Ország-Világ, 1928 (49. évfolyam, 1-51. szám)
1928-01-08 / 1-2. szám
Szerkesztőség: Budapest, VI., Horn Ede utca 18., földszint. Kiadóhivatal címe : Budapest, V. kerület, Hold-utca 7. szám. Kiadótulajdonos: a „Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság"*. EGYES SZÁM ÁRA 40 FILLÉR. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FALK ZSIGMOND ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre .. .. 10 pengő. Negyed évre .. 3 pengő. Fél évre .. .. 5 pengő. Egyes szám ára .. 40 fillér. Külföldi előfizetésekhez a postai viteldíj is csatolandó. r- KÉPEK A CSEH MEGSZÁLLÁSRÓL. Irta SCOSSA DEZSŐ. I. A NAGY BORULÁS. Ne tessék azt hinni, hogy itt valami förtelmes vrnéri égről lesz szó, még kevésbbé, hogy alán úgyis agyonsanyargatott hazafias érzélmem még fájdalmasabbakká tenni. Nem, a borulásr1 voltaképen nemzetes Szabó uram mellék-, illetve ragadvány-neve,lighanem hatalmas alakja messze előre árnyékának és annak nyomában kemény e gyakori csattanásának köszönhet. Hogy h... -t és kiktől eredt ez a találó elnevezés, nem nehéz kitalálni, mert a nemzetes úr kasznár volt az uradalomban, odafönn a multjövő magyar Görbeországában s kezei alá tartozott sok-sok alig e§ ' . Ha apró tót falu határa és népe,r. é ex 'legei'. • vonatkozó patakokkal (amelyek mentén molnárok, késesek, csipkárok laktak) 11 írnak!' r :tekéi, nem is számítva a várra^J^^^»:p íratásokat és több effélét, bizony nem nagy becsületben a kivitert.n be11 — pedig messziről meg'verekek! tilosban le IHNVH olvasva azok számát a csupaszál lovinikáai . illad.llokk időn laj naim il, ill a nagy borulás", nyomában az ijrengé Más ménkőcsapásokkal, mint akár a természetben. Éppen olyan hirtelen járt és lecsapott a nemzetes úr, mint akár a nagy zivatar, azért használt hintót, hogy ne hallják a kocsija zörejét, amelyből könnyedén ugrott ki s öleseket lépett, s nem volt előle menekvés. Az alázatos, meghunyászkodó, ravasz tótokat, ráncosképű, laposmellű asszonyaikkal, ruhátlan, kotnyeles gyerekeikkel éppen úgy az uradalom tartozékának tekintette, mint azt a jószágot, amit hajtottak, őriztek, mint azokat a faházakat, amelyekben zsellérkedtek s ezt az egész mindenséget, amely fölött az ég kék azúrja ragyogott a magyar hegyek fölött. Apja, nagyapja mind ezt az uradalmat szolgálták vagy azt a Dunántúlit, amely szintén a gróf tulajdona volt s csak azt volt különbség, hogy egyik. Szabó itt kezdte és amott végezte, a másik megfordítva. A kertbe rejtett magas földéves kúria sohasem fogyott ki a Szabókból éski is a kasznált lakás hangos volt a vendégségtől István napján, mert ez a keresztnév is apáról fiúra vándorolt. A gróf csak szarvaslestes vadászatra járt erre a birtokára, családja pedig még ritkábban foglalta el a részükre fenntartott szobákat, amelyeket nemzetes Szabó Istvánná tartott rendben, aki nagyszerűen tudta elkészíteni a pisztrángot, rákot, őz- és szarvaspecsenyét, gombával, áfonyával, ami hozzá dukál. Kicsi, soványka asszony volt, mindig tele dologgal. Hajnalban kelt, hogy a fejésnél ott legyen, mert nagy tehenészet volt a háznál, disznóhizlalás, rengeteg baromfi, a kertben pedig temérdek gyümölcs. Ott foglalkoztatta a gyermekeit is, kicsi koruk óta. Úgy tudta dirigálni a sok cselédet, szolgáló leányt mintha dróton rángatta volna őket s kordában tartotta még a nemzetes urat is, aki pedig kétakkora volt mint ő, széles vállú, nagymellű, de éppen olyan puhaszívű, mint az élete párja, aki még arra is talált időt, hogy a nevelésébe adott Ancsurkákat, Amálokat fonni és kötni tanítsa, mint akár a saját leányait. Mert hát nevelőintézet is volt a kasznárlak s aki ott szolgált, az bátran férjhezmehetett a kerülőkhöz, vadőrökhöz s egyéb uradalmi előkelőségekhez. A lakodalom is ott tartatodlon s a nemzetes asszony volt a keresztanyjuk a gyerekeknek is éppen úgy, ahogy az övéit a grófnő maga tartotta keresztvízre. És büszke volt reá, hogy leányaiból kitűnő gazdasszonyok nevelkedtek. Amint ez a kicsi, fürge, élénkszemű asszonyka leányaival kifürkészte a legelrejtettebb helyen levő tyúktojásokat, a nemzetes úr is számon tartotta fiával az erdők fáit és vadjait, kegyetlenül a Nemzeti Zenede nyug. , főigazgatója, az Országos Magyar Dalosszövetség művészeti bizottságának díszelnöke. December 20-án töltötte be életének 85-ik évét. Nemzedékeket nevelt fel s neve összeforrott a magyar zene történetével. Országszerte melegen ünnepelték. Az Országos Magyar Dalosszövetség nevében Gerlóczy Géza ügyvezető elnök, a Szövetség budapesti kerületének nevében dr. Purebl Győző székesfővárosi tanácsnok üdvözölték, kinyomozta a vadorzókat, a birkatolvajokát, számonkérte a vaddisznócsürhe elesettjeit, ismerte minden emberének még a gondolatját is úgyhogy az agyafúrt cseh erdészek és lengyel vadászok dehogy bírtak volna csak egy őzet is kicsempészni az uradalomból és a kémények füstjéről is kiszimatolta a kasznát, ha valami tilos pecsenye sustorgott a pléh-tepsikben. Szerinte sohase ott volt jobb dolga a népnek, mint a jobbágyság korában és a Nagy Borulás ma is úgy kezelte az uradalom népét, mintha jobbágyai lennének, ami nem keltett semmiféle ellenvetést, mert az egész Felvidék telve volt büszke kényurakkal, akik azonban nemesszívüen gondoskodtak, hogy népeik munkával, élelemmel, gyógykezeléssel és dohánnyal el legyenek látva s a gyermekeknek szánt karácsonyfák ajándékokkal megrakottan el ne maradjanak, mint akár a saját gyermekei számára valók. Ezt a patriárkális együttműködést mi sem zavarta a háború alatt sem. Ha egy pár tót legényt elvittek is katonának, soroztak helyettük az iskolából nagyobb gyerekeket, akik már kinőttek a szamóca- meg a gombaszedésből, s beváltak azok is az öreg kanászok, juhászok, tehenesek mellett. Egyébként épp úgy szállítottak mindent a dunántúli uradalomba mint azelőtt, úgy gyártották a túrót, hordozták a tejet, aratásra csakúgy megjöttek a hatalmas kezű magyar aratók, asak pár nap alatt leberetválták a termést s a gépek csakúgy süvöltöttek a szántásnál mint a fűrésztelepeknél, ahová az erdők fáit csúsztatták vagy hordták nagy tót szekereken. A Nagy Borulás járt-kelt, utazott a görbe hegyi utakon, hol itt látták, hol ott bukott elő, ahol nem is sejtették, adta-vette a jármos ökröket, lovakat, juhokat a vásárokon, szigorú pontossággal elvárván, hogy mindenki a helyén legyen s végezze a dolgát. Tudták már mi következik ellen esetben, tehát nem is volt ajánlatos még egy percnyi mulasztás sem. A kasznár, mint egy parancsnok dirigálta az uradalom szövevényes ügyét-baját egészen addig, amíg a nagy összeomlás bekövetkezett. Jó szimatja volt, pontosan tudta a néplázító ügynökök járás-kelését s elejét vette, hogy az uradalomban kárt tegyen a fellázított munkásnép. Csendőröket rejtett el s a sűrű éjjeli puskaropogás megfélemlítette még azokat is, akiknek lelkében tüzet fogott a kapzsiság taplója. De még ez sem nyugtatta meg. Feltűnés nélkül kezdte hajtani a jármos jószágot, szállíttatta a fajteheneket a Dunántúl felé, ahova elvándoroltak a gépek, a grófi lakrész drága, régi bútorai s a szekerek egész sorát megrakva vonták át a lovak a másik uradalomba. Elment még a leányok penny-fogata és fia hátaslova is. Hagyján, — hiszen máskor is volt ilyen vándorlás, amikor kicserélték a jószágot, — a munkásokat, megtették azt az utat máskor is, de most a kasznár különös gonddal járt a dolog után. A vasúti állomásig maga kísérte a szállító szekereket, maga vagoníroztatott gabonát, szénát be, mindent, a szekerek mellé fegyveres kísérőket is adott az öreg Kozsehuba és Sztanka Pál személyében,akiket előbb négyszemközt instruált éppen úgy, mint Szpevákot, aki a juhokat kísérte s akinek maga akasztotta nyakába a kovás puskát. Tudta, hogy a vén ravasz csak ezzel tud bánni, de ezzel medvét is lő. És elégülten dörgölte a kezeit, mikor látta, miként ürülnek ki az istállók, a színek, az ólak, a granárium, a szobák, úgyhogy élete párja már rétest is alig tudott sütni a konyhaeszközök nagy hiánya miatt. Voltaképen neki is el kellett volna mennie a hintókkal, de nem hagyta az urát, miután a gyerekeket már biztonságba helyezte. Pedig már akkor özönlöttek befelé a cseh zsebrákok. Az urának még nem fogyott ki a rendezni valója, de ami utoljára maradt, azt is elvégezte. Összehívta a cseh erdészeket, jóllakatta őket friss borovicskával és töpörtős pogácsával, aztán úgy szólt hozzájuk az ő megszokott patriárkális hangján: — Halljátok-e, brúderek, nekem el kell mennem. Nem tudom mit akar a gróf, hogy mindent elhurcoltatott innét. Meg akarom nyugtatni, hogy itt nem volt és nem is lesz baj. Hát úgy vigyázzatok, feleltek mindenért. Te ma délután ideköltözöl s te leszel a hasznár, amíg én visszajövök. GOBBI ALAJOS.