Ország-Világ, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-05 / 27. szám

1908 MOSOLY. Fagyos, ijesztő csendben, félhomályban, Remegve állunk, némán, tétován Az ágy körül, melyben halkan pihegve Lassan halódik édes, jó anyám. S ha felpillant s ha olykor fel-feljajdúl, A többi mind zokogva kiszalad, Csak én hajlok föléje mosolyogva, Ma bágyadt pillantása rám tapad. Mosolyganom kell,míg őrjöngve lelkem Imákkal ostromolja az eget!... Ó, mennyi, mennyi hősiség lappanghat Egy biztató mosoly megett! MIT NEKEM A BABÉR... Mit nekem a babér, Ha a szivem árva, Ha Éden kapuja Előttem bezárva ? Mit nekem a tömeg Zúgó éljenzése, Ha nincsen, ki nevem A szivébe vésse ? Ne nézzetek engem Gőgös óriásnak: Nekem is — mint másnak — Csak olyan sírt ásnak! Porrá leszek én is, Hiszen porból lettem, S elsepri a szellő A hantot felettem !... CRÉDÓ: Egy Istenben hiszek, csak egy Istenben! Az Ő nevét dicsérje lángszavam! Egy Istenben, ki lészen mindörökké S öröktől fogva van ! Hiszek te benned, aki megteremtéd A földet és a csillagos eget; Hiszek, s hogy végre megtanultam hinni, Hálát adok neked! Hisz’ nékem adtad őt, ki megtanított, Hogy ily vakon-hivőn imádjalak, S ha bűneim miatt pokolra vetsz is, Ezért az egyért, Még ott is áldalak! VERSEK. 1­ 0R5ZfiG­UlLGG Anna-bdll, rendesen egész gárda kiséri a lakásáig s talán még fogad is közülök egy-kettőt. No ez nem éppen bizonyos, de hát lehetséges, bár ők ezt nem állítják határozottan, mondották hirtelen, midőn látták, hogy az igazgató már kitörni készül ennyi vád után. S az a harminc vagy még több anyai nyelv pörgött, lefetyelt, mint megannyi kereplő vagy szél­malom. Szegény igazgató nem is jutott szóhoz. — De kérem, — mondotta, midőn egy nagy léleg­zetvétel utáni szünet szóhoz juttatta, — de kérem, ebből mind nem tudok semmit! Ez mind csak puszta állítás, találgatás ! Az a hölgy van oly tisz­tességes, mint, mint . . . De már ekkor kitört a vihar. Az asszonyok, csúnya dolog volt, mind egyszerre nekieresztették nyelvecs­­kéiket s csíptek az igazgató úron olyanokat, hogy az szegény azt sem tudta már, hogy álljon-e, vagy leüljön. De azután azt tette, hogy minden udvarias kérés nélkül rágyújtott egy finom szivarra, bele­vetette magát egy kényelmes székbe s lábait szét­rakva, fújta a füstöt, egykedvű mosolygással hall­gatta a kereplőket. Mit tehetett mást ? Majd csak elhallgatnak. Az asszonyok végre is belátták, hogy most már aligha vihetik annyira az igazgató urat, hogy ki­lépjen a passzív szerepből, hát lassan elhallgattak. Végre már csak a leghangosabbnak, Szabóné őnagy­­ságának szava hallatszott. — Már hiába, akármit beszél az igazgató úr s akármint védi őnagyságát, nincs igaza 1 Nincs 1 És százszor nincs ! — kiabált a kissé kövér asz­­szonyság. —■ Az én leányomnak a vőlegénye szintén lejön a fővárosból erre az alkalomra s ugyan kérem, mi kell ahhoz, hogy egy fiatal, könnyűvérű huszárhadnagyot elcsábítson az ártat­lanságtól egy ilyen szirén ? No úgy-e ? ! Ezt már nem engedhetem, nem engedhetjük! Követeljük, hogy azt a hölgyet, ha már el nem távolíthatjuk innen, legalább tegyük lehetetlenné, hogy a bálon megjelenhessék. Mindenki helyeselt. Csak az igazgató ült még mindig mosolyogva helyén. Telekyné, egy szikár mama is toldott valamit az általános óhajhoz. — És még kérem, azt akarják a fiatalok, értem az urakat, hogy valóságos diadal­ünnepet készí­tenek elő annak a hölgynek. Virágokkal díszített kocsival akarják a bálba hozni ! Ez már mégis hallatlan. Több, ez szégyen, merénylet a tisztesség s a jó erkölcs ellen! Ezt nem engedhetjük s nem is engedjük. Vagy ő, vagy mi ! Ha ő ott lesz, mi nem. De dicsőíteni nem fogjuk ezt a jött-ment komédiásnőt. Persze az urak hódolnak előtte s azt akarják, hogy mi is így tegyünk. Azt ugyan nem éri meg ez a dáma. A hölgyek közül többen ideges gúnynyal kacag­tak. S mind helyeselték a mondottakat. Az igaz­gató úr megvárta, míg lecsendesülnek a szenve­délyek s csak annyit mondott a küldöttségnek, hogy majd intézkedni fog. S a hölgyek bizonyosan meg lesznek vele elégedve. S mosolyogva hajtotta meg magát a hölgyek előtt. A küldöttség azután eltávozott s míg széjjel nem oszlottak, mindaddig, mint mikor a kacsák össze­gyűlnek a vízparton, úgy trécseltek, hápogtak s méltatlankodtak. — Majd megmutatjuk mi, hogy úgy lesz, amint mi akarjuk. Csak nem ül diadalt fölöttünk egy ilyen ismeretlen semmiből lett csillag­­ . . . — Az ám, tegnap este is láttam, hogy valami tiszti uniformis takarta hóvállait, amikor valami kirándulásból tértek haza kocsin ! — mondta gú­nyosan mosolyogva egy hol barna, hol szőke hajú mama. — Hja! Azért mégis tisztességes személy az­­ Angyal, bizony Isten angyal. — S kacagtak hozzá jóizűeket, hogy milyen elmésen ki tudják gúnyolni a jött-mentet. * * # A bálteremmé alakított nagy szalonban már javában folyt a tánc. A selymekbe, csipkékbe öltö­zött, kicicomázott lányok mellett ott lejtettek a mamák is, egy-egy soha nem öregedő fiatal férj karján. Mindnyájukat öröm, kárörvendés fogta el, hogy a szép Lilli, a primadonna mégsem jelen­hetett meg. Az igazgató nem mondta meg, hogy mit tett, de biztosította, hogy a hölgyek legyenek nyugodtak, ő majd elintézi a dolgot. A cigány éppen egy ábrándos német keringőbe fogott, mikor kint a bálterem előtt hangos éljenzés hallatszott. S a legközelebbi percben nyílt a szár­nyas ajtó s a táncoló párok egyszerre abbahagyták a keringőt s a hölgyek, mamák és lányaik, látott — pardon! majdnem udvariatlanságot követtem el! — piros és sápadt arccal fordultak oda s ki­tágult szemekkel néztek az ajtóban megjelenő fehér ruhába öltözött, piruló arcú Lillire, akit — csodák csodája ! — a fürdőigazgató úr vezetett a karján ! Az igazgató úr pedig szerény mosolylyal mutatta be a legközelebb álló mamáknak, lányoknak és uraknak Lilli kisasszonyt, mint a menyasszo­nyát ! . . A másik percben pedig repültek a párok tovább, mintha mi sem történt volna, csak a mamák arcán látszott egy-egy titkos gondolatnál némi sápadt­ság. S a lányok itták a hűsítőket nagy mennyi­ségben. Nagy meleg volt a bálteremben! T­ a­nna-bálra készültek Erdély egyik előkelő fürdőjén. Mindenki, asszony és leány lázas izgatottsággal készült a bálra. A mamák épp oly izgatottak voltak, mint a lányaik. Talán még izga­­tottabbak. Az izgalmat az okozta, hogy a fürdőn, a fürdő­­­igazgató jóvoltából, egy színtársulat mutatta be már néhány nap óta »isteni művészetét«. De ez még csak hagyján. De a színtársulat tagjai közé tartozott Lilli kisasszony is, a társulat primadon­nája. Még ez sem lett volna a legnagyobb baj, de, hogy ez a Lilli kisasszony olyan szép, sőt nagyon szép mert lenni, hogy mellette nem csak a mamák, hanem a lányaik is alaposan eltörpültek szépség dolgában, no ez már megbocsáthatatlan bűne volt a szép Lillinek. És most ez a Lilli kis­asszony is meg fog jelenni a bálon s több mint bizonyos, hogy átkozott szépségével megront egy csomó gyönyörűen indult szerelmi idillt, megállít útjában egy rakás már gurulósnak indult­­ karika­gyűrűt ! Ez pedig sok! Ezt így nem lehet bevárni, tenni kell valamit. És tettek is. Először is a leányos mamák egy titkos gyűlésen, mert nem akarták nyilvánosan tenni, egyhangú határozattal kimondották, hogy bojkottálni fogják a színházat, a színházzal a fürdőigazgatót s így azután lehetetlenné teszik Lilli kisasszonyt. A hatá­rozatot lelkesedéssel fogadta mindenki s az első lépést is megtették. Először is másnap már nem ment a színházba egyetlen asszony és leány sem. A színház azon az estén tátongott az ürességtől. A direktor urak, már mint a színházi és fürdődirektor, hüledeztek. Mi ez ? Másnap deputációt küldtek a fürdőigazgatóhoz. Szegény direktor ! Harminc pergő mama-nyelv atta­­kkrozta közel másfél órán keresztül. S hallatlan dolog, a mamák mind elszörnyűködtek annyi cinizmus, erkölcstelenség láttára és hallatára, amit velük szemben elkövetett az igazgató, amidőn leg­erősebb kritikájukat Lilli kisasszonyról s erkölcsi prédikációjukat a lehető legirónikusabb mosolylyal, fejcsóválva fogadta. Hallatlan dolog ez ! Pedig csak a tiszta igazságot tárták föl előtte, a maga meztelen valójában. S mégis! Előadták, hogy az a hölgy lerontja a fürdő jó hírnevét. Hogy kacér s gyenge erkölcsű személy, aki nem átall befurakodni a jobb társaságokba, ahol csak férfi van s azt magához hódítja, hogy így megrontsa a leányos házak hitelét s tönkre tegye az ábrándos leányálmokat. Kiveti hálóját a férjekre épp úgy, mint a fiatalemberekre. Hogy az erkölcse annyira gyenge, hogy a színház után 531 írta Lápossy Hegedűs Jánosné. —

Next