Ország-Világ, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)
Tartalom, 1903/1 - 1903-01-04 / 1. szám
XXIV. évfolyam. Budapest, 1903. január 4.______________________1. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Hold-utcza 7. ---------- ------------- szerkesztik Kiadja az Országos Irodalmi Részvénytársaság. IP DR. VÁRADI ANTAL | Dr. FALK ZSIGMONDI ELŐFIZETÉSI ÁRA : Egész évre 16 korona, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona. Egyes szám ára 400 fillér. DÍSZPÉLDÁNY előfizetési ára egész évre 40 korona. Angol regény. (1) ELSŐ RÉSZ. Nemrég töltöttem be huszonnegyedik évemet. A múltkoriban kezdődött nyári szünidőm. Mint minden évben, most siss Kate nénémet kerestem föl, ki Angolország nyugati részében volt férjnél egy orvosnál. Már van egy csomó gyermekük is. Szüleim már nincsenek. Még leány vagyok és mint nevelőnő keresem meg kenyeremet. Őszintén megvallom, a hivatásom éppen nem kedves nekem és különben se elégít ki a sorsom. Csak látnám már az időt, hogy mikor fogok megszabadulni egyhangú, unalmas helyzetemből ! Hogy Kate nénémnél tartózkodtam, ez se volt nagy változás, se mulatság. Mi is vonzott volna a házába? Az idő javarészét nála ruhafoltozással és fehérnemű-javítgatással töltöttem, meg azzal, hogy a gyerekekre ügyeltem. Aztán meg éreztem, hogy közönyös vagyok nekik. — Miért is szeretnének ? — gondoltam magamban úgy néha-néha, mikor nekikeseredtem. — Nem vagyok én se csinos, se kedves! Egy délután — ekkor már két hete voltam Braxtonban — annyira meguntam a foltozgatást, varrogatást, hogy hirtelen félredobtam a munkát s egy regénykötettel fegyverkeztem föl. És kimentem a kertbe, hol egy terebélyes hárs alatt kedves helyet szemeltem ki magamnak az olvasáshoz. De a regény unalmas volt. Már az ötödik lapnál elvesztettem a regény fonalát, a könyv az ölembe hullott és elaludtam. De alig aludtam néhány perczig, hát egyszerre csak nehéz léptek alatt csikordult meg a kavics is vidám hangon nevemen szólítanak: *—^1/ Sarah t|a1). — Salty, gyere le velem a folyóra! A híd mellett sok-sok nefelejts van. Gyere velem! Fölvetettem álmos szemeimet s nézem, ki zavart írta J. P. Smith föl: az unokabátyám, George Hall volt, az Ivy Hall farm ura. Tudtam, hogy jó lélekkel hí, mert elmondhatom, hogy George volt férfiismerőseim közt az egyetlen, aki érdeklődött irántam. Csakhogy meg kell vallanom, hogy ez az érdeklődés nem igen szólt a szívemhez, mert George a család valamennyi szegényebb sorsú leánya iránt hasonló érdeklődést tanúsított. Nyilván az volt a természete, hogy épp azokat fogadja kegyeibe, akiket mások elhanyagolnak. Ha például bálban látja, hogy egy csúnya leány kétségbeesve húzódik meg a fal mellett, tüstént tánczva kéri. Ha pedig nem egy, hanem hat leány szomorkodott a fal melletti pamlagon, fölkérte egymásután mind a hatot. S közbe még vagy tíz öreg nénit is ellátott frissítőkkel. Nem voltam hát túlontúl hálás, amiért most ilyen barátságos volt én irántam is. Sőt ellenkezőleg, úgy mutattam neki, hogy szívessége nekem közönyös, sőt ásításaimat sem fojtottam el, amint közkeletű szavakra fogta a dolgot. Szerencsére George nem volt túlságosan érzékeny és sokkal lovagiasabb és becsületesebb volt, semhogy ildomtalanságomért megharagudott volna. Mai terve nem volt épp rossz. Szívesen csónakáztam. Ez legalább egy kis változatosság. Beültem a csónakba és George a hídig evezett. Ott kiszálltunk és virágot szedtünk. Mikor a virágokból koszorút kezdtem kötni, George leheveredett mellém a fűbe és olyan izgatottan, hogy figyelni kezdtem rá, így szólt: — Sally, hallgasd csak, érdemes hír...— Ugyan mi, George? Valami jó? — Ma reggel levelet kaptam Elsbethtől. Találd ki, mit ír ? Férjhez megy. Új Év.