Ország-Világ, 1919 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1919-01-01 / 1. szám
1. SZÁM, XL. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1919. JANUÁR 1. AZ ORSZÁG-VILÁG SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA. BUDAPEST, V. KER., HOLD-UTCA 7. SZ. KIADJA: A PESTI KÖNYVNYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER. SZERKESZTIK: DR. VÁRADI ANTAL / DR. FALK ZSIGMOND ELŐFIZETÉSI ÁHA EGÉSZ ÉVRE 40 KOR., FÉL ÉVRE 20 K, NEGYEDÉVRE 10 K, EGYES SZÁM 80 FILLÉR. VASÚTI ÁLLOMÁSOKON 90 FILLÉR. DÍSZPÉLDÁNY EGÉSZ ÉVRE 100 KORONA, EGYES SZÁMA 2 K. LÍVIA ALEXANDROVNA. Regény. — Irta Kézdiszentléleki JÁKÓ MARGIT. I.» A langyos tavaszi éjszakában az ezüstös holdsugarak kíváncsian tekintettek be a komor intézet első emeleti ablakain. Táncolva szókedécseltek tovább, hogy elmondják a fénylő csillagoknak és a tovaszálló felhőknek, amit láttak. A fehér teremben fiatal leányok szenderegtek csipkés párnáik között, néhányan halkan suttogva ábrándoztak a színes, napsugaras jövőről, amelytől csak szépet és jót vártak. Csalódásra, rosszra nem is akartak gondolni, nem ismerték meg az életet, hófehér tiszta lelkük vágyakozva áhítozott a képzeletükben ragyogó színekkel feldíszített szép jövő felé. Csábító mosollyal ajkán, hívogatva integetett feléjük az élet tündére, mintha azt mondaná : — Jertek, kis fehér galambok, szálljatok fel rózsalevéllel kibélelt puha bárkámra és öltsé* tek magatokra a csillagfényből és holdsugárból szőtt varázslatos ruhát. Rózsák között vezetlek el benneteket az élet síma útjain a boldogság felé. Az élet tündére meglebbentette hófehér fátyolát és illatos rózsákat hintett az ábrán*dozó leányok elé,- csak rózsát ígért és nap* sugarat,- nem akarta elárulni a boldogságról álmodozóknak, hogy az élet síma útjai nincsenek mindig rózsákkal szegélyezve, hanem az utak sokszor göröngyösek és a viruló rózsákon tövisek éktelenkednek, amelyek néha meg is szúrják a földi halandókat és a tüske szúrása éget, fájdalmat okoz, mint a méh fullánkja. A varázslatos, holdfényes csendben lépések halk nesze hangzott és csakhamar felcsendült a rajongó diákok búcsúdala: — Weh’ dass wir scheiden müssen ... A leányok mosolyogva hallgatták és egymás* után bújtak elő a szőke* és barnafürtös fejecskék a párnák csipkéi közül. — Standchen! — kiáltotta boldogan egy kis szőke germán szépség. Valamennyien kibújtak és magukra kapva egy-egy selyemkendőt, tánclépésben siettek az ablak felé. Csak akkor vették észre, hogy egyik társnőjük nyugodtan pihegve, még mindig az igazak álmát alussza. — Hercegkisasszony! Prinzessin ! — költözgették, de meg sem moccant. A paplanból ingerlően bontakoztak ki ifjú testének tökéletes körvonalai. Gyönyörű feje szelíden pihent a párna hűs ölében. Hosszú, barna haja fürtös hullámokban omlott le és a halántéka mellett csigavonalban gyűrűztek alá a göndör hajtincsek. Két habfehér, telt karját a feje fölött összefonta, olyan volt ez, mint egy fehér virágkoszorú, amelyet a beözönlő hold ezüstös sugarai szelíden csókolgattak. Legjobb barátnője, Pálházy Fanny grófnő hozzáhajolt és megcsókolta. Hercegkisasszony felébredt, sűrű pillákkal beárnyékolt szemeit kinyitotta. Tejfehér, görögős vonalú szép arcán, mint két fényes csillag, ragyogott csillogó zöld szeme. Bíborpiros kis szája mosolyra nyílt és révedezve nézett körül, mialatt csodálkozva kérdezte: — Mi az Fanny, kik énekelnek? — Kelj fel szivecském, a fiúk Standchen- nel búcsúznak tőlünk. A két leány gyermekkora óta együtt nőtt fel és úgy szerették egymást, mint két testvér. Mikor szüleik kívánságára érettségi után német intézetbe kerültek, a két magyar leány még nagyobb szeretetben élt együtt az idegenben és szívvel- lélekkel vonzódtak egymáshoz. Eleinte furcsa volt nekik a sok idegen leány között élni, de csakhamar megszokták őket és a két büszke leány intim barátságot kötött a többiekkel is, akik előkelő német családok gyermekei voltak. Mindnyájan otthonosan BOLDOG ÚJÉVET!