Orvosi Hetilap, 1861. április (5. évfolyam, 14-17. szám)

1861-04-07 / 14. szám

261 mire az ollóknak közönséges alkalmazására nézve tagadólag kell felelnünk. Mert feltéve azt, hogy különös hasíthatóság­­gal bíró testekkel nincs dolgunk, bátran állíthatjuk, hogy oly hasadékban, melyet bee, bár rövidebb de tompább ék készí­tett, abed, ék minden akadály nélkül tovább fog haladni (1. 4. ábrát). Ker. ékszögletre nézve elméletileg megértjük, miszerint egyenlő körülményekben valamely olló annál könnyebben vág, 4. ábra: minél kisebb az említett szöglet. Másfelől az is világos, hogy minél élesebb ez, annál hamarább lesz az olló éle elkoptatva. Ha tehát nevezetes gyakorlati hátrány nélkül megengedhetjük is, hogy az ollónak különféle czéljai, vagy aczélnak keménysége szerint, az ék szeglete 50 — 70°-ig változik, jó ollótól meg is követeljük, hogy mindkét lapjának éle egyenletes legyen. III. Az eddig kifejtett erőművi felfogás szerint metszésre továbbá még kívántatik, hogy az ollólapoknak élei ugyanazon síkon egymás­hoz érintésig közeledjenek. Ollóinkon a lapok élei ezen határon túl mozognak úgy, hogy egy­mást részenkint befedezik, mi gyakorlatilag előnynek veendő. Mert midőn mérsékelt nyomás mellett aczél aczélon csúszik, egyik lap a másikat csiszolja és köszörüli. Ezen körülmény magyarázza meg részint azon tényt, melynél fogva élü­ket az ollók hosszabb ideig és változatlan mi­nőségben megtartják. Midőn az ollóla­pok ugyanazon síkon az átmetszendő testnek MN. és PQ. terűi felé faggirányosan indul­nak (1. 5. ábrát), akkor A. la ' B. lapnak és vi­szont B. A.nak gyám­ként szolgálnak. M P N Q test az átmérőileg (diametral) és fagyirányosan egymásra ható Ax. és By. erők előtt ki nem térhetvén, a b. átmérőjének irá­nyában keresztül fog vágatni. Máskép van, midőn az olló­­lapok úgy állanak, hogy (1. 6. áb­­rát) Ax. és By. erők a testet a b. ferde átmérőjének végein támad­ják meg. Ezen esetben a megtá­madó erők a'b' ferde átmérőnek tekintetében összetevőkre oszla­nak, melyek merő testet a. pontja körül forgatnak, lágyat pedig két­szeresen hajlitnak meg, és az ollólapok közé csipik be (1. 7. ábrát). Ennek elkerülésére az ollónak MN. czövekkel összetartott lapjai (1. 8. áb­rát) gyönge hajlítással láttatnak el, melynek homorulata befelé van irányoz­va. Ezen hajlítás az ollónak erőművi eszméletével szigorúképen nem hangzik ugyan össze, gyakorlatilag még­is szük­ségessé vált, főkép hosszabb ollóknál. A lapoknak hajlítása és a czövekeknek vonó ereje eszközük azt, hogy a met­szés pontján a lapok egymást szorosan érintik. Végtére belát­ 8, ábraz­ható, hogy a két ollólap magában véve két harmad rendű emeltyűt OMP. és ONP. képvisel, melyek­nek közös gyámpontja változékony és még is mindenkor a czövek mögött valahol O.-ban van helyezve. (Vége követ..) 7. ábra. 5. ábra. 6. ábra. JT_____*6­5 % & 262 Adalék a női húgycsőtakár kórtanához. Singer Mátyás tr. műtő­ja a bécsi cs. k. közkórház bujasenyvi osztályának volt másodorvosától.*) Bujatakáros nők vizsgálásánál feltűnt nekem, hogy a ta­­karos váladék jelenlétének közönséges fürkészeti modoránál, midőn t. i. a mutató ujjal, a hüvelybe bevezetjük, s avval a húgycsövet hosszában hátulról mellfelé nyomjuk, a takaros váladék gyakran nemcsak a húgycső külnyilásánál jelen meg, hanem egyszermind apró és szorosan határzott cseppek alakjá­ban egyes kis pontokból, melyek a húgycső nyílásához igen közel voltak láthatók, előtűnik. Ezen a húgycső külnyítása közelében kis pontokból elő­tűnő cseppalakú takaros folyadék annál bővebb volt, minél ke­vesebbet lehete magából a húgycsőből kinyomni. Végre elő­­fordultak esetek hol a húgycső fakhártyáján majd minden el­választás megszűnt, és a takaros váladék az említett pont alakú nyílásokból mindamellett több hétig eltartott. Én eleintén ezen nyílásokat kitágult takmirigyeknek (föl. mucipari) néztem, de ezen beteges elválasztás hosszú tarta­ma , és különösen azon körülmény, hogy ezen kis gömbölyű nyílásokat gyakran a húgycső nyílása két oldalán arányosan, néha mintegy haránt átmérőben elhelyezve találtam, valamint e nyílások duzzadtsága és kiemelkedése arra késztettek, hogy közelebbről vizsgáljam meg a dolgot. Bevezettem tehát a ku­­taszt ezen nyílásokba, s csodálkozva láttam, hogy az több, né­ha egész 9 vo­nalnyi mélységre behalad, mi mellett a kutasz a húgycső lakhártyája alá hossztengelyével meglehetős pár­huzamban jutott. Ezen lelemény nekem nem látszott fontosságnélkü­linek a húgycsőtakár folyamatára nézve. Átláttam nevezetesen hogy a ragály­anyag ezen a húgycső külnyitásához közel lévő jára­tokba könnyen juthat, s magát egyszer ott megfészkelve, min­den a húgycsőtakarnál használt szereknek tökéletesen ellentál­­lani képes; hogy a váladék továbbá ezen járatokból ismét a húgycsőbe juthat, s így folytonosan újólagos ragályzást — recidivákat — eszközölhet, s a tapasztalat csakugyan be is bizonyító véleményem alaposságát. Legközelebb feladatom volt megvizsgálni váljon ezen járatok szabályszerű képleteir­e, és ha azok miféle neműek. A hullákon való vizsgálat kétségen kívül helyezi, hogy ezek csakugyan physiologikus , habár a takar váladéka által kitá­gult képletek. Én ezen nyílásokat, minden hullánál ámbár nem minden­hol egyaránt kifejlődve találtam; némelyiknél szabad szem­mel alig voltak láthatók, másoknál kerek tátongó Vi­l­l'" sőt annál is nagyobb átmérővel bíró két-háromszorta kitágult könyponthoz hasonló nyílást képeztek. Számra nézve rende­sen 2 — 3, ritkábban 4—5 találtatott, mely többnyire a húgy­cső külnyílása alsó körvonalán, sokszor két oldalt egyenlő víz­­irányos magasságban el volt helyezve. A kutasz ezen nyílá­sokba 2 —6''-nyi mélységre behatolt és a húgycsőből annak takhártyája alatt tapintathatott. Ha ezen járatok valamelyike — miután az előbb kivágott hugycsővet felhasítottuk és kiterjesztettük— a kutasz hosszában felnyittatott, azt takhár­­tya által kibélelve s több-kevesebb számú nyílásokkal meg­rakva találtak, melyek további kutatásnál a járat egyes ágai nyiladékainak bizonyúltak, mely ágak ismét mellék­ágakra oszolva mindinkább vékonyodtak s végre pontalakú­­akká lettek, mélyen behatván a húgycsőnek lakhártya alatti és izomrétegébe, — még pedig úgy, hogy míg a járat külső nyi­lásánál a húgycsőtől csak a lakhártya vastagsága által elvá­­lasztatik hátrafelé hatvan mindinkább eltávozik a húgycső­­takhártyától, miután elágazásai ré­sútt az izomréteg felé ter­jednek. „ _____.v *) Az előleges jelentés valamint a szóban levő tárgy bemutatása hul­­lakészitm­ényeken és S­i­g­m­u­n­d tanár osztályából vett betegeken a bécsi cs. k. orvosegylet 1856. év jul. 6-ki ülésében történt. Lásd „Zeitschrift der k. k. Gesellschaft der Aerzte 1856 424. I. A német természet­vizsgálók és orvosok 32-dik Bécsben tartott gyűlése alkal­mával a bujasenyvi kóroda látogatóinak hasonlóképen be vön mutatva és kifejtve. HI*14*

Next