Ország-Világ, 1889 (10. évfolyam, 27-53. szám)

1889-06-29 / 27. szám

Szerkesztőség : E­RZSÉBET­ KÖRÚT 12-IK SZÁM Felelős szerkesztő: BENEDEK ELEK. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre 10 frt — kr . Negyedévre 2 írt 50 kr .­élévre________________ 5 « — * | Egy hóra — « 85 « EGYES SZÁM ÁRA 20 KR. KÉTHETI SZÁM BORÍTÉKBAN 40 KR. Kiadóhivatal : PALLAS IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG IV., Kecskeméti-utcza 6. KUN KOCSÁRD GRÓF: A magyar nemzetnek legsebezhetőbb achillesi sarka, legfőbb, mondhatni, eredendő bűne, hogy ez országban, melynek nevet adott, még ma is számbeli kisebbségben van a nem-magyar nép­fajokkal szemben (ezeket együttvéve), hogy még ma is messze van az abszolút többségtől s még messzebb az egyöntetű, egynyelvű államtól. Pe­dig köröskörül egységes, egynyelvű nemzeti államok lánczolata szorongat: Montenegro, Szerbia, Bul­gária, Oláh-, Orosz-, Német- és Olaszország. Mi ezer esztendő alatt sem valánk képesek a kom­pakt, egynyelvű nemzeti államot megalkotni. — Itt állunk ma is — a polyglott állam minden szorongásával, minden veszedelmével.. . Terüle­tünk egyes részei, főleg keleten és délkeleten, a külföldi (oláh és szerb) irredentizmus törekvései­nek czélpontjait képezik. Nemcsak, de államunk külső gerendázatát sem hoztuk rendbe. Ausztriá­hoz való viszonyunkat nem is említve, mily saját­ságos viszonyba jutottunk Horvátországgal! (Mint kerültek ehhez az eredetileg magyar, most «szlavón» megyék. — elmondja Pesthy Frigyes, a történetíró.) Még százszorta furcsább a viszonyunk Fiu­méval : egy véglegesített közjogi pro­vizórium (lucus a non lucendo). Olyan valami se ide, se oda képződmény, melynek fejtegetésétől megkábul az agy. Hát még Dalmáczia! Ez a maga nemében unikum a világon. Törvény és jog szerint a mienk e tartomány, államunk kiegészítő része, de tényleg Ausztriához tartozik s kormányozzák Bécsből. Erről már nem is szokás be­szélni nálunk; elhomályosodott, be­gyepesedett ez állapot. Hanem ha kényszerű opportunitási okokból nem szoktuk is bolygatni ez unikum miben­létét, arról tán mégis lehetne gyak­rabban megemlékezni, hogy államunk dunántúli részének egy jókora területe egyházi kormányzat tekintetében a zágrábi horvát érseknek van alávetve. (Csak aztán úgy ne járjunk majd e területtel és Dalmácziával, mint jár­tunk a «szlavón» megyékkel!) De hát vajjon mi az oka annak, hogy állami szerkezetünk gerendáza­­tában ennyi gyöngét, ennyi rendezet­lenséget megtűrünk és megtűrni kény­telenek vagyunk? Az, a­mit e sorok elején mondok, hogy számbelileg gyön­gék vagyunk s e gyöngeség érzete és tudata bénítja meg erőnket, szegi szár­nyát bennünk az erő föllendülésének. A magyar faj túlnyomó nagy zömét ott találjuk az Alföld és a Dunántúl megyéiben, de aztán Pozsonytól kezdve a felvidéken, Erdélyen át le a Dunáig, e félkör mintegy 40 határszéli vármegyéjében már jófor­mán csak izmagus, apró-cseprő töredékekben for­dul elő a magyar, ennek is egy része a felvidéken eltótosodva (1. Grünwald «Felvidék» cz. röpira­­tát), Erdélyben pedig (Szilágymegye, Mezőség, Alsó-Fehér- és főkép Hunyadmegyében) eloláho­­sodva. Fájdalmas, de találóan igaz azért Grün­wald hasonlata, hogy ez ország területe úgy illik a magyar fajhoz, mint egy óriás ruhája egy törpére, a kin csak úgy­­ig­ lóg a nagy ruha, mely a derekán feszül kissé úgy a hogy, de a végtagokon pötyögősen, nyomorúságosan áll. Van-e tehát e kornak, melyben 1867 óta ön­kezünkbe van letéve saját sorsunk intézése, jövőnk előkészítése és munkálása; van-e e kornak nagyobb, kimagaslóbb nemzeti feladata, mint arra töre­kedni, hogy a magyarság létszámát szaporítsuk ? Ha tud valaki ennél nagyobb, fajunk életébe ennél mélyebben vágó nemzeti czélt és feladatot, ám álljon elő és mondja meg! És kérdem még: lehet-e a nemzetiségi eszme abszolút uralmának eme korszakában minden viharral-vészszel da­czol­ni képes, a szó komoly értelmében vett erős magyar állam, számbelileg is erős magyar nem­zet nélkül? Nem hiszem, hogy akadjon ez ország­ban magyar ember, ki e kérdésre «igen»-nel tudna válaszolni. Oroszország 100, Németország pedig 50 millió körül járó népességet számlál s mégis az államhatalom amott a balti tartományokban és Lengyelországban, emitt Guesen-Posen és Elszász- Lotharingiában kérlelhetetlen ez a tudatossággal s a hatalom egész erejével mindent elkövet a faji beolvasztás és nyelvi unifikáczió érdekében. Nálunk ? Nálunk 22 esztendei önálló magyar uralom után a napokban a pozsonymegyei új fő­ispán volt az első hivatalos személy, ki a Kraxel­­huberek városában megmondá, hogy igenis nem­csak társadalmi, de hivatalos úton is kell töre­kedni a magyar nyelv terjesztésére. (Hogy a hivatalos és politikai világ emberei nálunk eddig nem beszéltek így, az még csak hagyján, de váj­jon tettek-e aztán valamit a magyarság terjedé­séért? Vájjon az államhatalom hány főispáni kép­viselője lenditett eddig valamit a ma­gyar faji érdekek térfoglalására ? Hány mutatott, főkép nemzetiségi vidékeken, csak némi kis értéket a magyar kul­túra terjedése iránt?­ Hála Zichy József gróf, pozsonyi főispánnak, ki eme szavaival világot gyújtott kartársai agyába, csak véka alá ne rejtsék azt! Mert annyi bizo­nyos, hogy a Zichy által jelzett törek­vések s általán a magyar faji meg­izmosodás terén bőven jut munka és tennivaló a hivatalos és nem hivatalos magyarság aprajának-nagyjának. Lás­suk csak röviden. Lakik ez országban (kerek számok­ban beszélve) hat millió magyar mellett (hét különböző nyelven beszélő) hét millió nem-magyar s ma már nincs gondolkodó magyar köztünk, ki alá­­irná és helyeselné Szent-István kirá­lyunk állambölcsészetének amaz állító­lagos axiómáját, hogy «egynyelvű or­szág törékeny és gyönge». Ma ennek éppen ellenkezőjéről vagyunk meggyő­ződve. Óriás nagyot változtak azóta a viszonyok. Első királyunk ideálja: a soknyelvű ország, ma átok és csa­pás — a nemzetiségi eszme uralkodó korában. Századokon át nem ismertük ugyan a soknyelvűség átkait s a kelet és nyugat felé folytatott majdnem sza­kadatlan önvédelmi harczaink mellett ez egyik fő oka annak, hogy a múlt­ban nem gondolunk a tömör, egynyelvű nemzet megalkotására. A­mit a ne­mesi intézmény ez irányban öntudat­lanul eredményezett­­a nem-magyar KÚN KOCSÁRD GRÓF.

Next