Ország-Világ, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1903-11-22 / 47. szám
936 A lelkes éljenzés csillapultával meghatottan állott szólásra lovag Faik Zsigmond. Megköszönte a szíves ünneplést, majd érdekes visszapillantást vetett saját pályafutására és elmondotta, hogy Petőfi »Talpra magyar«-jának nyomdászai közül ő a legutolsó. (Viharos taps és éljenzés.) Azután áttért a negyvennyolczas nagy napok emlékezetére, elmondta Petőfivel és Kossuthtal való ismeretségét s lelkes érdeklődés közt vázolta pályája emelkedését, hogy mint lett szedőinasból udvari tanácsossá. Kérte azután, hogy a kor tagjai, akiknek tizenkét év óta pénztárosuk, tartsák meg továbbra is barátságos szeretetükben s végül Rákosi Jenőre, a kör elnökére köszöntött. Lukács György főispán sajnálja, hogy az örömünnepen méla akkordot kénytelen megszólaltatni. Szívhez kiván szólani egy jó ügyről. De a jó jobbá, a szép szebbé, az igazságos még igazságosabbá válik, ha a sajtó fölkarolja. A népszanatóriumokról van szó, amelyek hivatva vannak egy millió tüdőbajos szegény ember gyógyulását előmozdítani. Kéri a sajtó embereit, hogy támogassák lelkesedéssel a nemes mozgalmat, különösen pedig a népszanatóriumok alapja javára szolgáló népipari kiállítást, amely a régi képviselőházban legközelebb megnyílik. (Lelkes éljenzés.) Azután Ruttkai Rothauser Miksa köszönte meg az ünneplést rövid beszéddel. Elmondotta, hogy mennyire felejthetetlen neki barátainak, kollégáinak elismerése és lelkesedése, melyet darabja szinrehozatalakor tapasztalt. Éljenzés követte a beszédet, a mely után Márkus Miksa a gyöngélkedő Rákosi Viktor négy táviratát olvasta fel, melyeket a négy ünnepelthez intézett. A táviratok a következők: »Méltóságos lovag Faik Zsigmond udvari tanácsos úrnak. A mai napon kívánom, hogy az Úristen Méltóságodat oly sokáig éltesse, a mig az Otthonban minden tagdíjhátralék le nem fizetődik s kivánom, hogy testi szemeivel adassák látnia azt, a mint az agg Kunvári Decske hosszú fehér szakállal és reszkető kezekkel tiltakozik a hátralékok túlságosan szigorú behajtása ellen. Éljen! Sipulusz.« »Nagyságos Ruttkai György urnak. A »Peking rózsája«- Tolnay Ákos: Pipacsoknak fordítója üdvözli a »Sötétség« szerzőjét. Több világ Könyves Kálmán r.-t. engedélyével. Téli tárlatágosságot! — kiáltott Göthe. De én azt mondom: Több »Sötétség«-et! — a Nemzeti Szinház repertoárján. Hive , egyik stádiuma. Ő is az alkotás más terére lépett s a Sipulusz.« mit csinált, az bohém természetéhez képest mondhatnám »Nagyságos Beöthy László tömeges színigazgató úrnak, egy zseniális rögtönzés. A színházépítésnek is vannak Laczi! Ez legyen az utolsó, azt mondom! Ki ne jöjjön sablonjai. Megszoktuk, hogy a színházépítés törvénye a még egy színház! Hived , Sipulusz.A színpadhoz mennél közelebb, mennél több embert elne- Nagyságos Márkus Géza úrnak. Bemondom a három lyeznt. De ha beleviszszük az embert egy helyre, ahol építőmestert. Az egyik Lechner, a másik Alpár, a harmakörös körül tűzfalak és belül, ormótlan gerendák vannak dik ön. Ha az építészet megfagyott zene, ön egy jéggé és azt mondjuk, hogy ide bele építsen színházat, erre a föladatra alig fog valaki vállalkozni. De vállalkozott egy fiatal művész, aki a maga széles eredetiségével, ha beleviszik egy kelepczébe, csak inspirácziót és erőt nyer. Föltalálta mondhatnók a maga puskaporát s új, eredeti művet alkotott, a mely mégis teljesen megfelel a színház czéljainak. Ebben oly találékonyság, merészség és zsenialitás nyilvánul, mely nagyra van hivatva. Meggyőződésem, hogy Márkus Géza vagyont sohasem fog gyűjteni, de eredeti alkotásaival még sokszor fog meglepni. A legérdekesebb tehetségek egyike ő, akik itt alkalmatlankodnak a többieknek. (Hosszas éljenzés.) Áttérek végül Beöthy Lászlóra. Egy előkelő úrral beszélgettem a minap, aki Beöthy Lászlóban kifogásolta, hogy a színészeket szerződésszegésre csábítja és a szerzőket a Nemzeti Színháztól elvonja. Az én meggyőződésem, hogy akiben ilyen kvalitások vannak, éppen annak kellene színházat alapítani. (Lelkes éljenzés.) Ennek a fölfogásomnak, úgy látszik, a közönség is igazat ad. Fővárosunkban, amely egy évtized óta nem előre, hanem hátra megy, akad egy fiatalember, aki oly vállalatot alapít, amely naponként 200—300 embernek ad mindennapi kenyeret. Aki ezt a mostani keserves időkben, amikor a vállalatok alig tudnak boldogulni, sikerrel megteszi, az támogatást, dicsőséget és ünneplést érdemel. (Hosszas éljenzés és taps.) Végül, amit talán beszédem elején kellett volna tennem, üdvözlöm illusztris vendégünket, Lukács György főispán urat. (Éljenzés.) Önző czél hozta körünkbe s ezt a czélt alkalma lesz majd kifejteni. De ez a czél, amint hallani fogják, maga az önzetlenség, vált karmester. Ah, ha az ön épületei egyszer fölolvadnak, tele lesz melódiával az ország. Hive : Sipulusz.« A táviratok mindegyike viharos derültségre ragadta a társaságot. A jókedvű kocczintás között fölállott Faragó Jenő és jóizű humorral megirt verset olvasott föl. Kaczagást keltő ötletességgel sorban felköszöntötte az ünnepelteket, de egynekegynek jellemző tulajdonságait fölcserélte a másikéival. Lovag Faik Zsigmondról így verselt: . . . Kezdjük a színházzal! — Ó, te boldog óra ! Köszöntőt mondok egy színigazgatóra, A kinek sikerét mindegyikünk várja, Kinek a színpadon alig akad párja , A ki jól ismeri a festett világot, Ki előadatja az Arany virágot — A ki mindig snájdig, sohse tesz bolondot — Uraim! — Köszöntöm lovag Faik Zsigmondot ! Taps és derültség kisérte a verset. Márkus Géza megköszönte azután a kitüntető ünneplést és barátai ragaszkodását és ígérte, hogy jövő munkálkodásával érdemesnek fogja mutatni magát az elismerő ünneplésre. Beöthy László, a főváros új színházának igazgatója elmés pohárköszöntőben megköszönte, hogy őt is fölvették az ünnepeltek sorába. Újságírónak nevelkedett és újságíró maradt testében és lelkében most is s ezért köszöni újságíró kollégáinak, hogy vállalkozását és őt magát ilyen szeretettel ünnepük. Több felköszöntő hangzott el azután s a társaság soraiban tanyát ütött a jókedv, a mely a késő éjjeli órákig együtt tartotta az ünneplőket. le Le. 4 fzkes Fényes A : Vizhordó-asszony Szolnok vidékéről. A Könyves Kálmán r.-t. engedélyével. Innocent Ferencz: Tanulmány. A Könyves Kálmán r.-t. engedélyével. Téli tárlat. Téli tárlat. ORSZÁGVIlÁG 1903 IRODALOM és MŰVÉSZET. Magyar zene, művészi zene. A nemzeti Muzeum ismeretterjesztő előadásainak sorában a magyar zenét s a művészi zenét magyarázta Kereszty István, a Széchenyi Országos Könyvtár egyik őre. Kereszty István mint zenekritkus régi, érdemes, kiválóan talentumos és ízléses munkája irodalmunknak Az illusztráczió Kereszty előadásánál nem a vászonra vetett kép volt, hanem a zongora s az ének. Pompás ébenfa-zongora állott azon a helyen, ahol máskor a vetítőgép szokott állani. Az illusztráló anyag a múlt század muzsikájából került ki. Kezdődött Csermákkal és a költő Verseghivel, aki muzsikus is volt egyúttal s igy voltaképpen a XVIII. század muzsikájából is kaptunk ízelítőt. Részben zongorán, részben énekhangon a következő muzsikusok egy-egy számával illusztrálta Kereszty érdekes és tanulságos előadását : Ábránd Miksa, Ábrányi Kornél, Szénfy Gusztáv, Székely Imre, Bertha Sándor, Gobbi Henrik, Siposs Antal, Tóth Lajos, Pap Dezső, Lányi Ernő, Greizinger Iván. Egy igen csinos, költői szám magának az előadó Kereszty Istvánnak a szerzeménye. A zongoraszámokat egy bájos fiatal leány, Csánky Kornélia kisasszony, Csánky Dezső országos levéltárnok és akadémiai rendes tag leánya játszta