Ország-Világ, 1883 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1883-06-30 / 27. szám

Előfizetési ár bérmentes postai szétküldéssel. Negyedévre........................... . . . . . 2 frt 50 kr. Félévre...................................................................... 5 „ — „ Egész évre................................................................10 „ — „ Felelős szerkesztő [ Kiadó-tulajdonos Ifj. Ábrányi Kornél J.Wilckens és Waidl BUDAPEST, Koronaherceg­ utca 3. szám, I. emelet. Egy szám ára 20 kr., megrendeléseket s előfizetéseket elfogad minden hazai és külföldi könyvkereskedés. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Koronaherceg­ utca) címzendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 1883. Junius 30. Megjelenik minden szombaton, két ívnyi terjedelemben. IV. Évfolyam. Pénzházasság. — regény. — Irta: ACSÁDY IGNÁC. (Vége.) röngyelet folyt egy héten át Felvégen. A részvénytársulat törvényszerűen megalakult s elnökévé valami osz­trák herceget, alelnökévé báró Ladoméry Elek magyar képviselő­t választotta. Az igazgatóság­ban helyet foglaltak az eddigi tulajdonosok, Berg és Terczel, ki a vállalat vezérigazgatója maradt, továbbá Ladoméry Vince báró, sőt egy pár országos notabilitás, is, és végül dr. Kie­selstein. Válogatott, úri társaság vette át a részvénytársulat vezetését Ez urak mindnyájan Felvégen időztek s tiszteletükre egymást érték a lakomák, kirán­dulások, mulatságok, melyek főrendezését ez­úttal is Elek báró vitte. Berg lovag gyönyörködhetett vejében, de műve anyagi sikerében is. Csakugyan meg volt elégedve. Méltóságos nyugalom, de egyszers­mind büszke önteltség szólt halvány arcáról. Magának foglalta le nemcsak az egész hasz­not, hanem az egész dicsőséget is. Diadalmas hadvezérnek tekintette magát, csakhogy ő ka­tonái érdemeit szintén magának tulajdonította. Ő csinált mindent, s mivel ezt fűnek-fának elmondotta, sokan el is hitték, s tömjéneztek neki, főleg Felvégen, melynek lakossága sok­féle előnyt remélt az új vállalattól. Mindenki dicsőítette a lángeszű férfiút, ki száz meg száz munkásnak szerzett kenyeret, egy egész vidék gazdasági fejlődésén lendített s a csöndes Fel­véget élénk ipari és kereskedelmi ponttá va­rázsolta. Berg lovag zsebre rakta a tömjént, éppen úgy, mint a milliót, melyet az üzleten szerzett. Bámultatta, ünnepeltette magát, élvezte a nép­szerűség könnyen szerzett borostyán-leveleit. Még fáklyás­ zenével is kitüntették a hálás polgárok. Hízott a dicsőségtől, de csak úgy titokban, és el nem mulasztotta minél többször ismé­telni, hogy ő bizony semmibe sem veszi az effé­lét. Elég neki a teljesített kötelesség öntudata. — Majd szerzünk hozzá más kitüntetést is —jegyzé meg alkalmilag Vince báró.Az öreg úr egészen a lovaghoz szegődött, úgyszólván udvari bárója lett. Házában lakott, rendesen nála étkezett s a családhoz tartozónak tekin­tette magát. A lovag szívesen látta, mert hasz­nát vehette; tekintélyét sem csekély mérték­ben fokozta a benső viszony, melyben az öreg úrral állt, ki szegény báró volt ugyan, de még mindig a főrendiház s a kaszinó tagja, a mi pedig sokat nyom a mai világban. — Abból sem kérek — felelt a lovag, ajkait össze­biggyesztve. — Nemes vagyok, lovag vagyok, mi legyek még? A röm báró. Én is az legyek? Minek? Szerezzék meg a báróságot fiaim. Hagyok reájuk hozzá való va­gyont. Ezt szerezzék meg ők, ha akarják.Maradjon nekik is terük az emelkedésre. Nekem nem kell a báróság. De tudja — folytatta bizalmaskodva, — valami mégis jól esnék. Fiaimról már gondoskodtam. Most ma­gamra akarok gondolni, nem hiúságból, de mert imponál a világnak. Nekem van ugyan rendjelem, de az egészen elvész a gomblyu­kamban. Udvari ünnepélyeken láttam olyano­kat, melyeket széles szalagon a nyakban visel­nek. Ez szép, ez impozáns. Azután láttam is­merőseimet aranyhímes frakkban, fényes egyen­ruhában. — A konzulok — mondá Vince báró.­­— Ilyen konzi­lság lenne önnek való. — Persze — felelt a lovag, — az egyen­ruha tekintélyt ad. Ha ismerőseim félannyi vagyonnal betölthetnek ilyen állást, én csak joggal táplálhatom a dicsvágyat, hogy ne kell­jen mindig abban a gyászos fekete frakkban, melyben nyomtalanul eltűnik az ember a tö­megben, a legfényesebb ünnepélyeken meg­jelennem. — Ilyen állás való önnek, — felelt Vince báró mosolyogva. — De mit csináljunk? Az európai konzulságok be vannak töltve, s az állások mostani viselői nem is mutatnak ked­vet, hogy egyhamar itt hagyják e siralomvöl­gyet. De van még világ Európán kívül is. Ta­lán megszerezhetjük valamelyik délamerikai köztársaságét. — Ez ellenkezik monarchikus érzelmeim­mel — válaszolt a lovag, ki attól félt, hogy a köztársaságtól származó cím rossz hírbe hoz­hatná a felsőbb köre előtt — De remek egyenruhát viselhetne — mondá Vince báró. — Egészen tetszése sze­rintit. Fantasie-uniformisban járhatna. — Az már más — felelt elgondolkodva a lovag; az egyenruha szépsége elaltatta aggo­dalmait. — Erről még beszélünk. Vegye ke­zébe a dolgot, kedves báróm. Az örömteli, lelkesült hangulatot nemso­kára mégis megrontotta valami. Gratser Albert úr, a gentleman ügynök értesítette a lovagot, hogy végre sikerült ösz­­szeszednie Elek báró váltóit, beküldte róluk a kimutatást. Egy részük már le is járt, kérte tehát mielőbbi kiegyenlítésüket. Gratser úr tudta, hogy keserű labdacscsal kedveskedik a lovagnak. De tudta azt is, hogy a lovag mostanában fényes üzletet csinált s így könnyen lenyelheti a pirulát. De bizony rosszul számított. Mikor a lovag a levélhez mellékelt jegyzéket átnézte, elször­­nyűködött a számla nagyságán. — Megbolondult ez a gazember! — kiáltá. — Ki hallott ilyet. Elek adósságai kétszáz­­tizenegyezer forintot tesznek? Hisz az egész vagyon! És az a hitvány ügynök azt hiszi, hogy én ezt kifizetem. Rögtön sü­rgönyözött neki, hogy nem fizet semmit, hanem fenyítő feljelentést tesz a csalárd hitelezők ellen. Mert itt kétségkívül furfangos csalásról van szó. Ő mér­sékelten, úgy ötvenezer forinttal Eleket is részeltetni akarta a nyereségben. Hisz csakugyan vette hasznát. De 53 A KIS MŰVÉSZ-

Next