Ország-Világ, 1938 (59. évfolyam, 1-39. szám)
1938-01-05 / 1. szám
OR^Zx^-VTLÁO 3 * A magunk részéről ezúttal semmit sem fűzünk rá bajai levélhez. Talán ezek után az Országos Földhitelintézetnek lesz eddigi „eredményes munkásságáról11 valami közölni valója . . . A Földhitelintézet rosszul kezelt telepítési kérdéséhez Egyik előfizetőnk Írja Bajáról: Nagy érdeklődéssel olvastamaz Ország Világ karácsonyi számát, amely három cikket is szentelt a telepítésnek, illetve a magyarországi földkérdésnek, amely soha nem volt annyim időszerű, mint éppen most. Mély benyomást tett rám és bizonyára rajtam kívül sokezer igaz magyarra is a „Levél Délamerikából“, továbbá a képekkel illusztrált „Hogyan tették termékennyé a földeket Texasban11 című cikk. Azonban bevallom, hogy én rám, mint bajai polgárra az a cikk tette a legnagyobb hatást, mely az Országos Földhitelintézet működését boncolta kegyetlen igazsággal. Ugyanis ez a kritika annál az igazságnál fogva, hogy mindenért az intézmény feje felelős, helyesen a Földi hitelintézet vezérigazgatóját, Reményi-Schneiler Lajost teszi felelőssé a történtek, illetve az eddig ott nem történtekért. Mi, bajai polgárok, nagyon is jól ismerjük őt, elég sokszor volt már hozzá szerencsénk, hiszen innen indították útnak politikai pályáján és nekünk bajai, jóhiszemű honpolgároknak nem egyszer mondották egyesek, mint szokás, különösen választáskor, hogy lesz még ez a Reményi-Schneider pénzügyminiszter is! Én többedmagammal egy pillanatra, sem hittem benne, mert ismertük már hallomásból ezeket a trükköket,pl. legutóbb azt is, hogy egy , igazságügy miniszter önjelölt ügyvéd, nem egy esetben használja fel ezt a trükköt a bíróságoknál, igaz, hogy eredménynélkül) sőt még az is meglepett bennünket, hogy a három altruista intézetből egybekalapált Országos Földhitelintézetnek élére állították. Igaza van az Ország-Világnak abban,, hogy Reményi-Schnellernek az Országos Földhitelintézet helyzetéről, továbbá a telepítés kérdéséről, a Földhitelintézet eddigi parcellázásainak tanulságairól, az ezután következő munkaprogrammról és a még száz hasonló hozzátartozó kérdésről kellene nyilatkoznia. Mint említettem, egy intézet eredménye attól függ, milyen kéz vezeti. Az eddigi eredmény után joggal kérdezhetem, volt-e szükség az Országos Földhitelintézetre és ha már Reményi-Schneiler vállalta ezt a felelősségteljes állást, miért nem vallja be, ha olyan akadályokat lát, melyeknek elhárításában gyönge és ebben az esetben miért vállalja tovább is az altruista intézet vezetését. Most kezd kiderülni, hogy kár volt olyan kiváló férfiúnak félre állnia, mint Koós Zoltán, a régi Földhitelintézet vezérigazgatója, akinek a kezei meg voltak kötve és nem adtak módot, hogy az országos parcellázásba és a telepítés kérdésébe intézetével együtt bevonassék. Kérdezzük: miért kellett Koósnak mennie és Reményi-Schnellernek jönnie? Talán mert az illetékeseknek a kelleténél nagyobbak voltak a „reményi“, hogy ő „schneller” fogja a dolgokat intézni. Pedig bizonyára Koós is tudott volna olyan „okos“ lenni, mint utóda. (Nem tudtuk, hogy Baján enynyi a humor.) Annyit azonban az érdekeltek már láthatnak, hogy a Földhitelintézet Schneler-érája nem hozta meg a várt eredmények töredékét sem, tehát itt az ideje, hogy az illetékesek levonják a legegyszerűbb tanulságot, Így látjuk mi Baján az eseményeket és ha esetleg mi tévednénk, kérem a tekintetes Szerkesztőség szíves értesítését. (Aláírás.) Tébe helyett kongresszusi rendszert a pénzintézetek számára A vidéki bankok vezetői a szegedi, országos TÉBE-ülés után ismét azt látják, hogy a helyzet a pénzintézetek életeiben mitse változott, a mesterségesen egybeforrasztott központi vezetőség éberen őrködik a kialakított helyzet megrögzítése érdekében. Hiába szeretnének a vidéki pénzintézetek egy külön szervezetet és hiába hivatkoznak arra, hogy a budapesti és a vidéki intézetek közt érdekellentétek vannak. Arra való a TÉBE adminisztrációs szervezete ,egy tucat kitűnően dotált igazgatóval, hogy a budapesti és a vidéki bankok „látszólagos“ ellentéteit ügyesen „áthidalják”. Időközben pedig egyre-másira számoltatják fel a vidéki bankokat, amely körülmény pedig önmagában is jelzi, hogy a vidéki intézetek százai gyengültek, s ez a folyamat esetleg tovább, fog tartani. Minden hiába arra való a TÉBE, hogy ne engedje két nagy csoportra tagozódni a fővárosi és a vidéki bankokat. Az események és a kiütköző tanulságok világosan mutatják, hogy a szokásba hozott TÉBE ülések rendszerét gyökeresen meg kell változtatni. Meg is van erre a természetes út: kövessék a bankok a vidéki városok példáját, amelyek szintén szoktak üléseket tartani, szoktak döntő kérdéseket tárgyalni , azokat el szokták juttatnia kormányhoz, rámutatva a városok jogos kívánságaira. A városok — nagyon helyesen, a kongresszusrendszer szerint tartják fontos üléseiket, azaz fölváltva, más-más városokban másmás vezetőkkel és más-más felszólalókkal rendezik meg a városi kongresszust. Miért ne tudnák a pénzintézetek követni a nemes példát? Ilyen rendszer mellett fölöslegessé válnék a TÉBE mai, igen drága adminisztrációs szervezete? Ez igaz, de eggyel több ok, hogy ezt a szervezetet feloszlassák. Gondoljuk meg, hogy a megtakarítandó sok százezer pengő, részben állástalan, megrokkant banktisztviselők segélyezésére lenne fordítható. És a kongresszus-rendszernek mégis csak meg lenne a legfontosabb eredménye, az, hogy végre a vidéki pénzintézetek sorsát is behatóbban tárgyalnák, függetlenül attól, hogy mi a véleménye, vagy külön érdeke a Pesti Hazai Takaréknak. Ellenőrizni kell az Angliába kitörekvő háztartási alkalmazottakat Amióta a háztartási alkalmazottak exportcikké nőtték ki magukat, azóta igen sokan mennek ki Angliába, abban a feltevésben, hogy ott aranyat fognak keresni és jobban fognak boldogulni, mint ebben a szegény országban. Azonban mi történt? Rövid idő alatt siránkozó levelekben írják többen, hogy nem megy jól a dolguk, de sajno, megállapodás értelmében, de az utazási költségek hiánya miatt is, nem tudnak olyan gyorsan visszajönni, mint szeretnének. Ez a fontos kérdés haladéktalanul beavatkozást kíván, mert a visszakivánkozás elsősorban nem minden esetben azon múlik, hogy a kivándorló háztartási alkalmazott nem találta meg, amit Angliában várt, a kényelmet, az aranyakat, de azon is, hogy a kivándorolt jellemüleg, szorgalom, megbízhatóság tekintetében nem üti meg a kellő mértéket és nem hasznavehető. Nagyon téved p. v. az a főzöna, aki azt képzeli, hogy Angliában is létezik kosárpénz és be lehet csapni a munkaadót. Nagyon téved a másik, aki azt képzeli, hogy az angol házigazda akkor is olyan kedves, amikor nincsen utazásom és otthonában a jogosan igényelt rendet nem kapja meg alkalmazottjától. Aki az angol szellemet ismeri, tudnia kell, hogy az angol nép annak köszönheti világsikereit, világhatalmát, hogy romlatlanul becsületes és csak kivételesen hajlamos a rosszra, de minden esetben feltétlenül megköveteli, hogy munkája megszolgálja nagy javadalmazását, becsületes, jóakarata, hűséges, hátmögöttiségtől ment legyen, munkaadójával szemben, mert Angliában nem ismerik azt a közmondást, hogy „a cseléd fizetett ellenség“. Sajna Magyarországon a háztartási alkalmazottak egy része, nem megbízható, nem igyekvő, még azok sem dolgoznak szívesen, talán azok még a legkevesebbet, akiknek legnagyobb a fizetésük. Azt is be kell ismerni, hogy a munkaadók sem angyalok, de most, hogy exportcikk lett a cselédekből, az illetékeseknek feltétlenül gondoskodniuk kell arról, hogy csak megbízható, ellenőrzött személy mehessen ki Angliába, nehogy egyikmásik ott rosszhírünket keltse. Mert, ha a kivitelre kerülő bornak, búzának jónak kell lenni, még sokkal márkázottaibbnak kell lennie az embernek, amelyikből fajtájára lehet következtetni. Márpedig a háztartási alkalmazottak egy része nem a legjobb propaganda számunkra. Kezdettől fogva nem voltunk barátaian-