Ország-Világ, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1902-10-19 / 42. szám
1902 A szunyadó időknek sűrű fátylát Vonjátok félre nemek csendesen, Oszlassátok a századok homályát, Hogy a szép múlt megint jelen legyen. Ébredjen fel az alvók hosszú álma, Dicsőség napja Kárpátok felett, A régi fényt ragyogd le Hunniára, Mely akkor egy világot égetett. S távol ködök felhői meglebegnek, Rég múltak éjjelén hajnal tör át, Moha sült sziklasírok megrepednek, Felrobognak pánczélos daliák, Nagyságával a hőskor visszatérve, Világverő Mátyás ül érczlován, A királyok királya harczi díszbe, A századok fönsége homlokán. Rivaljanak a kürtök, harsonák fel! Lobogjon őrtűz rónán, bérczeken; Szálljon fohász zsoltárok énekével, Méltó legyen múltjához a jelen ... Teremt a szellem! Milyen ősidő ez! Csodák világa, mi itt újra kél S ki nemzetének nagy szivével érez, Annak itt ez a kolosszus beszél! ORSZÁG-VILÁG S Mátyás szobránál. »Érczvállakon egy korszakot emeltem, Vitézség voltam, erő, hatalom ! Hősi csatákon az ellent levertem És uralkodtam az országokon; Letéptem fellegét a hon egének, Széttörtem rútt viszályok lánczait, Felgyújtám napját dicsőség tüzének: S áradt a fény, a szeretet, a hit! Az igazság, az eszmény és a szellem Megszentelé a hősi múlt időt : Az igazsággal népem átöleltem, Eszménynyel megteremtem a jövőt. Szárnyalt a hit, érzés beszélt a szívhez Hegedősöknek fennkölt énekén. Tudomány vitte közelebb az éghez A korszakot, melyet emeltem én ! Most élek álmát kitörlöm szememből, Hogy lássak újra szülőföldemen, A cserkoszorút leteszem fejemről, Hogy rád szórjam, ha élsz még, nemzetem. Ha élsz-e még ! ? Ó, ez a kor mi más ma ! Erősbödést jelent e zűrzavar? A gazdaságé, fényé itt a pompa, Vagy csillogás csak s fájó gyászt takar ? A trikolor a büszke palotákon Nem hazudik, ha szellő lengeti? Lobog valóban ? Vagy az is csak álom, Hogy ott a hon nagyságát hirdeti? Magyarok laknak benn a palotákban És templom minden család otthona ? Nyüzsgő, rohanó emberáradatban Önérdek elsőbb e, vagy a haza ? ! Alkotások, tudomány oly csodások, Elfogódik a múltak embere; Szárnyalnak-e velők az ideálok, Az ész az eszményt nem nyűgözte le ? Van lantos itt és hallgatnak dalára És van dicsőség kobrát ihlető ? Ennek a népnek voltam én királya: Nem csalta meg a múltat a jövő ? Nem látok jól... szememben még homály van... Ha hála az, mi ködön átragyog, Ha szűzies erényben bizalom van: Úgy élnek itt még, élnek magyarok! Megvédem őket ellenségek ellen, Önmagok ellen védi szellemem, Ne döntsetek le, ha nincs ősi jellem, Mert úgy e nép nem az én nemzetem !« Két halk zsolozsma ünneplő tömegből... Hallgasd meg azt magyarok Istene! A köny patakzik millió szemekből S beheged a kor millió sebe. Honszerelmen nem győzhet az enyészet, A tűz megtisztít, nagy lesz Hunnia ! Kegyelet őriz magasztos emléket, Mátyás királyunk állj! vezess tova! És Mátyás áll... felpezsdül hősi vére! Hatalmas kart nyújt ősz király elé; Fölemelé nemzetét érczszivére. S igy indulunk új ezredek felé! És Mátyás áll felettünk sasszemekkel Jövőnkbe néz már, arczán bizalom ; Eszmények ölelkeznek szeretettel, Soha el nem múló világokon. S lát egy világot ,a többinél nagyobbat, Határa nincs ... kegyelet alkotó, Világot lát... többinél gazdagabbat, Szeretet kincseket hintett reá ... Lelkével látja azt legfényesebbnek, Szabadságból van minden csillaga ! Hit és dicsőség szent földjén születnek S az a világ ott, a magyar haza ! A siketnémák váczi intézete. A siketnémák váczi országos királyi intézete 1802- ben létesült I. Ferencz király uralkodása alatt, tehát az idén századik évfordulóját tölti be. Ebből az alkalomból Borbély Sándor igazgató emlékkönyvet is adott ki az intézet százéves történetéről. Ennek adatai nyomán az intézet keletkezésének történetét a következőkben ismertetjük: A siketnémák váczi intézetének létesülése éppen olyan időre esik, midőn egész Európában a franczia háborúk miatt rendkívül felfordult állapotok uralkodtak. Ennek daczára jórészt Cházár András, Gömörmegye táblabírája mégis fel bírta kelteni az országban az érdeklődést ,a siketnémák sorsa iránt s életre keltette a váczi intézetet. Cházár András életének minden lépése bizonyítja, hogy az elhagyatottak sorsa legfőbb gondjai közé tartozott...........»hogy is tarthatja egy olly valaki magát boldognak, aki csak egy boldogítható boldogtalan Ember-Társát is hideg vérrel maga körül nézhet, szenvedhet« — mondja egyik levelében. Az 1790. esztendei országgyűléshez benyújtott »esedező levelében« a javaslatok 7. §-a alatt a következőket irta: ». . . némely gyermekek születések szerint neveletlenek, következésképen boldogtalan sorsokra nézve holtig a másokgondviselése alatt levőkhöz számlálandók. Oszlopot emelne a társaság az emberi méltóságnak, ha az ily, tehetetlen szülőktől született s szerencsétlen magzatokat a maga gondviselése alá venné és azokat az árvaházakban, ha orvosolhatatlanok lennének, holtig tartaná, így az ilyen szerencsétlenek mentek lennének. A szegény szülők a gondviselésnek terhétől üresek lévén, szokott foglalatosságaikat szakadatlanul folytathatnák. Ide számlálandhatók a talált, árva és gyámoltalan szülők gyermekei: a vakok, csonkák, bénák s. a. t.« így gondolkozván Cházár András, csak az alkalom hiányzott nála ahhoz, hogy a nyomorultak iránt érzett meleg rokonszenvét kimutassa. Reá nézve örökös gyász, amely mindenkorra száműzte az örömöt, szolgáltatta erre az alkalmat. Ugyanis mikor forrón szeretett harmadik felesége, a minden asszonyi erényekben ékeskedő Lembery Terézia. 1799. márczius 31-én meghalt, hogy nagy bánatát felejtse, Bécsbe utazott s ott látván a siketnémák bécsi intézetét, melynek berendezése minden képzeletét túlhaladta, mély meghatottságot érzett. 1799. szeptember havában dr. Décsi Sámuelnek, a »Magyar Kurír« szerkesztőjének e behatás alatt írott levelében elragadtatással ir a bécsi intézetről s egyben felajánlja,, hogy: »a Rozsnyai Házamat (Gömör vármegyében) az Instutumnak örökössen által adom, sőt a Tanulóknak mind Mulatságokra, mind Gyakoroltatásokra egy közel levő kertemet is hasonló tussal oda engedem, vagy ezek helyett a már ez előtt a Tanulóknak számokra szánt 1000 luftokat (ha más helyen állitatna fel ezen Institutum) ajánlom.« Cházár András Bécsben tartózkodása alkalmával megbeszélte szép tervét az ottani siketnéma-intézet igazgatójával, May Józseffel is s tőle annak megvalósításához tanácsot kért. 1799. november 2-án már e tárgyban leirat is érkezett a bécsi csász és királyi udvartól a magyar helytartótanácshoz, amely még Gömör vármegyéhez intézett felhívást az iránt, hogy a megyében lakó Cházár András a királynak is bemutatandó bővebb nyilatkozatot terjeszszen a helytartótanács elé arról, minő készületeket tett ő már üdvös terve megvalósítására, továbbá micsoda segélyforrásokat szánt sajátjából az intézet felállítására, avagy biz más jóltevők ígéreteiben és gyűjtésekben? Végre ha ez az intézet legfelsőbb védelem és királyi felügyelet alatt, mint országos közintézet, valláskülönbség,nélkül való használatra, arra alkalmas helyen felállittatnék, kész-e saját s netán érdektársai segélyét arra áldozni?« Nagy lett a meglepetése és öröme Cházár Andrásnak, midőn a megyének 1800. január 24-én Pelsüczön tartott gyűléséből e rendeletről értesült. Azonnal hozzá is fogott javaslatának megírásához, amelyben részletesen feltárta az intézetre vonatkozó terveit. Cházár András javaslatát a király a maga egészében, annak az egy pontnak kivételével, hogy a tervezett, intézet Rozsnyón állíttassák fel, elfogadta és a magyar helytartótanács útján ebben az ügyben az ország összes törvényhatóságaihoz rendeletet intéztetek, mely többen között tudatja, hogy: »Ő Felsége szokott atyai gondosságánál fogva ily hasznos közintézetet akarván minden osztály- és valláskülönbség / Siketnema kézi Abécerend. 843 Irta Felszeghy Dezső.