Ország-Világ, 1893 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1893-07-23 / 30. szám

478 OR­SZÁG-ViLifla törőnek szobrot emeljenek s ő azt megláthassa. De a közelgő millen­nium egyik feladata s a nemzet szent kötelessége lesz a magyar szinmű­­irodalom ujjáteremtőjének, a színszerűség mesterének szobrot állítani, ha máshol nem: az újonnan épülő nemzeti színház csarnokában vagy homlokzatán. S azon a napon, melyen a »Trónkereső«, a »Fény árnyai«, »A lelencz«, »A mama«, »A nőuralom«, »Liliomfi«, »Csikós«, »Czigány« s száz más kiváló mű alkotójának szobráról lehullik a lepel, az örökkévalóságban megnyugodva viheti hírül a hamvadó férj­hez megtérő, szerető és szeretett hitves, hogy: »a nemzet megtette kötelességét«. A »Fővárosi Lapok« gyászjelentésének e néhány megragadó sorával végezzük megemlékezésünket, a­melyben mindnyájunk hangulata nyer kifejezést: »Szigligeti özvegye meghalt. Számos tagból álló családja anyát és kedves, jó nagymamát gyászol benne. Előkelő rokonsága és ismerősei, a budapesti társaságnak egyik tiszteletreméltó úrasszonyát veszítették el . . . Műveltsége és szeretetreméltósága részt követel magának férje tapsaiból, kitüntetéseiből és érdemeiből. Hűséggel és odaadással követte őt az élet útjain s tiszteletreméltó gyászszal viselte özvegységét. A koporsóját elborító koszorúkat látva, jusson eszünkbe, hogy babér­juk Szigligeti Edét, virágjuk a most elhunyt hitvest illeti. Együtt keresték a dicsőséget: együtt osztozzanak elnyert koszorúikon is, melyek az ő sírjaikon el fognak hervadni, — a mi emlékezetünkben azonban frissen fognak megmaradni — az idők végeiglen.« Ime a halál, halált követve Nyirkos kezével meg-meg­int, A kikkel néha összejöttem, Két ismerős arcz nincs megint. Két ember halt meg a napokban, Nekem egészen idegen, S rá fölbukik elém a kérdés, Vájjon én meddig vihetem? "A Két ember halt meg a napokban, Nekem egészen idegen, S rá fölbukik elém a kérdés, ♦­­Vájjon én meddig vih­­etem?­­ * KÉT IDEGEN Nem is voltak közel szivemhez, Éltük bennem nyomot se hagy, Ha néha-néha összejöttünk, Nem gondoltam velük sokat. * ★ S én nem vagyok nagyon halódó, Erős vagyok még s fiatal, Forró a vér ifjú szivemben, Szeretni, élni még akar. » ★ JScct/uj, -iLlíhzCó. 1893

Next