Ország-Világ, 1918 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-01 / 1. szám
1. SZÁM. XXXIX. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1918. JANUÁR 1. AZ ORSZÁG-VILÁG SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA . BUDAPEST, V. KER., HOLD-UTCA 7. SZ. KIADJA AZ ORSZÁGOS IRODALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER. SZERKESZTIK: DR. VÁRADI ANTAL / DR.FALK ZSIGMOND ELŐFIZETÉSI ÁR: EGÉSZ ÉVRE 24 KOR., FÉL ÉVRE 12 K, NEGYEDÉVRE 6 K, EGYES SZÁM 50 FILLÉR. VASÚTI ÁLLOMÁSOKON 60 FILLÉR. DÍSZPÉLDÁNY EGÉSZ ÉVRE 80 KORONA, EGYES SZÁMA 1.60 K. KITAIBEL PÁL. Irta SCHILLER ZSIGMOND dr. Ha a Margit*körúton a régi gázgyár tájékán befordulunk a Kis*Rókusz utcába és egy pár lépéssel tovább haladunk, egy kis, hegynek menő mellékutcába érünk, melyet Kitaibel Pál utcának neveznek. Ez a név sokak előtt teljesen ismeretlen és bizonyára a fővárosi építészeti tanácsnak is csak azért jutott eszébe erre az utcakeresztelésre gondolni, mert néhány évvel ezelőtt több fővá rosi természettudós azzal a kérelemmel fordult hozzá, hogy az említett városnegyedben, amely a benne elhelyezett intézetekről bízvást nevezhető a főváros természettudományi ne* gyedének, valamelyik utcát a legnagyobb ma gyar botanikus nevével díszítse föl. Most pedig, hogy íme ott látjuk Kitaibel Pál nevét az utcasarok tábláján, jogosan tesszük föl a kérdést: ki is volt tulajdonképpen ez a férfiú, akiről tanulóifjúságunknak is csak homályos fogalmai vannak, mert nem tud egyebet felőle, mint ezer más olyan névről, amely fülébe csengett csak azért, hogy emlékeiből megint nyomtalanul eltűnjön. Pedig Kitaibel Pál halálának százéves fordulóját kegyelettel ünnepelte a napokban nemcsak a természettudósmányi társaság, hanem az Akadémia is és ezért helyén való talán ennek a férfiúnak jelentőségéről a nagyközönséget is tájékoztatni. Való, hogy Kitaibel nem tartozott ama szellemi munkások közzé, akik a nép széles rétegeivel közvetlen érintkezésben állanak és szóval vagy tettel közvetlen befolyásolják. Sem költő, sem művész, sem író vagy újságíró nem volt, hanem egyszerű természetbúvár, aki a természeti jelenségek és törvényeik megfigyelésében, feltárásában látta élete célját. Nem végzett olyan napi munkát, amely a pillanatnyi sikert hajhássza. Munkásságának eredményei csak hosszú évek után kerültek napfényre. Az ilyen munkásemberre kortársai figyelme kevésbé terelődik rá, mint bármely más szellemi munkásra és jelentőségét és értékét csak az utókor ismeri fel és becsüli meg. De mindezt tetézte még az, hogy botanikus volt, vagyis a tudósok ama fajtájából való, akiknek egyéniségéről, jelleméről még a művelt embereknek is csak téves vagy semmi fogalmuk nincs. Ha botanikusról beszélnek vagy hallanak az emberek, rendszerint gyó* gyító fűveket keresgélő, virágszirmokat számol* gató száraz legényt képzelnek el maguknak, akiknek tudományos munkássága a növényszárításban és a herbárium kezelésében merül ki. Bizony kevesen vannak, akik tudják, hogy a botanika egy olyan nagyon is mélyenjáró tudomány, amely számtalan ténynek — ezek az egyes építőkövek — szorgos összehordásával mindenkor közreműködött és közreműködik most is a nagy és egységes filozófiai világfelfogás felépítésén. A botanikus munkás* sága, bármily jelentéktelennek lássék is a maga elhatároltságában, nagyon is megbecsülendő, mert más filozófiai természetű munkásságok* hoz hasonlóan a világfelfogás megváltozta* tására, ha kell, felforgatására, de elsősorban megjavítására törekszik. Kitaibel élete folyása csendes, feltűnés nélküli volt, akárcsak a munkássága és így nincs is sok feljegyezni való róla. 1757. január 3-án született Kismartonban. Felső iskoláit Sopronban és Győrött végezte, egyetemi tanulmányait pedig Pesten, ahol csakhamar aszisztens lett a botanikai tanszéken. Majd később a botanika és a kémia professzorává nevezték ki. Előadásokat azonban a katedráján sohasem tartott, ez alól fel volt mentve, egészségi állapota nem engedte, hogy hosszan, egyfolytában beszéljen. Vezetője volt hosszú időn át a botanikus kertnek is, amely az ő gondos keze alatt hatalmas fejlődésnek indult. Az A MÚLT És A JÖVŐ.