Ország-Világ, 1909. Almanach

Tartalom

név. Felelős szerkesztők: Petőfi és Jókai. »Lapunk minden számában leend Petőfitől költemény, — jelezte a lap — ki ezentúl kizárólag csak az »Életképekébe fog dolgozni.« Petőfi közreműködése csak abból állott, hogy verseket írt az »Élet­képes-be s ezért száz forint havi fizetést kapott. Egyéb szerkesztési gond maradt a Jókai vállán. Petőfi neve azonban nem hozott szerencsét a lap­nak. Pedig már akkor Petőfi oly népszerű volt, hogy Pozsonyban a diéta, Bécsben az udvar is félni kezdett tőle és mikor március vége felé az a hírkacsa kelt szárnyra, hogy harmincezer ember élén áll a Rákoson, mind a két helyen elhitték és meghökkentek. Csakhogy a Petőfi népszerűsége éppen azokra a körökre terjedt, melyek nem szoktak lapra előfizetni. A komolyabb körökben országháborítónak tartották. A vitézlő és tekintetes urak előtt, amit csodálni nem igen lehet, az ő nézetei nem hogy akkor, de még ma is túl radikálisak volnának. Szóval a lap nem hogy emelkedett volna, de hanyatlott. Márciusban még ezerötszáz előfizetője volt, az áprilisi évnegyedben, mikor Petőfi neve került a lapra, elmaradt ötszáz (ami nagy pénzveszteséget jelentett). Az augusztusi év­negyedben az ezerből megint elmaradt hatszáz és beállt a deficit. Jókai Petőfi demagóg izű, a nemességet gúnyoló verseit és durva kifejezéseit okolta, mint amelyektől visszariadtak a Horváth Lázár limonádés irályához szokott úri olvasók. Hiszen az is hozzájárult, de leginkább a laza szerkesztés és az a körülmény buktatta meg az »Életképek«-et, hogy nem hozott divat­képeket. Az asszonyok pedig ezt megkövetelték, mert a többi szépirodalmi lapok mindnyájan gondot fordítottak erre, többnyire színes képeket hoztak, vegyesen párisi és bécsi divatokat. Jókai igen fájlalta, hogy a lap így tönkrement, sőt adósságokba is keve­redett. Petőfit boszantotta, hogy Jókai őt okolja s Orestes-Pyladesi viszo­nyuk apránkint lazulni kezdett. Egy apró összezördülés miatt Jókai már pün­kösdkor ott hagyta a dohány­ utcai lakást, hol annyi kedves estét töltöttek együtt. Az eset elég mulatságos, de egy kicsit gyerekes. Az olasz katonák pünkösd hétfőjén este fellázadtak a Károly kaszárnyában. Nagy mozgalom volt az utcákon. Jókai hazajött a nemzetőri kardjáért. Petőfi, aki már ágyban feküdt, kikiáltott neki, kérdezte, mi történt. Petőfiné azonban kisietett a kony­hába s kérte Jókait, hogy a férjét ne vigye magával, mire Jókai szó nélkül távozott s magával vitte a ház egyetlen kapukulcsát, kivülről zárva be a kapuajtót. Petőfi sejtett valamit, még az ablakból is kiáltozott utána, de Jókai úgy tett, mintha nem hallaná. Képzelhetni haragját, midőn az utcákon látó­­futó tömegektől értesült a történtekről, de a házból ki nem mehetett. Dühöngött, tombolt, mint egy kalitkába zárt oroszlán s másnap a kis 102

Next