Orvosi Hetilap, 1858. szeptember (2. évfolyam, 35-38. szám)

1858-09-05 / 35. szám

545 Bo­e­c­k christianiai Reichshospitaljában 3363 gyógyke­­zelt bujasenyvesei közöl 729 egyénen 924 ízben ismétő­­dött a bujasenyv a higanyadagolás mellett, 106 pedig meghalt; ugyanannál az utóbbi (1853 — 1855) három év­ben 324 higanynyal gyógyított bujasenyves közül 103 egyénen 166-szor újult ki az átalános bujakór (Die Sy­­philisation als Heilmethode von Dr. B­o­e­c­k Prof. in Chri­­stiania ins Deutsche übertragen von Dr. Horning 1857.). Ha a közkórházakban mindenütt nemcsak gazdasági ha­nem tudományos célokból is vezettetnék ellenőrködő jegy­zékkönyv, könnyű volna e tárgyra nagyobb világot derí­teni. _ Hányszor történik meg, hogy a bujasenyvből higany által látszólag kigyógyított szülök bujakóros gyer­meket hoznak a világra, vagy születése után nemsokára fejlődik ki a csecsemőn a bujasenyv. — S hogy a nyil­vános higanymérgezést(hydrargyrosis) mellőzzük, hány­szor történik, hogy gyermekek higany vételére gyomor­vagy béllábot kapnak? sőt mi több, még akkor is midőn a legjobb siikernek örvendvén, betegünket épen bocsátjuk el, több év eltelte után, midőn már az el is felejtette régi baját, mankón botorkál vissza hozzánk; ha vizsgáljuk át, a kórisme gerincagy-bénulás (paresis medullae spinalis); ha kérdik, mitől kapta ezt ? a tanulatlan ember nem tudómmal válaszol, a tanult profanus e bajt hű­tésnek, véletlenségnek rója föl; az orvos pedig, ha ismeretlen beteggel van dolga miután sem a jelen álla­potban sem e baj kifejlődésében semmi támpontra nem akad, méltán kérdi betegétől , fiatal korában nem szen­vedett-e hajasenyvben s minő alakúban ? s ha igen, nem vett-e h­i­g­a­n­y­t s mennyit? Az ilyetén kérdésekre i­g­e il­lő választ szoktunk kapni. Ekképt a kizáró kórelkülönzés föllebbenti a fátyolt a gerincagybénulás oktanáról. Folyó évben alkalmam volt ilyetén négy gerincagybénulási ese­tet mint járó beteget * *) nyilvánosan a belgyógyászati kó­rodán gyógykezelni, kiknek hármánál kisült, hogy több év előtt huzamos ideig higanyt vettek be, a negyedik nem tudta megmondani, micsoda szereket vett. Igen kívánatos volna tudni, vájjon azok, kik a fiatal vagy középkorban, tehát életkoruk 40. éve előtt esnek gerinc­agybénulásba, nem mindnyájan a higany-gyógymódnak áldozatai-e ?­) Látván tehát, hogy a higany használása mellett oly gyakran ismétődik a bujasenyv , továbbá , hogy a hi­gany használása után sokszor a leküzdöttnél veszé­lyes!) bajok támadnak , nem veheti rész néven senki azon férfiak jó szándékú törekvését, kik új , töret­len után — értjük a bujáév-oltást, — akarnak biztos­ gyógycélhoz jutni, úgy hisszük e cél sarkalta Auziast, Sperinot, Marschall de Calvi elsodorvost a párisi Val-de-Grâceban, s Boeck tanárt a bujaev-oltás életbeléptetésére. Azok közt, kik a bujaev-oltás ellen nyilvánosan ki­keltek, első helyen áll Ric­ord a franciák, sőt Európa leg­elhirhedtebb hujasenyvésze, ki legelőbb is Auzias Ture­nnenek az „Union m­é­d­i­c­a­l­e“-ban közlött hujaev-oltási elveit megtámadván , állítja , hogy bujaevet végtelenig olthatni a testbe; a beoltás nem eredményez senyvm­entességet; az evoltás által mindig több és több ragály halmoztatik össze a szervezetbe, megfertőzteti e mérges geny a vért, a bujaev beszűrődik a szerves szö­vetekbe stb.; továbbá a bujafekélyek nem gyógyulnak a bujaev-oltással együtthaladó arányban, sőt néha az oltás hozzám , s négy hónapi villamozás után bot nélkül, sietve sőt tíz fontos terhet cepelve mehetett. A harmadik néhány ülés után el­maradt. A negyediket három hónap óta mostanig villamozom, ez szép időben és érdes után mankó nélkül is már képes járni. Egyiknél sem lehetett valamely kórjelből köszvényre stb. követ­keztetni, a kórismét kutatásimra physikai vizsgálatok s különféle időben vegybontott vizelet tagadólag válaszoltak Poor. *) Az okilagos kapcsolat a higanyvétele és gerincagy bénulás közt szabatos­an (exact) — tudtunkkal — eddig nincs kimutatva. S z e r­k. *, A nevezett négy eset mindegyikénél a delej-villám-alkalmazást vettem foganatba. A két első beteg botra­ támaszkodva csoszogott gatott. Szerelmi tárgyakra ,s a dolog valósága szerint — mit ébren semmikép sem teendett — dévaj szemérmességgel felelt. Atyja halálának említésére szavai s hangja szorongó keservet, zokogó sírása és egyéb magatartása nagy foki­ kedély fájdal­mat mutattak. Az érzések változása, valamint az ész működé­seinek gyorsasága igen nagy volt és könnyen lehete őket ugrálva egyik tárgyról a másikra vinni, úgy, hogy a szemér­­metesség és bátor beszélgetés, zokogás és mosoly, közömbös­ség és harag a váltakozó fölszólítások szerint gyorsan követ­ték egymást. Nemcsak az ítélő és képzelő tehetség , hanem még né­mely külértékek fogékonysága is igen föl volt magasztalva ezen betegnél. Tapintata által könnyen vett ki bonyolódott alakokat; hallása rendkívüli éles volt és megkülönböztetett különféle zajokat a nélkül, hogy tévedésbe hozni lehetett volna; szaglása nem csak hogy nem szenvedett, hanem még meg­lepő volt annak finomsága. Beszéde, ámbár gyenge és susogó volt, de válogatott kifejezésű és tisztább németségű mint egyébkor lenni szokott. Éber állapotban kevésbbé emelkedett föl lelki tehetsége a szokott kis körök fölé , a rohamok alatt azonban minden kérdést nemcsak gyorsan fogott fel, hanem feleletei is határzottak voltak és elmeélt mutattak. A rendes álomra nem volt a kórosnak káros behatása, sőt a rendellenes álomrohamok általi kimerülés után általa új erőre kapott. A szabad időközökben a betegnek ámbár egyszerű de szűziesen szemérmes maga viselete volt. Különben élénk vidámsága, valamint testének telt idoma , virágzó külseje és étvágya a betegség kezdetével alábbhagytak. A történetek felöl, mint valamely zavaros álom felöl le­hetett némi sejtelme, de meghatározott tiszta képzelete sem­mi esetre, mert kísértő és az alvajárók bizonyos nyilatkozatait és cselekvényeit érintő beszélgetés alatti magatartása tökélye­­sen érintetlen és elfogultlan maradt. A­mint végre egy bőbe­szédű barátnője álomrohamait vele közlené, sírva fakadt, sza­bad időközökben félénk , emberkerülő lett, magát kíméletlen kíváncsiság tárgya és oly teremtmény gyanánt tekintette, mely az előbbi teljes becsülést elvesztette. A rohamok minőségére mindazonáltal ezen nyilvánításnak nem volt módosító behatása. A dolog közönséges szemlélése s felszínes bírálat S­t. már titoklátónak tarthatta volna, mi mellett különösen a kö­vetkező mozzanatok látszottak harcolni: 1­­0 oly dolgok felől beszélt, melyekről föl leh­ete ten­ni , hogy gondolatainak és foglalkozásinak szokásos körén túl estek. Azonban minden kórosan izgatott és felcsigázott agy­működés magasabb és rendkívüli tárgyakra terjeszkedik. Az ideges állapot oly gondolatkörökben fordul meg, melyek ugyanzon egyénnek egészséges állapotban nem tűnnek elő. 2) A napnak részét, órát és perceket meglehetős pon­tossággal mondta meg a nélkül , hogy az órát látta vagy an­nak ütését hallotta volna. Ha az ember magába vonul és minden külső behatástól, mi a belső eszmélkedést elvonja vagy zavarhatja , magát tö­­kélyesen elszigeteli, a napnak részét, melyben él, közelítő pon­tossággal határozhatja meg. Minél nagyobb a külerők beha­tása és az érzéki foglalkozás, annál kevésbbé pontosan határoz- 546

Next