Ország-Világ, 1920 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1920-07-11 / 28. szám
XLI. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1920. JULIUS 11. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ......... 160 kor.. Fél évre ................ 80 kor? Negyed éve .. .. 40 kor. Egyes szám ára 4 korona. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatol.pdo 28. SZÁM. X'r----(-tíz DÍSZPÉLDÁNY előfizetési ára: Egész évre ......... 300 kör. Fél évre ............ 150 kor. Egyes díszpéldány ára 10 kör. Az előfizetési pénzek az Országos Világ kiadóhivatalába küldendők. sZERKESZTOSECJ : VI., HORN EDE-U. ZI., földsz. 1. SZERKESZTIK: DR. VÁRADI ANTAL ÉS DR. FALK ZSIGMOND KIADÓHIVATAL BUDAPEST, V„ HOLD-UTCA 7. SZOMORÚ SZEMMEL, Szomorú szemmel, nyűgös táján Szívem verését kutatom. S bár itt belül minden sajog, fáj. • Senki előtt nem mutatont.■ Bolondos, bús képzelődésem Minden emléket eltemjd S hófehér halotti köntössel Beborítom a szívemet. . . Huray István. A MOZIRÓL. (Csevegés a magyar mozi köréből.) Csak nemrégen tettünk itt említést arról a megfigyelésről, hogy a magyar filmgyár mennyire életerősnek és fejlődésképesnek mutatkozik a mai, végtelenül súlyos viszonyok mellett is. Ennek alig lehet beszédesebb bizonyítéka, mint az a tény, hogy a napokban egy újabb vállalkozás alakult meg »Orion« filmgyár címen. A vállalat élén lelkes és értékes szakember áll Tóths Béla igazgató személyében, aki nem pusztán rideg üzleti érdekek után indul, hanem valódi, nemes, magyar művészetet akar nyújtani. Ezt igazolja az első befejezett film, a ‘Bilincsbe vert folyam”. A darabot Szilágyi Erzsébet írta és érdekes, tartalmas, színes tárgyával nem mindennapi feladatok elé állította Gerőffy I. Béla rendezőt, akinek alapos sokoldalú tudása bemutatására kitűnő alkalmat nyújt. Szemünk elé tárul a drága Tiszavidék, alföldi tájak, ritkuló nádasok, rengő, sűrű búzakalásztenger. Látjuk az öreg halászt, kinek fia, a modern gondolkodású mérnök a folyó szabályozásán dolgozik. A természet nyugalmas képe mellett feltűnik a főváros mozgalmas, ideges élete is, az egészen átvonul egy kedves, szerelmi történet, amelyben Lucy von Blonder bemutatja külföldön kifinomult művészetét és dr. Torday ügyes, nívós játékát. Bizonyosra vehető, hogy a közönség rokonszenvvel és szeretettel fogadja az »Orion« filmgyár első darabját, amelyben csendes finomságok és megkapó hatásos látványosságok találkoznak , s azt a meggyőződést szerzi belőle, hogy az elért siker komoly, nemes, értékes törekvések megérdemelt jutalma. Lantos József. A VALOOK. Irta J. H. ROSNy. Franciából SZALÁNCZY JÓZSEF. Dobert három esztendei házasság után isT. szenvedélyesen szerette a feleségét. Szerelmében több volt a tűz, mint a gyöngédség. És ez nem is volt oly nagyon érthetetlen, mert hát az asszony szép volt. Férfibolondítóan ringott a kecses termete. Az arcán a báj üde rózsái virultak. Dús szőke haj bodrosodott a fején, mint a szerelem ünnepi koronája. Kedves, közvetlen volt. A férje nem volt éppen minden tekintetben a kedvére való. Nem nagyon szerette ezt az érzéki férfit, aki különben gáláns és kedves volt és változatlanul egyformán szerette őt, pedig hát ugyancsak nyugtalan temperamentumú ember volt. Igaz ugyan, hogy nem is volt oka az elhidegülésre, amely előbb-utóbb oda szokott férkőzni a házastársak közé, akik együtt indultak el a házasság kiszámíthatatlan labirintútján. Eliane azonban egyszerre mintha eltávolodott volna a férjétől. Hűvös és zárkózott lett. Nagyboldogasszony napja előtti napokban kezdődött ez. Abban az időben, amikor viharokat lobbant fel a természet az ember vérében, Róbertre meg éppen érzékenyebben hatott a természet, mint bárki másra. Ezekben a napokban úgy vonzotta őt a felesége asszonyisága, mintha valami ellenállhatatlan magnetikus erő sugárzott volna ki belőle. Az asszony azonban gyöngéden, egy banális, de elfogadható ürüggyel siklott ki mindig a férje ölelő karjaiból. Csak mostanában történt ez, hogy elutasította a férje szomjas csókjait. Róbert eleinte nem nagyon követelőzött. Türelmes volt. Napokig várt. De később is csak hidegség és elutasítás fogadta az asszony részéről. Az asszony új ürügyet talált ki. Ez is banális volt, de kevésbé elfogadható. Róbert féltékenykedni kezdett a feleségére. Egy kis asszonyi kedveskedés megnyugtatta volna őt is, mint ahogy az érzéki férfiakat, akiknek a lelkükben nincs megbántottság, általában meg szokta békíteni az ilyen cirógatás. Minthogy azonban az asszony nem kedveskedett neki, a féltékenység zöldszemű kígyója egyre ingerültebb lett benne. Gyötörte a féltékenység, de nem mert jeleneteket provokálni. Eliane erősebb volt, mint ő, mert asszony volt, aki tudta, hogy szereti a férje. És ezekben a gyötrelmes napokban, amidőn Róbert egyre idegesebb lett, az asszony oly különös módon tekintett reá néha, hogy egészen megzavarodott és megijedt e tekintettől. Kezdte titokban figyelni a férfiakat, akik bejáratosok voltak a villába. Könnyű volt a megfigyelés. Azon a helyen, ahol Róbert és a felesége nyaralt, jóformán csak parasztok voltak. Ezekre pedig nem gyanakodhatott! Volt ott aztán néhány dzsentimen is, de nem vett észre semmi olyan jelt, ami következtetést engedett volna vonni csak a legártatlanabb flörtre is. Ez aztán valamicskét megnyugtatta. Elég lett volna az asszonynak csak egy jelentéktelen kis gesztusa is, egy szelíd mosolya arra, hogy egészen megnyugodjék, az asszony azonban változatlanul tartózkodó volt vele szemben s úgy látszott, hogy egyre jobban eltávolodott tőle. Nyilvánvaló lett Róbert előtt, hogy a felesége kerüli, menekül tőle, mint valami bélpoklostól. Már arra gondolt, hogy a feleségének valami kalandja akadt Párisban s annak a másik férfinak emlékével van tele a szíve. Féltékenységét ez a gondolat még győzelmesebbé tette. Tűrhetetlenné vált a helyzet. Ő sem tudta eltűrni a szenvedést, mint mindazok, akiknek sohasem fájt semmi az életben. Határtalan idegessé lett. Folyton nagy elhatározásokkal foglalkozott. Rémképek rémítették. Sehogysem tudta megtalálni a módját, hogyan közelítse meg Elianet, hogyan szóljon hozzá. Sokszor elhatározta, hogy miképen fogja kezdeni, de mikor arra került a sor, hogy beszélni kellett volna, minden szót elfelejtett. Érezte, hogy mily nevetséges ez. Álomtalan éjszaka után egy reggel mégiscsak összeszedte minden bátorságát s elfogult hangon, szinte esdekelve fordult a feleségéhez: — Mivel bántottam meg magát, Eliane ? Nagy, ragyogó szemében melankolikus tekintet révedezett. Az asszony tétovázott egy pillanatig, azután megszólalt : — Nem ismertem magát eddig! — Nem ismert? — kérdezte elámulva a férj. Mit jelent ez? — Nem többet, mint amennyit mondtam. Nem ismertem magát eddig . . . Nem tudtam, hogy milyen érzésű ember . . . De most már tudom! Tudok mindent! S elszomorító, amit megtudtam . . . — Elszomorító ? — hebegte Róbert. — Talán inkább hallatlan ! Titokzatos félelem fogta el. Gondolkozni kezdett, mivel bánthatta meg a feleségét? Nem is járt messze a felfedezéstől. Egyszer csakugyan megcsalta a feleségét, de ez csak gyorsan múló kaland volt! . . . — No, mondd meg szépen az igazat, — kérlelte a feleségét — beszéltek neked valamit rólam? — Tudok mindent! Róbert lesütötte a szemét az asszony vádoló tekintete előtt. A ragadás csak rontaná a helyzetet — gondolta. A félelme úgyis elárulja, amit titkolni igyekezne. Ki tudja, milyen bizonyítékai vannak az asszonynak? Ha pedig bizonyítékai vannak, ami valószínű is, hazugságban maradna a tagadásával. Ez még rosszabb volna. — Mindent! Mindent! — mondta keserűen Róbert. — Tudod, hogy az emberek mindent összefecsegnek! El kell hinni a pletykát ? Eliane csodálkozva és érdeklődéssel hallgatta az urát, aki kelepcébe esett. Nő volt s éppen ezért kíváncsi. Most már csakugyan tudni akart mindent. — Ne is próbáld tagadni — mondta. — Teljes biztossággal tudok mindent. A saját vallomásodból! — Kezébe jutottak a leveleim! — gondolta Róbert. Aztán kérlelően folytatta: — Hallgas meg, Eliane . . . Esküszöm neked a becsületemre, az életemre ... az volt az egyetlen . . . hűtlenség, amit elkövettem veled szemben . . . Fekvő beteg voltál akkoriban . . . Több hétig erőtlenül feküdtél ágyadban ... És hát tudod jól, hogy én egy kissé . . . nohát, nem vagyok fából! . . . Megszédültem a csábítástól ... Ó, csak futólagos ismeretség volt! . . . Szinte semmi. Nem is érzem, hogy valóban megcsaltalak volna. Az asszony felvonta a vállát és őszintén mondta: — Nem erről van szó! Ezt még megbocsátanám. A férfi ostoba álmélkodással nézett a feleségére. — Hát miről ? — kérdezte kínosan. Az asszony fölkelt. Az ablakhoz ment s kinézett. A férj odament hozzá és újra kérdezte : — Hát miről van szó? Soha, soha nem követtem el mást ... Az asszony kimutatott az ablakon át egy kis szöszke leánykára, akit egy parasztaszszony vezetett át a réten. — Az a kisleányka az, aki miatt mi elválunk — mondta a férjének. — Kevés hijja, hogy nem orgyilkosnak tartom magát! Annak a szegény gyermeknek az anya elpusztul a nyomorban! Maga miatt! A szegény aszszony nem régen még egy utolsó kéréssel fordult magához és maga nem is válaszolt neki, mint ahogy előbbi kéréseire sem hederített azóta, amióta megszégyenítve elhagyta őt. Én magamhoz fogadom azt a gyermeket, a maga leányát és iszonyodva fordulok el az apjától! Inkább azoké a szerencsétlen teremtéseké, leszek, akik ott ténferegnek az úton! . . . Érti ?