Ország-Világ, 1898 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1898-10-23 / 43. szám

1898 vinni a férjétől. De aztán Mattie mit is kezdhetne Miriammal? Természete­sen ezt Miriam belátta, a­mikor kissé magához tért, sőt nevetett is önmagán és letörülte könyeit az or­­czájáról és szemeiből. Mattie ekkor öltözködni segítette és azt mondta, hogy odalenn vár a kocsi. Kocsizni akart vele a Bors­­ban, mint egykor régen . Miriam ebédeljen majd vele és ismerje meg a fia­tal Blizzardot. Silas meg­ígérte a feleségének, hogy legalább egy évig Euró­pában marad a feleségével és megmutatja neki az ó-világ minden nevezetes­ségét. Miriam szinte felvidult a gondolatra, hogy Mattie ilyen soká a közelében lesz. Felvette legszebb ruhá­ját; Mattie megmutatta neki, mint rendezte haját ■a legújabb divat szerint s mikor ráadta a kalapját, így kiáltott fel: — így, Miriam, most már kissé önmagad vagy ! MÁSODIK FEJEZET. Raoul ezen a napon igen jókedvűen tért haza. Jegyeket kapott a Theatre Francaise-be egy hírlap­író barátjától. Egyedül a színház volt az, a­mi Miriamot érdekelte és fölrázta letargiájából. Eleinte Raoul aggódott, hogy Miriam valahogy folytatni akarná Claytonnál a lec­­­kéket, de e tekintetben nemsokára megnyugodott. Nem a valódi művészet iránt való szeretet vitte volna Miriamot a színészi pályára, csak eszköz volt Miriamnak a művészet és nem czél. Mikor belátta, hogy a siker nem olyan biztos, mint a­milyennek képzelte volna, akkor meg­­csökkent a művészet iránt való érdeklődése, sőt ez érdeklődés egészen el is fogyott. Nem nyitotta ki többé könyveit, elhanya­golta Claytonékat, a kik­­oly jóságosak voltak iránta. Ez Raoult bántotta s az is bántotta, hogy Clayto­nékat Miriam nem látta olyan szívesen, ha láto­gatóba jöttek, mint e de­rék népek megérdemelték volna. Clayton nagyon keser­vesen érezte ezt az elvál­tozást és fájt neki, hogy Miriam, ha találkoznak, egy szót se tud mondani s alig hallgat arra is, a­mit mondanak hozzá. Most világos volt előtte, hogy Miriam elidegenült iránta és azért e derék ember is visszavonult. Raoul fölsietett a lépcsőkön, berontott a szobába, a­hol — a­mint remélte — a felesége is van, de csak Miettet lelte odabenn. — Hol van Miriam ? A szobájában ? — kérdezte. — Nem, Raoul . . . Miriam elment hazulról. — Elment ? — Igen ! Ez eddig még nem fordult elő sohasem, mert Miriam ellenszenvvel viseltetett az utcza zaja ellen, mert most az utczákon gyalog kellett áthaladnia s nem kocsin, fogaton, mint azelőtt. Ezért ritkán hagyta el a házat, egyedül pedig soha. Raoul tehát nemcsak boszankodott, de meg is volt lepve az asszony távolléte miatt és olyan furcsa arczot vágott, hogy Miette elnevezte magát. (Folytatása következik.) A nándorfehérvári csata 1456-ban. A hatvani országgyűlés 1525-ben. Mutatványok Benedek Elek A magyar nép múltja és jelene czímű művéből. ORSZÁG«VlIIRG 681

Next