Ország-Világ, 1938 (59. évfolyam, 1-39. szám)

1938-01-05 / 1. szám

2 Újévi elmélkedés a Beszkártról, a vezérigazgató és helyettesi szerződésről* a fölösleges és házaspár tisztviselőkről A Beszkárt nem régen számolt be a budapesti közúti közlekedés ötvenéves történetéről, Kőhailmy h. igazgató tollából, aki még a Rádióban „dióban* tartott előadásában is megfeledkezett megemlíteni, kiknek köszönhető a főváros — ma ugyan elhanyagolt — de végeredményben nagyszerű közúti hálózata, a földalatti vasút, a közúti kapcsolat Pesterzsébettel, Pestszentlőrinccel, Kispesttel, pedig ő is az emlékezetéből kiesett városi vasút jóvoltából töltheti be ma kitűnő állását. Mi csupán a háborús évek történetéről szeretnénk képet adni és a polgármester figyelmét azokra a hibákra ráterelni, melyeknek orvoslása nem tűr haladékot és annak elmulasztása borzalmas katasztrófáknak lehet előidézője. A napokban dr. Perczel György vezérigazgatónak és Márkus Jenő helyettes vezérigaztónak szerződését váratlanul 1951-ig meghosszabbították. Perczel György a közlekedési szakmában nőtt fel, a régi közúti vasútnak volt fiatalkorától kezdve tisztviselője, tehát nem lehet különösebben megütközni azon, hogy amikor még dolgozni tud és akar, nem küldték nyugdíjba. Nem ez az eset áll fenn azonban Márkus Jenőnél, a Beszkárt vezérigazgatóhelyettesénél, aki régebben fővárosi tanácsnok volt, majd miniszteri tanácsos lett, később pedig, a Lukács-fürdő vállalatainál adott neki Bárczy István volt főpolgármester állást és a közlekedési szakmához soha köze nem volt. Márkus Jenő kezdettől fogva nem tudott a közlekedési szakmába beilleszkedni, hatáskört, ha nem csalódunk, kezdettől fogva nem kapott, amíg szóvá nem tettük két titkár állt rendelkezésére, ma autót tart neki a Beszkárt, legalább 25 ezer pengő fizetést élvez és titkárja is van. Azt beszélik, de ezt nehéz elhinni, miután Perczel Györgynek a szerződését meg kellett hoszszabbítani, pártszempontok miatt Márkus Jenő szerződésének meghosszabbítását is előkellett terjeszteni. Azt várta mindenki és már a köztudottba ment, hogy MárkusJenő szerződésének lejárta után nyugdíjba megy és hogy végre közlekedési szakember kerül a vezérigazgató-helyettesi állásba. Mennyire jogos volt a nagyközönségnek ez az igénye, azt a nap-nap után sorozatosan történő balesetek bizonyítják. Alig van nap, hogy súlyos balesetek ne adnák elő magukat, hogy utasok súlyosan meg ne sérülnének. Csak december hónapban hat tömeges sérülést okozó baleset történt, melyek során öten súlyosan és nyolcan könnyebben sérültek meg. A Hűvös József-éra alatt, mikor még a Városi Villamos kocsijai jártak a Körúton, egyetlenegy, a napirenden lévő balesetekhez még csak hasonló sem történt, ami úgy a rendőrségi, mint más statisztikából megállapítható. Az összeütközések, fékszakadásokkal, köddel és más laikusoknak való kifogásokkal indokolt súlyos szerencsétlenségek ismeretlenek voltak a városi vasútnál, pedig abban az időben is voltak ködös napok, de sokkal több kocsi volt a körúton és a főútvonalakon, forgalomban, mint ma, amikor csak annyi kocsit járatnak, amennyi a szakértelem hiányával megállapítva a hosszú időközökben indítva, megtelik. A szerencsétlenségeket szakértelem hiánya okozza, a szakértelmet a pártprotekció száműzte a vezetésiből, mindezenkívül a football, zenekar, repülőosztag stb. az alkalmazottak felét túlontúl megtöltik, aminek folytán azok nem gondolnak kötelességükre. Pedig egy közlekedési vállalati alkalmazottnak, akire milliók élete van bízva, nem szabadna másra, mint hatványozottan és koncentráltan kötelességére gondolnia. Joggal tehetjük fel tehát a kérdést, mi fontosabb: a pártprotekció, egyes pártok boldogulása, a football, a zenekar, a festőművészet, a repülő osztag, vagy egy város milliós lakosságának életbiztonsága? Még a sportok, művészetek, zene is megengedhető lehetne, ha a személyzet többsége nem építene esetről esetre a protektorra, aki szerinte amúgy sem engedné meg, ha hibát követ el, hogy neki egy hajszála is meggörbüljön. Emiatt, megjósoljuk, még elképzelhetetlen katasztrófáknak leszünk tanúi, ha ez a rendszer továbbra is fennmarad. A rossz rendszer megváltoztatása érdekében eddig talán azért sem történt semmi, mert még nem ért nagyfejű előkelőséget Beszkárt szerencsétlenség, de még arra is sor kerülhet, mert „Mindenkit érhet baleset!“ A sorozatos balesetek, melyeknél rendszerint többen súlyosan megsebesülnek, sőt már életüket is vesztették (pl. annál a bizonyos tűzoltókocsival történt összeütközésnél és a HÉV-balesetnél) rövid ideig foglalkozttatják a közvéleményt, mert Budapesten ebben a kérdésben is minden csoda három napig tart. Mi azonban nem akarunk és nem fogunk napirendre térni a tarthatatlan helyzet fölött és ez az oka, hogy a kérdések személyes részével is foglalkozunk. Ha Márkus Jenőről kegyeleti és egyéb szempontok miatt gondoskodni akartak, tették volna meg pl. az IBUSZ vezetőjének, amikor is nem terhelték volna meg a Beszkárt labilis mérlegét és talán éppen úgy megtalálta volna ott a helyét, mint egy másik állami nyugdíjas. Ott sem csorbult volna meg az a joga, amelyet már úgyis megkapott, amikor a Beszkárttal kötött szerződésébe régebbi városi összes szolgálati éveit beszámították. De nemcsak Márkus Jenő állása jelent legalább 50—50 ezer pengő felesleges kiadást — három év alatt cca 150.000 pengőt- a főváros számára, hanem az 550 tisztviselőből annak a 70—80 protekció ,révén elhelyezett felesleges embernek javadalmazása, akik átlag 300 pengő havi fizetést felvéve, csaknem 300.000 pengővel terhelik meg a Beszkárt és ezzel a főváros budgetjét. Rá kell mutatnunk arra a szépséghibára is ami még ezen kivil kárt is jelent a vállalatnak hogy ott többen vannak nagy fizetésű titkárok és más tisztviselők akik mellett feleségeik szintén nagy fizetésű állásban törik meg a szabályt hogy akinek férje nagy javadalmazású állásban van annak felesége nem vehet el más igazán rászorult tisztviselő elől egy kereseti lehetőséget. Mindez a békevilágban a régi Városi Villamosnál nem volt lehetséges már csak annál az állandóan szem előtt tartott összeférhetetlenségi szempontnál fogva sem, ami pl. azt is kizárta hogy egymással közeli rokonságiban állók egy időben ott alkalmazást nyerjenek, aminek a megfordítottja történik a Beszkártnál, ahol ima egy és ugyanazon osztályban is közeli rokonok ülnek sőt csaknem apa és fiú került össze pár év előtt az egyik igen fontos műszaki osztályban, amit csak nagy nehezen tudott a pragmatikára való hivatkozással egy lelkiismeretes főtisztviselő megakadályozni. Az itt elmondottak idézik elő a Deszkáidnál a fegyelmezetlenséget, azt a helyzetet, mely állandóan a közönség nagyfokú elégedetlenségét váltja ki. Ez az állapot hozta létre a kisszakaszrendszert amelyet rá lehetett erőltetni a Beszkártra, Folkusházyra az akkori szakértelmet nélkülöző vezérigazgatóra és helyettesére Márkus Jenőre akikkel szemben csupán Bárczy István, az akkori elnök fejezte ki aggodalmait és megmondotta hogy sehogysem tud a kisszakaszrendszerrel megbarátkozni. És itt még azt a mentséget sem tudjuk elfogadni, hogy a kisszakaszrendszerrel megállították a Besz kárt bevételeinek további esését, mert helyes közlekedési politikával, de talán különben is, megállt volna a bevételek esése és javult volna a pénzügyi helyzet. A Beszkárt kérdés a főváros egész közönségének kérdése és azt haladéktalanul meg kell oldani. A szerencsétlenségek további sorozatát meg kell állítani, a közlekedést meg kell javítani, a forgalmat rendbe kell hozni, a protekciós Wirtschaftot meg kell szüntetni, az anyagbeszerzést protekciómentesen helyes mederbe kell terelni, a személyzetet el kell szakítani protektoraiktól és meg kell mindenkivel értetni, hogy szolgálatban nincs és nem is lehet kímélet, még akkor sem, ha igen nagyfejű valakinek a pártfogója. Ez a kötelesség vár az új esztendőben új szerződésének birtokában Perczel Györgyre, amit ha nem fog megfelelő módon teljesíteni, minden bajért, minden felelősség ő reá fog hárulni és semmi mentséget nem fog a maga számára találni tudni. Ennek tudatában vértezze fel magát, mert a Beszkártnál is csak úgy van, mint mindenütt, hogy mindenért a fej a felelős. ORSZÁG-VILÁG Légrády Ottó és Wossala Judith házassága Mindenütt őszinte örömet keltett Légrády Ottó a Pesti Hírlap tulajdnos főszerkesztőjének házassága Wossala Judittal, Wossala János, a székesfőváros középítési tanácsnokának leányával. A polgári esküvő után rendkívül hangulatos egyházi esketés volt a máriaremetei bucsujáróhely kegytemplomában. Légrády Ottó tanúja Légrády Károly, a menyasszonyé Herczeg Ferencz volt. Légrády Ottónak igen sokat köszönhet a magyar idegenforgalom, melynek érdekében áldozatot nem kímélve, óriási munkát kifejtve fáradozik. Jórészt neki köszönhető Angolország utóbbi időkben mind gyakrabban megnyilvánuló rokonszenve hazánk iránt, éppen azért, midőn életének ezen legboldogabb pillanatához érkezett, mindenki vele együtt örvend. Bár angol szokás szerint esküvő alkalmával, csak a vőlegényt szokás köszönteni, ezúttal a menyasszonynak is őszintén meleg szívvel gratulálunk és a Légrády család tradícióit ismerve, annak a meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy ennek a házasságnak nyomain is boldogság fog fakadni.