Ország-Világ, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-22 / 47. szám

936 A lelkes éljenzés csillapultával meg­­hatottan állott szólásra lovag Faik Zsigmond. Megköszönte a szíves ünneplést, majd érdekes visszapillantást vetett saját pálya­futására és elmondotta, hogy Petőfi »Talpra magyar«-jának nyomdászai közül ő a legutolsó. (Viharos taps és éljen­zés.) Azután áttért a negyvennyolczas nagy napok emlékezetére, elmondta Pető­fivel és Kossuthtal való ismeretségét s lelkes érdeklődés közt vázolta pályája emelkedését, hogy mint lett szedőinasból udvari tanácsossá. Kérte azután, hogy a kor tagjai, a­kiknek tizenkét év óta pénztárosuk, tartsák meg továbbra is barátságos szeretetükben s végül Rákosi Jenőre, a kör elnökére köszöntött. Lukács György főispán sajnálja, hogy az örömünnepen méla akkordot kénytelen megszólaltatni. Szívhez kiván szólani egy jó ügyről. De a jó jobbá, a szép szebbé, az igazságos még igazságosabbá válik, ha a sajtó föl­karolja. A népszanatóriumokról van szó, a­melyek hivatva vannak egy millió tüdőbajos szegény ember gyógyulását előmozdítani. Kéri a sajtó embereit, hogy támogassák lelkesedéssel a nemes mozgalmat, különösen pedig a népszanatóriumok alapja javára szolgáló népipari kiállí­tást, a­mely a régi képviselőházban legközelebb megnyílik. (Lelkes éljenzés.) Azután Ruttkai Rothauser Miksa köszönte meg az ünnep­lést rövid beszéddel. Elmondotta, hogy mennyire felejt­hetetlen neki barátainak, kollégáinak elismerése és lel­kesedése, melyet darabja szinrehozatalakor tapasztalt. Éljenzés követte a beszédet, a mely után Márkus Miksa a gyöngélkedő Rákosi Viktor négy táviratát olvasta fel, melyeket a négy ünnepelt­hez intézett. A táviratok a következők: »Méltóságos lovag Faik Zsigmond udvari tanácsos úrnak. A mai napon kívánom, hogy az Úristen Méltósá­godat oly sokáig éltesse, a mig az Otthon­ban minden tagdíjhátralék le nem fizetődik s kivánom, hogy testi szemeivel adassák látnia azt, a mint az agg Kunvári Decske hosszú fehér szakállal és reszkető kezekkel tilta­kozik a hátralékok túlságosan szigorú behajtása ellen. Éljen! Sipulusz.« »Nagyságos Ruttkai György urnak. A »Peking rózsája«- Tolnay Ákos: Pipacsok­­nak fordítója üdvözli a »Sötétség« szerzőjét. Több vilá­g Könyves Kálmán r.-t. engedélyével. Téli tárlatá­gosságot! — kiáltott Göthe. De én azt mondom: Több »Sötétség«-et! — a Nemzeti Szinház repertoárján. Hive , egyik stádiuma. Ő is az alkotás más terére lépett s a Sipulusz.« mit csinált, az bohém természetéhez képest mondhatnám »Nagyságos Beöthy László tömeges színigazgató úrnak, egy zseniális rögtönzés. A színházépítésnek is vannak Laczi! Ez legyen az utolsó, azt mondom! Ki ne jöjjön sablonjai. Megszoktuk, hogy a színházépítés törvénye a még egy színház! Hived , Sipulusz.A színpadhoz mennél közelebb, mennél több embert elne- Nagyságos Márkus Géza úrnak. Bemondom a három lyeznt. De ha beleviszszük az embert egy helyre, a­hol építőmestert. Az egyik Lechner, a másik Alpár, a harm­a­körös körül tűzfalak és belül, ormótlan gerendák vannak dik ön. Ha az építészet megfagyott zene, ön egy jéggé és azt mondjuk, hogy ide bele építsen színházat, erre a föladatra alig fog valaki vállalkozni. De vállalkozott egy fiatal művész, a­ki a maga széles ere­detiségével, ha beleviszik egy kelepczébe, csak inspirácziót és erőt nyer. Föltalálta mondhatnók a maga puskaporát s új, eredeti művet alkotott, a mely mégis tel­jesen megfelel a színház czéljainak. Ebben oly találékonyság, merészség és zsenia­­litás nyilvánul, mely nagyra van hivatva. Meggyőződésem, hogy Márkus Géza va­gyont sohasem fog gyűjteni, de eredeti alkotásaival még sokszor fog meglepni. A legérdekesebb tehetségek egyike ő, a­kik itt alkalmatlankodnak a többieknek. (Hosszas éljenzés.) Áttérek végül Beöthy Lászlóra. Egy előkelő úrral beszélgettem a minap, a­ki Beöthy Lászlóban kifogásolta, hogy a színészeket szerződésszegésre csábítja és a szerzőket a Nemzeti Színháztól elvonja. Az én meggyőződésem, hogy a­kiben ilyen kvalitások vannak, éppen annak kellene színházat alapítani. (Lelkes éljen­zés.) Ennek a fölfogásomnak, úgy látszik, a közönség is igazat ad. Fővárosunkban, a­mely egy évtized óta nem előre, hanem hátra megy, akad egy fiatalember, a­ki oly vállalatot alapít, a­mely naponként 200—300 embernek ad mindennapi ke­nyeret. A­ki ezt a mostani keserves időkben, a­mikor a vállalatok alig tudnak boldogulni, sikerrel megteszi, az támo­gatást, dicsőséget és ünneplést érdemel. (Hosszas éljenzés és taps.) Végül, a­mit talán beszédem elején kellett volna tennem, üdvözlöm illusztris vendégünket, Lukács György főispán urat. (Éljenzés.) Önző czél hozta­ körünkbe s ezt a czélt alkalma lesz majd kifejteni. De ez a czél, a­mint hallani fogják, maga az önzetlenség, vált karmester. Ah, ha az ön épületei egyszer fölolvad­nak, tele lesz melódiával az ország. Hive : Sipulusz.« A táviratok mindegyike viharos derültségre ra­gadta a társaságot. A jókedvű kocczintás között fölállott Faragó Jenő és jóizű humorral megirt verset olvasott föl. Kaczagást keltő ötletességgel sorban felköszöntötte az ünnepelteket, de egynek­­egynek jellemző tulajdonságait fölcserélte a másikéi­val. Lovag Faik Zsigmondról így verselt: . . . Kezdjük a színházzal! — Ó, te boldog óra ! Köszöntőt mondok egy színigazgatóra, A kinek sikerét mindegyikünk várja, Kinek a színpadon alig akad párja , A ki jól ismeri a festett világot, Ki előadatja az Arany virág­ot — A ki mindig snájdig, sohse tesz bolondot — Uraim! — Köszöntöm lovag Faik Zsigmondot ! Taps és derültség kisérte a verset. Márkus Géza megköszönte azután a kitüntető ünneplést és barátai ragasz­kodását és ígérte, hogy jövő mun­kálkodásával érdemesnek fogja mu­tatni magát az elismerő ünneplésre. Beöthy László, a főváros új színházá­nak igazgatója elmés pohárköszön­tőben megköszönte, hogy őt is föl­vették az ünnepeltek sorába. Újság­írónak nevelkedett és újságíró maradt testében és lelkében most is s ezért köszöni újságíró kollégáinak, hogy vállalkozását és őt magát ilyen sze­retettel ünnepük. Több felköszöntő hangzott el az­után s a társaság soraiban tanyát ütött a jókedv, a mely a késő éjjeli órákig együtt tartotta az ünneplőket. le Le. 4 fzkes Fényes A : Vizhordó-asszony Szolnok vidékéről. A Könyves Kálmán r.-t. engedélyével. Innocent Ferencz: Tanulmány. A Könyves Kálmán r.-t. engedélyével. Téli tárlat. Téli tárlat. ORSZÁG­VIl­ÁG 1903 IRODALOM és MŰVÉSZET. Magyar zene, művészi zene. A nemzeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai­nak sorában a magyar zenét s a művészi zenét magyarázta Kereszty István, a Széchenyi Or­szágos Könyvtár egyik őre. Kereszty István mint zenekrit­kus régi, érdemes, kiválóan talentumos és ízléses munkája irodalmunknak Az illusztráczió Kereszty előadásánál nem a vászonra vetett kép volt, hanem a zongora s az ének. Pompás ébenfa-zongora állott azon a helyen, a­hol máskor a vetítő­gép szokott állani. Az illusztráló anyag a múlt század muzsikájából került ki. Kezdődött Csermák­kal és a­ költő Verseghivel, a­ki muzsikus is volt egyúttal s igy voltaképpen a XVIII. század muzsikájából is kaptunk ízelítőt. Rész­ben zongorán, részben énekhangon a kö­vetkező muzsikusok egy-egy számával illuszt­rálta Kereszty érdekes és tanulságos elő­adását : Ábránd Miksa, Ábrányi Kornél, Szénfy Gusztáv, Székely Imre, Bertha Sándor, Gobbi Henrik, Siposs Antal, Tóth Lajos, Pap Dezső, Lányi Ernő, Greizinger Iván. Egy igen csi­nos, költői szám magának az előadó Kereszty Istvánnak a szerzeménye. A zongoraszámokat egy bájos fiatal leány, Csánky Kornélia kisasszony, Csánky Dezső országos levél­tárnok és akadémiai rendes tag leánya játszta

Next