Orvosi Hetilap, 1861. október (5. évfolyam, 40-43. szám)
1861-10-06 / 40. szám
— 787 mérsékleténél melegebb volt, megtapintásánál és a czomb mozgatásainál a leányka sírás által fájdalmakat nyilvánított; a czomb , tengelyének egyenes irányától eltérő tompa szögletet képez, itt további vizsgálatnál rendellenes mozgékonyság, recsegés és élénkülő fájdalom észlelhető. Az imént elősorolt kórtünetek alapján figyelmünket kórismét tekintetben egyrészt azon kórállapotra kellett irányoznunk, mely a czombon fellelhető volt, másrészt pedig ama kóros változásokat tekintetbe vennünk, melyeket a koponyán s az idegrendszerben szemléltünk. Az első kórállapotra nézve, a kór ismét czombcsont-törésnek határoztuk ; a másodikra vonatkozó tényleges kórjelek összegéből — a nemleges tünemények figyelembe vétele mellett — a bántalmat idült, és pedig veleszült agyvizkórnak tartottuk. A kórjóslat ily szövevényes bántalmaknál mindkét kórállapotra nézve határozottan csak kedvezőtlen lehetett. Gyógyeljárás tekintetében először is a csonttörést tettük szerelésünk tárgyává, ezt a sebészet szabályai értelmében kezelvén; e mellett szükségesnek tartottuk azon gyakori nyálkás székürülések ellen hatni, melyek idült bélhurutból eredvén, a már annyira elgyöngült kisded erejét még inkább kimerítették, miért is timsós olvadékból 4 szemért egy napra rendeltünk. Az általános állapot azonban mindjárt az első napokban rosszabbulást mutatott, s már harmad napra nagyobb nyugtalanság, időnkinti felriadások, sikoltások, tagrángatódzások állottak be, mihez negyed napra lánggörcs-rohamok csatlakoztak. Ezen idő óta a görcsök, álomkóros állapottal váltakozva, ismételve jelentkeztek: a bélhurut kis adagban rendelt légsavas ezüstéleg használata mellett engedett ugyan, azonban a leányka erőtlensége növekedvén, tagmozgásai mindinkább lomhábbak lettek, a folytonos álomkórság mellett természeti ösztönei is homályosabbak lőnek s többé nem nyilváníttattak határozott jelek által. Ily állapotban már a bélhurut szüntével hamislag olvadékot rendeltünk kappanőr-forrázattal; de a tünemények napról napra súlyosbbulván, s testbőrének hévmérséklete, főleg az alvégtagokon, mindinkább lejebb szállván, érülése gyönge, lassúvá lett, s ápril 4-én meghalt. Boncz vizsgálat. A test elsoványodott; a szaruhártya átlátszó; a jobboldali látóvonalnyi átmérőig kitágulva , a bal összehúzódottabb. A fejtakarók halványak, vérszegények ; a koponyacsontok több helyen , főleg a falcsontok, feltűnően megyéknyúlvak, áttetszők, engedékenyek; a varrányok nyítvak, 3 —ti"'szélesek; a kulacsok — a mellső úgy, mint a hátsó — nagyok, beesettek. Meg kell itt említenünk, miszerint a vizsgálat szabatosabb) eszközlése s a kórtermény (savós izzadmány) pontosabb meghatározása tekintetéből, mind a két féltekét külön elemeztük, mely végből, a koszorú varrány közepe táján , a bal féltekébe , ugyanez oldali gyomrács felé irányozva, egy trokart szúrtunk be, körülbelül 3'' mélyen az agyállományba, mire a szűrcsapon át mintegy 1 dobonnyi, világos-sárga, tiszta savó ömlött ki. A szúrcsap a további vizsgálatig benn hagyatott. Ezután a nyilvarvány, kissé jobbfelé irányozva, hosszában bevágatván, a jobb oldali féltekét vettük vizsgálat alá, mely végből a falcsont fölemeltetett, s a koponyacsontokhoz tapadt kemény-agykéri alágy-agykerek közt — melyek egymással helyenkint számos finom, fehéres, mintegy 1 — 1%' hoszszú szakadékot.A szálacskák által függtek össze —sárgás savóval telt üreg találtatott. Ugyanezen falcsont, varrányaiból kifejtetvén, s a folyadék kiüríttetvén, úgy találtatott, hogy a pókhálókér (savós agyburok, arachnoidea) és a lágyagykér (edényburok, pia mater) igen halvány, hajszáledényeik kevéssé kifejlődvek, kettejük között papírlemeznyi vastagságú savós beszűrődéssel; az agyteke feltűnő kicsiny, felülete egészen sima, a tekercsek (gyri) lelapulvak, állománya a rendesnél valamivel tömöttebb, színe rendes. A gyomrács rendes kiterjedésű, üres , béllése (ependyma) egyes , erősebben kifejlett hajszáledényekkel bír, falai épek, az edényfonatok halvány-vörösek. A sarlónyújtvány eltávolítása után a bal féltekéhez Visszatérvén, a kemény-s lágy agykerek közt ugyanazon savógyülem, ugyanazon szálkás összefüggés, s a tekercsek ugyanoly lelapulása találtatott, mint az ellenoldalon ; a gyomrács végre — melynek űrében a szúrcsapra ráakadtunk, s melyből a fönnebb érintett 1 dobonnyi savó ürült ki — tetemesen kitágult, falai épek. Az agyacs feltűnő rendellenességet nem mutat. A koponyaűrben talált savó összes mennyisége débony; a szúrcsappal eltávolított folyadék színe világos-sárga; a koponyaűrbelié pedig vöröses-sárga. Ellenhatása gyengén érvényes; fajsúlya 12% R° mellett 1,010; sem légenysavval vizsgálva, sem pedig főzésre fehérnyét nem mutat. Az agyi agyacs összes súlya 25 ob. s 1 nehezéknyi. Mindkét tüdő szabad; a karélyok szélei halvány-vörösek, légdagosak ; hátsó részleteik sötétebb színűek, váglapjaikon vérdúsak, de vízben el nem merülnek ; többi részeik rendes vér s légtartalmúak. A hörgmirigyek mérsékelten duzzadtak. A szívburok és szív rendes; a gyomrácsok híg sötét vért tartalmaznak. A máj a rendesnél nagyobb, bal lebenye sötétebb színű, vérdúsabb mint a jobb. A lép rendes. A gyomorban szennyes-barnás folyadék; takhártyája, főleg a csuk táján mérsékelten belövelve. A vékonybelek légtestek, rendesek ; a vastagbelek sárgás bélsárt tartalmaznak; takhártyájuk kissé duzzadt, több lencsényi nagyságú sötétvörös belövelt foltokkal. A fodormirigyek duzzadtak. A vesék rendes nagyságúak, kissé vérdúsak. A húgyhólyag üres. A törés vizsgálata végett a jobb comb lágyrészei bevágatván, a" kiterjedésben egymás fölé helyzett törvégek még mozgékonyak, s halványvörös, inas, helyenkint köményes kocsonya nemű anyag által tartatnak egybe. Ha ezen kórállapotot a bonczlelettel együtt bírálati szempontból tekintjük, kérdés támad az iránt, váljon a felhozott kórtünetek elegendők voltak-e a kórisme pontos megállapítására, mily viszonyban állottak azok a talált bonczi változásokhoz, és mi volt azoknak , vagyis a külső agyvízkór oka ? — A rendkívül nagy koponya, a nyitva lévő varrányok, a rendetlen, domború, ruganyos nagy kutacsok , a puha, megvékonyodott koponyacsontok, a kidudorodott homlok, a kifelé irányzott halántékcsontok, az aránytalanság a koponya és arcz között, a mélyen fekvő, félig födött szemgolyók , a kísérzékek s az elmetehetség fejletlen állapota, s végtére a lánggörcsök, és az titánok következő tagmozgási lomhaság: mind megannyi tünetek, melyek oly központi idegbántalomnak vadának jelei, melynél az agy szervi változást szenvedett; s ily változást a jelen esetben sem heveny lobos agybántalomban, sem pedig agygümőben, vagy álképletben nem kereshettük, mely kórállapotokra vonatkozó tünetek egészen hiányoztak; valamint nem származtathattuk a koponya egyszerű angolkóros elváltozásából sem, mivel ennél az érzéki mint szintén a lelki működésekben rendellenes változásokat nem tapasztalunk; végre nem származtathattuk agytúltengésből, melynél a koponya és arcz közt mindig bizonyos arányt találunk, s az érzéki és lelki működések lehatalmítása szintén nem észleltetik, így tehát a koponyaűrben csupán savós gyülemet lehetett feltennünk, mely lassan növekedvén, s az agyra fokonkint emelkedő nyomást gyakorolván, azon állapotot idézé elő, melyet a bonczleletben leírtunk. Ebből származtatható egyszersmind a gyermeknek fennemlített érzéki és elmebeli hiányossága is. (Vége követ.) - 788 r-