Ország-Világ, 1893 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1893-01-01 / 1. szám
1L 2 ZÖLD GYEPEN. REGÉNY. Irta BENICZKYNÉ-BAJZA LENKE. I. A forróvári nap után kellemes alkony borult . dobronai völgyre, melyet magas hegylánczolat körített, s melynek természeti szépségei mellett egföbb dísze volt a hegy oldalában emelkedő kétemeletes kastély, nyitott ablakaival, zászlós tornyával, a homlokzaton tömör kőbe vert grófi czímerrel és a nagy kiterjedésű park, mely híres volt glycenesis egyéb virágairól, de különösen gyönyörű zöld gyepágyairól. Sok-sok mértföldet kellett bejárni, hogy e park gyepéhez hasonló táblákat találjon a szem, mert Gálossy Balázs gróf, a kastély és park tulajdonosa, százakat költött a főtáblák öntözésére, nyesésére, s ha kertészt fogadott, annak nem a virágokat kötötte lelkére, hanem az üde, zöld gyepet, melynek látása valóságos szenvedélye volt a grófnak .. . Gálossy Balázs özvegy volt, egyetlen leánygyermek atyja, mi nagy keserűséget okozott neki, mert hitbizomány lévén uradalmai, azok halála után oldalágra, unokaöcscsére néztek, kivel az volt régi terve, hogy leányával, a csinos Etelkával összeházasítsa. Hogy a gyermekeknek mennyire tetszett ez a terv, azzal nem törődött. Erélyes, szigorú természete nem tűrt ellentmondást. Árva unokaöcscsének gyámja lévén, ez sokat időzött házánál. Szerinte, az unokatestvéreknek elég idejük volt, hogy megszokhassák és megismerhessék egymást, a többivel nem törődött. ... A többi, szerinte, magától értetődött. A grófnak különben is többféle különös sajátagai voltak. Vagy annak látszottak tettei, annak tartották az emberek, pedig nála senki jobban nem számította ki végét minden kezdetnek, s talán soha életében egyetlen lépést sem tett ok nélkül, egyetlen szót sem szólt meggondolatlanul, vagy hogy annak valamely előre kiszámított czélja ne lett volna. Akik ismerték, kifogástalan embernek tartották, tisztelték, becsülték, de nem szerették, így volt vele saját környezete is. Leánya félt tőle, Eduárd unokaöcscse, amennyire lehetett, kerülte, senki sem vonzódott hozzá, de ő ezzel nem törődött, kívánatai, parancsai hajszálra teljesültek. Ez neki elég volt, a többit észre sem látszott venni. Annál nagyobb csodálkozással suttogtak ismerősei arról a különös vonzalomról, mit lehetetlen volt észre nem venni egy idő óta nála, bár ő azt minden igyekezetével titkolta. E vonzalomnak tárgya egy szép fiatal leány volt, ki anyjával sokat időzött a kastélyban mint vendég, s ki Etelka növendéktársa volt a zárdában; anyja Hundlorn báróné, a boldogult Gálossy grófnénak barátnője. Azaz, hogy azt hitték, a kik gyakori náluk létéből ítéltek, s azt Etelkán kívül senki sem tudta, hogy anyja gyűlölte a bárónét. Ez azonban nem tartóztatá a Hundlera bárónőket, hogy heteket ne töltsenek a Gálossy-kastélyban, hová mindig a kastély ura hívta meg őket. Különben is úgy látszott, nem igen volt nekik a nyári hónapokban hová lenni. A telet, csehek lévén, Prágában töltötték, a nyár mindig probléma volt a tekintetben, hogy hová menjenek, hol találjanak oly barátnőket és barátokat, kiket nyáron át látogatásukkal megörvendeztessenek. Maradhattak volna ugyan a cseh fővárosban is, melynek levegője hűvös, falusi sideségű és fekvésénél fogva kellemes. De hát ez nem lett volna rangjukhoz méltó. Az egész arisztokráczia elhagyja május végén, június első napjaiban a várost, és ők nem akartak kevésbbé elegánsnak látszani, azért felhasználtak minden e czélra vezető eszközt s örömmel fogadták el Gálossy Balázs meghívását, ki évről-évre neje nevében irt nekik, hogy náluk a dobronai völgy üde levegőjén keressenek felfrissülést. A ház úrnője ezt rendesen csak akkor tudta meg, midőn férje a báróné feleletét neki felolvasván, tudata, hogy Hundler a bárónő leányával együtt a napokban megérkezik. Gálossy grófnak különben is egyik fő szenvedélye volt a vendéglátás. Örült, ha a kastély tele volt ismerősökkel, mert barátokkal nem igen dicsekedhetett. Nagyszerű ebédeket, vacsorákat adott, szakácsa rendkívüli volt, háztartása fényes, mulatságról, szórakoztatásról gondoskodva . . . Szóval, nem kímélte a pénzt, hiszen tudta, hogy a vagyon tulajdona és a jövedelem csak életében az övé, s ezentúl mindaz Eduárd birtokába megy át, ki maga is nagy mértékben élvezte ezt a kellemes tartózkodást nagybátyja házában, bár őt magát, amenynyire lehetett, kerülte. Unokanővérével, Etelkával, a legmelegebb rokonsági viszonyban nőtt fel és élt folytonosan, de nőül venni őt — ez soha eszébe sem jutott. Majdnem nővérnek tekinti, és ez viszont tisztán rokoni érzéssel vonzódott hozzá. Hisz senkije sem volt, kivel anyja halála, két év óta, bizalmas lábon lett volna. Atyja nem igyekezett sem ragaszkodását, sem bizalmát megnyerni, ami, tekintve a leány meleg szívét, ragaszkodó természetét, oly könnyű lett volna, de igy idegenek maradtak egymásnak, mit még Etelka részéről tetézett az, hogy tudta, miként anyja boldogtalan volt, s szinte egyik fő oka ebben rejlett korai halálának. Ezt nem tudta megbocsátani atyjának, nem tudta feledni . . . A grófné halála után egy évig néma volt a kastély s ez idő alatt Balázs gróf legtöbb idejét távol tölté, leányára hagyván a gyászt, ő pedig ment állítólag utazni, hogy felejtsen, de valószínűleg, hogy szórakozzék. Most két éve múlt, hogy a boldogult úrnőt sírjába tették, s visszatért a ház rendje. A kastély telve volt látogatókkal, kik között Hundlora báróné is megjelent Helén leányával, és sok mások a közel és távol vidékről, mind olyan vendégek, kik legkevesebb tíz napot töltöttek a kastélyban. Azután fölváltva őket, jöttek mások, így folyt ez az egész nyáron át. De Hundlorn báróné az idén, úgy látszott, nem is gondolt a távozásra s Balázs gróf ennek örülni látszott, de talán még inkább a fiatal Eduárd, ki tartózkodás nélkül udvarolt a szép Helénnek, Etelka nagy szomorúságára, ki úgy az anya, mint leánya iránt ellenszenvvel viseltetett, s kinek rosszul esett unokafivérét e nők hálójában látni. Ezt azonban sem nem mondá, sem nem mutatá neki s Eduárdnak még csak gyanúja sem lehetett, hogy Etelka ezt rossz szemmel nézi. Azonban más oldalról kezdett neki valami feltűnő lenni, ami megdöbbenté őt, s nem bírt arra magyarázatot találni. Nagybátyja talán soha sem volt oly zord, kellemetlen és ingerült, mint most egy idő óta. Lépten-nyomon talált tetteiben megróni, gáncsolni valót, s ezt ki is mutatá és megmondá neki, idegenek és vendégek előtt, mintha készakarva kívánta volna őt megszégyeníteni, mi annak nemcsak fájt, de haragot, keserűséget okozott, és gyakran idegessé, ingerlékenynyé tette. Ő a maga fiatalos tapasztalatlanságában nem vette észre, a mi mindenkinél feltűnt, hogy Balázs gróf Helénbe szerelmes. Ha nagy nyájasságát látta a bárónők iránt, mindig az anyára gondolt, ki korban is hozzáillőbb volt s még mindig igen szép asszony volt és a gróf közeledését nemcsak felbátorítólag, de rendkívül előzékenyen fogadta. Hogy a húsz éves Helén is lehetne nagybátyja érdeklődésének tárgya, az eszébe sem jutott volna s iránta megváltozott modorát, majdnem kíméletlenségét bármiben, mint a vetélytárs keserűségében találta. Helén egyforma nyájas volt mindkét udvarlója iránt. Eduarddal enyelgett, Balázs gróffal komolyabban bánt, úgy ahogy egyiknek is, meg a másiknak is a kora megkívánta, különben is teljesen hatalmában lévén nemcsak a hódítás mestersége, de a legművészibben betanult alkalmazkodás és oly tökéletességre vitte a tettetést, hogy mindaz, amit tett vagy mondott, a legőszintébb valónak látszott. Anyja, Eveline bárónő, jól megtanított, bár ő is a kastély elégedetlenei közé tartozott, kik úgy osztották el a szerepeket, hogy a házi úr neki, leendő örököse pedig leányának tegye a szépet. Ki azonban annyi mindent látott már az életben, — hogy ne éljünk azzal a nem éppen hízelgő szólással: anynyit hányódott-vetődött a világon — az nem esik kétségbe semmi felett, belenyugszik a változhatatlanba, csak legyen belőle némi haszna s ne kelljen üres kezekkel megválnia reményeinek színpadáról. És itt sok minden szépre, jóm, hasznosra volt kilátás. Alig lehetett teljes hajótöréstől tartani, s lassanként megnyugodott a kilátásokban, bár egyetlen alkalmat sem hagyott felhasználatlanul, hogy a házi urat részére meghódítsa. így álltak a dolgok, midőn történetünk kezdetén, egy szép nyári napon, midőn a nap már eltűnt s az árnyékkal friss üde szellő érkezett a völgybe, vidám társaság lawn-tennysezett a haragos-zöld fatáblák között s a házi úr Hundlora báróné oldala mellől nézte a játszókat, de különösen Helént, ki megérdemelte ezt a figyelmet, mert mindig szép volt, de ma különös előnyösen nézett ki fehér Jianell blouzában, széles szíjövével s kurta, fodros sötétkék szoknyájában, melyet a tennys-játékhoz készíttetett és gummi-talpú czipekbe bujtatott szép formájú lábait látta rá. A lawn-tennysben mesternő volt. Oly tökélyre vitte ezt a mulatságot, hogy senki sem vetélkedhetett vele, soha sem volt méltó társa az egybegyűltek között, s könnyedén, figyelem nélkül, majdnem enyelegve dobálta labdáit, mintha ki akarná fejezni, hogy: veletek alig érdemes játszani. A játszótársaság négy tagból állt. Helén, Etelka Eduárd és egy tengerész-kapitányból, ki nem volt szép férfi, nem is fiatal s kissé nehézkesek voltak a mozdulatai, mint szárazföldön rendesen a tengerészeké, de egyike volt a legérdekesebb férfiaknak. A szomszéd területen egy második társaság játszott, a kastély többi fiatal vendégei. — Honnét jött tulajdonképpen ez a tengerész ide? — kezdé a báróné, kit minden férfi érdekelt leánya miatt. — Amint tudja a báróné, tavaly az év legnagyobb részét utazással töltöttem. Brémában ismerkedtem meg vele, hol hajója akkor kikötött Brazíliából visszajövet, — válaszolt Balázs gróf, szemeit le nem véve Helénről, ki nagyon is nyájas volt a kapitányhoz. — És meghívta őt magáhoza gróf, mint minden ismerősét, hiszen oly vendégszerető s annyi élvezetet tud házánál vendégeinek nyújtani, — monda édes hangon kiejtett hízelgéssel a báróné, de a gróf alig figyelt rája s folytatá: — A kapitány Észak-Németországból származik s egyike a legelőkelőbb nevek tulajdonosának, bár fájdalom, úgy tudom, atyja teljesen vagyon nélkül halt meg s így Weilern gróf állásán kívül nem bír semmivel. — Kár! — mondá kissé csípősen a báróné. Jó parthie lett volna Etelkával. rmrí n nfrTrmr TI ORSZÁG-VILÁG 1898