Ország-Világ, 1905 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1905-11-12 / 46. szám

9360R57RB­UILRS 1905 Miként lehet szép idomokhoz jutni. A szép mell egyike a női szépség legelők előbb kellékeinek s azzal a természet nem igen bazarkodik. A hölgyek öröm­mel fognak tudomást venni arról, hogy létezik egy teljesen ártalmatlan szer, mely a természetet gyöngéd módon kény­szeríti, hogy ebben a tekintetben ne fukarkodjék. Ez a párisi előkelő hölgyvilágban előnyösen ismert szer a Ratle-féle PILULES OK JER­TA­LES alkalmazása, mely a legelőkelőbb párisi orvosoktól ajánlva s tényleg leírják azon tulajdonságot, hogy a mellet fejlesztik, ruganyosságát elősegítik, a szöve­teket erősbítik, a vállcsontok kiszögellését eltüntetik az által, hogy a mell idomainak általában teltséget kölcsönöznek. Hatása abban áll, hogy az ételek hízó alkat­részeit elősegítik s azok a mell környékén üleped­nek le. Az egyszer elért eredmény minden külön kezelés nélkül megmarad. A Ratie-féle PILULES ORIENTALES eltérő hatása folytán szép, üde arcbőrt és fiatal kinézést kölcsönöznek s az egész testet fiatalítják. Minden természethez alkalmazkodnak, a fiatal, fejlődő leány épp úgy használhatja, mint a kifejlett asszony s semmi körülmény között nem ártalmas. Törvényileg védett védjegy. A körülbelül 2 hónapig tartó gyógymódhoz könnyen lehet alkalmazkodni a nélkül, hogy a megszokott élet­módot a legcsekélyebben meg kellene változtatni. Ára egy doboznak használati utasítással 6.45 kor. (Szét­küldés bérmentve, titoktartás mellett.) Utánvétellel 6.75 kor. Ne fogadjunk el oly dobozt, a melyen nincsen az Unio-védjegy s mely a címkén következő föliratot nem tartalmaz: J. PARITÉ Pharmacien, 6.. Pas­sage Verdeau, Paris. Főraktár Ausztria-Magyar­­ország részére. Török József gyógyszertára Budapest, Király­ utca 12. szám. !! Újdonság!! !! ÓRIÁSI MEGTAKARÍTÁS II Minden háziasszony egy kísérlet után állandóan használja a . PACIFIC" Pacific" a 1 száraztojás - lisztkészítményt. Tyúktojás felhasználásával gyártja: sivér " Pacific STROBENTZT gyár részvény­társaság BUDAPEST, IX., Üllői­ út 89. A „PACIFIC“ tojásliszt teljesen tiszta, sült és főtt tészták úgy­szintén cukrászsütemények és fagy­laltok készítésénél kitűnően hasz­nálható és teljesen pótolja a sütésnél és főzésnél a tojássár­gáját. Négyszerte olcsóbb mint a tojás, nem romlik és ennélfogva mindi­g készletben tartható minden háztartásban. A következő csomagolásokban van forgalomban a Pacific: 100 gramm ára 2 kor. 40 fillér (160 tojás sárgáját helyettesíti.) 50 gramm ára 1 kor. 20 fillér (80 tojás sárgáját helyettesíti.) 25 gramm ára­m­kor. 60 fillér (40 tojás sárgáját helyettesíti.) 4 gramm ára levélben 10 fillér (6 tojás sárgáját helyettesíti.) 1 Panifial Kapható minden nagyobb fűszer­­i­s hullla­­ és csemegeüzletben és drogériában. Pacific Pacific Kézimunka új képes árjegyzékem 288 ol­dalon, 2670 részletesen körülírt rajzokban sorolja fel a női kézi­munka összes anyagait és teljes útbaigazítást nyújt azon vevők­nek, akik megrendelésüket sze­mélyesen nem­­ eszközölhetik. Vidékre ingyen és bérmentve küldöm. Bérczi D. Sándor női kézimunka-nagyiparos 53 alapittatott 1883-ban 53 BUDAPEST, Király-utca 4. sz. .KOH-I-NOOR’ ,VIKTÓRIA’ elsőrendű kézihimző­­gép ára 6 korona, legjobb minőségű géphim­ző­­selyem orsója 15 fillér. CI„T 1 1 szmyrna munka készítéséhez alkalmas UH I Ol“ 1 VII készülék, használati utasítással 3­50 K. Férfi-, ül 1 ♦ 7 i Harisnya Képes árjegyzékemet vidékre ingyen küldöm. Reményi Mihály műhegedű-készítő. A m. kir. Zeneakadémia szállítója BUDAPEST, VI., Király­ utca 44/5. sz. Ajánlja dús raktárát valódi olasz, francia, angol, német és magyar mester­hegedűk, gordonkák és vonókban, leg­újabb hegedűalakú tokok szolid, finom kivitelben. Gyanták, álltartók, hangjegy­állványok a legcélszerűbb formában. Quint tiszta és tartós hangversenyhúrok, melyeket a legnagyobb művészek, mint: Hubay, Burmester, Grünfeld, Arányi, Geyer Stefi, Vecsey, Földesy, Bürger tanár urak hangver­senyeiken használnak előszeretettel. ^nppialí d­íl* vonós­ hangszerek J|l CUdll Md . készítése és javításában. Hangfokozó-gerenda, melynek bármely hegedűbe vagy gordonkába alkalmazása által sokkal jobb, erősebb,szebb és kellemesebb hangja lesz. Sike­rért kezesség minden egyes hangszernél. Régi hangszerek vétele és eladása a legmaga­sabb árakig. Képes árjegyzék az összes hangszerekről ingyen és bérmentve. Sírkő-raktár márvány, gránit, stenit, diorit, lab­rador stb. anyagokból Pincsek Károly Pécs. Elvállal mindennemű kőfaragó munkákat építési célokra. Saját és bérelt kőbányák. Sírkő-raktár és műhelyek PÉCS, Kossuth­ utca 1. szám. Az üzlet betegség miatt szabad kézből eladó. ■I ■ i—-■■ Jievebbet a tulajdonosnál. ■-....... CSZ51 CZZD C33D CC3D A m­. kir. szab. és védjegyei által az egész világon védett latáns, Kitűnő ízű, pirtu­rhe (Dr. Vámosay Z. egyetemi m. tanár találmánya.) keserűviz és ricinus helyett kitűnően alkalmazható, még csecsemőknek is adható 1 -1 doboz ára 1 korona. Prof. Dr. Biedert titkos tanácsos, Prof. Dr. Stofella lovag becsi. Prof. Dr. Czerny boroszlói, Prof. Dr. Silex berlini, Prof. Dr. Korányi főrendiházi tag, Prof. Dr. Trnnicliffe londoni stb. kül- és belföldi világhírű egyetemi tanáruk általa legmelegebbel­ ajánlva és használva. Az egész világon elterjedve: Paras­tárak • Amsterdam, Berlin, Bruxelles, Buenos­ Ayres, lUtdsUalah. Chicago, Christiania, Kopenhage, London, Madrid, Melbourne, Milano, Montreal, New-Zeeland, Paris etc etc. világvárosokban i­án rém Az ön neve szerencsét hoz! Önnek sikere lesz! Tegyen szerencseki­sérletet !Az itt közölt alfabetikus névsorban lévő saját vagy családtagjainak neve vagy más önnek kedves és szerencsés név melletti szám­mal, mely csakis Kiss Károly és Társa bankházában Budapest, Kossuth Lajos­ utca 13. sz. kapható. Kiss szerencséje Nagy­ Abel Ábrahám Adalbert Ádám Adelheid Adolár Adolf Adorján 56370 Eleem. 80237­­ Edith 56078 Ede 12716 Edvin 56836 Elek 72494­ Elemér 100824 Eleonor Ágnes Ágost Aladár Alajos Albert Albin Albrecht Alfonz Alfréd Ákos Amália Ambrus Andor András Anna Antal Anton Antónia Aranka Armand Ármin Arnold Áron Árpád Ar­thur Auguszta Aurél Aurélia Atilla Balázs Bálint Bandi Barnabás Beatrix Béla Benedek Benjamin Benő Berta Bertalan Bertold Bertram Blanka Bódog Bogdán Buldizsár Borbála Boriska Böske Brigitta Camilla Carolina Cecilia Clement Constant Cornélia Dániel Dávid Dénes Demeter Dezső Domokos Donát Dóra Dorottya Döme 96099 Ella 58551 Elvira 43106 Emil 94918 Emilia 16072 Emma 99671 Endre 51­392­ Erna 13688 Ern­szt. 102704 Ernő 13695 lErvin 91517 Erzsébet 72500 Eszter 5­4707­­Etel 91549 Éva 49965 Fábián 30967 iFarkas 57305 Félix 72482 Ferdinánd 56066 78303 Ferenc 56063 56575 Flóra 108007 96093 Flórián 53534 57309 Franciska 88191 40637 Frida 96036 89198­ Frigyes 13687 91541 Fülöp 56080 80090­ Gábor 13697 Gábriel 10243 Gabriella 821071 Gáspár 85654­ Gellért 103012 Gereben 136911 Gergely 58129 Gertrud 96092 80136 102891 80141 56363 80203 82605 56379 96087 91531 61334 77888 102876 56399 45579 58137 78306 58509 82634 88005 96090 113693 00149 97749 78304 56371 84244 51493 88003 91301 56386 96°80 56068 58576 98094 56364 91547 97168 56074 58577 102840 30396 77,­80 9155­ Géza Gizella Guidó Gusztáv György Győző Gyula Hajnalka Hedvig Heléna Henrik Hermann Hermina Hugo Humbert Ibolyka Ida Id­us­ka Ignác Illés 13699 Iirma 56937­ Ilona 58570 Imre 56380 Irén 91513 57302 72492 56383 72960 11­ina István Iván Izabella Izidor 88154­ Izor 56054 72496 56088 7788­3 91546 56393 58543 82610 58533 72499 13709 30941 102846 56362 61350 73255 56366 71124 7 IS 15 56051 732­34 34098 57310 102953 57323 80205 73329 84624 82120 56393 87019 54713 57324 798 88002 102738 91512 61351 45580 34641 68883 102597 8796 Johanna 53959Ödön 94911 Jolán 34639Örzsi 77880 Jónás 136­39Pál 28488 Jonathán 8253Paula 80237 Józsa 57216Pepi 13690 József 85652Péter 29500 J­ulia 99663Piroska 84240 Juliska 102992Pista 29432 Jus­­tica 29436Pongrác 61350 Kálmán­ 56388Ráchel 89973 Karolin 61853Ráfael 102745 Károly 8254Regina 49965 Katalin 34100René 13693 Kázmér 56393Rezső 61352 Kelemen 102746Richárd 40893 Keresztély 94610Róbert 100109 Klára 84247Román 91517 Klotild 56369Rómeó 40876 Konrád 102760Rózsa 89910 Kornél 18155Rozália 40894 Kornélia 8312Rozina 108008 Kristóf 84240Rózsika 80202 Lajos 13690Rudolf 56390 László 91538Salamon 68887 Laura 56400Samu 102710 Lázár 108006Sámson 13694 Lehel 88117Sámuel 91533 Lénárd 13698Sándor 56397 Lenke 89961Sári 102880 Leó 102952Sarolta 45578 Leontina 90097Sebestyén 94614 Lídia 91322Simon 84605 Lina 73394Soma 56381 Lipót 21850Szeréna 29493 Lívia 89973Szidónia 45576 Lorenc 56382Szilárd 53961 Loránt 44701Szaniszló 13692 Lothar 89910Tamás 91536 Lőrinc 8251Tasziló 91768 Lucián 40895Tekla 68900 Ludmilla 78310Teofil 22216 Ludwig 22219Teodor 0127­­8 Lujza 102701Tercsi 26536 Lukács 91520Teréz 53400 Magdolna 56378Te­rka 77883 Malvin 13688Tibor 96079 Manfréd 102980Tihamér 13686 Manó 40665Tinka 101­109 Marc­ell 85674Tivadar 28484 Margit 78304Tóbiás 105948 Mária 12684Tódor 89969 Mariska 33969Ulrik 54709 Márkus 68890Urban 28491 Márta 741V­alentin 40897 Márton 13025Valéria 91323 Matild 65114Vencel 28496 Mátyás 91543Vendel 77885 Menyhért 106463Verón 102745 Mici 91766Vidtor 28497­Mihály 53974Viktor 358591 Miklós 91534Viktória 40677 Miksa 68888Vilma 28500 Mór 106462Vilmos 108011 Náci 13696Vince 78301 Nándor 28480Walter 29552 Natália 54709Wilhelm 40898 Náthán 26537Wladisl. 13696 Nelli 56380Wladim. 91516 Netti 26548Zakariás 56374 Norbert 106459Zoltán 34099 Olga 96003Zsazsa 54713 Orbán 28478Zseni 34649 Oszkár 102902Zsigm. 8795 Ottó 265­50Zsófia 84221 Ottokár 06387Zsuzsába 36888 szerencséjeNagy! Húzás november 23. és 24. i ii — Az I. oszt. sorsjegyek árai : —­1/j K. 1.50 I Y2 K- 2*•— v* K. 3— I */i K- 13­— Kiss Károly és Tsa a m. kir. szabadalm. osztály­sorsjáték főelárusító helye Budapest, Kossuth Lajos­ utca 13. sz. FIÓKOK: Erzsébet­ körút 19., Váci­­körút 5., József­ körút 78.

Next