Ország-Világ, 1889 (10. évfolyam, 27-53. szám)
1889-12-14 / 51. szám
816 A HÉTRŐL. Alig hogy bekergetett a zöldből a melankolikus őszi szél s immár maholnap itt lesz köztünk kicsi Jézuska, látatlanul bár, de annál több ajándékkal a mi tárczánkból. Megint vakáczió. Öreg és fiatal honatyák, mamelukok és nem mamelukok, diákseregnél vigabban repültek haza, zsebükben a Tisza ígéretével. Kossuth mégis megmarad magyar állampolgárnak, mégpedig nem kegyelemből, de a törvény erejénél fogvást. És így bátorsággal konstatálhatom, hogy Budapest mellett is csöndes volna a tenger, ha tudniillik volna tengerünk. A Duna már kevésbé alkalmazkodik az emberi szokásokhoz s most éppen javában zajlik, ha igaz. Igen, ha igaz, mert én csak az újságokból vagyok informálva a külső világban történtekről. Én szemeimmel nem látok egyebet annál a végtelen nagy fehér lepedőnél, mely beteríti az ablakom alatt elhúzódó utczát és teret, meg a házfedeleket; változatosságnak okáért egy csapat suszterinast, amint ujjongva s egymást orra buktatva csuszkálnak a rögtönzött jégpályákon. Ez az én látni valóm reggeltől esteiig. Nem és nem, többé nem változtatok levegőt. Politikai hitvallást, azt igen, de — levegőt nem ! Megborzaszt a gondolat, hogy esetleg — orosz náthával térek vissza s másnap kinyomtatják az összes lapok a nevemet jó vastagon: Ez az a hazaáruló, ki bevezette a muszka náthát Magyarországba ! Mert eddig csak muszka vezetők voltak, most már lesznek muszka náthavezetők is. S lévén a nátha a legkellemetlenebb betegség a világon, meg vagyok győződve, hogy hamarább megbocsájtanák a muszkavezetést, mintha a nátháját vezetnék be. A Hentaller újsága már rémítget is s megdöbbentően eleven színekkel írja le azt a vendéglőbeli jelenetet, melynek egy prémes bundás burkus a szánalmas hőse, akin daczára a belediktált egri bikavérnek, kitört a muszka nátha. Indult Pétervárról (már mint a nátha), s most már dühöng Párisban (ott lévén a legnagyobb muszka-szimpathia, remélhetőleg a náthában is előljárnak), dühöng Bécsben s mire e sorok napvilágot látnak (ha ugyan mostanában lehet szó napvilágról), dühöng talán Budapesten is. Szent Mikulás! Ez lenne csak a szomorúságos karácsony. Végre is, az ember lehet a legjobb apa, de ha muszkanáthája van, még saját gyermekei sem kívánhatják tőle, hogy a kis Jézuskával alkudozzék «a karácsonyi ajándékok tárgyában». Szerencsére, még e pillanatban nincs itt a muszka-nátha s már nincsenek itt a honatyák is s így irhatok egyébről is. Többek közt magunkról. Tényleg, leszámítva a muszka - náthát (s erről is mi adtunk hírt a t. publikumnak) ezen a héten mi domináltunk, mert hát ha mi (újságírók) nem vagyunk, akkor a budapesti közönség nem részesül abban a ritka műélvezetben, melyben három színházunk tagjai részesítők, az igaz, jó drága pénzen. A legelső népszínművet, A szökött katonát volt alkalma látni a fővárosi publikumnak oly előadásban, minőt csak három színház hozhat össze, mikor a legsemmibb szerep is művész kezében van. Talán minden szerénykedés nélkül mondhatjuk, hogy mi újságírók megérdemeljük a művészektől, ha esztendőnként egyszer játszanak a mi öreg napjaink gondtalan nyugalmáért is, mi érettünk, kik fiatal és férfiéveink hosszú során át hirdetjük a magyar művészet eseményeit minden viszontszolgálat megvárása nélkül. Összes jutalmunk (s az igaz, hogy ez nem megvetendő), ha egyik-másik primadonna rámosolyog valamelyik csekélységünkre, hanem ezzel aztán be is kell érnünk rendesen. Írók és művészek soha és sehol nem szerették egymást s csak így van ez nálunk is. Különösen újságíró és színész közt tisztára kutya-macska barátság van. Az újságíró irigyli, hogy a színésznek aránylag kevés munkáért temérdek a fizetése, a színész meggyűlöli az újságírót, hogy rá van utalva az ő kegyes tetszésére s nyerhet tőle reklámot avagy rettenetes ledorongolást egyaránt. Fraternizálásuk külsőség, barátságuk nem őszinte, de egymás nélkül nem lehetnek el (az újságíró ismét mit csinálna, ha színház nem volna) s így néha kedveskednek egymásnak, mint most is a művészek a «Szökött katona» előadásával, mely bizonyosan szép summát hozott a mi nyugdíjintézetünknek. Hogy teljesen újságíró-hét legyen ez a hét: történt egy szerkesztő-változás is. Grecsák, kinek nem utolsó szerkesztői sikerei közé tartozik, hogy letegezte a Károlyi Pistát, egészségi okokból visszalépett a «Budapestek Tag alatt» szerkesztésétől s helyét Bolgár Ferencz foglalta el, a ki előbb Bécsben, legutóbb Budapesten szerkesztett katonai újságot. Mozognak az öreg «Nemzet»-nél is. Visi szintén egészségi okokból — visszalép s a kormány és pártja kebelében valóságos választási mozgalom folyik: ki legyen a vivát. S a mi érdekes, nem is gondolnak arra, hogy oly ember nevét tegyék a lapra, ki annak már kezdettől fogvást oszlopa (teszem föl: Szathmáry György vagy Hegedűs Sándor), de kívülről keresnek szerkesztőt. Előbb Reményivel alkudoztak, ki egy időben a Lloydnak volt a munkatársa, de úgy látszik, még ő sem elég kóser , legutóbb pedig Gajárit tolják előre a vacsorapártiak. Gajári sohasem volt ugyan újságíró, — de végre is én tökéletesen megnyugszom a választásban. Mert hát mi az, (tessék megnevezni!) a mihez egy magyar ember nem ért? * Székely Huszár. ORSZÁG-VILÁG. AZ ÉN ÚJSÁGOM». Ez a czíme annak a gyermekújságnak, mely Benedek Elek és Pósa Lajos szerkesztésében s a Singer és Wolfner czég kiadásában e héten kezdé meg pályafutását. Kedves, szép külsővel s gazdag tartalommal jelent meg az új gyermeklap, mely hiszszük, hogy megnyeri úgy a szülőknek, mint a gyermekeknek a tetszését. Régen érzett hiány nálunk egy minden izében magyar szellemű gyermeklap, mely nem idegenből táplálkozik, de a melynek szerkesztői fölkeresik az arra alkalmas Írói tehetségeket s iratnak a gyermekeknek is. S hogy a mi Íróink tudnak a gyermekeknek is írni, még pedig kedvesen, az ő szájuk ize szerint, arra örvendetes bizonyság az «Az én újságom» első száma. Mindjárt az első oldalon meglep az állandó czímkép, mely Vágó Pál ecsetjét s Morelli Gusztáv tanár vésőjét dicséri. A kedves gyermek-arczok, a galambok s alább a szintén Vágó Pál által rajzolt czímkép — mely egy beköszöntő vers gyönyörű keretéül szolgál — igen kellemes benyomást tesznek a nézőre. A második oldalon Bársony István nevével találkozunk, kinek tollából egy «Jó az Isten» czímű tanulságos és érdekfeszítő elbeszélés indul ; nyomban utána Pali bácsi «A kis prücsök» czím alatt egy rendkívül bájos mesét mond el, mely kedvességben ritkítja párját. Erre következik egy verses képmagyarázat Benedek Elektől, Roppay külföldön élő hazánkfiának egy gyönyörű képéhez (A kis kofa), mely kép teljes két oldalt foglal el. Nyomban a kép után Pósa Lajos foglal le egy teljes oldalt «Tülök vár» czímű pompás, jóízű verses meséjével. Mikszáth Kálmán is elmond egy gyermekkori humoros történetet, mely azonban nemcsak tőrülmetszett humorával, de csattanós tanulságával is hatni fog a gyermekvilágra. Úgy a Bársony elbeszélése, mint Mikszáth története csinos illusztrácziókkal van tarkítva Széchy Gyula rajzolónk tollából. Be van mutatva e számban Vajda-Hunyad vára is képben s Szathmáry György országgyűlési képviselő ismerteti meg világos, egyszerű szavakban e vár történetével a gyermekeket. Még egy nagyobb elbeszélés eleje van az első számban : Herczeg Ferencztől, ez újabban feltűnt tárczaírótól kezdődik «Bujdosó bábuk» czímmel egy kacagtató liliputi történet. Jó kedv, humor, élet minden sora e történetnek. Ezzel elhaladtunk az utolsó oldalig. Még ezen is van egy humoros kép (egy gyermek, ki a saját rajzától ijed meg) s ehhez ismét Pósa Lajos írt jóízó verses magyarázatot. Végül vannak a mindenféle talányok (két képtalány, számtalány, találós mese) s legvégül szerkesztői üzenetek. Ám ez körülbelül az «Az én újságom» első számának tartalma. Az áldozatkész kiadók e számot százezer példányban küldik szét, hogy lehetőleg minden oly családhoz eljusson egy példány, ahol az ilyen újságot olvassák. S ami nem mellékes, a kiadók, hogy e lap megszerezhetését a szegényebb sorsú intelligens családok részére is lehetővé tegyék, a hetenkint megjelenő lap előfizetési árát 4 forintban állapították meg egész évre s így az «Az én újságom» hasonlíthatatlanul olcsóbb minden más gyermek- és ifjúsági vállalatnál. Fölhívjuk a t. szülők és tanítók figyelmét ez, azt hisszük, nagy hiányt pótló gyermeklapra. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a Singer és Wolfner czég (Andrássy út 10.) TUD. ÉS ÍROD. TÁRSULATOK. A Petőfi-társaság e havi ülésén id. Ábrányi Kornél «A magyar zene hajdan és ma» czimű értekezést olvasott föl. Sok éven át szerzett tapasztalataira támaszkodva, lépésről-lépésre kisérte nép- és műzenénk fejlődését és utalt azon időkre, midőn a magyar földön hangzott zene idegen járom alatt tagadta meg a nemzeti jelleget. így e század elején a népdalból még hiányzott a magyar zamat, a «Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény», vagy pedig a «Földiekkel játszó égi tünemény» kezdetű szövegekre irt dallam magyarnak legkevésbé sem volt mondható. Aztán szólt azon fényes korszakról, midőn zenénk lerázta magáról az idegen békákat s teljes, hamisítatlan szépségében ragyogott. A külföld is kezdte fölismerni a magyar hangok báját s oly előkelő zeneköltők, mint Haydn, Schubert, de még Beethoven is magyar motívumokat szőttek be kiváló alkotásaikba. Aztán Erkel Ferencz megteremté soha el nem avuló, minden időkben magyar remekműveit, ugyanő megalkotó a «Hymnusz», Egressy pedig a «Szózat»-ot, Liszt Ferencz átírta zongorára a Rákóczi-indulót s magyar rapszódiáit átadta a magyar zene lelkesülő híveinek. A fölolvasót megéljenezték, aztán Szabó Endre olvasott föl részleteket Nekraszov Miklós orosz költőnek «A fagy» czímű hosszabb elbeszélő költeményéből, melyet a fölolvasó fordított magyarra. Torkos László «Régi baj» czimű hangulatos költeményét olvasta föl s végül Komócsy József mutatta be Fanghné Gyújtó Izabellának egy csinos elbeszélését «Téli reggel» czimmel. A magyar tud.akadémia történelmi bizottságának előadói állása tudvalevőleg Pesty Frigyes halálával üresedésbe jött. A bizottság az új előadót Fehérpataky László személyében választotta meg. A néprajzi társaság vasárnapi gyűlésén Katona Lajos bemutatta Charles P. Leland folklorista levelét, mely nagy elragadtatással szól a magyar néprajzi mozgalomról. Pápay János a vogulok és osztjákok földjén tett tanulmányútjáról számolt be. Végül Szendrey János dr. a régi népdalokról s általában a népdalköltészetről értekezett, amelynek folyamán egy nagybecsű kézirati kötetet mutatott be a saját gyűjteményéből, amely 210 költeményt, nagyobbára népdalt és balladatöredéket tartalmaz s 1828-tól kezdve 1840-ig írták össze a debreczeni kollégiumon. A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat deczemberi fölolvasó gyűlésén gróf Kuún Géza olvasta föl Döbrentey Gáborról irt terjedelmes tanulmányának folytatását, melyet nagyrészt családi levéltárakban őrzött okiratok alapján készített. A becses tanulmányt, mely igen sok eddig ismeretlen kultúrtörténeti adatot tartalmaz, szerzője egy következő fölolvasáson olvassa föl végig. A társulat Várhelyen megvásárolta az amfiteátrális területet, legközelebb pedig évkönyvet is ad ki. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Auber víg operáját Az ördög részé-t elevenítették föl az operában. A fölelevenítés nem volt nagyon szerencsés s a víg opera meglehetős hidegen hagyta a közönséget. Azt hiszszük, még Bianchi k. a. igyekezete sem menti meg sok időre a nyugalomra érdemes régiséget. A népszínházban premiere volt a múlt héten. Az öreg Szigeti Violáját szedték elő, de alig volt néhány szál hallgató, amiből az látszik, hogy a közönség Blaháné nélkül nem ismer népszínművet. Jászai Mari Beszterczebányán. A nemzeti színház kitűnő művésznője a múlt héten Beszterczebányán szerepelt. Összesen háromszor lépett fel : Medeában, Stuart Máriában és Rákosi Jenő Magdolnájában. A közönség mind a háromszor teljesen megtöltötte a színházat és sok ováczióban részesítette a vendégművésznőt. Legfényesebben emelte művészetét érvényre jutalomjátékában , Magdolnában, mely darab ezúttal először került színre Beszterczebányán s nagy tetszést keltett. A téli kiállításon a Trefort által alapított két arany érem egyikét egyhangúlag Jeszty Árpád nyerte a «Kesergő asszonyok Krisztus sírjánál» czimű festményért, a másikat pedig, mely külföldi művésznek van rendelve, Danant Albert a «Hajótöröttek mentése», czimű képért. Az ezer forintos társulati díjat Spányi Béla kapta «Őszi reggel» czimű képéért, a Rökk Szilárd-féle ezer forintos díjat pedig Róna József a «Megszorult Faun» czimű szoborműért. Végre a Ráth György-féle 300 frtos díjat a Margitay Tihamért «Mézes hetek» czimű festményének ítélték oda. Két új vígjáték került színre Aradon tetszéssel Méray-Horváth Károlytól. «Mézes hetek után» és «Gavar» a czímük és elmés apróságok. A szerző egy régibb vígjátékéból vannak átalakítva s szereplőik : a nagyzoló mama, a könnyelműségre hajló menyecske, az egymás feleségét kalandba vinni kész sógorok, akiket egy kis leczke megtérít s a gavar, afféle magyar «gigers». Ezekkel szemben állanak a szív és kedélygazdag egyszerű néni, az okos menyecske, a szivét követő leány s a romlatlan lelkű fiatalember. Az első darab tulajdonkép egy tréfa, a másik meg nem egyéb, mint keret a gavar bemutatásához. A közönség nem keresett cselekvényt, ha 1889