Ország-Világ, 1893 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1893-01-01 / 1. szám
A házi úr meglepetve tekintett reá. Most először fordítá felé szemeit s föltűnő hidegen mondá: — Etelka körülbelül el van jegyezve, még pedig unokaöcsémmel, Edvárddal.. . E szavakat, miket úgy látszott, nem minden jelentőség nélkül ejtett ki, erősen megnyomta, mialatt fürkészve pillantott a bárónőre, mintha ennek hatását észlelte volna és Hundloráné nem bírta zavarát eltitkolni. Anynyira meglepő volt neki ez az újság, miről ő még soha sem hallott, hogy majdnem ájulást érzett s csak nehezen bírta összeszedni magát. — Kegyedet ez meglepi, báróné. — Kezdé nem minden gúny nélkül Balázs gróf, mibe azonban kis keserűség is vegyült, talán maga sem tudta miért. Nem csodálkozom ezen, mert alig tud valaki arról s a gyermekek még nagyon fiatalok a házasságra. — Úgy tudom, Edvard 24 éves, — dadogó Hundloráné, csakhogy valamit mondjon. — Huszonnégy év! — kiáltott fel nevetve a gróf. Mi az a férfikorban. Még legalább négy évig várniok kell, annál is inkább, mert Etelka csak tizennyolcz éves.- Igaza van, húzza minél tovább az esküvőt gróf, — mondá egészen megzavarodva a hallottak fölött a báróné, a mi mosolyt csalt a gróf ajkára. E perczben elvégezték a játszmát s nevetve, a legjobb kedélyhangulatban indultak sétára a park belső részébe, melynek most nyílt, lombtalan helyei is élvezhetők voltak az est alkonyában. A kapitány Etelkához csatlakozott, míg Eduárd Helén oldala mellett maradt. A házi úr távozni látván őket, gyorsan felugrott helyéről, mintha nem bírna tovább ott maradni és utánuk sietett, a bárónőt egy mentegetődző szó, vagy kifogás nélkül egyedül hagyva, ki sértődve nézett utána s ajkait harapdálva boszúsan mondá, mintha a fák, füvek és a közönyös lomboknak beszélne: — Vén esztelen! Fogadok, hogy a féltékenység űzi őt. Haha, kedves barátom, tehát Eduárd vőlegény ? Nos, ehhez nekünk is lesz szavunk . .. Helénnek csak egy szavába kerül, hogy a gazdag örökös lábainál heverjen. És ezzel a megnyugtató hittel indult ő is sétára a második társasághoz csatlakozva, mely akkor végzé be a tennys játszmát s amazok példáját követték ... (Folytatása következik.) Mörvénylátó bírák Ipimur asztalánál Reszketve, megtűrve egy fiatal lány áll, Lelfelletét szegve istenita pillant: Várja, Irigy a mérleg vajon meppe. Splifiant vajsa mint ridegen fejére olvassák. Hogy sapsa ezentúl Íjásszá, neljéz pafiság , l hogy elfog engem is valami mély Bánat, j Vjindja csalj ellenem szegeznék a vádat ! Minden szó, mely neki van egyedül szánva, Nemcsak őt, de az én szívem is átlápja, Mint golyó, mely első áldozata megett Másikon is itt még fjalálos, mély sebet. Oda lesz előlem egy szeppe a vádlott. S kesergő fiújával csupán a nő áll ott, Mélyen megalázva, durván letipapva Büszke bájaival az alacsony párfia. Bolond, ifiú sjépnek tetszik nekem mindez, Mit valamely gonosz álom keze Ijímez , Ifiáfia győznek meg érzékeim röla : Nem tudom eltjinni, írugy valóság volna ! 1-rigy a nőt, az édes tápsat, a fot itt lenn Csókolni, ölelni teremtett az Isten, Siiimpői tipimpe szállni, mint a lepke, Hogy a nőt lássam ily gyalázatba vetve! Ölj, íja a templomból csárdát csinálnátok, Imádságos könyvbe káromlást írnátok. 8 áldozó keselybe öntenétek mérget: fonákabb dulgnt tán úgy se művelnétek! Ölj, kíméljétek a szegény áldozatot: Nem neki valók a börtönboltozatok! j\te zápjátok oda a mugorva éjbe, j\t e dobjátok balgán a tavaszt a télbe ! Hiszen íja szerelme kapuzatnak ailta, Megszenvedett immár eléggé miatta ; Süijük vezeklésre mi szükség van ottan, Hol követi a bűnt a javulás nyomban , Mert a nő, Ija Bűnös alkalom megejte, Leijét ugyan possz tán egy papányi pepezpe, De azon a pepezen bármilyenné válik . Nem tartja meg lelke a szennyet sokáig. Hegyi patak a nő lelke, mit a zápap Szennyező tsapagja íja fel is korbácsul. Még alig jáp a vész a sjegy nomain túl, S máp a folladó áp szemlátomást tisztul. Jallafi Ödön. Bírálj előtt. LA ROCHEFOUCAULD GONDOLATAIBÓL. Bizonyos mértékben mi is részt veszünk a nemes tettekben, ha önzetlenül dicsérjük azokat. A féltékenység bizonyos tekintetben igazságos és észszerű , mert arra törekszik, hogy megtartsa számunkra azt, ami a mienk, vagy amit a mienknek hiszünk. A nagy szellemek sajátja, hogy kevés szóval sokat mondanak. A köznapi gondolkodásúak bírnak csak azzal az adománynyal, hogy sok szóval semmit sem mondanak. Sem oly boldogok, sem oly boldogtalanok nem vagyunk, mint a minőnek képzeljük magunkat. Az őszinteség sokszor ügyes színlelés a végett, hogy mások bizalmát meg lehessen nyerni. Valamint az egyes tárgyaknál, úgy az embereknél is sok függ a távlattól. Sokakat közelről kell szemügyre venni, hogy jól megítélhessük, másokat távolról. Akik az életben gyöngédeknek látszanak, rendszerint csak szokásból, vagy gyöngeségből azok. * (Legtöbbször csupán azért dicsérünk másokat, hogy minket is dicsérjenek.