Ország-Világ, 1889 (10. évfolyam, 27-53. szám)

1889-12-14 / 51. szám

816 A HÉTRŐL. Alig hogy bekergetett a zöldből a melanko­likus őszi szél s im­már maholnap itt lesz köz­tünk kicsi Jézuska, látatlanul bár, de annál több ajándékkal a mi tárczánkból. Megint vaká­­czió. Öreg és fiatal honatyák, mamelukok és nem mamelukok, diákseregnél vigabban repültek haza, zsebükben a Tisza ígéretével. Kossuth mégis megmarad magyar állampolgárnak, még­pedig nem kegyelemből, de a törvény erejénél fogvást. És így bátorsággal konstatálhatom, hogy Buda­pest mellett is csöndes volna a tenger, ha tudni­illik volna tengerünk. A Duna már kevésbé al­kalmazkodik az emberi szokásokhoz s most ép­pen javában zajlik, ha­­ igaz. Igen, ha igaz, mert én csak az újságokból vagyok informálva a külső világban történtekről. Én szemeimmel nem látok egyebet annál a vég­telen nagy fehér lepedőnél, mely beteríti az ab­lakom alatt elhúzódó utczát és teret, meg a házfedeleket; változatosságnak okáért egy csapat suszterinast, a­mint ujjongva s egymást orra buktatva csuszkálnak a rögtönzött jégpályákon. Ez az én látni valóm reggeltől esteiig. Nem és nem, többé nem változtatok levegőt. Politikai hitvallást, azt igen, de — levegőt nem ! Megborzaszt a gondolat, hogy esetleg — orosz náthával térek vissza s másnap kinyomtatják az összes lapok a nevemet jó vastagon: Ez az a hazaáruló, ki bevezette a muszka náthát Magyar­­országba ! Mert eddig csak muszka vezetők voltak, most már lesznek muszka náthavezetők is. S lévén a nátha a legkellemetlenebb betegség a világon, meg vagyok győződve, hogy hamarább meg­­bocsájtanák a muszkavezetést, mintha a nátháját vezetnék be. A Hentaller újsága már rémítget is s megdöbbentően eleven színekkel írja le azt a vendéglőbeli jelenetet, melynek egy prémes bundás burkus a szánalmas hőse, a­kin daczára a belediktált egri bikavérnek, kitört a muszka nátha. Indult Pétervárról (már mint a nátha), s most már dühöng Párisban (ott lévén a leg­nagyobb muszka-szimpathia, remélhetőleg a nát­hában is előljárnak), dühöng Bécsben s mire e sorok napvilágot látnak (ha ugyan mostanában lehet szó napvilágról), dühöng talán Budapesten is. Szent Mikulás! Ez lenne csak a szomorúságos karácsony. Végre is, az ember lehet a legjobb apa, de ha muszka­náthája van, még saját gyer­mekei sem kívánhatják tőle, hogy a kis Jézus­kával alkudozzék «a karácsonyi ajándékok tár­gyában». Szerencsére, még e pillanatban nincs itt a muszka-nátha s már nincsenek itt a honatyák is s így irhatok egyébről is. Többek közt magunk­ról. Tényleg, leszámítva a muszka - náthát (s erről is mi adtunk hírt a t. publikumnak) ezen a héten mi domináltunk, mert hát ha mi (újság­írók) nem vagyunk, akkor a budapesti közönség nem részesül abban a ritka műélvezetben, mely­ben három színházunk tagjai részesítők, az igaz, jó drága pénzen. A legelső népszínművet, A szö­kött katonát volt alkalma látni a fővárosi publi­kumnak oly előadásban, minőt csak három szín­ház hozhat össze, mikor a legsemmibb szerep is művész kezében van. Talán minden szerénykedés nélkül mondhatjuk, hogy mi újságírók megérde­meljük a művészektől, ha esztendőnként egyszer játszanak a mi öreg napjaink gondtalan nyugal­máért is, mi érettünk, kik fiatal és férfiéveink hosszú során át hirdetjük a magyar művészet eseményeit minden viszontszolgálat megvárása nélkül. Összes jutalmunk (s az igaz, hogy ez nem megvetendő), ha egyik-másik primadonna rámoso­lyog valamelyik csekélységünkre, hanem ezzel aztán be is kell érnünk rendesen. Írók és művé­szek soha és sehol nem szerették egymást s csak így van ez nálunk is. Különösen újságíró és színész közt tisztára kutya-macska barátság van. Az újságíró irigyli, hogy a színésznek aránylag kevés munkáért temérdek a fizetése, a színész meg­gyűlöli az újságírót, hogy rá van utalva az ő kegyes tetszésére s nyerhet tőle reklámot avagy rettenetes ledorongolást egyaránt. Frater­­nizálásuk külsőség, barátságuk nem őszinte, de egymás nélkül nem lehetnek el (az újságíró is­mét mit csinálna, ha színház nem volna) s így néha kedveskednek egymásnak, mint most is a művészek a «Szökött katona» előadásával, mely bizonyosan szép summát hozott a mi nyugdíj­­intézetünknek. Hogy teljesen újságíró-hét legyen ez a hét: történt egy szerkesztő-változás is. G­recsák, ki­nek nem utolsó szerkesztői sikerei közé tartozik, hogy letegezte a Károlyi Pistát, egészségi okok­ból visszalépett a «Budapestek Tag alatt» szer­kesztésétől s helyét Bolgár Ferencz foglalta el, a ki előbb Bécsben, legutóbb Budapesten szer­kesztett katonai újságot. Mozognak az öreg «Nemzet»-nél is. Visi szin­tén egészségi okokból — visszalép s a kormány és pártja kebelében valóságos választási mozga­lom folyik: ki legyen a vivát. S a mi érdekes, nem is gondolnak arra, hogy oly ember nevét tegyék a lapra, ki annak már kezdettől fogvást oszlopa (teszem föl: Szathmáry György vagy Hegedűs Sándor), de kívülről keresnek szerkesz­tőt. Előbb Reményivel alkudoztak, ki egy időben a Lloydnak volt a munkatársa, de úgy látszik, még ő sem elég­­ kóser , legutóbb pedig Gajá­­rit tolják előre a vacsorapártiak. Gajári sohasem volt ugyan újságíró, — de végre is én tökélete­sen megnyugszom a választásban. Mert hát mi az, (tessék megnevezni!) a mihez egy magyar ember nem ért? * Székely Huszár. ORSZÁG-VILÁG. AZ ÉN ÚJSÁGOM». Ez a czíme annak a gyermekújságnak, mely Benedek Elek és Pósa Lajos szerkesztésében s a Singer és Wolf­­ner czég kiadásában e héten kezdé meg pályafutását. Kedves, szép külsővel s gazdag tartalommal jelent meg az új gyermeklap, mely hiszszü­k, hogy megnyeri úgy a szü­lőknek, mint a gyermekeknek a tetszését. Régen érzett hiány nálunk egy minden izében magyar szellemű gyer­meklap, mely nem idegenből táplálkozik, de a melynek szerkesztői fölkeresik az arra alkalmas Írói tehetségeket s iratnak a gyermekeknek is. S hogy a mi Íróink tud­nak a gyermekeknek is írni, még pedig kedvesen, az ő szájuk ize szerint, arra örvendetes bizonyság az «Az én újságom» első száma. Mindjárt az első oldalon meglep az állandó czímkép, mely Vágó Pál ecsetjét s Morelli Gusz­táv tanár vésőjét dicséri. A kedves gyermek-arczok, a galambok s alább a szintén Vágó Pál által rajzolt czím­­kép — mely egy beköszöntő vers gyönyörű keretéül szolgál — igen kellemes benyomást tesznek a nézőre. A második oldalon Bársony István nevével találkozunk, kinek tollából egy «Jó az Isten» czímű tanulságos és érdekfeszítő elbeszélés indul ; nyomban utána Pali bácsi «A kis prücsök» czím alatt egy rendkívül bájos mesét mond el, mely kedvességben ritkítja párját. Erre követ­kezik egy verses képmagyarázat Benedek Elektől, Roppay külföldön élő hazánkfiának egy gyönyörű képéhez (A kis kofa), mely kép teljes két oldalt foglal el. Nyomban a kép után Pósa Lajos foglal le egy teljes oldalt «Tülök vár» czímű pompás, jóízű verses meséjével. Mikszáth Kálmán is elmond egy gyermekkori humoros történetet, mely azonban nemcsak tőrülmetszett humorával, de csat­­tanós tanulságával is hatni fog a gyermekvilágra. Úgy a Bársony elbeszélése, mint Mikszáth története csinos illusztrácziókkal van tarkítva Széchy Gyula rajzolónk tollából. Be van mutatva e számban Vajda-Hunyad vára is képben s Szathmáry György országgyűlési képviselő ismerteti meg világos, egyszerű szavakban e vár történeté­vel a gyermekeket. Még egy nagyobb elbeszélés eleje van az első számban : Herczeg Ferencztől, ez újabban feltűnt tárczaírótól kezdődik «Bujdosó bábuk» czímmel egy ka­­c­agtató liliputi történet. Jó kedv, humor, élet minden sora e történetnek. Ezzel elhaladtunk az utolsó oldalig. Még ezen is van egy humoros kép (egy gyermek, ki a saját rajzától ijed meg) s ehhez ismét Pósa Lajos írt jóízó verses magyarázatot. Végül vannak a mindenféle talányok (két képtalány, számtalány, találós mese) s leg­végül szerkesztői üzenetek. Ám ez körülbelül az «Az én újságom» első számának tartalma. Az áldozatkész kiadók e számot százezer pél­dányban küldik szét, hogy lehetőleg minden oly családhoz eljusson egy példány, a­hol az ilyen újságot olvassák. S a­mi nem mellékes, a kiadók, hogy e lap megszerez­­hetését a szegényebb sorsú intelligens családok részére is lehetővé tegyék, a hetenkint megjelenő lap előfizetési árát 4 forintban állapították meg egész évre s így az «Az én újságom» hasonlíthatatlanul olcsóbb minden más gyermek- és ifjúsági vállalatnál. Fölhívjuk a t. szülők és tanítók figyelmét ez, azt hisszük, nagy hiányt pótló gyermeklapra. Mutatvány­­számot kívánatra ingyen küld a Singer és Wolfner­ czég (Andrássy­ út 10.) TUD. ÉS ÍROD. TÁRSULATOK. A Petőfi-társaság­ e havi ülésén id. Ábrányi Kornél «A magyar zene hajdan és ma» czimű értekezést olvasott föl. Sok éven át szerzett tapasztalataira támaszkodva, lépésről-lépésre kisérte nép- és műzenénk fejlődését és utalt azon időkre, midőn a magyar földön hangzott zene idegen járom alatt tagadta meg a nemzeti jel­leget. így e század elején a népdalból még hiányzott a magyar zamat, a «Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény», vagy pedig a «Földiekkel játszó égi tüne­mény» kezdetű szövegekre irt dallam magyarnak leg­kevésbé sem volt mondható. Aztán szólt azon fényes kor­szakról, midőn zenénk lerázta magáról az idegen békákat s teljes, hamisítatlan szépségében ragyogott. A külföld is kezdte fölismerni a magyar hangok báját s oly előkelő zeneköltők, mint Haydn, Schubert, de még Beethoven is magyar motívumokat szőttek be kiváló alkotásaikba. Aztán Erkel Ferencz megteremté soha el nem avuló, minden időkben magyar remek­műveit, ugyanő megalkotó a «Hymnusz», Egressy pedig a «Szózat»-ot, Liszt Ferencz átírta zongorára a Rákóczi-indulót s magyar rapszódiáit átadta a magyar zene lelkesülő híveinek. A fölolvasót megéljenezték, aztán Szabó Endre olvasott föl részleteket Nekraszov Miklós orosz költőnek «A fagy» czímű hosszabb elbeszélő költeményéből, melyet a fölolvasó fordított magyarra. Torkos László «Régi baj» czimű hangulatos költeményét olvasta föl s végül Komócsy József mutatta be Fanghné­ Gyújtó Izabellának egy csinos elbeszélését «Téli reggel» czimmel. A magyar tud.­akadémia történelmi bizottságának előadói állása tudvalevőleg Pesty Frigyes halálával üre­sedésbe jött. A bizottság az új előadót Fehérpataky László személyében választotta meg. A néprajzi társaság vasárnapi gyűlésén Katona Lajos bemutatta Charles P. Leland folklorista levelét, mely nagy elragadtatással szól a magyar néprajzi moz­galomról. Pápay János a vogulok és osztjákok földjén tett tanulmányútjáról számolt be. Végül Szendrey János dr. a régi népdalokról s általában a népdalköltészetről érte­kezett, a­melynek folyamán egy nagybecsű kézirati köte­tet mutatott be a saját gyűjteményéből, a­mely 210 köl­teményt, nagyobbára népdalt és balladatöredéket tartalmaz s 1828-tól kezdve 1840-ig írták össze a debreczeni kollé­giumon. A hunyadmegyei történelmi és régészeti tár­sulat deczemberi fölolvasó gyűlésén gróf Kuún Géza olvasta föl Döbrentey Gáborról irt terjedelmes tanulmá­nyának folytatását, melyet nagyrészt családi levéltárakban őrzött okiratok alapján készített. A becses tanulmányt, mely igen sok eddig ismeretlen kultúrtörténeti adatot tartalmaz, szerzője egy következő fölolvasáson olvassa föl végig. A társulat Várhelyen megvásárolta az amfiteátrális területet, legközelebb pedig évkönyvet is ad ki. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Auber víg operáját Az ördög részé-t elevenítették föl az operában. A fölelevenítés nem volt nagyon szeren­csés s a víg opera meglehetős hidegen hagyta a közön­séget. Azt hiszszük, még Bianchi k. a. igyekezete sem menti meg sok időre a nyugalomra érdemes régiséget. A népszínházban premiere volt a múlt héten. Az öreg Szigeti Violá­ját szedték elő, de alig volt néhány szál hallgató, a­miből az látszik, hogy a közönség Blaháné nélkül nem ismer népszínművet. Jászai Mari Beszterczebányán. A nemzeti szín­ház kitűnő művésznője a múlt héten Beszterczebányán szerepelt. Összesen háromszor lépett fel : Medeában, Stuart Máriában és Rákosi Jenő Magdolnájában. A közönség mind a háromszor teljesen megtöltötte a színházat és sok ováczióban részesítette a vendégművésznőt. Legfényeseb­ben emelte művészetét érvényre jutalomjátékában , Mag­dolnában, mely darab ezúttal először került színre Besz­terczebányán s nagy tetszést keltett. A téli kiállításon a Trefort által alapított két arany érem egyikét egyhangúlag Jeszty Árpád nyerte a «Kesergő asszonyok Krisztus sírjánál» czimű festmé­nyért, a másikat pedig, mely külföldi művésznek van rendelve, Danant Albert a «Hajótöröttek mentése», czimű képért. Az ezer forintos társulati díjat Spányi Béla kapta «Őszi reggel» czimű képéért, a Rökk Szilárd-féle ezer forintos díjat pedig Róna József a «Megszorult Faun» czimű szoborműért. Végre a Ráth György-féle 300 frtos díjat a Margitay Tihamért «Mézes hetek» czimű festmé­nyének ítélték oda. Két új vígjáték került színre Aradon tetszéssel Méray-Horváth Károly­tól. «Mézes hetek után» és «Gavar» a czímük és elmés apróságok. A szerző egy régibb víg­játékéból vannak átalakítva s szereplőik : a nagyzoló mama, a könnyelműségre hajló menyecske, az egymás feleségét kalandba vinni kész sógorok, a­kiket egy kis leczke megtérít s a gavar, afféle magyar «gigers». Ezek­kel szemben állanak a szív és kedélygazdag egyszerű néni, az okos menyecske, a szivét követő leány s a rom­latlan lelkű fiatal­ember. Az első darab tulajdonkép egy tréfa, a másik meg nem egyéb, mint keret a gavar be­mutatásához. A közönség nem keresett cselekvényt, ha­ 1889

Next