Ország-Világ, 1905 (26. évfolyam, 5-26. szám)

1905-05-07 / 19. szám

1905 ORSZÁG-VILÁG 377 REGÉNY. — (19) VERYENEK IBOLYÁT! Irta DEER ZUHD. A fiatal asszony sértőnek és tűrhetetlennek találta ezeket a modern hősöket, üres, léha, öntelt és ostoba frátereknek. Idegen volt neki még ez az új világ, új a társadalmi élet, melyet szeretett ugyan, de éppen ezt az olda­lát egyszerűen utálatosnak találta. A társaság este kilencig együtt volt, amikor is vacsorához ültek, melynél már Tompay Jóska is megjelent, frissen és jó­kedvűen, mint rende­sen. A kertben volt terítve, a hosszú asztal ott állott a lombos dió­fák alatt, az asztalfőn Gábor úr és Terézia asszony elnököltek, Nell egyik oldalán a jókedvű öreg Báldy doktor, a másik felén az öreg Ruttka Kázmér ültek, Tompay Jóska és Kata barátunk az asztal vé­gén beszélgettek. — Nem voltam na­gyon elragadtatva, — beszélt Tompay — el­képzelheted, a­mikor megtudtam az újságot. Tudod, én már olyan megrögzött agglegény vagyok és azt szeret­tem volna, h­ogy te is.... .. Na, hagyjuk ezt öregem, látom, hogy úszol a boldogságban. A feleséged bájos, no de hogy té­ged így meg tudott fogni! Ügyes asszony lehet. Szentpálit nagyon kellemetlenül érintette ez a hang, elszokott már tőle. — Kérlek Jóska, ne beszélj így Nellről. Tudod, nevetségesen kényes vagyok és érzé­keny, mihelyt róla van szó. Azt hiszem, majd meg tudod érteni ennek az okát, ha jobban megismered őt. — Ah, ugyan ? Ne mondd! Persze, szerel­mes emberek rendsze­rint így gondolkoznak. Majd meglátjuk egy év múlva, haha, csak vár­junk. Igaz Kata, va­csora után bemegyünk a fiúkkal a faluba a »Veres ökör«-höz, oda­visszük a cigányt. Re­mélem, velünk tartasz. Na — tette hozzá gú­nyos nevetéssel — majd elkérlek a feleségedtől, vén szamár te, mi ? — Ne beszélj hülye­ségeket, Józsi, — vála­szolt dühösen Szent­­páli, és most már csak azért is elhatározta, hogy elmegy. — Hát jösz? — Jövök hát. Mikor ? — Majd ha a vendégeid elmentek, vissza­jövök érted, jó? — Helyes. — A vendégsereg tizenegy óra után már oszladozni kezdett. Langyos, csillagos éjszaka volt, a kocsik egymásután gördültek ki az udvarból, lassan-lassan elcsendesült a világ, a cselédség zörgött még egy keveset, amíg eltakarították az asztalt, aztán csend lett. Nell felment a szobájába, aztán visszatért a kertbe pongyolában. — Charley? — Itt vagyok. Szentpáli szokása szerint cigarettázva sétál­gatott fel s alá a kertben. — Elmegyünk egy kicsit járkálni le, a folyóhoz ? — Nem lehet, kicsikém. — Nem ? — Nell meg volt lepve. — Miért ? Hiszen mindig ... — Igen, de ma lehetetlen. A fiúk elhívtak, velük kell mennem, feküdj le szépen, Nell. —­ Igen. A fiatal asszony engedelmesen indult a ház felé, és lassan ment fel a verandalépcsőn. Belenyilallott a szívébe ugyan egy kicsit, hiszen ez volt az első eset, hogy Charley itt hagyja őt, mások kedvéért, de talán nem is annyira ez bántotta, mint inkább valami sej­telem, előérzet, hogy: »Igen, hiszen ennek így kell lennie, tökéletes boldogság nem tarthat soká . ..« Szentpáli pedig lent állva, nézett a lenge, fehér alak után, az ő kedves, szépséges, hű és engedelmes asszo­nya után, aki »az övé — csak az övé«, aztán egyszerre csak a fe­jébe tódult a vér és érezte, hogy igenis, nincs a világon neki már mulatság nélküle, hogy fülig szerelmes a feleségébe, ma tán még jobban, mint va­laha. Két ugrással fent volt a lépcsőn, magához szorította az asszo­ny­­kát, aztán a karjaiba kapta, mint valami pelyhet. — Mennyke üssön a »Véres ökör«-be ! — kiáltott nevetve. — Beszéljen Tompay Jóska amit akar, többet érsz nekem, kis angolom te, ország-világ minden mulatságá­nál és dáridójánál. És otthon maradt. III. Két teljes hétig sen­kit sem fogadtak, ma­guknak éltek és talán, amikor későbbi időben Nell visszagondolt a múltra, ezt a két hetet tartotta élete legragyo­góbb, legboldogabb idő­szakának. Szeretni és érezni, hogy viszont­szeretnek, érezni, hogy mi vagyunk az egyet­len létező dolog arra nézve, aki mindenünk nekünk, tudni, hogy ha­talmunk van az egyet­len felett, aki nekünk él, aki ennél nagyobb boldogság nincs a föl­dön, nem is lehet. Az idő ősziesre for­dult és a harmadik Balgótzy Antal táborszernagy, a rendelkezési állományba helyezett hadtestparancsnok, Racfcenzaun Rícharö Iouag, a lözesi hadügyminisztérium volt osztályfőnöke­-­­. Aironyi Lajos szobrának leleplezése Abonyban április hó 30-án.

Next