Ország-Világ, 1905 (26. évfolyam, 5-26. szám)
1905-05-07 / 19. szám
1905 ORSZÁG-VILÁG 377 REGÉNY. — (19) VERYENEK IBOLYÁT! Irta DEER ZUHD. A fiatal asszony sértőnek és tűrhetetlennek találta ezeket a modern hősöket, üres, léha, öntelt és ostoba frátereknek. Idegen volt neki még ez az új világ, új a társadalmi élet, melyet szeretett ugyan, de éppen ezt az oldalát egyszerűen utálatosnak találta. A társaság este kilencig együtt volt, amikor is vacsorához ültek, melynél már Tompay Jóska is megjelent, frissen és jókedvűen, mint rendesen. A kertben volt terítve, a hosszú asztal ott állott a lombos diófák alatt, az asztalfőn Gábor úr és Terézia asszony elnököltek, Nell egyik oldalán a jókedvű öreg Báldy doktor, a másik felén az öreg Ruttka Kázmér ültek, Tompay Jóska és Kata barátunk az asztal végén beszélgettek. — Nem voltam nagyon elragadtatva, — beszélt Tompay — elképzelheted, amikor megtudtam az újságot. Tudod, én már olyan megrögzött agglegény vagyok és azt szerettem volna, hogy te is.... .. Na, hagyjuk ezt öregem, látom, hogy úszol a boldogságban. A feleséged bájos, no de hogy téged így meg tudott fogni! Ügyes asszony lehet. Szentpálit nagyon kellemetlenül érintette ez a hang, elszokott már tőle. — Kérlek Jóska, ne beszélj így Nellről. Tudod, nevetségesen kényes vagyok és érzékeny, mihelyt róla van szó. Azt hiszem, majd meg tudod érteni ennek az okát, ha jobban megismered őt. — Ah, ugyan ? Ne mondd! Persze, szerelmes emberek rendszerint így gondolkoznak. Majd meglátjuk egy év múlva, haha, csak várjunk. Igaz Kata, vacsora után bemegyünk a fiúkkal a faluba a »Veres ökör«-höz, odavisszük a cigányt. Remélem, velünk tartasz. Na — tette hozzá gúnyos nevetéssel — majd elkérlek a feleségedtől, vén szamár te, mi ? — Ne beszélj hülyeségeket, Józsi, — válaszolt dühösen Szentpáli, és most már csak azért is elhatározta, hogy elmegy. — Hát jösz? — Jövök hát. Mikor ? — Majd ha a vendégeid elmentek, visszajövök érted, jó? — Helyes. — A vendégsereg tizenegy óra után már oszladozni kezdett. Langyos, csillagos éjszaka volt, a kocsik egymásután gördültek ki az udvarból, lassan-lassan elcsendesült a világ, a cselédség zörgött még egy keveset, amíg eltakarították az asztalt, aztán csend lett. Nell felment a szobájába, aztán visszatért a kertbe pongyolában. — Charley? — Itt vagyok. Szentpáli szokása szerint cigarettázva sétálgatott fel s alá a kertben. — Elmegyünk egy kicsit járkálni le, a folyóhoz ? — Nem lehet, kicsikém. — Nem ? — Nell meg volt lepve. — Miért ? Hiszen mindig ... — Igen, de ma lehetetlen. A fiúk elhívtak, velük kell mennem, feküdj le szépen, Nell. — Igen. A fiatal asszony engedelmesen indult a ház felé, és lassan ment fel a verandalépcsőn. Belenyilallott a szívébe ugyan egy kicsit, hiszen ez volt az első eset, hogy Charley itt hagyja őt, mások kedvéért, de talán nem is annyira ez bántotta, mint inkább valami sejtelem, előérzet, hogy: »Igen, hiszen ennek így kell lennie, tökéletes boldogság nem tarthat soká . ..« Szentpáli pedig lent állva, nézett a lenge, fehér alak után, az ő kedves, szépséges, hű és engedelmes asszonya után, aki »az övé — csak az övé«, aztán egyszerre csak a fejébe tódult a vér és érezte, hogy igenis, nincs a világon neki már mulatság nélküle, hogy fülig szerelmes a feleségébe, ma tán még jobban, mint valaha. Két ugrással fent volt a lépcsőn, magához szorította az asszonykát, aztán a karjaiba kapta, mint valami pelyhet. — Mennyke üssön a »Véres ökör«-be ! — kiáltott nevetve. — Beszéljen Tompay Jóska amit akar, többet érsz nekem, kis angolom te, ország-világ minden mulatságánál és dáridójánál. És otthon maradt. III. Két teljes hétig senkit sem fogadtak, maguknak éltek és talán, amikor későbbi időben Nell visszagondolt a múltra, ezt a két hetet tartotta élete legragyogóbb, legboldogabb időszakának. Szeretni és érezni, hogy viszontszeretnek, érezni, hogy mi vagyunk az egyetlen létező dolog arra nézve, aki mindenünk nekünk, tudni, hogy hatalmunk van az egyetlen felett, aki nekünk él, aki ennél nagyobb boldogság nincs a földön, nem is lehet. Az idő ősziesre fordult és a harmadik Balgótzy Antal táborszernagy, a rendelkezési állományba helyezett hadtestparancsnok, Racfcenzaun Rícharö Iouag, a lözesi hadügyminisztérium volt osztályfőnöke-. Aironyi Lajos szobrának leleplezése Abonyban április hó 30-án.