Orvosi Hetilap, 1861. május (5. évfolyam, 18-21. szám)

1861-05-05 / 18. szám

lábfolyamokból származó emésztő genyedések és pusz­tulások által. így történt, hogy ezen, nálunk nem szo­rosan a sebészet köréhez tartozó bajokból korodán­kon is több példány megfordult, éspedig három eset­ben pusztító láb által előidézett nagy fokú kiszegély, egyszer szemhéjrák, végre egyszer külsérelem kövez­­tében támadt szemhéjhiány miatt. Az első négy eset­ben Dieffenbach szemhéjképzési modorát használtuk, s mindannyiszor sikerült az oldalról áttett lebenynek a megkímélt köthártyával­ beszegése által, a hiányzó pillát a lehető legtökéletesebben pótolni; az utolsó esetnél, a nagy tertelmű roncsolásból fönmaradt bőr­részletek szorgos fölhasználása tette az eltorzító hiány pótlását lehetővé. Ezen eset kórtörténetét és gyógybánását e he­lyütt röviden közlendőnek véltük. Szemhéjképzés roncsolt terű és tátongó szemgödör bezárására. Valódi megelégedéssel jegyezzük föl kórodánk évlapjaiba, képzőműtéteinknek ezen alakjában és ered­ményében egyiránt rendkívüli esetét, melyben nem­csak e gyógyeljárások művészi jellege a leghívebben tükröződik, hanem azoknak az emberi érzést és ke­délyt megragadó jótékonysága is a legelevenebben kitűnik. Képzeljünk egy virágzó korú csinos nőt, kinek egyik szeme nemcsak egészen el van pusztítva s még csontfala is szétdúlva, hanem roncsolt, darabos szem­héjai is annyira széthúzódvak és kifeszítvék, hogy a vörös ágyazaté szemüreg nyers hústömege, s a vele befelé határos csontpusztulási űr sötét öbölnyilása, a reá néző tekintetét folyton magokra vonják, ijesztő és visszataszító külemet kölcsönözvén az egyébként szen­de és kellemes kifejezésü arcznak. Ezen tátongó un­dok szemülnek behúnyt kinézést szerezni, a szét­dúlt kifejezésü arczfélt az álombéli nyugalom ké­pévé átváltoztatni, s a két felében visszás arczkinyo­­matnak emberi összhangzatos voltát visszaadni: ez vázlatban lényege a Takács Márián véghez vitt kép­ző műtétnek. De a műtét mint olyan még több tekintetben ta­­núságos és érdekes. Egyrészt azért, mert bizonyítja, hogy a börlebenyeket üres tér fölött is lehet egyesí­teni és egybeforrasztani, ott hol tápláltatásuk és éle­tük csupán a körbeli anyagcsere által közvetíttetik; másrészt azért, mert újabb példáját adja azon műtéti kísérletek kedvező sikerének, melyek által a pillaszé­leknek pillaszőrön belüli összeforrasztása terveztetik. Végre Takács Mária esetében még bővebben győződ­tünk meg följebb említett abbeli észleletünk valódi­ságáról, miszerint az áttett börlebenyek fölkunkoro­­dása időfolytán elenyész. Takács Mária tizenhét éves, laczházi, pest­­megyei hajadon­­ korában vesztette el balszemét egy roppant hatályú sebzés következtében, mely abban állt, hogy egy gémes kút ostorfája , midőn azt egész erejével lefelé húzni törekedett, eltörött s e teste egész súlyával s alkalmazott ereje teljes hatályával a lezuhanó vödör után bukott s szemét a felnyúló pózna végébe csapta. Az erre következett súlyos betegség­ből az egyén ugyan felgyógyúlt, de szemét az alsó szemhéj nagyobb részével és a határos orrész falával együt elveszte. Azon idő óta fölserdült és szolgálatba lépett, de arczának illető felét, nehogy élelmezési módjától elessék, folyton bekötni és szorgosan födve tartani kényszerült. Pesti úrnője a leányt, mint dolgos és jó magaviseletű cselédjét megszánva, csúfító és al­kalmatlan szembajával dr. Hirschler szemorvoshoz küldte, ki ő­t a képzőműtétel végrehajtása végett kó­rodánkba utasítá. A jól kifejlett és ép alkatú nőnek különben kel­lemes arcza a következő hiányforma által volt eltor­zítva: a bal szemgödör meg van fosztva tekéjétől; ez utóbbi helyén a gödör mélyében egyenetlen hússzerű tömeg látható; ezen belől az orrü­reg és garat felé egy félmogyoró nagyságú sötét lyuk tátong, mely az orr­gyökér hátlapjáig elterjed. A szemhéjrés részint ron­csolás, részint széthúzódás által nagy mértékben ki van zárva; a szétczafatolt alsó szemhéj külső harmada mélyen le van húzva és kifordítva, többi része helyén egy a szem és orrbarlang egyenetlen karimáján föl és bekanyarodó mogyoró mekkoraságú bőrkarély látható, melyet a szomszéd bőrtől mindkét oldalt hegvonalak különítnek el. A b­orpályszerű felső szemhéj belső e­l­ső ábra­ végével a szemgödörív tárhelyi (glabellaris) részéhez rögzíttetik; ez utóbbi helyen a csontrés szélei több vonalnyira vékony heg által evedzvek. A szemgödör mélyében lévő hússzerű tömeg színe élénk piros, a ki­­szegélyzet szemhéj­ ré­sze sötét vörös és iz­gatott kislemü. Ha or­rát fújja az egyén, or­ra és szemgödre rését erősen be kell dugnia és a tátongó hiánytért nemcsak alakját eltor­zító mivolta, hanem a miatt is folyton bekötve tartania, nehogy a por és jég torkába közvetlen behassanak. Hogy egyénünket az imént vázolt torz alaktól megszabadítsák, a roncsolt körű rendellenes tért szer­vesen befödni volt a feladat; és hogy az üres szem­­gödört befödendő bőrlebenyek minél kevésbbé hor­padjanak be; valamint hogy a garat felé nyíló sötét tér észlelhető ne legyen, a hiánytér teljes bezárására kelle továbbá figyelmünket fordítanunk; végre hogy a sér­tett küleba a rendest minél inkább megközelítse és minél szebben egyenlíttessék ki, a pilla-maradványo­kat a pillaszőrök megtartásával kelle egymással egye­sítenünk, mely esetben az egyén arczának illető fele a behúnyt szem alakját nyerendené. E végre a következő műtéttervet készítünk: a kiszegélyzett alsó szemhéj-részlet (2. ábra d.) a felső szemhéj megfelelő részével volt egyesítendő; az alsó

Next