — de hát egyenjogúsítás-e ez? egyenjogúaknak tekintjük-e magunkkal a gyermekeket? Nem. Milyen nálunk a nő helyzete ? Míg szüleinél van, gyermek , ha férjhez megy, megint csak gyermek. Taníttatják, neveltetik, de csak úgy, hogy azért mégis gyermek maradjon. Elismerjük, hogy épp oly szellemi tehetségei vannak, mint a férfinak, de nem engedjük meg neki, hogy ezen szellemi tehetségeket úgy kifejlessze, mint a férfi. És mindennek oka puszta önzés. Nekünk tetszik a nőben a naiv gyermek, és attól félünk, hogy ha a szellemi tehetségek kifejtése megfosztaná őt a naivitás humporától, nem tetszenék annyira. De hagyjuk ezt, hisz most nem célunk a nőemancipáció mellett plaidirozni. Egy nőt, egy minden tekintetben tiszteletre méltó nőt akarunk ezúttal olvasóinknak bemutatni; egy ritka szellemi tehetségekkel és erélylyel megáldott asszonyt, ki vasszorgalmával és vasakaratával maga vívta ki magának az egyenjogúsítást, és úttörője volt hazánkban egy nagy eszmének. Hugonnai Vilma grófnő 1847. november 30-dikán született Tétényben. Atyja szentgyörgyi gróf Hugonnai Kálmán és anyja temesti Pánczély Teréz volt. Az ő gondos felügyeletük s egy nőtanító vezetése mellett nyerte az első oktatást, s azután két évet a pesti angol kisasszonyok zárdájában töltött. Innen a könnyű fölfogással és rendkívüli értelmi tehetséggel megáldott virgonc lányka 1859-ben Pröbstl Mária asszonynak jó hírnevű nevelőintézetébe került, hol tovább képezte magát és mindinkább megkedvelte a tudományokat. Itt négy évet töltött és 1863 végén mint szellemes, kitűnően művelt nő tért vissza a szülei házhoz. A bájos és kiváló szellemű grófnő csakhamar közbámulat és hódolatat tárgya jön az egész vidéken, és előre volt látható, hogy nem soká marad szabadon Hymen láncaitól. — 1865-ben csakugyan férjhez ment Szilassy Györgyhöz, kivel most is boldog családi életet él. A háziasszony és anya gondjai azonban nem feledtették vele a tudományokat, melyekkel nevelése bejette után is nagy előszeretettel és odaadással foglalkozott, s folyton élt benne a vágy, hogy magát a tudomány terén tovább képezhesse. Végre nem tudott ellenállni ezen vágynak, és'72-ben atyja és férje beleegyezésével útnak indult Zürich felé, hogy az ottani egyetemen az orvostudománynak szentelhesse magát. A fiatal és lebilincselő modorú grófnő itt is csakhamar köztisztelet tárgya lett s ezt a tiszteletet még inkább fokozták nagy haladásai az orvostudományban. Kitűnő jártasságot szerezvén magának az orvostudomány minden ágában, az 1877-dik év nyarán már alsegédorvossá neveztetett ki, s mint ilyen egy évig működött Rose egyetemi tanár oldala mellett. 1878-ban megírta orvostudori dissertatióját, melynek címe volt: „lieber die ersten hundert Croup-Operazionen in Zürich“, és kiállván az orvosi szigorlatokat, 1879. február 11-én az orvostudomány doktorává avattatott föl. Fölavatása után azonnal visszatért családjához és két hó múlva a budapesti egyetemen szülésznői oklevelet nyert. Ezután mint rendkívüli hallgató eljárt Korányi, Kovács József, Kézmárszky és Rupp jeles orvos-tanárok előadásaira, és miután a budapesti egyetemi gymnáziumban kitűnő sikerrel kiállta az érettségi vizsgálatot, orvosi oklevelének nostrifikálásáért folyamodottaz egyetemhez, késznek nyilatkozván az összes orvosi szigorlatoknak újra alávetni magát. Az orvosi kar és az egyetemi tanács, meg lévén győződve dr. Hugonnai Vilma grófnő kitűnő képzettségéről, egyhangúlag pártolóan terjesztette föl kérvényét a közoktatásügyi miniszterhez, ki azonban — fájdalom — mindeddig nem volt hajlandó a nostrifikációba beleegyezni. Reméljük azonban, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr nem lesz továbbra hajthatatlan és csakhamar bele fog egyezni, hogy ezen kitűnő tudományos képzettségű nő-orvos a maga választotta pályán embertársai javára áldásosan és akadálytalanul működhessék. Az orvostudomány bajnokai bizonyára a legnagyobb örömmel fogják üdvözölni ezen új pályatársukat, kinek eddigi sikerei is a legnagyobb tiszteletet és elismerést vívták ki számára, s ki a magyar orvosi karnak mindig becsületére fog válni. Dr. Philaleth. Néha-néha, egy-egy pillanatra, széttátong földünk s méhéből gőz, tűzáradat tör ki. Aztán bezárul. Kétkedves szemlélve áll a tudomány fölötte; a nép babonája reá mondja: a pokol! Mosolygunk. Letűnt az ily káprázatok kora. Gyermek mese... Pedig dehogy tűnt le! Csakhogy a jelen kor poklát se a föld keblében, se a víz alatt ne keresd; a föld felett foglalt az helyet. Szibériát hívjuk mi így; az orosz kormány kulturgyarmatnak híreszteli. E föld feletti pokolból évenkint egy-egy árny visszatér a nap fényes világára. Ilyenkor hat el hozzánk hír, egy-egy hang az ősvadonból. Egész Európa figyelemmel lesi a szót, csodálja a szökevényt. Beszél mesésnél mesésebb dolgokat, szól mindenről, csak egyet nem magyaráz meg: mely úton talált ki a veszélyek útvesztőjéből ? Csodásnak mondja ez utat, de el nem árulja. A világért sem. Ugyan miért? Egyet-mást ismerünk már a szibériai száműzöttek életéből. Innen is, onnan is kéretlenül nyújtanak fölvilágosítást. Az orosz kormány statisztikusai, nemzetgazdái által világra szóló tabellákat készíttet Szibéria állapotáról. Nagy hangon híreszteli, hogy ő kulturális feladatot teljesít, ő a civilizáció úttörője. Útja Ázsia, Szibéria az első állomás! Századunkban két nagy eszme jutott győzedelemre, hogy ezt kivívtuk, méltán büszkén tekinthetünk korunkra. A rabszolgaság eltörültetett, a börtön megszűnt csak büntető hely lenni. Az első esetben az volt a vezéreszme, hogy mivel minden ember nyelvvel bír, legyen az bármily kezdetleges, meg van adva a lehetőség értelmét fejleszteni, tehetségét művelni. A rabszolgaság az áldozatban csakis a nyers természeti erőt engedé érvényre jutni, árucikké téve, mint az állat nyers erejét. Ez ellen fölháborodott a civilizáció lelkiismerete. A második esetben ugyanazon nagy eszméből indult ki a mozgalom. Azt mondá: a társadalomnak s az államnak joga van megfosztani az ellene vétkezőt polgári szabadságától, de nincs joga emberi rendeltetésének útját állani, elvonni tőle a munkát, mely életét emberiebbé, könnyebbé tegye; kötelessége az elitélteknek testi és lelki tehetségeik tovább 27 A bradjaga útja. (A szibériai számüzöttek életéből.) DR. HUGONNAI VILMA. jpg,«WF- ORSZÁG-VILÁG. • ?S — 209 1882. év.