Orvosi Hetilap, 1858. december (2. évfolyam, 48-51. szám)

1858-12-05 / 48. szám

753 -754 hártya értéktelenség­e*) , szinte a hozzá tartozó idegszálak összenyomásának következménye ; — a mellső szemcsarnok kisebbedé­­se, mely onnan ered, hogy az üvegtestbeni nyomás a szaruhártya szélét jobban előre tolja , miáltal annak dom­­­borúsági átmérője (Krümmungsradius) hasonlóbb lesz a tülkhártyáéhoz s igy a szaruhártya lapossabbá válik, egy­szersmind a szivárványhártya is jobban előre tolatik s dom­­borubbá lesz; — továbbá a köthártya vissz­e­­reinek tágulása, mely onnan veszi eredetét, hogy a vér a szem belső és hátsó visszereiben a nyomás követ­keztében nehezebben keringvén, a mellső sugár visszerek­­ben (Venae ciliares anticae), melyek az izmok visszerei­­vel összeköttetésben vannak, összegyűlv — az ideges fájdalmak, melyek a sugár (nervi ciliares) idegek összenyomásából támadnak, mit azon tény tanúsít, hogy a víznedv lecsapolása (Paracentesis) következtében több­nyire azonnal megszűnnek. Ezen jelekhez hozzá­járulnak a szemtükörrel észlelhetők :a lázideg üterében támadó lüktetés, mely a benső nagyított nyo­mást annál inkább bizonyítja, mivel ugyan­ily lüktetést egészséges szemnél előhozhatjuk ujjainkkal, a szemteke külsejére alkalmazott nyomás által; — továbbá a lát—­­­i­deg-dombosának kivájultságát is­­ legegyszerűbben a nagyított benső nyomásból lehet ma­­­­gyarázni , mert a látideg ezen része a nyomásnak legin­kább engedhet; — végtére a láttehetség csök­kenése módja, a színlátás (Chromopsie) leginkább hasonlítanak azon tüneményekhez, melyeket mesterséges nyomás által hozhatunk elő, s legkönnyebben a benső nagyított nyomásból magyarázhatók. Azon kérdésre honnan támad a s­z­­ in­fo e­n­n­ö­k­i nyomás nagyobbodása? csak azt lehet felelni , hogy minden oda mutat , miként ez eredménye az érhártyábani vérgyülemnek vagy lobnak, mely által a benső folyadékok mennyisége szaporodik s a szem benső részei, kivált az üvegtest savós beszüremkedést szenved­nek. Ezt bizonyítják az ér- és tü­lkhártyán gyakran táma­dó kidudorodások (Ectasien) , a szövetek egyéb változá­saival; továbbá az üvegtest homályosodása*), melyhez járul gyakran a víznedv homályosodása is, kivált ha szivárvány lábbal szövetkezik az érhártyaláb. Hogy az üveghólyag­­­első szakában a szemtükörrel csekély anyagi változást le­het észrevenni, valószínűleg onnan jön, hogy a glauco­­matosus lob eleinte inkább savós elválasztást szül, mely­­lyel a szövetek beszüremkednek, s ezáltal különbözik más érhártya loboktól, melyekben nagyobb mennyiségű plasti­­kus anyag választatik el. (Vége köv.)­­UH­— GYILKOSSÁG vagy ÖNGYILKOSSÁG ? (Kivonat C­a­s­p­e­r J. L. évnegyedes folyóiratából, Berlin 1858.) Többször fellebbezett orvostörvényszéki eset. (Vége.) V­é­l­e­m­­é­n­y. Mint minden esetben, hol a körülmények szerint kétsé­gessé vált: váljon valamely embernek erőszakos halálát saját vétke idézte-e elő vagy idegen ? — a törvényszéki orvosoknak a tényállásra nézve ítéletük alapjául két főmozzanatot szükség fölvenniük, részünkről is úgy kelle annak történni az előttünk fekvő s az előbbi oly eltérő boncvéleményekkel ellátott eset­nél. E mozzanatok egyike — mindenesetre a főtényező, sze­rintünk a hulla fölötti bencselet ; a másik bizonyos összefog­lalása minden ismeretes körülményeknek melyek a halált ki­­sérék­ , ehhez távolabbról vagy közelebbről vonatkozásban voltak. — Nem lehet erre válaszolni azt, hogy e tekintetben a törvényszéki orvos saját kimutatott terét elhagyván a vizs­gáló bíró szakmájába vág. Mert nem tekintve, hogy számta­lan hasonló eseteknél tett tapasztalatok szerint a hullának *) Mert az üvegtest táplálása az érhártyától függ. *) Ezt legjobban úgy próbáljuk meg, ha a szaruhártya felületét­­ valami tompa eszközzel, p. o. kutasszal megérintjük. A tanár szíves volt minket sajátságos alakú kocsijában a kies Hradschinra elvinni, hol egy vak-nevelő-intézetben éven­­kint bizonyos számú vakok műtés végett vétetnek föl, kik e napon elbocsáttattak, s elmenetelök előtt egy bizottmány je­lenlétében látási képességekre nézve megvizsgáltattak. — A commissio tagjai nem szakavatottak , s leginkább egyházi sze­mélyek, kik természetesen ugyanazon mérték szerint birálják meg a hályogban és a láza izzadmányos összenövésében szen­vedők gyógyulási eredményeit. Ezek szerint sokat kell­ magya­rázni, ha valamelyike e szerencsétleneknek az órát nem láthatta, s mind a mellett a művészet nagyobb diadalára mutatott, mint a hályogban műtött beteg, ki domború szemüveg nélkül is tisz­tán vehette ki az óra mutatóit. Mi legérdekesebbnek találtuk azon beteget, ki a hályog kihúzása után oly őrjöngési rohamtól lepetett meg, hogy a kötést szemeiről letépte, s kit biztosság kedvéért a város folyóntúli részébe, a közkórházba vinni kel­lett. Midőn a roham múltával onnan visszahozatott, nemcsak az elveszettnek vélt szem pompásan behegedve találtatott, de a vizsgánál látása is legjobbnak bizonyult be a 18 hasonló eset közül. A próbatét igen érzékenyen végződött, midőn a jelen­levő főpap a műtöttek közt pénzt oszta ki, s őket sorjában kézcsókoláshoz eresztő. A szavakat, melyek e patriarchális je­lenetnél mindkét részről ejtettek , — könnyen megfogható okoknál fogva s megilletődésünk nem csekély emelésére meg nem érthettük. Hogy utunkban minden tekintetben lehető legalaposab­ban járjunk el, Dr. Pilz magántanitó ajtaján is bekopogatunk, ki utóbbi időkben kézi könyvével nevet szerzett magának. Nyíl­tan bevalljuk, hogy kézi könyvek iránt gyöngével nem birunk, s hogy nem tekintve a tökéletlenséget, melynek bélyegét a gya­korlati szemészetet tárgyaló bármely kézikönyvnek okvetlenül hordania kell oly időszakban, a midőn minden nap újat csatol a régihez vagy megdönti a régit, — az érthetlenséget minden esetre fő bűnnek tartjuk oly munkában , mely leginkább ta­nulók részére van írva. Az irály nem minden ember dolga, s annak, mint szokta megjátszani a német nyelv az idegen, ki­vált a cseh tudósokat, vagy megfordítva, a dioskurok­ Roki­­tanszky és Skoda halhatlan példáját adák. Elég az hozzá, az ember sokkal jobban tetszett nekünk mint könyve ; itt láttuk a még nem egészen kész végkötet tábláját, mely jól sikerültnek mondható. A könyv vevőit érdekelheti, hogy minden egyes tábla kiállítása 500—600 tallérba kerül. Pilz a rendi hályog­­gyógyintézet (Ständisches Staatblinden-Heilinstitut) orvosa, s nyári évszakban nem előadásokat, de műtői tanfolyamot tart. Alig száz lépésnyire a közkórháztól áll a nyájas arcú gyermekkórház, monumentuma a nemes szívnek, s a tu­dománytól ihletett léleknek , melyek alapítójában L é­s a fa­né­r tanárban egyesülnek. A három emeletes ház homlokzatá­val a tágas Károly térre néz s ablakaiból gyönyörű kilátás nyilik Prága szép környékeire. A ház belsejében — a falakon

Next