Orvosi Hetilap, 1860. április (4. évfolyam, 14-18. szám)
1860-04-08 / 15. szám
283 284 pasztaltak is; habár a hozzá intézett kérdésekre határozottan a tárgyhoz illőleg felelt s a történtekre visszaemlékezni látszott, magaviselete mégis mindenkor komorságot, mély szomorúságot és nagy lelki bánatot tanúsított“, miből az illető orvosok összefüggésben azon körülménynyel, hogy K. I. magát már egyszer felakasztotta azt következtetik, hogy: „a lelki betegségben siülödő vádlottat oly kedélykor és lelki betegség rohanhatta és rohanhatja meg, melynélfogva ő cselekvényeinek, tetteinek kellő öntudatával nem bír, s igy igen valószínű hogy a tüzverést s öngyilkosságot ily kedélykóros állapotban vitte véghez.“ Minthogy K. István beszámíthatási képessége ezen tényállásnál fogva kétessé vált, az eddig a rögtönítélő törvényszék előtt tárgyalt per a rendes büntető eljárásra utaltatott, melynek folyama alatt az államügyész kivonatára a feljebb említett szakértők kimerítő véleményadásra szólíttattak fel, mely felszólításnál fogva a már előbb elmondottakon kívül, a következőket hozták fel: K. István alacsony de elég erős testalkotású, koponyaboltozata nagy, majd négyszöget képez ; arcza halvány beesett, világoskék szemei mindig földre vannak szegezve; arczvonásai mély szomorúságot mutatnak; mellkasa tág, a tüdőben mérsékelt hurut jelenségei észlelhetők; mája nagy; természetes életműködései hanyagok; egyéb beteges állapot testén észre nem vehető. Lelki állapotára nézve a különben tudatlan s a miveltség legalsó fokán álló K. István kitűnő levertséget s mély szomorúságot mutat , s ámbár minden kérdésre helyesen felel, a múltakra is pontosan viszszaemlékezik, azért mégis az életunalomig fokozott nagy lelki fájdalma mindenben látható, kivált ha neje hűtlenségére emlékezik, szinte szünet nélkül siránkozik és halálát kívánja (azon szavakkal , bár a föld nyelné el ezen sártestet“, és „nem bánnám, ha végem volna“). A vádlott előzményeire nézve az orvosok következő lényeges tényekről tesznek említést : K. István szülei ismeretlen betegségekben haltak el; testvére van egy, ki egészséges, a katonaságnál szolgál; gyermeksége óta mindig egészséges volt, csak 12 éves korában, mint emlékezik, forró lázban szenvedett, amelyből azonban felüdülvén, azóta majd folytonosan főfájásban szenvedett, de mint egyszerű szolga foglalatosságainak megfelelni képes volt. Véleményükben a szakértők következő módon nyilatkoztak : „Ha meggondoljuk hogy a busongás (búskomor-ság , mélakór, melancholia) oly neme az elmezavarodásnak, melyben egy bizonyos szomorú, a kedélyre mély hatással bíró tény miatt, az érzelmi tehetség olyannyira megtámadtatik, hogy abban a lelki fájdalom miatt a többi elmetehetségek szinte összpontosulnak, és mivel az ily kedélykórban lévő egyéneknél az elme minden tehetsége, főkép az ítélet el van nyomva; ha továbbá megfontoljuk, hogy a szüntelenül egy pontra irányzott és az egész képzelőtehetséget ellepő szomorú gondolatok, az ítélő tehetség elnyomása mellett az egész elmeállapotnak más irányt adnak, melyből következőleg az akaratra is hatnak, és az ily állapotban lévő egyént oly tettek elkövetésére ingerüli, melyek a törvényekkel meg nem egyeznek ; — hogy ha tovább tudjuk — a mi jellemző — hogy ily egyéneknél egy tökéletes akaratlansággal kijelölt időszak vétetik észre, melynek lefolyta után a sok lelki gyötrés következtében utoljára az ilyféle egyének egy elhatározásra jutnak, melyben csak beteges érzelmük és képzelő tehetségük , de nem ítéletük vala vezérük, és hogy az ily akarattévedések busongóknál legtöbbnyire ön vagy más gyilkolására, vagy lényeges kár okoztatásra irányoztatnak, — akkor valóban meg kell vallanunk, hogy K. I. elmeállapotára az említetteket tökéletesen alkalmazhatni, mert a vádlott egyén hosszasabb ideig anélkül hogy az ő rajta elkövetett sérelmet legkisebbé is megbosszulta volna, de a gyanúban tartott egyént meg sem fenyegette, a nagy fájdalmat magába zárván több héten által tökéletesen tétlenségi állapotba helyeztetett, melyből menekülni nem bírván egy kétségbeesési rohamban, azaz oly állapotban, melyben minden elmetehetsége, főkép pedig az ítélet megzavarva vannak (anélkül hogy valami büntetéstől félnie kellett volna) csak értelmi és képzelő tehetsége által oly tettekre kényszeríttetett, hogy legelsőbb is öngyilkosságot, de ez nem sikerülvén, vad dühében gyújtást vitt véghez. Hogy ő az egyes kérdésekre pontosan felel és egész állapotát magyarázza, ki fogja azért tagadni, hogy az alatt, míg ő heteken át legnagyobb lelki nyughatatlanságban volt, nem aludt, és éjfélkor az utczákon fetrengett, és bújában egyedül volt, időszakon kint elmetehetségei oly állapotban voltak hogy azt elmezavarodásnak lehet, nevezni?“ De meg mi lett volna a vádlottnak E. János házának végbe vitt gyújtásának főindító oka? Felelet — a bosszúállás? — de egészséges elszántságból és akaratból eredeti bosszúnak lehet-e nevezni azt, hogy valaki heteken által sírjon, gyötörje magát, öngyilkossá váljon és minekutána halála nem sikerült, ismét hosszasabb bánkódás után az előbb elősorolt tényvezetők hatalma alatt utóljára ellenségének házát gyújtsa fel? Az említettekből kitűnik, miszerint a végre belépett elmélkedés és elhatározás is csak beteges volt. Felnevezett orvos urak továbbá arra figyelmeztetnek, hogy oly búsongó, meghalni elszánt egyének nem ritkán önmagukat vádolják oly törvényellenes tettek elkövetésével, miket soha végbe nem vittek, mikről azonban tudják, hogy halálos büntetéssel illettélnek. Hogy K. I. a gyújtást végbe vitte volna, azt nem látta senki, hát ha csak azért adta fel magát a bíróság előtt, mint a gyújtogatás véghezvivőjét, mert tudta, hogy e bűntényre a halál van kiszabva, és mert így a kivégeztetésre tarthatott számot ? Ily sok és nyomasztó, a vádlott lelki állapotában előforduló és