Ország-Világ, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)
1908-06-21 / 25. szám
502 5ZINHRZ. A lélek szerepe a színművészetben. Minden művészet közül a színművészet a legközvetlenebb, mert tiszta tükre az életnek; önként szövi azt, amit az élet önkéntelenül nyújt. A színművész tulajdonképen az ember lelkét s szellemét reprodukálja és ezért nem elégséges, ha szerepét csak vaktában játsza, mert amint ihlet nélkül, tisztán a költő tendenciáját adja vissza, elvész minden művészete. Alkotnia kell! Saját egyéniségével, lelke hevével kell érvényre juttatnia azt, amit a nagy művészet megkíván. Ahhoz, hogy minket lelkesítsen, szükséges, hogy saját maga is lelkesedjék a művészetért és ezt csak úgy érheti el, ha szeretettel csüng azon, amit az ábrázol, ha rajongással foglalkozik szerepének tárgyával. Lelkesedéstől átszellemülve, törekednie kell, hogy megvalósítsa azt, amit szeret, mint a jó festő, aki lelki gyönyörének megelégedésére fest egy képet, vagy a szobrász, aki tiszta élvezetből farag egy szobrot valósággá. A színésznek hinni kell alkotásában és bennünk a hitet, ébreszteni, szuggesztív hatást kelteni. Éreznünk kell alkotásának valóságát. Lelkesedése oly benső és hatalmas legyen, hogy reánk visszahasson. Lelke sugarai delejként érintsenek minket és izgassanak oly mértékben, hogy átérezzük azt, amit a művész kifejezni nem akar. S íme itt rejlik a nagy titok. A színművésznek tökéletesen azt kell ábrázolnia, amit épp ábrázolni óhajt. Igaz, hogy a művészete nem nyílt kártya; a szemlélőnek is bizonyos szellemi magaslaton kell állnia és kellő intelligenciával bírnia, hogy művészetét méltányolhassa és megbecsülhesse. Minden művészet kútfője a természet s minthogy csak az értheti meg a nagy szenvedélyt, ki önönmaga tüzesen érez, úgy csak az a színművész alakíthat híven, ki természettől fogva fensőbbséggel, szenvedélylyel és az érzelmek melegségével bír. Sőt mint ember is kiválónak kell lennie, hisz ismernie kell az emberiség összes tulajdonságait, a lélek titokzatos mozzanatait. Egy nagy művész azt állította, hogy a színművészet első kelléke a lélek. Példának Shakespeare »Othelló«-ját említette. A szelíd Desdemona szereti a mórt, mert lelkét ábrázatában látja és mi értjük érzelmeit. De amint a színész Othellót lélek nélkül játsza, az őrjöngésében egy vadállathoz válik hasonlóvá és Desdemona nagy szerelme érthetetlenné válik. A legnagyobb igazság: a színművész csak lélekkel érvényesülhet, lélekkel, mely tisztán Isten adománya. Téves felfogás, ha e szó »lélek« alatt mindig ugyanazt a fogalmat értjük. Alapjában véve kétféleképen magyarázható. Lélek — tulajdonképeni értelmében — az, ami az emberben az életet adja, az életszikra, amivel minden élő lény bír, hogy éppen élhessen. De lélek — magasabb értelemben — az, ami a legtöbb embernél hiányzik, amire a művésznek szüksége van, hogy éppen művész lehessen. Lélek, az a forrás, melyből az igazi művész alakítását meríti, amidőn áthatva szerepe szellemétől, azt legbensőbb milétéből igyekszik megalkotni. Lélek a művészet kifejezője ; azon értékes kincs, amit semmiféle középszerű színész a nagy művésztől el nem leshet, mert művészetet megtanulni nem lehet, csak fejleszteni és finomítani. A színművész, aki a lélek lendületéből költ, a legélénkebb költő, mert saját érzelmeit egyenest a hallgató lelkébe átviszi, megszólaltatja legrejtettebb mivoltunkat, elénk tárja lelkünk életét és felszínre hozza azt, amiről talán még önmagunk sem tudunk: a bennünk szunnyadó istenséget. Sátorkői Rosenberg Lili. □ Oca IROVFILOÍT). Barabás Ábel. (A Petőfi-monográfia megjelenése alkalmából.) Egy rendkívül érdekes munka jelent meg nemrégiben. Szerzője mélyen gondolkodó fő és érző lélek. Világnézete egyetemes, magas, nem mindennapi. Tárgyának szeretete sugallta, hevítette minden sorát s nagy tudásának világossága teszi mindenek számára érthetővé. Barabás Ábelt értem s az ő Petőfi-monográfiáját. Élete küzdelmes. Mint minden zseniális embernek, neki is ellenséges áramlatok és emberek tömegével kellett megbirkóznia. De diadalmasan kiállta a harcot, s most egyetemes megbecsültetés körzi nevét, munkái magyar és német nyelven messze terjesztik nevét s vele a magyar literatura dicséretét. Dr. Farnos a kolozsvári »Ellenzék« tárcájában behatóan foglalkozik a Barabás munkájával. Szerinte, hogy Barabás Ábelnek »Petőfi élet- és jellemrajza«, ez a harmadik fokozatra eljutó tanulmány, tovább haladhatott, hogy e művet már filozófiai felfogás is áthatja : azt a dr. Ferenczi Zoltán gondos előmunkálata tette lehetővé, és ebben igaza van. De maga a munka a nevezett ismertetés szerint ishatározott haladást mutat a Petőfi-életrajzok birodalmában. Nemcsak a III. fokozatú, a bölcselmi felfogású e nemű műveknek jelöli meg az irányát, hanem ösztönzésül is szolgál minden ezután következő magasabb rendű Petőfi-életrajzoknak «. Barabás Ábel, a jeles Petőfi-életrajz szerzője, 1877. augusztus 19-én Verespatakon született, Alsófehér megyében. Atyja unitárius elemi iskolai tanító volt, s tíz éves koráig apja iskolájában tanult. Tizenegy esztendős korában a kolozsvári unitárius gimnáziumba került s ugyanott tett érettségi vizsgálatot. Mint egyetemi hallgató Kolozsvárott, szorgos és lelkiismeretes tanulmányai közben újságírással is foglalkozott. Az »Ellenzék« című politikai napilapnak lett munkatársa. Nemsokára színi kritikái révén lesz a neve előnyösen ismert. Alig huszonkét esztendős ifjú létére Bölöny József, akkor a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa, őt bízza meg a dramaturgi teendőkkel. Dramaturgiai dolgozatai mellett folyton képezi magát elméletileg s gyakorlatilag, s későbbi nagyobb munkáira készül. 1903-ban első tanulmánya jelenik meg »Vas Gereben«-ről. Olvasottsága, éles ítélete általános figyelmet kelt. Két esztendő múlva ez a tanulmány második kiadást ér, ami tudományos irodalmunkban vajmi ritka dolog. Ugyancsak 1903-ban hosszabb ideig tartózkodik Weimarban, s ugyanitt írja meg nagyon érdekes művét német nyelven, amelynek címe: »Goethe's Wirkung in der Weltliteratur«, melyet egy lipcsei kiadó azonnal megszerez kiadásra. A tanulmány, melynek egyik célja az volt, hogy Madáchot igazságos világításba helyezze a külföld előtt, a külföldi tudósok figyelmét a legjogosabb mérvben magára vonta, mert az új szempontokat nyit a Goethe-kommentátorok számára is. 1905-ben jelenik meg »Renaissance a dalkölteményben« című igen érdekes könyve, melynek egyik jelentékeny részét Stuttgartban német nyelvre fordítva, kiadták. E munka kiadása közben, s annak megjelenése után több tanulmányutat tett a külföldön, s 1905-ben jön nyomára annak, hogy Nietsche, a hírneves filozófus, fiatalabb FELDIFLÉH, ki a napokban nagy sikerrel vendégszerepelt a Nemzeti Színházban. BRRBBF15 RBEL, a „Petőfi élet- és jellemrajza“ c. mű szerzője. Tavaszi szántás, TAUSTEN BROWN festménye. 0R57115-UILRB 1908