Ország-Világ, 1936 (57. évfolyam, 1-39. szám)
1936-01-04 / 1. szám
MEGJELENIK HETENKÉNT Előfizetési díj egy évre P 14.—, pénzintézeteknek és vállalatoknak P 40.—. Köztisztviselőknek P 10.— . 57. évfolyam. 1. szám Ara fillér Budapest, 1936 január 4 TÁRSADALMI, MŰVÉSZETI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VÁROSPOLITIKAI LAP SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE: BOTFAI HŰVÖS IVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VIII. JÓZSEF UTCA 12 TELEFON: 31-8-18. POSTATAKARÉKP. SZ. 3600 Franciák az esetleges háború ellen Testvérgyilkosoknak nevezik honfitársaikat, ha fegyvert fognak az olaszok ellen A franciák kezében van a béke kulcsa Az egész világ nyugtalan szeme jelen pillanatban az olasz-abesszin harctérre tekint, mert egy esetleges olasz győzelem sok mindennek útját vágná. Laval francia miniszterelnök genialitásán múlott, hogy a mai napig nincsen nagyobb politikai felfordulás Franciaországban, pedig az angol kormányválság könnyen lehetett volna ott politikai katasztrófa előidézője. Sir Samuel Hoare helyesösztöntől vezéreltetve, igyekezett megfelelő tárgyalási alapot teremteni Olaszország és a négus között és maga is bevallotta, hogy a franciaangol békejavaslatban sokkal kevesebb az engedmény Itália számára, mint amennyit részére az 1925. évi angol-olasz jegyzékváltás biztosít. Ezt nem naivitásból vallotta be a volt angol első miniszter, hanem mert tudta jól és érezte, hogy valamivel a baloldal felé törekvő tényezők előtt magát egyrészt igazolnia kell, másrészt figyelmeztetni akart, hogy az adott szó a gentleman angolt még különösebben kötelezi. Rejtélyes előttünk, hogy a világsajtó nem mutat rá hangsúlyozottan az 1925. évi olasz-angol megállapodásra, úgy néz ki, mintha az angol azért tett volna nagyobb en- gedményekre ígéretet említett jegyzékváltásban az olasznak, mert már előre elhatározta, hogy nem fog annak eleget tenni. Nagyon szeretnénk erre az angolokhoz nem méltó eljárásra felvilágosítást kapni. Eden miniszterelnöksége az egész világsajtóban az olaszellenes politikának kiélezését jelentette, ami azonban a mi nézetünk szerint mégsem jelenti azt százszázalékosan. A felelőségen kívül álló kritikusok sokkal merészebbek és ígéretekben népszerűségük érdekében is bőkezűbbek, mint ugyanazok akkor, amikor belefutnak a felelősséggel megterhelt állásba. Biztosak vagyunk abban, hogy iden, mint miniszterelnök, jobban meg fogja gondolni, mit cselekszik, mert mint éleseszű politikus, számol a következményekkel, a felelősséggel, mellyel a történelemnek, de, hogy olyan messzire ne menjünk, a mai kornak, a szülőknek, apáknak, anyáknak tartozik, kik tőle fogják számon kérni, ha fiatalos könnyelműséggel háborúba, vagy tudja a jó ég, mibe viszi bele az egész világot. Egy bizonyos most már, hogy január hó vége előtt nagyobb helyzetváltozásra nem kerül a sor, mert helyesen állapította meg Laval, hogy az olajszankciók ügye csak akkor fog eldőlni, ha az Egyesült Államok januárban a kérdéssel újból foglalkozhatnak. Tudni való, hogy az olajszankciókat Kanada kezdeméményezte és sürgette meg Genfben a Népek szövetségében. Pertinax ismert politikai publicista is meg van győződve arról, hogy mielőtt az olasz kérdés békés elintézésének szándékától eltérnének, még hetek fognak elmúlni és addig egy esetleges olasz győzelem új helyzetet teremthet. Igen kedvezően irányítja a béke ügyét a francia nép feltűnő olaszbarát hangulata, mely futótűzként terjed és minden belpolitikai kérdésen is túlteszi magát. Herriot, ki bizonyos mértékig olaszellenes irányt követ, tulajdonképpen azért mondott le, mert Abdé Vidal, a szélsőbaloldali radikális szocialista párt egyik tagja, december 18-án tartott végrehajtó bizottsági ülésen Herriot-t az olasz-abesszin szankciók kérdésében meg nem engedett fogásokkal való taktikázással vádolta. Herriot lemondása óriási konsternációt okozott. Megkísérelték, hogy lemondásának visszavonására bírják rá, de Herriot hajthatatlan maradt. Odakiáltván: Elég volt, hagyjatok! Megyek! Herriot távozása szakadást fog a baloldali pártokban előidézni, ami szintén csak a jobboldal felé hajtja az olaszok vizét és feltétlenül gyöngíteni fogja a fascizmus ellenségének, az orosz barátoknak csoportját. Ha minderre figyelemmel akarunk következtetéseket levonni a helyzet számára, bizonyos megnyugvással várjuk a fejleményeket. A baloldal gyengülése, a jobboldal erősödése Laval pozíciójának megerősödését jelenti, kiről köztudomású, hogy a francia nép hangulatára tekintettel volt már akkor, amikor az olasz-abesszin konfliktus kérdésében a békéltetés szerepét elvállalta és bár, mint legutóbb kijelentette, hogy segítséget helyezett kilátásba Angliának egy olasz támadás esetére a Földközi tengeren, ez még nem jelenti azt, hogy Laval bele is tudja vinni az olaszbarát Franciaországot abba, hogy angol érdek mellett, az általuk testvéreknek nevezett olaszok ellen fegyvert fogjanak. Mennyire nem csalódunk, bizonyítjuk egy előkelő francia illetékes tényező nagy francia lapokban több helyen napvilágot látott és szó szerint idézett szavaival: Franciaország semmi szín alatt nem akar bárki ellen is háborút. Egyedül a békén akar dolgozni és csak abban az esetben lenne hajlandó hadba szállni, ha az ország lenne veszedelemben. Minden körülmények között visszautasítja, hogy a négysért verekedjék. Angliával szemben, mely vissza akar térni a szankcióknak veszedelmes politikájához, éppen úgy Olaszországgal szemben, melynek szándéka az abesszin háborút végigharcolni, Franciaországnak kötelessége semlegesnek maradni. Soha még olyan szüksége Franciaországnak nem volt a semlegességre, mint ma. Taittinger párisi jobboldali képviselő pedig interpellációban figyelmeztette a francia kormányt, hogy azokra a kapcsolatokra való tekintettel, mellyel Franciaországot Angliához és Olaszországhoz kötik, a legszigorúbb semlegesség álláspontjára helyezkedjék. Kétszáz párisi ügyvéd tartott értekezletet Darquier de Pellepoix elnöklete alatt, melyen Mussolinit a fascizmussal való legteljesebb együttérzésükről biztosították, egyben kidomborították annak az úttörő munkának helyességét, melyet az olaszok az emberi civilizáció érdekében Afrikában végeznek. Az értekezleten olyan esetekre mutattak rá Hailé Szelasszié zsarnok uralmával kapcsolatban, melyeket normális ember el sem hihet. Többek között felemlítették, hogy csirkeadósságok meg nem fizetéséért, nőknek melleit és férfiaknak végtagjait vágják le az abesszin hatóságok. Ma istimen ember, ...ki él és gondolkozik Franciaországban, retteg a háborútól és mást sem hall az ember, mint a semlegesség felkiáltást. A francia sajtó nagy része határozott önmegtagadással mutat rá arra, hogy Anglia képtelen Franciaország nélkül bármilyen kalandra a Földközi tengeren, élesen emeli ki az ország százmilliós kárait a szankciók vállalásának következtében, melynek előnyeit az Egyesült Államok, a szankciókat be nem tartó Kanada és még sok távolfekvő és nem ellenőrizhető állam élvezi. Francia informátorunk azzal fejezi be előadását, hogy a franciák még azt sem akarják kutatni, melyik félnek van igaza, hanem feltétlenül a békét kell megteremteni és ne játszunk a szavakkal, mondja, mert Angliát a Földközi tengeren segíteni, nem jelent mást, mint gyermekeinket minden ok nélkül a vérpadra vinni, olasz testvéreink ellen testvérgyilkosságra csábítani, márpedig mi egyetlen egy francia fiú életét sem vagyunk hajlandók olasz testvéreink ellen feláldozni engedni. A békepártoló Laval győzelme Laval francia miniszterelnök legutóbbi parlamenti sikeréről a francia sajtó úgy emlékezik meg, mint amelyhez hasonlóra a Palais Bourbonban már régóta nem volt példa. A képviselők temetni mentek a képviselőházba a Laval kormányt és valamennyien meg voltak arról győződve, hogy a kormányt megbuktatják. Franciaországban ma mindenki irtózik a háborútól és még a szélsőbaloldaliak is békét akarnak, még annak az árán is, hogy ha a szintén békét akaró kormányt támogatniok kell. Abban a pillanatban változott meg a helyzet képe, midőn Laval azokról a tárgyalásokról beszélt, melyeket Mussolinivel, Samuel Hoareval folytatott és megemlékezett Göringgeli beszélgetéséről, Francois Poncet értekezéséről Hitlerrel, melyről eddig a francia képviselők nem tudtak. A siker akkor vált