Ország-Világ, 1886 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1886-03-13 / 11. szám

72­ 1 R­O­M­BAUER TIV­A­D­A­R. (levél amerikából.) New-York, február végén. Múlt évben írt levelemben több magyar emigráns­ról emlékeztem meg futólagosan, s kimerítően, csak Asbóth Sándor tábornokról, ki, távol hazájától, ide­gen földben aluszsza örök álmát. Most újra előveszem a szomorú napok történetét, s hazánk egy másik ki­tűnő fiát — kitől a sors szintén megtagadta, hogy a haza földjén hajtsa fejét örök nyugalomra — muta­tom be az «Ország-Világ» olvasóinak. * Midőn hazánkban a fegyver szükségesebb volt a kenyérnél s a kormány fesgyvergyár felállításáról kez­dett gondolkozni, Kossuth Lajos Rombauer Tiva­darra — mint kinek hazaszeretetét s a fegyvergyártás terén való képzettségét ismeré — bízta a budapesti fegyvergyár felszerelését. Rombauer szepes megyei származású­ volt, a bányász­akadémia elvégzése után rövid ideig a kincstári ura­dalmakban szolgált, honnan a régi Rákóczy-, most Schönborn-féle beregmegyei jószágok műszaki vezeté­sére hivatott meg. A Schönborn-uradalom iparintéz­ményei az ő igazgatósága alatt felvirultak. Puszta- Kerepeczen egy új timsó gyárat és Szelesztón, Munkács mellett, egy új vasolvasztót építtetett. 1842-ben a rima-brezói szövetkezet vasgyárainak igazgatójáél vá­lasztották s tevékenysége következtében e vállalat is szép virágzásnak indult. Az ózdi hengervas-gyár, mely hazánkban akkor a legnagyobb volt — az ő alkotása. Kossuth Lajos Rombauert a védegyesületnél ismerte meg és Rombauer Kossuth felszólítására dolgozta ki a magyar vasgyártás statisztikáját, s midőn az 1848-iki kormány megalakult, Rombauer a kereskedelmi minisz­térium iparszakaszához osztályfőnöknek neveztetett ki. Később Rombauer mint kormánybiztos követte a honi sereget Bécs felé, s ez állásából hivatott a fegy­vergyárhoz igazgatónak. Azonban a fegyvergyár Budapesten alig kezdé meg működését, midőn az osztrák sereg közeledett a fővá­roshoz s mit volt mit tenni, mint az egész gyárat szekerekre rakatni s tél közepén, kegyetlenül rossz úton, a legdrágább és legszükségesebb intézményt biztosságba helyezni. A fegyvergyár Nagyváradra szállíttatott, hol Rombauer erélyes munkálkodására a gyár hamar megkezdő működését. Magyarország tech­nikai fejlődöttsége akkor még nagyon el volt maradva, s ha számításba veszszük, hogy a fegyvergyár mind­ennek daczára eleget tett a szükségleteknek, fel bírjuk fogni ama szolgálatok értékét, melyeket Rombauer működése és lankadatlan szorgalma szabadságharczunk­­nak tett. Midőn Görgey Aradra vonult, a fegyvergyárt újra szekerekre rakatták, mielőtt azonban újra felállíthat­ták volna, a szerencsétlen kimenetelű temesvári csata s közvetlenül utána a világosi fegyverletétel véget vetett a szabadságharcznak. Rombauer Tivadar Görgey seregével, hol Róbert fiát kereste volt fél, orosz fogságba került; itt fel­kereste Pálffy grófot, kivel vasgyári intézményeinél ismerkedett volt meg, s kérdő, minő sors várhat reá? Pálffy nyíltan kimondta, hogy ő, mint a fegyvergyár volt igazgatója, gyöngéd bánásmódra nem tarthat szá­mot. Ezt tudva, Rombauer fölkereste kebelbarátját, Lahner tábornokot (valószínűleg Sarkadon), s közölve vele Pálffy nyilatkozatát, felhívta őt a menekülésre. Lahner azonban nem fogadta el a tanácsot s harmad­napra már fogoly volt az aradi várban, honnan csak a vesztőhelyen szenvedett halál szabadítá meg. Rombauer Sarkadról Gyulára ment, honnan kocsin az alföldön keresztül Váczra indult; itt családjával találkozott s érzékeny búcsú után, vándorbottal kezé­ben, neki indult a világnak. Első útja egy felvidéki vasgyár felkeresése volt, hol Juhos János és Kara­­fiáth Tivadarral találkozott, honnan mindhárman mint vándorlegények gyalog az északi határ felé indultak. A határőr, midőn megnézte a vándorkönyveket, azt mondta, Rombauer két társára mutatva: «No, ez a két sovány ember csakugyan úgy néz ki, mint ván­dorlegény, de ez a kövér ember (Rombauer) sehogyse lehet az». Azonban áteresztette őket s néhány nap múlva porosz földön voltak, onnan Stuttgarton ke­resztül Belgiumba, majd Angliába mentek. Rombauer Angliában találkozott Klapkával­, kinek rövid ideig segített emlékei megírásában. 1850 január elseje már a tengeren találta Rombauert, Amerikába utazandó. Ez időben az aranykeresés láza uralkodott az Egyesült­ Államokban. Rombauer és társai New­ York­­ban Újházival és a komáromi menekültekkel találkoz­tak s együtt utaztak Washingtonba, hol Seward, Summer és más előkelő férfiakkal azt akarták keresz­tülvinni, hogy a kormány őket bízza meg Kalifornia bányaügyeinek rendezésével. E tervük azonban nem sikerült, s így saját költségükön, telve a legvérmesebb reményekkel, utaztak az új Eldoradóba, aranyat keresni. Itt találkoztak Sutter kapitánynyal, kinek farmján találtatott az első aranyér. Sorsuk Würtemberg Pál h­erczeggel is összehozta őket, kivel a hegyek közül csörgedező patakban együtt mosták ki ruhájukat. Karafiáth a szokatlan éghajlat és szokatlan munka áldozata lett, lázba esett s csakhamar meghalt. Teteme ott porladozik Kalifornia aranyban gazdag bérczei között. Rombauer és Juhos a panamai szoroson vissza­jöttek Amerika keleti részébe. Juhos rövid idő múlva visszatért a hazába, hol most Kassa közelében vas­gyárat bír, Rombauer pedig felhajózott a Missisippin és Davenport közelében partra szállt, felkeresni indult Újházit és Új-Budát, hogy otthont készítsen utána jövő családjának. Alig képzelhető nehezebb és háladatlanabb munka, mint az őserdő irtása, s oda, hol ember nem járta vadon állott, hol a természet a maga rendetlenségében a teremtés óta érintetlen volt, egy barátságos otthont alkotni. A hazátlan bolygó, kit a szerencsétlen viszo­nyok megfosztottak mindenétől, mi az életet tűrhetővé teheti, kit egy lakatlan rengetegbe vezetett végzete, idegen földön, ismeretlen viszonyok között, vasakarat­tal és lankadatlan szorgalommal fogott új fészke épí­téséhez. Iowa állam, Scott megye Allensprove kerületé­ben vett egy darab földet s annak egyik kies pontjára építék az egyszerű lakot, mely az úton lévő nagy családot volt befogadandó. A házat egy kis bekerített udvar választá el a prairietől, mely köröskörűi hullá­mos dombjaival uralkodott a vidéken, három oldal­ról — körülbelől egy angol mértföldnyire — rengeteg erdők köríték a szemhatárt, délnek azonban a prairie határtalannak látszott. Tavasz volt, az erdők madarai víg dalokkal üdvöz­lik a közéjök jött embert, ki hangya szorgalommal végző sietős munkáit; s mire a prairie virága herva­dozni kezdett s az őszi szél végig sivított az őserdő fái közt, Rombauerné három leány s négy figyermeké­­vel és Hochholczer Hugo unokaöccsével megérkezett a farmra, s ötödik fia, Rikárd elesett a vízaknai csatánál, s a mélyen sújtott apának ez tudomására sem juthatott. A gyermekek kora 14 és 24 év között váltakozott. Két vészterhes év után örömteljes viszontlátás egyesíti a családot egy bár szabad, mégis idegen nép között. Akkor a család tagjai még nem sejtették, hogy mint a prairie világa, a viszontlátás édes reménye, a szebb jövőbe vetett bizalom és ama buzgó lelkesedés, mely csak Magyarországon élni-halni vélhetett, szin­tén hervadni fog. A család megérkeztével szaporodott a munkás kéz is, s miután a fiúk a hazában átélt utolsó évet szüleik kívánságára mesterség tanulásával töltötték el, a ke­mény munka nem volt szokatlan kezeikhez. Róbert ácsnál dolgozott, Roderik asztalosnál, Roland kőműves volt, Raphael vasgyárban keresett munkát, miért is ha 12 kéz bár ügyetlenül, de jó akarattal fog a mun­kához, haladnia kell annak. Nehezebb volt ez a leányoknál. Berta, Ida és Emma bár anyjuk vezetése alatt a magyarhoni hölgy kitűnő házias és gazdászati nevelésében részesültek, a felügyelő elmélettől a gyakorlati tetthez való át­menetei sokkal nehezebben esett nekik, mint a fiúknak. Új farmon mindig sok a dolog. Az első feladat volt istállót építeni a lábas jószágoknak. A fiúk ki­mentek az erdőbe, messze hangzott ott fejszéjük csa­pásai, hullottak a szálfák, s rövid idő múlva volt elég nyers­anyag az istálló építéséhez. Ez fel is épült szerencsésen. Jött aztán a prairie feltörése, kerítés, télire tűzi­fa beszerzése, mert noha a hely Nápolylyal egy szélességi fok alatt áll, zord csúnya hideg telek járnak itt. Dolgoztak szorgalmasan s e parasztnak való munka nem akadályozta a fiúkat abban, hogy később az egyik kitűnő épitész ne lehessen, kinek tervei után épült a st.-louisi régi tőzsde, egy szép templom, s több nagyobb épület; a másik pedig St.-Louisban a felső törvényszék bírájává ne választassák s Róbert a rabszolga felszabadításáért folyt harczban ki ne tüntesse magát, melyben mint ezredes vett részt. Mert Amerikának épen az az áldása, hogy itt csak a hasz­nos tevékenység nemesít, s itt nem a munka szégyen,­­ hanem a henyélés. Sok volna leírni a farmon lefolyt napokat. Rom­bauer Tivadar mindenütt jelen volt, jó példával, tanács­csal buzdító övéit és szép sikerrel haladt volna a gaz­­dászat, ha több tapasztalat elhárította volna ama csapáso­kat, melyek a hontalan családra egymásután következtek. Az élet különben nem volt kellemetlen. Az alb­us­­grovei farmot gyakran látogatták meg örömmel foga­dott magyar vendégek, közöttük Pongrácz és Árvai hosszabb ideig tartózkodtak ott és segítettek a mun­kánál, esténkint pedig a nélkülözhetetlen politikai vitákban mindenki élénk részt vett. Davenportból Fejérváry Miklós, Perczel Miklós és Langer Ignácz dr. látogattak oda, majd Amon Ferencz — most ügyvéd Kalocsán, — Speretics Félix, Lukács Sándor és Kálmán is megfordultak ott, így tehát mind a szellemi, mind az anyagi jóllét feltételei megvoltak s «mért mégis az arczon a néma ború?» Nem lehetett mondani, hogy megelégedés ho­nolt volna a farmon. Az öregebb fiúkat a mezei gazdálkodás köre nem elégítette ki, a szülők aggódva néztek a jövőbe, mert úrhölgynek nevelt leányaiknak sehogy sem felelt meg a farm­élet. Legidősebb leányuk, Berta, leginkább szenvedett a honvágytól, számos baráti szál vonta szívét vissza a hazába, betegeskedni kezdett s a második tél közepén szívbajban meghalt. Ott a Missisippi partján kisérte a bánatos család szeretett tagját a néma sírhoz. Rombauer végre a városi életre határozá magát, farmját eladta s 1853 tavaszán St.­Louisba költözött, hol egy vasgyárnál talált foglalkozást, neje pedig egy leányiskolát nyitott. R. egészsége azonban a hon­talanság érzetében hanyatlani kezdett és 1855 novem­ber 12-én egy jobb hazába költözött. Csak az az egy vágya teljesült, hogy mint szabad polgár halt meg, de benne is megérlelő a tapasztalás azt a meggyőződést, hogy a szabadság magában nem elégíthet ki senkit. Rombauer Tivadarral a szabadság és emberiség feltétlen barátja szállt sírba ! Legyen neki könnyű az idegen hant alatt! BONYHÁDI LAJOS. ORSZÁG-VILÁG. 1886. TERMÉSZETTUDOMÁNYI AP­RÓSÁGOK. (spectator üzenetei.) Cz. S. Pasteurizálni annyi, mint a könnyen romló anya­gokat a romlástól azáltal megóvni, hogy zárt edényben felforraljuk s így a benne netalán levő baktériumokat meg­öljük, és így a rothadástól, penészesedéstől, s általában a romlástól megóvjuk. Pasteur, a híres, mostanában sokat említett búvár, lévén ez eljárásnak legelső alkalmazója, az ő neve után nevezték el azt. K. Zs. Egy olyan készüléket, mi a kávépörkölésnél képződő gőzöket felfogja, igen is ismerünk. Áll az a pör­­kölőkészü­lékre alkalmazott külön e czélra szerkesztett sze­­lenczéből, melybe czukordarabok vannak téve az aetheres olajakat tartalmazó gőzök felszívására. Az ilyen czukorral édesített kávét igen kellemes ízűnek s szagának mondják. A készülék szerkesztője E. Vanoli Freiburgban. (Bajor­ország.) H. R. Zsírfoltokat kiván eltávolítani a padlóból, a legbiztosabb a gyalu. Ha azonban parkettpadlója van, kí­sértse meg a következő eljárást, azt hisszük, sikere lesz. Fehér agyagot keverjen eczettel, de még czélszerűbben ben­zinnel péppé, azt a pépet tegye a foltos helyekre és hagyja rajta addig, míg az agyag egészen meg nem száradt. Ha az agyagot kefével eltávolítja, akkor bizonyára a foltot is el­távolodva fogja látni. Ha egyszeri eljárás nem volt ele­gendő, ismételje kétszer-háromszor. K. S. Nálunk a disznóhúsban trichinák előfordulása a legritkább esetek közé tartozik Mindössze talán 3 eset isme­retes, hogy magyar disznóban trichinák fordultak volna elő. Különben a trichinák felismerése a húsban egy igen egyszerű eljárás által lehetséges, mely a következő: A húsból igen vékony áttetsző szeletek vágandók és methylzöld vizolda­­tába (1 r. festék 30 r. viz) teendők. 10 percznyi áztatás után tiszta vízben hagyandó egy félóráig és a víz addig frissítendő fel, míg egészen tiszta marad, vagyis a methylzöld által nem festetik. Ekkor a szelet két üvegdarab közé téve, abban erős fény mellett a trichinák kék fonalak alakjában lesznek már szabad szemmel is láthatók. Ha a szeletben kék fonalak nem mutatkoznak, a hús egészséges. — Nem tudjuk, nem-e téveszti össze a borsókás húst a trichinással ? !

Next