Orvosi Hetilap, 1859. július (3. évfolyam, 27-31. szám)
1859-07-03 / 27. szám
437 438 Már a harmadik napon vettem észre valami kis javulást, a fügölyök napról napra fonnyadtak, terimberök összehúzódott s tizennégynapi használat után — noha ez idő utolsó felében a beteg szép neje bájainak nem tudott ellenállni — fölszivódás utján, minden pörk , vagy hegyegyképzés nélkül elmúltak. Ez esetnél következő kérdések merülhetnek föl : 1) Helyi volt-e a fügöly vagy következményi? Én az utóbbit hittem és hiszem, különben honnan vették volna magukat oly gyér takár elválasztás mellett a végbéli fügölyök ; ha csakugyan takár volt az előzményes baj s nem húgycsői fekély, vagy lehelyeződés nélküli szennyezés — infectio sine localisatione — honnan a konokság? 2) Következményi volt-e még a buja alkalmazásakor is ? (! ?) 3) Ha az volt, van-e a bujának buja korcsvegy ellenes hatása ? vagy talán : 4) Szükséges volt az előkészítő felszerelés, a thujával elért sikerhez ? 5) A bőr vagy lakhártya más köralakjainál p. o. a gümős és pikkelyes kütegeknél, úgy mint az óleum cadinumot — az oleum thujae-t pöfetegeknél, vagy a közhártya bujálkodásainál különösen szemtakar — ophthalmoblemorhoea — után, a tinctura tujae-t nem lehetne-e sikerrel alkalmazni ? Végül kérem nagyon tisztelt ügytársaimat, hogy szintúgy ő, mint az ajánlott köralakoknál kísérleteket tenni, s e szer érdemére vonatkozó tapasztalataikat— akár üdvösek akár czéltalanok voltak azok — közzé tenni szíveskedjenek. • mf— T Á R C Z A. A gyógyszerek árszabása körül. Müller Bernát gyógyszerésztől Pesten. I. Az anyagi világ mindig munkás rugója a pénz, mely annak legnagyobb részét épen csak zajló eleminek felületén tartja fenn, és míg egy másik igen csekély részt uralmának fénykörébe emel fel, addig egy harmadik és tetemesebb rész napvilágának fényéhez sem juthat el. Látjuk a szatócsot úgy, mint a világkereskedés nagymesterét, — a tekintélytelen kézművest, mint a parancsosztásban terjedt körrel bíró gyártulajdonost, — és a szerény magányzót úgy, mint a hatalmas pénztőzsért egyenlő gonddal számítgatni önfenntartásuk és üzérkedésük eszközeit; mi természetesebb tehát, mint hogy a gyógyszerész , ki csekély forgalmi összegeinél a krajcrár törtjeivel bajlódik , csak így jutandó a forint törtjeihez, szinte szorgosan megfontolja nyereményeit és veszteségét, előnyeit és hátrányait, s a gyógyszerek árszabását életkérdései közé számítja. Ez okból tehát a jelen sorokat a gyógyszerárszabály vizsgálásának kívánjuk szentelni, és annak sokoldalú viszonyaiba bocsátkozni. Megértük azt, hogy 4 évi rövid időköz alatt 2 árszabályhoz jutottunk, az 1855-dik évre kiadott első megtartotta ugyan az előbbi rendszert, alakjában azonban nem különben a bevezetési rendszabályok szószövegét, mű nevezetet, a súlymennyiségek számítását, szövegi berendezést, a gyógyszerészi munkálatokat és végül a kémszerek és állatgyógyszerek hozzáadott árszabását illetőleg új volt. A folyó évben kiadott árszabály ellenben különböztetésül az előbbitől csak annyiban veendő újnak , amennyiben a bevezetés néhány kifejezésének kivételével s 53. czikk árának leszállításán és 15 czikk árának emelésén kívül semmi más egyébből nem áll , mint a pengő pénzlábnak új osztrák értékre történt korszerű átszámításából. Ha elmondjuk azt, hogy ezen árszabálynak első kiadása csupán magának az „Oester Zeitschrift für Pharmacie" folyóiratnak 29. számában, a mostani árszabály pedig mártius óta már 3 számában minden irányban , legkülönfélébb nézetek kivánatok és ajánlatok szerint ismerteték, világosíttatók: egyúttal okát adtuk annak is, hogy mi miért nem ezen különben is sok oldalról ismert és panaszolt körülményt karoljuk fel. Sőt inkább a gyógyszerek árszabásával átalánosan akarunk foglalkozni , név szerint annak keletkezését, különböző életfokozatait, viszonyait, czélját, és mindazt, mit tőle követelni lehetett, s végre eredményeit vizsgálni , hogy aztán láthassuk mindezeknek minő árszabály rendszer volna képes megfelelni. Kortársaim közöl sokaknak nem volt talán módjuk s alkalmuk az árszabály-rendszer szervezetébe közelebbről behatolni ; fél század árszabályait, azoknak irodalmát, indokait és vezéreszméit, nem különben a mindenkori időviszonyokat összehasonlítgatni nem kis fáradságba kerül; ezen vizsgálat eredménye azonban annál érdekesebb, annál fontosabb a gyógyszerész gyakorlati életére nézve, aki csupán csak ez által szerezhet tudomást magának arról, hogy a gyógyszerek árszabásának egy oldalról mit kelljen eredményeznie, más oldalról mit nem lehet attól követelni, s aki csak így minden elfogultságtól s minden elővéleménytől mentten nyer biztos alapot tiszta nézettel önálló ítéletet hozhatni, hogy váljon egy kérdéses árszabályszámítás a czélnak megfelel-e vagy nem és miért ? Nincs szándékomban szabályszerű értekezésre terjeszkedni ki, annál kevésbbé akarok határozott árszabályi tervet adni; e szerint szigorú számításokat vagy táblázatokat érintetlenül hagyva, az árszabály viszonyainak terjedelmes megvitatására szorítkozom, megmaradok a gyakorlati szemlélés, a mindennapi események álláspontján, elkerülök minden elméletet és kényállítmányts tényekhez ragaszkodom. Mielőtt azonban a gyógyszerésznek e fontos életképét szemügyre vennék, szükséges azoknak a „gyógysze r tá- I rak“ szigorú fogalmi meghatározását homlokukra írnunk, hogy tekintetünk ezen szemlélés folyamában helyes megértés és viszonyítás végett mindig ismét arra essék vissza. A gyógyszertárak, a közjóra felállított, az államtól engedélyezett, egyesek költségén és rovására fennálló egészségügyi intézetek. II. Amint az addig egy kézben egyesített betegek gyógyítása és gyógyszerek készítése mindkét tudomány és művészet előhaladása következtében a száraz empiria küszöbét átlépte, és az emberi test szervezete egy oldalról úgy a gyógyszerek sokszerű összetételei más oldalról több időt és költséget követeltek , a gyógyszerészi mesterség önálló kifejlődése által elkülönözteték az orvositól. Idő folytán a gyógyszerészet ezen éles elkülönzése azon szükségre vezette az államot, hogy saját szabályok által a gyógyszerkészítés ügyében törvényes őrködést és kezességet vállaljon és rendezzen, miáltal aztán csak sokkal később ál- lott be a nyilános gyógyszertárak felállításának szüksége; az ily törvényes szabályok gyűjteménye Pharmacopoea, Dispenisatorium, Antidotarium-nak nevezteték. Az első arab gyógyszerkönyvet Sabor Ebn Sáhel dschondisaburi tanító irta a 9-dik században, egy másikat Hassan Habetollah Ebn Talmit bagdadi udvari orvos irt a 12-dik szá-zadban, e kettő alapján készíté a 13-dik században a híres salernói iskola az első európai antidotariumot, melyet a szellemdus II-dik Fridrik császár törvényesített; a gyógyszerészet fogalmát ezen nagylelkű uralkodó, ki e téren első törvényho