Ország-Világ, 1883 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1883-04-28 / 18. szám
274 hogy X. vagy V. színiképezdei kisasszony, azt a néhány szót, ami neki jutott, jól vagy rosszul mondta-e el, hogy van-e tehetsége vagy nincs, lesz-e belőle valami vagy nem lesz semmi ? — ugyan ki törődnék ezzel ? Holott azoknak a szegény kis báránykáknak ebből áll minden boldogságuk s boldogtalanságuk. Ha nevüket nyomtatva s megdicsérve látják, azt hiszik, már az egész világ velük foglalkozik. Ha pedig az ellenkezőt tapasztalják, kétségbe esnek és keservesen sírnak. A verseny tehát a kaszinói mágnás had és a fiatal zsurnaliszta sereg közt korántsem tréfa dolog. A zsurnaliszta nem adhatja ugyan azt, amit a mágnás adhat, de a mágnás sem adhatja azt, ami a zsurnalisztának rendelkezésére áll. A kezdő színésznő pedig egyformán rászorul mindkettőre. Mert azJ mágnás-had befolyásolja a színházi intendatúrát, a zsurnaliszta-had pedig befolyásolja a közvéleményt. S ha a kezdő színésznő nem mosolyog egyikre is, másikra is elég kedvességgel, kész a bosszúállás. A mágnás nagy hangon lármázik a színházban, a zsurnaliszta még nagyobb hangon lármázik az újságban. Ez a fiatal színésznők előiskolája. S bizony ezen keresztül menni, ahhoz sokszor nagyobb művészet kell, mint később a színpadon. De nemcsak ebben rejlik minden veszély. Ez csak a Scylla és Charibdis. De hol vannak még a szirén dalok? A fiatal leánykák, akik közt már a legtöbb kellően ki van fejlődve, mind együtt vannak a színi képezdében. S ha belső baráti viszonyba nem is lépnek, mindenesetre megismerik egymást. Érdeklődnek egymás iránt, és „Wir Mädchen unter ans“ bizony szóba hoznak mindent. Sok olyat is, ami nem szorosan az isteni művészet theológiájához tartozik. Aztán ezek a leánykák rendszerint nem gazdagok. Soknak a szülője sem lakik Budapesten, csak a néni vigyáz rá. Ah! és azok a nénik! azok mind oly kedvesek és okosak. És szörnyen tudnak vigyázni a gondjaikra bízott leánykákra. A világért sem engedik meg, hogy valaki a leánykákat rossz hírbe keverje. Hanem ha valami komoly, tekintélyes pártfogó kínálkozik, az már egészen más. Mert hisz a cél uta végre is az isteni művészet! S a többi mind mellékes dolog. A művészetnek egészen más világnézete van, mint a közönséges polgári életnek. A művészet terén a leány és az aszszony közti válaszfalak leomlanak. A leánynak éppen annyi joga van, mint az aszszonynak, és az asszonynak éppen annyi szabadsága van, mint a leánynak. És egyszerre csak a kedves leánykák közt az egyik, aki eddig is csinosan öltözött ugyan, de mindig egyszerűen, megjelenik elegáns toiletteken. Finom szabás, drága szövet. Már amint az utcán végig megy, mintha csak a dicsőség útján menne végig. S hogy milyen szép, addig azt nem is tudták. Most minden előnye egyszerre szembe tűnik, s minden szemet lebilincsel. A bohó, ártatlan és kiváncsi leánykák, amint meglátják, rögtön neki esnek. Forgatják, nézik, bámulják minden oldaláról. „Ah! beh szép vagy! — hol kaptad ezt a gyönyörű ruhát? ki vette? mi volt az ára? ki csinálta? Oh! ha nekem is lehetne ilyen ruhám!“ — És hát miért ne lehetne? De még maga a szép toilette nem elég. A leánykák, akik a színi előadásokat csak a zenekarból nézik, észre veszik, hogy elegáns barátnőjük földszinti vagy első emeleti páholyban ül. Mert páholyból bizonyosan többet lehet tanulni, mint a zenekarból. Aztán, ha elegáns barátnőjük bármilyen alárendelt kisegítő szerepben a színpadra lép, a közönségben oly tüntetőleg nyilatkozik a jóakarat. Mintha egy egész black volna berendelve az ő javára. Hogy tapsoltak neki! És másnap még az újságokban is megdicsérik. Mert hisz az udvarias zsurnaliszták csak nem lehetnek hálátlanok a sokékért, melyeken oly kitűnően mulatnakzá a szegény jámbor kis báránykák, akik oly hűségesen magolják a szerepeket a házi színpad számára, s oly szívdobogva várják az egyes föllépti díjakat, melyekből, amint kikapták, szerényen megvacsorálhatnak a színfalak közt, s ezt látva, fejüket vesztik, megzavarodnak és megkérdezik maguktól, hogy: kinek van igazsága? nekik-e, akik szenvednek, nélkülöznek, s alig haladnak valamit? vagy azoknak, akik fényben, boldogságban, gyönyörökben élnek és mindenütt pártfogást s ünnepeltetést találnak? Hát várjon a kedves, a bájos Teréz sohasem látta ez örvényeket, és sohasem hallotta sem magától, sem másoktól ezeket a kérdéseket? Sohasem mondták-e neki, hogy mily kedvesek és szépek az ő beszédes szemei, de mily halvány, mily beesett az arca! — bizonyosan sokat tanul és keveset szórakozik. Pedig kellő szórakozás nélkül a lélek működése is bénítva van. S egészség nélkül nem lehet elérni semmit. Lám, milyen jó volna nyáron fürdőre menni, vagy beutazni Svájcot! Onnan felüdülve, megerősödve térni vissza. Megnézni Párist, s tanulni többet egy hónap alatt, mint a színi képezdében öt év alatt? — És sohasem vette észre, hogy még társnői is bizonyos sajnálkozással nézik bár csinos, de egy kissé kopott ruhácskáit? Vékony felöltőjét a hideg télen, és vékony cipőit esős, sáros időben? És sohasem vette észre ünnepelt társnőinek szemeiben sarkaik körül a gúnyt, mely gőgösen lenézi, ha leckéjét jobban tudja, mint amazok, — s mely megvetőleg mosolyog, ha a tanár egy pár kegyes szóval megvigasztalja s megdicséri őt amazok rovására? Hallotta-e, vagy nem hallotta? látta-e, vagy nem látta? — miért keressük? — Ő ma nemcsak névre, de értékére nézve is csillag. A többiek pedig csak hulló csillagok voltak. S míg ő folyvást fölfelé szállott a dicsőség egén, azok lefelé rohanva a föld ingoványaiban enyésztek el. Brávó Teréz! — Ez így volt szép, így volt igazán nemes! — És hogyne sikerülnének neki most a kedves leánykák szerepei, mikor az ő egész lénye összhangzik azokéval ? Az ő gazdag temperamentuma egy pillanatig sem kénytelen habozni, hogy a naivitás jellemző hangjait s mozdulatait megtalálja. Mind az készen van ő benne, és tettetés nélküli természetesség. Nem fenyegeti modorosság, mert minden jól áll neki. És miért áll neki minden jól? Azért, mert minden szaván, minden mozdulatán egy teljesen tiszta és nyílt lélek bája ömlik el. Ez az ő hatásánaak titka, mindazokon a becses művészi adományokon kívül, melyekkel őt a természet fölruházta. Ki vette észre benne a hajlamot? Kinek jutott eszébe őt a színi pályára adni? mindezek érdekes momentumok, de nem tudnánk számot adni róluk. Az bizonyos, hogy a színi képezdében nem fogadták valami nagy reményekkel. Vézna, fejletlen kis leányka volt, mikor jelentkezett. S csak annyi szerencse járt vele, hogy sem púpos nem volt, sem sánta. Fölvették, mert: ki tudja, kiben mi lakik? Csakhogy már mikor fölvették, ejtettek rajta valami változtatást. Szigeti József írta be a nevét a növendékek könyvébe. S az a név, melyet beírt, nem az volt, melyet a kis leány bemondott. Mint Stern Teréz jött el hazulról, s mint Csillag Teréz ment haza. Mikor a kis Teréz első éveit töltötte a színi képezdében, akor Paulai Ede száműzve a nemzeti színháztól, minden tevékenységét a színi képezdében összpontosította. S mert mindennel, ami ide tartozott, behatóan és teljes odaadással foglalkozott, éles szeme, s kiváló ösztöne csakhamar fölismerte a kis Terézben a rendkívüli tulajdonságokat. Pauláné, aki nagyon jó és okos asszony volt, s a maga nemében egyike a legnemesebb művésznőknek, szintén szerette figyelemmel kísérni a fiatal színésznői nemzedék fejlődését, s az ő szeme is megakadt Csillag Terézen. S amint megakadt a szeme rajta, többé le sem vette róla. A szó szoros értelmében második anyja lett. Pártfogolta, támogatta, nevelte, oktatta. S a jó szív igaz örömeit érezte, mikor látta, hogy gondozása nem hiába való. S az eredmény mindig szebb, s biztatóbb, így nevelődött, s így fejlődött Csillag Teréz a Paulai szigora, és a Paulámé jószívűsége között. „Csak kitartás !“ — mondogatták neki. „A jutalom el fog érkezni.“ — És elérkezett. De nemcsak a szép vonás Csillag Terézben, hogy míg sorsa nehéz volt, soha nem panaszkodott , hanem még szebb az, hogy mikor divatba jött s a közönség kedvence lett, sem el nem kapatta magát, sem el nem bizakodott. Ma is annyi gondot fordít minden szerepére, s annyi aggodalommal lép a község elé, mintha egész jövője attól az egy föllépésétől függne. A művészet neki szentély, s nem komédia. De bármily gazdag temperamentum lakik benne, s bármily sokoldalú is az, mai szerepköre mégis szűk, s ezért van, hogy némely ábrázolásaiban stereotyp. De ez természetes, mert hisz a fiatal naiv leánykák mind egyformák. Ezen a bajon segíteni kell, és segítve is lesz. Csillag Teréz nemsokára a fiatal asszonyokat fogja játszani a színpadon. S akkor a kedves kis művésznőből nagy művésznő fejlődhetik. De azért a kis leányokra olykor-olykor, gondoljon vissza akkor is. írj. Ábrányi Koknin.. . N S Z A G V1LAG. 1883. évfolyam. Hatónál. (Képpel.) Egyikét a legvonzóbb és hangulatkeltőbb tájképeknek közöljük a 277-dik lapon. Az esthomály szétterjeszté már szürke fátyolét, eltakarva vele, a távoli bérceket, melyeknek körvonalai is mindegyre homályosodnak. A tó vize csillog még, noha az utolsó napsugár is elbúcsúzott már tőle s a hold még nem hinti szét hullámain szelíd fényét. Ató vizét nem háborítja semmi, a madarak elültek, egy halászka sem kering fölötte, hogy egy-egy tapasztalatlanabb halacskát fogjon, fecske nem súrolja hegyesszárnyával a habok tükörét, csakegy.-