Orvosi Hetilap, 1860. február (4. évfolyam, 6-9. szám)

1860-02-05 / 6. szám

csonthártyában, sőt a csontokban roppant pusztítások jönnek létre.1) Hogy a kór ezen végső perczeiben, belső súlyos változások állanak be magától értetődik, s hihető is, bár magam nem észleltem, hogy a pokolvar alatti s körülötti roszjellegű genyedés (eredés) következtében felszívódás útján a vértömeg maga is megfertőztetvén, másodlag a külkörön vagy a nyirkmirigyekben meta­staticus lerakódások képeztetnek, melyek kisebb vagy nagyobb területű daganatok képében jelenhetnek meg. Ezek lennének az úgynevezett másodlag fel­lépő pokolvarak, melyek azonban mind tüne­ményeikre, mind további lefolyásaikra nézve az igazi pokolvartól lényegesen különböznek. Ha az imént ecsetelt tüneményeket legelső kez­detüktől végső kimenetükig tanulmányozzuk, s így a kórházi tapasztalmányból kiindulva azt kérdjük, hogy miféle kórfolyamatban rejlik a pokolvar lényege (Wesen), lehetlen el nem ismernünk azt, miszerint a lépfenés ragály azon borhelyeken, hol a fertőztetés történt, a vérkeringést az irha körülírt területű­) haj­száledényeiben megszünteti, minek következtében a bőr­szerv ottani állománya (szövetje) elhal (mortificálódik), s így a száraz fenének (trockener Brand, mumificatio) jellegző mintáját tünteti élénkbe a pokolvarban. A pokolvar tehát oly sajátságos jellegzetű kör­­bántalom, melyet kórismeileg más köteges bajjal fölcserélni vagy összezavarni majdnem lehetetlen. Különösen az úgynevezett jó ind­u­latú pokolvar — anthrax benignus simplex — kórtartamára nézve homlokegyenest különbözik a valódi pokolvartól. Míg tudniillik amaz izzadmányos körfolyamatot képez, melynek első és fő mozzanatja az, hogy a bán­­tatlan bőrállomány alatt, vagy­is a bőralatti sejt­szövetben egy vagy több izzadmánydugasz (Exsudat­ofrops) rakódik le, mi csomót képez a bőralatt, — az e bőralatti csomót (Beule) fedő külkörnek üszkös meg­­roncsolása, az izzadmány erőművi (nyomás) s vegytani (geny, ev) befolyása által okoztatik, s igy az egész kör­folyamat végső, nem mint a pokolvarban, kezdő tüne­ményét tételezi föl; míg mondom az egyszerű anthraxot egy sajátságos körtályogként tekintethetni , addig az igazi pokolvarnak semmi lényeges összeköttetése az izzadmányozásokkal, itt még a hólyagosa képződése is, melyet talán első pillanatra izzadmánytermékként te­kinthetnénk — nem egyéb, mint a hajszáledényekben megszűnt vérkeringés következtében a vérsavónak szenvedőleg történt átszivárgása, mely a felhámot hólyagképen pöffeszti fel; a pokolvarban a bőr-irha körülirt­üszkösödése, legelső s legfőbb tényezője, mintegy központja s kútfeje valamennyi az állatra­gály okozta kóros változásoknak ; végre a jóindulatú pokolvar, soha sem lép fel ragály utján, s leginkább a test ruhafódott sejt s zsirszövetdús részein, háton­­ülepen stb. jelenkezik; a pokolvar ellenben egyedül a ragályozásban találja fel oktanát, s kizárólag karon kezeken vagy ezekkel érintkező meztelen testtájéko­kon, leginkább nyakon, pofák vagy szemhéjak egyi­kén fordul elő. Szíves olvasóimat nem akarom a két rokonnevű­­bántalom egymástóli eltérő történeteinek felsorolásával fárasztani, hiszen úgy is, ki a két kóralak csak egyet­len példájával a gyakorlat mezején találkozott, stereo­typ kislemöknél fogva, azokat felcserélhetni soha sem fogja. A pokolvar gyógymódja. Ha a legújabb s legjelesebb kórtani kézi­köny­vekben, Canstatt, Virchow, Lebert pokolvarbe­­li dolgozataikat tanulmányozzuk, feltűnik az, miszerint egyrészről tudományos alaposságot, terjedelmességet találunk mind­azon pontokra s viszonyokra nézve, melyek a pokolvar eredetére, lefolyására, tüneményei­re, kórisméjére, szóval a bántalom elméleti vagy is kórrajzi oldalára vonatkoznak, míg más részről a ke­zelési módok valóban mostohán bírálatlan modor­ban olyképen tárgyaltatnak, hogy az olvasóban méltán kételyek merülhetnek fel, váljon a híres szerzőknek nagyvárosi gyakorlatuk terén elég alkalom nyújta­­tott-e arra, hogy öntapasztalásuk alapján egy kivá­­lólag, úgy­szólván falusi bántalom különféle gyógy­kezelésének előnyei fölött kimondhassák az eldöntő ítéletet. Sehol sem rosszallatni az ingadozó gyógyeljárást annyira, mint oly kóralak irányában, mely késedele­metlenül határozott s biztos segélyt követel, ha azon veszély­telj­es következményeket magában rejtegető bántalmat egészen ártatlanná tenni törekszünk, s hol mint a pokolvarnál, szerencsére, az orvosi segítség a legtevőlegesebb gyógyalapon nyugszik. Az utóbbit azonban sem az etetésben, sem az izzó­vassal kiégetésben, hanem egyesegyedül a kimet­szésben tapasztaltam feltalálhatni. A főgyógyjavalat tudniillik abban áll, hogy az üszkösödés a legszűkebb területre szorittassék s a pörk minél elébb küszöböltessék ki, mert ennek eltá­volításával, nem csak a helybeli terjeszkedés gátolta­­tik, hanem valamennyi másod kórtüneteknek is véget vetünk. Ezen czélt etetés vagy kiégetés útján, vagy épen nem, vagy csak káros késedelem árán érhet­jük el. Én tehát a pörköt 2 — 6 vonalnyi mélységű kör­metszet által választom el a környező bántatlan bőr­től, a domború kés (bauchiges Scalpell) élét akként igazgatván, hogy a vágás legalább ha vonallal a pörk szélén túl az egészséges bőrbe ejtessék; a kihasított pörk szélét aztán csipeszeszel megfogva, egész terjedel­mében kiirtom. A beálló vérzés megszüntetésére hideg borogatások rendesen elengedők ; ha nagyobb vére­dények sértettek volna meg, akkor nyomkötés által állítjuk meg a bővebb vérzést. A pörk eltávolítása s a vérzés megszüntetése után, a sebre légsavas ezüstéleg !) Ezen másod szövetroncsolások teszik a pokolvart mél­tán félelmetessé; volt esetem, hol több uj porozok kiizesitését kellett véghez vinnem, csak hogy a felvégtag s igy az egyén élete mentessék meg. 2) Virchow gyönyörű theoriája, miszerint minden szövet­ben, bizonyos tengterületek (Ernährungsterritorien) léteznek, melyek külön véredényektől függenek, kór­oktani erős támpont­ját találja fel a pokolvar képződésében ( 1. V. Cellularpatho­­logie 1858. 75. 1.).

Next