Ország-Világ, 1885 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1885-04-11 / 15. szám
U.IIIPIUIU1 p- ■' » *W»'Wf ■» Mp.f.Viw;' PETŐFI ÉS ARANY. Irta PINTÉR KÁLMÁN. Arról a baráti viszonyról akarok szólni, mely költészetünk történetének egyik legvonzóbb lapja s melyről jeles költőnk, Lévay József is oly igazán mondotta: «A szép után, mely ég felé vezet, Két lángszellem miként ölelkezett», Petőfi Sándor és Arany János nemes baráti viszonyáról s e viszonynak az Arany lelkében oly sokáig visszazsongó bits emlékezetéről. Nemzetünk történelmének legszebb szakaszai közé tartozik a harminczas és negyvenes évek története, mikor az egyenlőség eszméi tünedeznek föl, a jobbágyság helyzetét és az emberi méltóság fogalmát egymás mellé állítják, a nemzet nagyobb részéről, a népről, beszélni kezdenek, költészetének üde virágaiban már gyönyörködni is tudnak, gondolkodásmódját, természetinek, jellemének naiv nyilvánulását figyelem és tanulmány tárgyává teszik. Ekkor lép föl Petőfi hatalmas költői géniuszával, megírja költeményeit, melyekből lángelme sugárzik elő s melyekből kiolvassa mindenki az igazi magyar érzést, gondolkodást és jellemet. Betölti fényével a magyar költészetet egyszerre. 1847-ben pedig Szalonta városának másodjegyzője, egy elvonultan családjának élő szerény férfiú «7’ort»-jával megnyeri a Kisfaludy-társaság jutalmát. Petőfi elolvassa a nyertes mű kéziratát, szíve nagyot dobban örömében, mert Toldi költője épen úgy ír a magyar népről, a hogyan ő. A nagy szellem egyetlen műből ráismer a rokon nagy szellemre, s bár az új költő, mint ember, teljesen ismeretlen előtte, érzi, hogy abban a perczben, mikor művét elolvasta, Telkök összeforrott. Tollat fog s költeményt ír Aranyhoz, melyben elküldi lelkét Toldi írójához «meleg kézfogásra, forró ölelésre», mert «nagy az ő szívének ő gyönyörűsége». Ehhez a költeményhez aztán mindjárt levelet is ír, melyben Aranyt barátjáúl kéri. 1847 február 4-én írja első levelét, melynek minden sorából kiérzik az a hatás, melyet az Arany művében nyilatkozó szellem Petőfire gyakorolt, s kiérezhető bizonyos nyugtalan sóvárgás is az Aranynyal való megismerkedésért, mely azután azt az emlékezetes baráti viszonyt létesítette közöttük. Elmondja, hogy mekkora örömet és elragadtatást keltett benne Toldi olvasása. Fölszólítja a költőtársat, hogy egyesült erővel tegyék uralkodóvá a magyar költészetben a népies irányt, mert ez az igazi nemzeti költészet, s így végzi levelét: «írjon ön nekem, ha nem fogja restelni, írjon magáról akármit, mindent, hány éves, nőtelen-e, vagy nős, szőke-e, vagy barna, magas-e vagy alacsony. .. minden érdekelni fog. Isten önnel, isten önnel. Ab invisis őszinte barátja Petőfi S.» Még e levelében így szólítja meg Aranyt: «Üdvözlem önt!» de már a többi levélben a szeretettől sugárzó kedélyesség ilyen megszólításokat diktál tollába: «Lelkem Aranyom, Te Aranyok Aranya, Imádott Jankóm, Kedves Jankóm, Öcsém Jankó, Kedves öcsém illetőleg bátyám, Kedves komám!» (Halasy A. «Petőfi-religuiák»). A nagy emberek magánéletéből ellesett apróbb vonások is többnyire magukon viselik a nagyság jellegét, s ha érdekes az ilyen magánéletbe, vagy épen a későbbi kor zsákmányául jutott bizalmas levelezésekbe egy-két pillantást vetni, — a nagy embereket, mint mondani szoktuk, pongyolában látni, — a legérdekesebb dolgok közé tartozik Petőfi és Arany levelezése egymással. Petőfi ritkábban ír, mint Arany ; levelei is többnyire rövidek, de azért meg van írva bennük minden, ott van bennök Petőfi egészen, ahogy egy zseniális lélek visszatükröződhetik egyetlen rövid sorban is. Ott van egyénisége: «Nem veszed tán rossz néven», írja,hogy elhagyom az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy a mely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a lábán .. . barátomnak neveztelek s te engem viszont, és én, részemről nem szoktam e szót mindennapi értelemben használni s remélem, te sem így alkalmaztad reámnk. Kifejezést lel erős republikánus hajlama, mely a királyokban és fejedelmekben «még Mátyásban is» — kivétel nélkül zsarnokokat lát. Kinyilvánul erős családias érzése, melynek költészetében is oly szép hangot adott: «Csókold össze-vissza nevemben komámaszszonyt, gyermekeidet és magadat». Boldogsága rövid, de elragadó sorokban lel kifejezést: «Rettentő dicsőséges boldog életünk van» írja nősülése után. 1848 deczember 15-én meg csak ennyit ír: «Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többit olvasd a fehér papirosról; szintúgy leolvashatod, mintha rá írnám. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapa és keresztanya bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket!» Azt is megtudjuk e levélből, hogyan szerette Petőfi édes anyját. 1849 május 17-én írja Aranynak: «...holnap anyámat temetjük el, azt az anyát, kinél jobbat soha sem teremtett az isten, s kit én úgy szeretek, mint soha anyát nem szeretett senki». Petőfi valóban nem mindennapi értelemben nevezte Aranyt barátjának, a minthogy ezt az érzést nem is pazarolta mindenkire; de akit aztán megszeretett, az «meg volt szeretve», s Aranyt ezzel az ő szeretetével ölelte magához. Arany Jánosnál czímű költeményében így nyilatkozik: «Azt kívánnám, hogy itt éljek én s hitvesem Veletek, barátom, nem zavart magányban». ITT A TAVASZ! 29