Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1887-11-12 / 46. szám

740 atyja akkor már eljegyzé egy biztos jövedelmű kereskedővel. Csokonainak most már egygyel több oka volt arra, hogy Komáromnak Isten hozzádot mondjon. El is hagyta 1794-ben Komá­romot és Csurgó felé indult. Útban ejte a Bala­ton vidékét s Tihanyt. Somogyba érve, a csurgói gymnas­iumnál állást mindjárt nem kaphatott, s egy időre somogyi jó ismerőseinek és roko­nainak vendégszeretetét volt kénytelen felhasz­nálni, kik örömmel fogadták a búsongó kedélye mellett is vigabb óráiban élénk, mulató termé­szetű költőt. Leggyakrabban Hedrahelyen időzött. Itt irta «Dorottyá»-jának legnagyobb részét. Kisasszondon pedig még még ma is róla nevez­nek egy fát, mely alatt «A magánossághoz» czímű lendületes ódáját írta. Ráadta magát al­kalmi költemények írására is, így Kaposvárt Szé­chenyi gr. főispáni beiktató ünnepélyére. Mulatozása közben egyszerre csak meghívó levelet kap Csurgóról, tanári állásra. A gymna­­siumnak egyik tanára, Császári ugyanis tanul­mányútra ment Németországba és helyettesítése vált szükségessé. Csokonai örömmel fogadta a meghívást és 1799. őszén elfoglalta állását. Mint tanár is teljesen megállta helyét, miről több kéz­irat tanúskodik. A többek közt fenmaradt vers­tani praeparatiója, mely azt mutatja, hogy szak­máját kitűnően értette, így a bevezetésben szép különbséget tesz vers és költemény, költemény és próza között, miben a mai felfogás színvona­­lán áll. E mellett azonban víg életmódját sem hagyta abba , el-eljátogatott régi ismerőseihez és folytatta költői működését is. Ekkoriban tervezett egy nagyobbszerű eposzt Árpádról, mely azon­ban csak töredék maradt. Vándortermészetét az iskola falai sem korlátozhatták. Azt beszélik, hogy gyakran kirándult tanít­ványaival a közeli berekbe, melyet róla Csoko­­nai-bereknek neveznek, s ott tartotta előadásait.­­ Tanárkodása azonban nem sokáig tartott. Csakhamar visszaérkezett Császári tanulmány­útj­áról és Csokonainak el kellett hagyni az állá­sát. A muzeum kézirattárában elolvasható az a szép búcsúbeszéd, melylyel tanítványaitól meg­vált. Ennek minden sora azt tanúsítja, hogy ta­nárt és tanítványokat a legbensőbb viszony kö­tött egymáshoz. Csurgót elhagyva, Debreczennek tartott s bár a levélbeli közlekedést tovább is fentartotta so­mogyi ismerőseivel, Somogyba nem jött többé. Körülbelül ezekben adhatjuk az emlékbeszéd­nek vázlatos és halvány kivonatát. A beszéd végeztével az énekkar Csokonainak a «Tihanyi ekhó» csímű költeményét dalolta el, mire Barla J. VIII. o. t. elszavalta Kondor J.-nek költői ihlet­től áthatott sikerült alkalmi ódáját. A szavalat befejeztével megrendü­lt az orgona ünnepélyes hangja és Báthori Lajos tanítóképző­intézeti tanár mindenkit elragadó művésziesség­gel játsza el a «Reményhez» czímű dalnak meló­diáját. E közben lehullott a lepel az ünnepelt költő arczképéről, ki mintegy megdicsőülten állott a néző­közönség előtt. Az általános meghatottsá­got Hollósi Vili. osztálybeli tanuló szavallata szakította félbe, ki a hallgatók lelkét elragadta Csokonainak «A magánosságban» czímű, gondola­tokban gazdag ódásának sikerült elszavalása által. A szózat eléneklése fejezte be a lélekemelő ünnepségét, melyet este százterítékű bankett tett még ezenkívül kedélyessé is. A banketten a hölgy­ közönség is részt vett bátran szemébe nézve a tánczra hajló ifjúságnak s bizonyságot téve arról, hogy Csokonai Dorottyájának tárgyát aligha­nem innen vehette. A pohárköszöntők hosszú sorozatából kiemeljük Héjas tanárét (az akadémia, Kisfaludy-társaság és Debreczen kül­dötteire) és Rákosi Jenőét (az iskolára). Nem zárhatjuk be sorainkat a nélkül, hogy elismerésünket ne fejezzük ki egyrészt a csurgói gymnáziumnak, hogy ily szép irodalmi ünnepsé­get rendezett, másrészt első rangú irodalmi in­tézeteinknek, melyek képviselőik által emelték a kegyeletes ünnep jelentőségét. E. A. MIT MOND A PULZUS? — Schneider H. festmémye után. ORSZÁG-VILÁG 1887

Next