Ország-Világ, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
1897 anyám ! Önök nem tudhatják azt, hogy mit érezhet az ilyen teremtés, mikor más szerencsés gyermekek dicsekszenek előtte apjuk és anyjuk szeretetével, neki pedig szégyenprrral kell szemét lesütni, mert hisz tulajdonképen nincsenek szülei. Mert azt csak nem tekinti senki apának, aki nem ad gyermekének tisztességes nevet és talán azt se számolják az igazi édes anyák közé, akit fia vagy leánya sorsa nem érdekel jobban, mint az a csonthajtű, melyet a fodrásznő fésülés közben a hajába tűz. Az uraság még jobb indulattal volt hozzám, mint anyám, mert egy férjről gondoskodott számomra. Egy szegény fiatalember pártfogoltja volt, akinek tanulmányait megkönnyítette nagylelkűségével és ez hálából vállalkozott rá, hogy nevet adjon nekem. Dombosné lettem és férjem oldalán már nem csipkedtek többé származásom miatt, de elfogadtak a társaságban. Voltak kedveskedő barátnőim is és már abban a képzeletben ringattam magam, hogy végre mindennel bírok, amit eddig olyan fájón nélkülöztem. De a sors átok gyanánt olyan szivet dobott belém,, amelyet nem elégített ki sem a lágymeleg barátság, sem pedig a hideg tisztelet és a szeretet utáni sóvárgás, amely gyermekkoromtól fogva elfojtott parázsként hamvadt bennem, akaratom ellenére az árba sodort. Volt egy szerelmi regényem, hölgyeim. De azért ha hiszik, ha nem, pirulás nélkül beszélhetek róla, mert az, akit szerettem, nem tartozott ama világfiak közé, akik hivatásszerűen űzik az asszonycsábítást. Mi mindketten annyira amagasban szárnyaltunk, hogy tökéletesen boldoggá tett bennünket, ha a holdsugárnál ábrándozhattunk, miként Romeo és Julia. Én nem akartam elmerülni a szenvedély örvényébe, nehogy az emberek szemében újra elveszítsem a tisztességet, amelyre szert tettem. Csakhogy balsorsom jó feltételeim daczára se volt irántam könyörületes, mert bármily tiszta volt is öntudatom, a látszat ellenem szólt és ez elég volt arra nézve, hogy a botránykeresők palctát törjenek felettem. Egy napon arra ébredtem fel, hogy az erkölcsrostáló kávésnénikék olyan asszonynak tekintenek, akinek az ismeretségével nem szokás dicsekedni. Kedvesem atyja pedig egy levelet írt hozzám és ebben arra kért, hogy ha még nem halt ki belőlem, teljesen a női becsület érzéke, akkor tekintsem az ő ősz haját és adjam vissza fiát, nehogy az én hálómban fiatal aggastyán váljék belőle és körömben eltompuljon lelkében az életpályájához szükséges becsvágya. Ez a megalázó levél, amely sokkal rosszabbnak tüntetett fel, mint a minő valóban voltam, jó hírem elvesztése után boldogságomat is tönkretette. Az az egy ember ugyan, aki szeretett, felvette volna értem a harczot mindenkivel, de előttem szent volt az apja kívánsága és bármiként vérzett is szívem, erőszakkal téptem szét közöttünk minden köteléket. Ezután új életet kezdtem! Csak a kötelesség utáin akartam haladni és jámbor együgyüségemben azt hittem, hogy aki jó szándékkal megtér, annak az emberek is megbocsátják botlásaikat. Azonban, fájdalom, ez a mai nap arról győzött meg, hogy egy homályos múltú asszonyt, habár egy Magdolna bűnbánatát hordja is szivében, mégse védelmez meg száz jóbarát se, egyetlen ellenség ellen ! És most, hölgyeim, készen vagyok történetemmel s bocsánatot kérek mindnyájuktól, hogy a szórakozásra szánt idejük egy részét elraboltam . . . Nahida mélyen meghajtotta magát a mozdulatlanul ülő asszonyságok előtt, tekintetét azonban nem vetette rájuk, mert egy cseppet se volt kiváncsi, hogy vájjon milyen hatást szült elbeszélése. Mert mikor első ízben tapasztalta a barátnők ridegszívűségét, akkor még abban bízott, hogy talán nem mindegyik egyforma és akad még olyanokra is, akik nem ítélik el a puszta rágalomra, de számot vetnek a mostoha körülményekkel és botlását, amelyben bűnösnek érzi magát, menteni fogják. De most, miután másodszor is meggyőződött róla, hogy új társnői szintén egy könyörületes hang, egy vigasztaló tekintet nélkül távolították el maguktól, nem érzett többé szívében semmi vágyat, hogy kiengesztelődést és új kapcsokat keressen. E keserű órában csöndes biztatásként szólalt meg bensejében egy hang, amely gyermekéveit juttatta eszébe, amikor még nem birt barátnőkkel és csak az iratos mezőség, meg a lombos erdő képezte minden kincsét . . . És ez a hang azzal biztatta, hogy ha ismét visszatér a természethez és annak baráti keblén keres enyhületet, nem fog csalódni többé. E gondolatra azután felegyenesedett, kezébe vette csipkenapernyőjét és magasra emelt fővel, nyugodt, biztos járással eltávozott a szalonból.......... A visszamaradt hölgyek pedig ellentétes érzelmekkel néztek a távozó után. Voltak közöttük olyanok, akik szánalmat éreztek Nahida sorsa iránt és már megbánták, hogy az elüldözött barátnőt nem ölelték vissza szívükre és voltak olyanok is, akik a megszégyenülés miatt az első pillanatban képtelenek voltak minden ítéletre, mert érezték, hogy ők múltjukban még nagyobb botlást követtek el, mint Nahida, csakhogy az ő hibájukról szerencséjükre a titok leplét nem rántotta le senki és ezért, habár nagyobb bűnösök voltak is, az övék maradt a jog, hogy a kisebb bűnöst kiűzzék szeplőtlen körükből. iIllésfi Kürtös Géza korán nősült meg s hamarosan be||jra||| látta, hogy jobb lett volna, ha a nősüléssel kisebit nem siet. A jövedelme akkor is, később is kicsiny volt, de nagy lett a családja és sok az adóssága. A nyaralásra tehát nem igen gondolhatott és annál kevésbbé tette ezt, mert annak különben is nagy ellensége volt. Felesége pedig mindig vágyódott a nyaralás után s egyik szezon elején, a gyermekekre mutatva, addig argumentált a nyaralás szükségességéről és előnyeiről, mig végre Géza szive megesett családján és meggyőződése ellenére nyári lakást vett. A család öröme határtalan volt. Megindultak az előkészületek. Az elhagyandó lakás szabóműhelylyé vált s az asszony abban járt-kelt, intézkedett, porolt és pénzt kért folytonosan a férjétől. A nagy napon a család lóvonatra kapott föl, azaz Géza előbb fölpakolta a gyerekeket, a mikor is a lovak megindultak s Géza élete párjával meg a bonne-nal lemn rekedt. A gyermekek sírtak, jajveszékeltek a tovarobogó lóvonaton, a lenmaradtak kiabálva futottak a kocsi után, mely azonban a következő állomásig meg nem állhatott, ahol a viszontlátás érdekes jelenete játszódott le. Az anya sorba csókolta a gyermekeket, kik remegve simultak hozzá. Géza ezalatt a kocsivezetővel veszekedett, míg egy hatalmas zökkenés nem hallgattatta el. A kocsin állók egymáshoz dűltek, lárma, kiabálás s megijedt utazók. A kocsi kisiklott. A lassan kint magukhoz tért utasoknak le kellett szállni, míg a kocsit a vágányba tolták, aminek sikerülte után az tolakodás között telt meg. Mindenki ott volt, csak a Kürtös-csemeték bonneja maradt le a nagy zűrzavar között. Gézára felesége rátámadt, hogy ügyetlen, semmit sem tud, semmit sem lát. Nem lehet vele sehova se menni, mert mindjárt elveszti a fejét. Ez meleg zuhany volt Géza fejére, pedig most a nagy melegben és fő- és székvárosi szokás szerint amúgy A szeretett bájos lény, istenigazában megtelt kocsiban inkább hideg zuhanyra lett volna szüksége. A viszontagságok után végre a pályaudvarban voltak. Géza jegyet váltott és siettek a vonatra, miközben az asszony egyre lecrkéztette a férjét, hogy mi lesz most az elveszett bonne-nal. Ekközben a vonat megindult Gézáékkal hátrafelé, de ők ezt észre sem vették a családi ütközet hevében, míg egy vasúti be nem kiáltott: — Kérem, nem hallanak? Nem értenek magyarul? Hisz idejekorán beszóltam, hogy ezt a kocsit lekapcsolták a vonatról. Most már leszállhatnak és bevárhatják a következő vonatot. — Disznóság! — kiabált Géza. — Az utasokat lóvá teszik. Milyen rend ez ? Vigye el az ördög magukat a rendjükkel. A vasúti nem azért vasúti, hogy ezt zsebre vágja. — Válogassa meg az úr a szavait, mert máskülönben megkeserüli. Veszekedjenek otthon és ne itt, hol aztán saját lármájuktól nem hallják a más lármás figyelmeztetését. — Fogja be a száját!"— dühöngött Géza. Felesége üeg sírt a gyermekekkel együtt. Rendőr jött, ki megtudva, mi történt, a vasúti pártjára állt. Géza belátta, hogy ügye veszve van, elsompolygott a váróterembe, ahol a megkerült benne csípőjére téve kezét, imigyen fogadta: — Elhagytak, mint a kikergetett ebet. Hát a szemétről szedett engem föl a nagyságos úr, hogy igy bánik velem ? Örüljön, hogy becsületérzés van bennem, szivem van és szeretem a gyermekeit, mert különben, ha kidobtak az ajtón, nem jöttem volna vissza az ablakon. Úrnője csitította: — Ne haragudjon. Nem dobtuk mi ki magát, hisz tudja, hogy szeretjük és csak az úr ügyetlensége az oka mindennek. További mentegetődzés a nagyságos asszony és ellágyulása benne részéről, mert hát szive van neki, mely elérzékenyiti úgy, hogy sírva borul a nagysága keblére, mire megiszszák a békepoharat a vasúti vendéglőben. Hosszas várakozás után ismét a vonatra szállnak és megérkeznek nyári lakásukba, hol aztán a nyaralás minden kellemessége szakad Géza nyakára. Erős, porral telitett levegő, esőzés alkalmával nyakig érő sár és benrekedés egy kis szobában, melyhez képest fővárosi lakásuk mennyország volt. Éjjeliőr, doboló kisbiró, csorda és röfögő disznó az udvarban, hova Géza naponta kicsavarható fehérneműben és kilógó nyelvvel lépett be, megrakodva denaturált szeszszel, hideg ételekkel és csemegékkel, melyeknek ő volt az udvarba szállítója. Borravalóul kapott ezért gáncsot. Mindent tűrt, még azt is, hogy a benne is megbízásokat adjon neki s ez a házi zsarnok mind a mellett elégedetlen volt. Nem ilyennek képzelte a nyaralóhelyet. Ez nem nyaralás, de kínlódás, ő ezt nem bírja tovább ! Fölmondott s míg úrnője ijedten kérte a maradásra : ő, akinek pedig szíve van, szívtelenül elhagyta a gyermekeket, akiket szeretett, hogy odamehessen, hol több a szórakozás. Géza bonne után nézett. Napokig tartott, míg összejárt minden helyszerzőt és egy szerinte megfelelő bonnet talált. Feleségének azonban nem felelt meg és mindjárt a bemutatkozásnál visszaküldte oda, ahonnan jött, előbb azonban kifizette neki fél havi járandóságát és útiköltségét. Míg Géza bennet keresett, addig felesége bajlódott a gyermekekkel, most azonban megfordított helyzet állott be : Géza maradt a gyermekek mellett és felesége látott benne után. A keresés pár napig tartott s addig Gézának létfentartás iránt való küzdelme szünetelt, azaz rendes foglalkozását mellőzve, a gyermekek mellett foglalatoskodott. Ebben az új állásban eltöltött ötödik napon, mikor Géza éppen az ebédet osztotta a gyermekeknek, ragyogó arccal jött haza felesége. ORSZÁG-VILÁG 427