Ország-Világ, 1924 (45. évfolyam, 1-53. szám)
1924-01-01 / 1. szám
1924. január. zajos, olyan szilárd és olyan biztos, mint a kő, melyből síremléke épült. Lelke, tettereje, munkabírása olyan volt, mint síremlékének alkotása: hazánk szent földjének talajából kelt életre s szélesen alapozta meg becsületességének színaranyával, szívósságának acélerejével, kitartásának vasakaratával. Szívének nemessége, gondolatvilágának tisztasága, áldozatkészségének határtalan volta, épp úgy a magasba, a jó Isten kék ege felé emelkedett, mint síremlékének harmonikus szépsége. És amint síremlékéhez út, mindenki által járható szelíd ösvény vezet, melynek dísze a fehér márványrózsa és az élő virágok, az utat áldott életében is mindenki kivétel nélkül meglelhette szerető, igazságos, meleg szívéhez, mely tiszta volt, mint a fehér márvány. Ennek a nagy szívnek kihűlt korában is épp oly öröme telik a síremléke körül díszlő tarka virágocskákban, mint amilyen áldólag dobogott egykor fifelések és ísérettetek, kik a földi emberélet zsenge virágocskái, a voltatok szerető gondoskodásának legnagyobb gyönyörűsége. Ezeket hallva, ezeket tudva, lépjetek hát arra a szelíd kis ösvényre, mely síremlékéhez vezet és mélységes hálával fordulva az ég felé, mondjatok földi életére áldást s kérjetek földöntúli életére örök boldogságot . Ti még igen kicsinyek vagytok ahhoz, hogy tudhatnátok, mit jelent harminc esztendő? Ti, akik itt tanulgattok s itt játszadoztok, adja Isten, ne is ismerjetek meg harminc esztendőt másként, mint csakis oly szerető védőszárnyak alatt, amelyek itt borulnak rátok. De látjátok, az a férfi, kinek arcképét ma fogjuk leleplezni, harminc hosszú esztendő minden emésztő terhét magára vette volt, hogy azoknak, kik úgy, mint fi, születlenül jöttek ide, jóságos társai és elsősorban, áldott lelkű hitvesének munkájával együtt, nyugalmat és örömet biztosítson. Igazi édesatyátok, hűséges vezéretek volt. Harminc esztendő azt jelentette az Árvaház életében, hogy Kovácsy Sándor azokért élt, kiknek a könyörtelen végzet már pici korukban legdrágább kincsét, szüleit vette el. Azt jelentette, hogy harminc év alatt sok ezer kis árvagyermek itt serdült fel viruló hajadonná, lett később boldog édesanyává, derék, munkás polgárrá, erőskorú vitéz katonává s az ország nélkülözhetlen oszlopává. Harminc esztendő azt jelentette, hogy Kovácsy Sándor az ő édes gyermekeinek tekintett kis árvákért,ha kellett, meghurcolt mindenkivel. Hiszen akkor, midőn a született gonoszok földi uralma, a bolsevizmus, árvaegyletünket is feloszlatta, elnökünket állásától megfosztotta, a legnagyobb veszélyeknek is kitette magát, hogy jóvoltotokról mégis gondoskodhassál Ő, aki soha senkitől mit sem kért, éreztetek koldulni is eljárt. Megkopogtatott minden ajtót, megkopogtatott minden szívet. Ha kinyílt az ajtó és megnyílt a szív, nemes arca felderült, szép tiszta kék szeme könnyel telt meg, mert érezte, hogy minden fillérnyi jótékonyság, közelebb vezérli élete egyetlen céljához. Ez a cél pedig az volt, hogy azt a 200-nál több árvagyermeket, kiket éven kint részben árvaházunkban, részben vidéken képeztetett: nemcsak gyermekkorában lássa boldogan, hanem derék nőket, kiváló férfiakat neveljen belőlük a hazának és a társadalomnak. De mégis! Ha volt valami életében — az egyetlen vonás, — ami nem volt nyílt, amit hét pecséttel titkolt el: ez volt életének talán legnemesebb jellemvonása . Soha, senkinek meg nem mondta, hogy hány és hány azok száma, kiket áldott élete utolsó lehelletéig titokban támogatott. Ezt legfeljebb az a csendes sír mondhatná meg, mely előtt levett kalappal, lelkében hálával eltelve áll meg az, ki földi sorsának vezetését oly sokban az ő bölcsességének, az ő szívjóságának köszönheti. Ez a sír pedig néma. S ez a sír nektek, kik a régi árvaházi növendékek soraiból ma idejöttetek és nektek, akik még itt nevelkedtek, ma sem azt üzeni: „Jóltevősök voltam 3* Hanem a benne nyugvó, szívéből fakadó levélkék szelíd suttogásának puha szárnyán csupán ennyit mond: „Én eltávoztam ugyan körötökből, de szívemlelkem veletek maradt! Itt vagyok közöttetek ma is és itt leszek néhány nap múltán újra, Krisztus Urunknak áldott születésén. Azon a szent estén, melynek csengő-bongó gyermekéneke, ragyogó karácsonyfája, dúsan megrakott ajándékasztala harminc éven át, higyjétek el, nagyobb öröm volt az én öreg szívemnek, mint a ti csak játszi, gyermek-lelkeseknek. Szeressétek egymást! Én, aki innét az örökélet tiszta hegyormáról messze látok, a jövőbe látok, már igazán tudom, hogy csak az építő Szeretet az erő. Embert, hitfelekezeteket, társadalmat, hazát, nemzetet csak az összetartó, egymást segélyező Szeretet boldogít! Egy vezércsillag világítsa hát be életetek egész útját, gyermekeim! Annak a csillagnak meleg ragyogása, tiszta fénye, mely itt, ebben a körben, megmentett gyermekkorotok ösvényét sugározza be! Legyetek boldogok!* És mit üzenjünk mi? Először jerjek, leplezzük le Megdicsőült elnökünk arcképét s amint életében is szerette, nézzünk szemébe őszintén most is, s azután tegyünk előtte hitvallást. (Leleplezés.) Ablonczy Martha először te, azután Kiss László te mondd el üzenetünket s utánatok még én fűzök néhány utolsó szót hálás érzésünkhöz. Ablonczy Mártha: „Három árva sír magában Elhagyott sötét szobában Zivataros hideg éj van Édesanyjuk künn a sírban.* így szólott a költő, — így sújt ránk az élet, Mikor anyánk meghalt s minden semmivé lett, Mikor boldogságunk feldúlták a vészek S ridegen elárvult az otthoni fészek. Szíveltépő volt azt tudni, hogy már nincsen, Ki forró csókja közt úgy suttogjon: „Kincsem, Kedves kisleánykám, — ne félj, Veled vagyok !“ . .. Elment... Az égbe szállt. . . Örökre elhagyott. ... De lelke ott virraszt most is ágyunk körül, S fájó, omló könnyet pillánkról letörül. Ám bármilyen fájó az árvalány gyásza : Mély hálával gondolom, ez árvaházra. Fala édes otthont biztosít minékünk S új életre kelté letört reménységünk, Ápolt-virág él itt és nem vadon növő. Nekünk biztosítva van a boldog jövő ! Légy érte áldott te, aki ma ránk tekintesz S ránk élted-holtodban csupán áldást hintesz, Árvák igaz Atyja! Sírodban is hidd el, Emléked tiszteljük erős, igaz hittel, Emléked szeretjük forrón és igazán , úgy, most, életünknek fejlődő tavaszán, Mint akkor, ha innét majdan eltávozunk, Nemes emlékedért buzgón imádkozunk. Néhai Dr. KOVÁCSY SÁNDOR min. tanácsos, a Protestáns Országos Árvaegylet volt elnöke. Dr. Benkő Zoltánná született Kovácsy Berta festménye. Ünnepélyesen leleplezték a Protestáns Országos Árvaegyletben 1923. december 18-án. ORSZÁG-VILÁG Kiss László: „Jár számkiűzötten az árva fiú, Dalt zengedez és dala oly szomorú.* Az árva fiú, ki elveszíté atyját, Vészbe kerül, ha a jók meg nem ragadják. Hisz szíve fájdalma másnak oly idegen, Elmennek mellette konokul, hidegen. S az, akinek atyja lelt hősi halálra, Szegény hadiárva, kétszeresen árva! Nemcsak apát vesztett, ki híven oktassa, De élő példát is, aki megmutassa, Hogy boldogságot és nagy nevet csak az ád, Ha éltünk árán is szeretjük a Hazát ! Mi árvák — mily sokan! — ily apát siratunk, De a nagy Istennek mégis hálát adunk, Hogy, bár dicső lelkét magához is vette, Fiát mentő-karja ide vezérlette, falért ma is, s akkor is, míg te köztünk voltál Áldott, békés volt s szent lesz e ház, mint oltár. Árvaságunk súlyát enyhíti a jóság, Kertünkben nincs tövis, de ékítik rózsák. És, míg kint szenvednek s zokognak oly sokan : Mi majd egykor innét megyünk ki boldogan. Szeretettel áldjuk korán kihűlt porodni és elődeink, azok a táborok, Kiket harminc évig itt védett hű lelked. S legnagyobb örömöd mindig bennünk lelted. Nevük és nevünkben fogadom itt szentül, Ha vészharang kong, vagy szelíd csengő csendül. Legyen bár érc hangja, harc vagy békés munka — Pihenj békés álmot, Beteljesül álmod! — Hazánk építhet ránk, — szívünkre, karunkra ! * * ♦ Elköltözött nagy lélek örökkön-örökre megőrzendő hasonmása! Én magam is algáslan árva voltam, mikor Isten útja eléd vezérelt. Alig voltam idősebb, mint a felserdült gyermek, de véghetetlen jóságod engem, a neked teljesen ismeretten, munkatársadul méltatott. Nem a díjnokot fehirítetted csekély munkaerőmben, de az állami szolgálat építő művészetének nemes munkájára ösztönöztél a bölcs főnök atyai jóakaratával. Te mondád 32 esztendővel ezelőtt, midőn első keresményemet, havi 90 koronát, kezembe adtad: „Fiatalembernek sokat jelent ez az öszszeg, ha szerényen él és parancsolni tud legelsősorban önmagának.* És nemcsak a keresmény volt áldott, de nincs eléggé hálás szavam annak kifejezésére, mit jelentett nekem az a kísérő szó, mellyel átnyújtottad. Parancsot egy életre. Biztos irányt szerény munkásság folytatására. Jellemnevelő, akaratszabályozó, önbecsületféltő, vérré vált törvényt. Gyermekeim! Tanuljátok meg e törvényt ti is! Főleg ma, midőn már a ti, még meg sem érhetett felfogásokat is lépten-nyomon azzal a betegesen divatos mákonnyal fertőzi minden vásott cimbora: „A pénz csak papírrongy ésnem ér egy lyukas mogyorót!” Az ilyen éretlen beszéd nemcsak a pénz értékét rontja le. Az megrontja gyermekszíveiért tisztaságát. Elhervasztja arcotok rózsáját. Elrabolja az életörömét és az egyetlen igaz nemzetvagyont: a hófehér becsület aranyértékét tépi papírronggyá és tapossa sárba. Amely országnak pedig nincs becsületes ifjúsága, annak nem lehet férfikora, mely előtt kalapot emelhessünk. Annak a csonkaszárnyú országnak nem lehet még egyszer szabadon szárnyaló röpte. Véssétek hát szívetekbe boldogult Kovácsy Sándornak ezt a nagy intelmét is és szent fogadásul üzenjük meg azt is emlékezetének: Becsülettel élünk, halunk! S amidőn nemeslelkű hitvesének, Kovácsy Sándorné úrnő ő méltóságának hálás szívvel köszönjük a festmény ajándékozását, Benkő Zoltánná Kovácsy Berta úrnőnek pedig művészi megalkotását. Gyermekeim, úgy áldjátok Kovácsy Sándor feledhetetlen életefolyását, és minden időkben úgy nézzetek arcképére, hogy nemes alakjáról az igazlelkű, a meg nem alkuvó, honszerető férfinak s a boldog magyar jövő egyik legnagyobb munkájának lelkünket formáló, életünkért élt tekintete sugárzik reánk. Áldott legyen emlékezete! ”