Ország-Világ, 1924 (45. évfolyam, 1-53. szám)
1924-01-01 / 1. szám
tsámS& ■ ^teKEPES HETILAP «&E5a •Szerkesztőség : Budapest, VI., Horn Ede utca 18., földszint. Kiadóhivatal címe : Budapest, V. kerület, Hold utca 7. szám. Kiadótulajdonos : a „Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság". Megjelenik minden héten egyszer, vasárnapon. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FALK ZSIGMOND Előfizetési ár: Egész évre 20,000 korona, fél évre 10,000 korona, negyed évre 5,000 korona, egy hónapra 2,000 korona. Egyes szám ára tőzsdékben és a pályaudvarokon is 500 korona. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. I VEZEKLÉS. A francia akadémia által pályakoszorúzott regény. Irta TH. BENTZON. Franciából fordította ESTY JÁNOSNÉ. (1) ELSŐ FEJEZET. — Igen barátom, ez valósággal regény tárgy, önnek való téma, szólt Clairac báróné és mélyen belesüppedt egy kényelmes karszék párnáiba a kandalló előtt. Ugyan maradjon még néhány percig. — Nagyon szívesen, attól tartok azonban, hogy jelenlétem alkalmatlan, — felelt a kandalló túlsó végéből egy, az esthomályba vesző férfihang. Ama rövid téli napok egyikének alkonyati óráiban történt, midőn a sötétség már-már legyőzte a napvilágot. — Félek, hogy megzavarom az önök első ömlengéseit ily hosszú elválás után. — Istenem! Hiszen inkább egész életen át tartó elválásról lehetne beszélni! És épp e miatt nem fog ön bennünket zavarni. Ha csupán Viszontlátásról lenne szó! Ámde mi csak most ismerkedünk össze, a húgom meg én, érti, ugye ? Kötzös emlékeink felújítása az első percben csakis fájón érinthet bennünket, sőt nagyon is fájón ! Minél kevésbbé érzékenyülünk el tehát, annál jobb reánk nézve. Egy harmadiknak a jelenléte csakis javunkra lehet. — Ez esetben tehát maradok. A tűz hirtelen fellobbanó fénye egy férfialakot világított meg, elegáns karcsú férfialakot, midőn az egy kereves puha párnáiba sülyedt. — Be is vallom most önnek — folytatta Clairac báróné — hogy éppannyira a túlságos elérzékenyüléstől való félelem, mint az a rosszullét, mely ilyen időtájt rendesen megtámad, tartott vissza attól, hogy magam menjek a húgom elébe. Kitértem a pályaudvaron való ölelkezés, a fefe-a feje alól a kupéban. Márta leányom helyettesít. Amint ön is tudja, Márta semmitől sem ijed meg, semmi sem ejti őt zavarba, sőt mindaz, ami új, élvezetes előtte. Most már körülbelül ott is van a pályaudvaron. De csitt! Nem kocsi fordult be most az udvarra ? Madame de Clairac félbeszakította elbeszélését és az udvarról felhangzó kocsizörgésre figyelt. Vendége odalépett az ablak elé és félrevonta a csipkefüggönyöket. — Nem jelentette néhány pillanat múlva, — csakugyan kocsi érkezett, de nem az ön kocsija. — Ezzel visszajött, hogy újra elfoglalja helyét a kerevet mélyében. — Lássa, már ez a vaklárma is felizgatott — szólalt meg Clairac báróné panaszos hangon. — Olyan idegessé lettem, hogy megöregedtem ! És ez a fiatal leány, akit most várok, minden, ami szegény Henrikből számomra megmaradt! Ah, a halál sokat feledtet ! Sohase hittem volna, hogy ennyire feledni tudjam azt a sok bánatot, amit nekünk fivérünk okozott... — Tényleg, ön mindig szigorú hangon emlékezett meg M. de Chellesről. — Fájdalom, talán túlszigorú hangon ! Makacsul ahhoz ragaszkodtam, hogy csakis a hibáit tartsam szem előtt, hogy ezzel ellensúlyozzam azt a varázshatalmat, melyet Henri nemcsak reám, de mindnyájunkra gyakorolt. Fivérem csábos tulajdonokkal bírt, mint a javíthatlanok rendesen, akikkel semmit sem tehetünk, de kik, amellett, hogy kétségbeesenek, lefegyvereznek bennünket. Végtelenül szellemes volt, elragadóan nyíltszívű, telve lovagias bájjal. E mellett bátor a vakmerőségig. Az egyetlen, aminek híját érezte, az a nélkülözhetetlen valami, a józan ész volt, amelyet önök, poéták oly kevéssé méltatnak műveikben, mely nélkül azonban a legszebb jellem, a legnagyobb intelligencia, a legjobb akarat is a tévelygés útjára kerül. Ezt ön is helybenhagyja Morton, ugy-e ? - Ki ne lenne kénytelen ezt helybenhagyni ? A józan ész az az istenség mely ott székel az én lelkem mélyén - ezt tudja meg asszonyom - afféle szerény, intim istenség, melyet ugyan nem szoktam nyíltan imádni, de mely sokkal több szolgálatot tett nekem, mint valamennyi tulajdonságom együttvéve. - Sejtem, hogy ön igazat mond. Ön praktikus, határozott ember, noha alkalomadtán olyan veszedelmes művészettel szolgálja a szenvedély kitöréseit . Azt állítják, hogy az a színész, aki lázba ejti a közönséget, a leghiggadtabb, legrendesebb ember szokott lenni. Igaz ez ? Igaz-e, hogy másokat csak azzal vehetünk rá őrültségek elkövetésére, ha magunk teljesen megőrizzük önuralmunkat ? - Ne várja el tőlem báróné, hogy erre meg-