Ország-Világ, 1900 (21. évfolyam, 26-53. szám)

1900-07-22 / 30. szám

1900 Rómában a vatikáni képtárban egy rajzon, me­lyen több szent volt előtüntetve, ezt az aláírást olvastam: »Varietas delectat, dum mens ad divos spectat«. Pády István azonban amaz egyéniségek közé tartozott, a kik nem voltak barátjai a változatos­ságnak s miután mint harminczéves ifjú és egyetlen figyermek átvette atyjától örökét atyja oldala mel­lett. Annak, minden testi s lelki tulajdonaival egyenlően olyan egyforma éle­tet folytatott, hogy még ama napokat sem számította kelle­mes napjai közé, mikor a közel és távolabb vidékről a család régibb ismerősei vagy barátai meglátogatták. Gondos és sze­rető szülei már húszéves korá­ban, hogy tapasztalatokat és is­mereteket szerezzen, beutazták vele csaknem egész Európát, 12 év óta kezdetben azonban atyja, most már saját birtokán, Köl­­méren tartózkodott és csaknem egyedül a gazdálkodásnak élt, a­nélkül, hogy a hozzá ha­sonló fiatal emberek mulatságai­ban vagy örömeiben részt vett volna. Ez lehetett az oka, hogy szerető atyja, ki napról-napra öregebb és gyengébb lett, egész elhatározottsággal követelte tőle, hogy mielőbb megházasodjék. Ez volt talán életében, most már atyja akarata értelmében, szerinte az a legnagyobb vál­tozás, a­mely jövőjét illetőleg őt nagyon megfélemlítette. Tavasz és nyár elmúltak s az ősz sárgítani kezdte a fák koronáit és lombjait. A hűsebb­ség csendes rezgésével megmoz­gatta a faleveleket és az évszak­nak változása az István életében is előidézendő volt a változást, a­melytől ő annyira remegett. Mindazok a fennebb említett változások épp úgy jellemzik az anyagi és szellemi élet forra­dalmait, mint a fák és virágok az élet változásait.­ A­­ fák le­hullatták leveleiket, de azokkal a fiatal Pády kedvezően tartós földi nyugalma is lehullott. A­mihez talán nem is értett volna, neki udvarolni se kellett, atyja választott részére egy nőt, egy nagyon kedves és szép tizennyolc­éves leányt, a nyu­galomba vonult Cardoni ezredes leányát, Immaku­­látát, a­kiről biztosra vette, hogy nemcsak tet­szeni fog egyetlen szeretett fiának, hanem azt boldoggá is teendi. Az ezredes talán még szerel­­mesebb lett a gazdag és csinos ifjúba, Pády Istvánba, mint leánya, és a szülők mind a két részről bol­dogoknak és elégedetteknek érezték magukat, mi­kor a legközelebbi farsangkor az ifjú választott jegyesét oltár elé kísérte. Ha István kezdetben tartózkodóan, nem is mu­tatta magát valami nagyon szeretetreméltónak neje irányában, egy év múltával már olyan boldogok­ immaculata­­ nak érezték magukat e szövetségben, hogy a bármi okból való elválás bizonyosan mind a kettőt a leg­boldogtalanabbá tette volna. Egy jellegtelen őszi nap reggelén nem kevéssé lepte meg Immakulátát férjének az a nyilatkozata, hogy a reggelire egy hírneves fiatal festő fog meg­jelenni, a­ki az ő megbízásából menyasszonyi­­ ruhájában fogja őt lefesteni. Férjének ez a nyilat­kozata olyanformán érintette a nőt, mintha az talán most még szerelmesebbé lett volna bele, mint akkor, mikor az oltár elé vezette. A reggelinél a különben hírneves ifjú festő csak­ugyan jelen volt és csakis a rajzról társalogtak, míg Immakuláta távol volt, hogy menyaszonyi ruhájába felöltözzék. Egy óra múlva a most még igézőbb np derült arczc­al mosolyogva megjelent és aligha hibázunk, mikor azt állítjuk, hogy mo­solyának nagyobb része a valóban feltűnően szép ifjú festőnek jutott lelkesítőül. Giulio Romano, mert igy hívták a festőt, bazili­­cájal olasz volt és éppen nem csodálkozhatunk, ha egyheti munkája alatt ő és Immakuláta egymást meghódították volna. Érzelmüknek nyilvánításait már az is megkönnyítette, hogy egymással olaszul társaloghattak, a Pády kastélyában pedig egyetlen lény sem volt, ki e nyelvet értette vagy beszélte volna. A rajz aligha jobban nem tetszett magának a festő­nek, mint az Immakuláta férjének, s miután azáltal az ifjú uriasan megfizetve távozott, a képpel együtt a kastélyban aligha szívét is ott nem hagyta. A rajzot az ízlésesen berende­zett társalgóteremben függesz­tették fel és az időnkint meg­jelenő vendégek részéről annyi dicséretben részesült, hogy a férj még boldogabbnak érezte magát és büszkébb lett, hogy a­ rajz eredetijét is magáénak nevezheti. Immakuláta nagy örömet ta­lált arczképében, de öröme még fokozódott, mikor a látogatóktól azt hallotta, hogy mesterileg el van találva. Azt hiszszük, nem csalatkozunk, mikor azt állítjuk, hogy a nő tetszéséhez az is sokban hozzájárult, hogy a ké­pet Giulio festette. István annyival inkább még boldogabbnak érezte magát, mint azelőtt érezte, mert látszólag hinnie kellett, hogy nagyon sze­retett nejének e képpel mara­dandóbb örömöket okozott. Október tizenötödikén éppen szüreteltek a kölméri szőlős halmokon, mikor Pády a zsa­­dányi egyik esküdt ember sző­lőjében, a­ki a kölméri szőlő­hegyeken szinte birtokos volt, a festővel találkozott. Szívélye­sen és barátságosan kezet szo­rítottak egymással. Mikor Gui­­liotól megkérdezte, hogy mióta tartózkodik Zsadányban és mi czélból telepedett ott le, az min­den elfogultság nélkül azt vála­szolta, hogy igen szép völgyet, forrásokat és erdőket fedezett fel annak határában, a­melyek érdemesek, hogy gondosan vá­szonra tegye és a jövő évi ta­vaszi kiállításon a közönségnek is bemutassa. Az esküdt csak­hamar ezután felkérte Pádyt, kísérné el szőlőjének egy külön­álló táblájához, a­hol a csupa­­ izabellákból álló tőkéket fogja bemutatni. Visszatértükkor az úton, a melyen haladtak, bizonyosan minden czél­­zás vagy sejtelem nélkül e kérdést intézte István a zsadányi esküdthez: — És nem unatkozik a festő ama napokon, mikor nem dolgozik, miután az idő alatt, míg nálam volt munkában, nem vettem észre, hogy valami olvasmányt hordana magával? — Ünnepnapokon, vagy ha kellemetlenebb és sötétebb idő van, sokszor látogatást tesz a helybeli lelkésznél, sőt több ember állítása szerint, a­kik útjában találkoztak vele, nem ritkán átrándul Köl­­mérre. M. Az ANGOL FLOTTA FIUMÉBAN. Herbst Samu eredeti felvétele. Beresford lord tengernagy megérkezése az Adamich-molón. ORSZÁG-Vil­­ÁG 597 Irta Lauka Gusztáv.

Next