Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1887-11-12 / 46. szám
740 atyja akkor már eljegyzé egy biztos jövedelmű kereskedővel. Csokonainak most már egygyel több oka volt arra, hogy Komáromnak Isten hozzádot mondjon. El is hagyta 1794-ben Komáromot és Csurgó felé indult. Útban ejte a Balaton vidékét s Tihanyt. Somogyba érve, a csurgói gymnasiumnál állást mindjárt nem kaphatott, s egy időre somogyi jó ismerőseinek és rokonainak vendégszeretetét volt kénytelen felhasználni, kik örömmel fogadták a búsongó kedélye mellett is vigabb óráiban élénk, mulató természetű költőt. Leggyakrabban Hedrahelyen időzött. Itt irta «Dorottyá»-jának legnagyobb részét. Kisasszondon pedig még még ma is róla neveznek egy fát, mely alatt «A magánossághoz» czímű lendületes ódáját írta. Ráadta magát alkalmi költemények írására is, így Kaposvárt Széchenyi gr. főispáni beiktató ünnepélyére. Mulatozása közben egyszerre csak meghívó levelet kap Csurgóról, tanári állásra. A gymnasiumnak egyik tanára, Császári ugyanis tanulmányútra ment Németországba és helyettesítése vált szükségessé. Csokonai örömmel fogadta a meghívást és 1799. őszén elfoglalta állását. Mint tanár is teljesen megállta helyét, miről több kézirat tanúskodik. A többek közt fenmaradt verstani praeparatiója, mely azt mutatja, hogy szakmáját kitűnően értette, így a bevezetésben szép különbséget tesz vers és költemény, költemény és próza között, miben a mai felfogás színvonalán áll. E mellett azonban víg életmódját sem hagyta abba , el-eljátogatott régi ismerőseihez és folytatta költői működését is. Ekkoriban tervezett egy nagyobbszerű eposzt Árpádról, mely azonban csak töredék maradt. Vándortermészetét az iskola falai sem korlátozhatták. Azt beszélik, hogy gyakran kirándult tanítványaival a közeli berekbe, melyet róla Csokonai-bereknek neveznek, s ott tartotta előadásait. Tanárkodása azonban nem sokáig tartott. Csakhamar visszaérkezett Császári tanulmányútjáról és Csokonainak el kellett hagyni az állását. A muzeum kézirattárában elolvasható az a szép búcsúbeszéd, melylyel tanítványaitól megvált. Ennek minden sora azt tanúsítja, hogy tanárt és tanítványokat a legbensőbb viszony kötött egymáshoz. Csurgót elhagyva, Debreczennek tartott s bár a levélbeli közlekedést tovább is fentartotta somogyi ismerőseivel, Somogyba nem jött többé. Körülbelül ezekben adhatjuk az emlékbeszédnek vázlatos és halvány kivonatát. A beszéd végeztével az énekkar Csokonainak a «Tihanyi ekhó» csímű költeményét dalolta el, mire Barla J. VIII. o. t. elszavalta Kondor J.-nek költői ihlettől áthatott sikerült alkalmi ódáját. A szavalat befejeztével megrendült az orgona ünnepélyes hangja és Báthori Lajos tanítóképzőintézeti tanár mindenkit elragadó művésziességgel játsza el a «Reményhez» czímű dalnak melódiáját. E közben lehullott a lepel az ünnepelt költő arczképéről, ki mintegy megdicsőülten állott a nézőközönség előtt. Az általános meghatottságot Hollósi Vili. osztálybeli tanuló szavallata szakította félbe, ki a hallgatók lelkét elragadta Csokonainak «A magánosságban» czímű, gondolatokban gazdag ódásának sikerült elszavalása által. A szózat eléneklése fejezte be a lélekemelő ünnepségét, melyet este százterítékű bankett tett még ezenkívül kedélyessé is. A banketten a hölgy közönség is részt vett bátran szemébe nézve a tánczra hajló ifjúságnak s bizonyságot téve arról, hogy Csokonai Dorottyájának tárgyát alighanem innen vehette. A pohárköszöntők hosszú sorozatából kiemeljük Héjas tanárét (az akadémia, Kisfaludy-társaság és Debreczen küldötteire) és Rákosi Jenőét (az iskolára). Nem zárhatjuk be sorainkat a nélkül, hogy elismerésünket ne fejezzük ki egyrészt a csurgói gymnáziumnak, hogy ily szép irodalmi ünnepséget rendezett, másrészt első rangú irodalmi intézeteinknek, melyek képviselőik által emelték a kegyeletes ünnep jelentőségét. E. A. MIT MOND A PULZUS? — Schneider H. festmémye után. ORSZÁG-VILÁG 1887