Orvosi Hetilap, 1861. november (5. évfolyam, 44-47. szám)
1861-11-03 / 44. szám
S69 Az altest tészta puhaságú; a jobb csipő kevésbbé magas ; a hulla természetes fekvése bal felé irányzott; a gerinczoszlop háti tája kissé jobbfelé, lágyéktája pedig kifelé görbült. A fejtakarók halványak ; a fejből a hullámzó dagról eltávolíttatván , kiderült, miszerint a tömlő falait a könyesisak képezi. A koponyaboltozat csontollóval eltávolíttatván, következők találtattak : a kemény agykér a koponyaboltozathoz nőtt, egy krajczár terjedelmű rés kivételével, mely azon tájon mutatkozott, hol a baloldali falcsont külső széle a halántékcsont pikkelyes részeinek hátsó részletével jő össze , ezen rés szélein a kemény-agykér kívülről befelé nyúló, élesedő szélű, VA'" széles, sarló alakú, billentyűszerű kinyúlást mutat; belső szélét nem fedi tökéletesen a kemény-agykér, s a kissé reczés tapintatú csontszél lemeztelenülve szemlélhető; körötte egy tenyérnyi terjedelmű álhárgya-képlet találtatik, mely szembetünőleg edényes, a kemény agykézhez tapadt és hozzá hasonló, itt-ott szakadékony lemezekre választható s szélein elsimuló, de résen a hullámzó tömlő üregébe juthatni. Mesterséges úton szintén bejuthatni ez üregbe, — keresztülhasítván t. i. a iy2" hosszú és 3%" széles nagy kulacsot — s azon, a tömlőnek 23 obonnyi, majdnem színtelen, tiszta savó tartalma kibocsáttatván, a bevezetett ujjakkal tapasztalni lehetett, miszerint a koponyának azon csontjai, melyek a tömlő alapjául szolgálnak, először csonthártyával bírtak, másodszor azon tájakon, melyek a tömlő alapjának széleit képezték, 2 — 3'' magasságra és szélességre, töltésszerűleg kérgesen (porozsülemmel) fölemelkedtek. A savógyülem nyomása miatt a koponyafödél baloldalt 6—8''-ra mélyebben süppedt, mint azt a koponya rendes boltozottsága megkívánta volna; — szintén lejebb süppedtek az említett rés szélei is, — megjegyzendő , miszerint a koponyafedél bevágásakor nagy mennyiségű savó csordult elő, mely a tömlő üregéből a kemény és lágy agykérek közötti űrbe szintén e résen át jutott. A lágy agykérek vérszegények, úgyszintén az agy is, mely aránylag kisebb lévén a koponyaűrnél, ezt tökéletesen ki nem tölti, s melynek fehér állománya szembetűnőleg tömöttebb és szívósabb; a leírt résnek megfelelő tájon az agy felületén néhány lencse terjedelmű, kissé porhanyó, rozsda-sárga hely, különben a féltekék felülete sima, a tekercsek lelapulvak; az oldalgyomrácsokban 1 dobonnyi tiszta savó. A vérszegény agyacs és nyúltagy a rendesnél tömöttebb. A torkolati visszerekben kevés hígan folyó piszkos vér. A tüdők egész terjedelmükben hártyásan odatűzvek; színük számos lencsényi helyeken világosabb ; tapintatra borsó nagyságú csomókat érezhetni, melyek a metszlapon világos kékes színezetű, egymás mellé rakodott porczkemény állományt mutatnak. A hörgmirigyek borsói kisebb dió nagyságúak , halavány kékes színűek , s ketté metszve közepükön tárónemű anyaggá változottak. A szívburok néhány csepp tiszta savót, a szív kevés hígan folyó vért tartalmaz. A máj vérdús ; a lép keményebb , vérszegény; az egész hashártya, valamint a nagy cseplesz, mindenütt mák — köles nagyságú fehéres, érdes tapintatú állománynyal betöltve. A belek vérdúsak, s egymáshoz, valamint a hasfalhoz, vékony, szakadékony hártyácskák által odatűzvék; a Peyer-féle mirígy-csoportozatok kissé beszűrődvek ; a fodormirígyek borsó nagyságúak, közepükön sárgás, tárónemű elmállással. A vesék vérszegények , a húgyhólyagban 1/2 obonnyi vizelet. Az itt elősorolt kóresetet kórjeleivel s bonczleletével pathogeneticus szempontból taglalván, legelőször is véleményem oda járul, miszerint itt az agyvizséryves hajlam már a gyermek születése alkalmával jelen volt, mert már akkor a bal falcsont táján mérsékes emelkedettség tapasztaltatott, mely aztán a 1edik hónapban ily nagy daggá fejlődött. De épen ezen körülménynek tulajdonítandó, hogy — az utolsó heteket kivéve — az egész kórlefolyás alatt agyi tünetek nem észleltettek. Itt a savós gyülem, mely már elsődlegesen az agyburokban jelen vala, középenkivüli (excentricus) nyomása folytán, a falcsont csecsszöglete táján említett strajezár-nagyságú résben ellentállásra nem akadván, e résen — sérvkapun — át a fej kültakarói alá hatolt; a folytonos excentricus nyomásnak e tájon a kemény agykér sem birván ellentállani, ez egyrészt a rés csontkarimáihoz szorosabban oda tapadt, másrészt azonban a résben a nyomás által megvékonyodván, beszakadt, és a leírt sarló-alakú billentyűszerű 11/V" széles kinyúlást képezé. A csonthártya csak a rés-karimáig terjedvén, magában a résben akadályt nem képezhetetett, s így a savós gyülem, a kemény agykért átszakítván, egyenesen a könyesisak alá jutott, hol az engedékeny kültakarók alatt igen gyorsan tovább terjedhetett. Ebből magyarázható a sérvnek gyors növekedése, mit nemcsak a gyermek anyja, de felvétele alkalmával mi is tapasztaltunk; magyarázható továbbá a savós ömlenynek a varrányokon túli terjedése, nem gátoltatván ebbeli törekvésében a varrányokkal szoros összeköttetésben álló csonthártya által, mint azt a csonthártya alatt fészkelő fejvérdagoknál (cephalhaematoma) tapasztaljuk. Ezen kenyesisak alatti tovább terjedéséből magyarázható egyszersmind a csekélyebb központi nyomás az agyfelé, melynek hatása még a tömlő alapját képező koponyafedél által is gyöngíttetett, mint ezt a 6 — 8''-ra mélyebben süppedt boltozat is bizonyítja; s ebből ismét az agytünetek hiánya is megfejthető. Hogy a sérvtömlőnek savós kennéke az agyburok üregével s ennek gyülemével összeköttetésben állott, bizonyítja a szabad rés, melyen át a koponyaűrből a sérvtömlőbe lehetett jutni; továbbá a koponyafedél bevágásánál kicsordult nagy mennyiségű savó, az agyfelületnek összenyomása, a tekercsek lelapulása, az agyállomány tömöttebb volta s végre a savónak egyenlő minősége és 23 obonnyi mennyisége, melynek csak fele tartalmaztathatott a sérvtömlőben. A sérvtömlő alapjának körszélét töltés módjára övező 2 - 3'' magas és széles kérges gyűrű, a csonthártyából eredő izzadmányos duzzanatnak tartandó, melynek hasonló jelentőséget tulajdoníthatni, mint a fejvérdagoknál. Hátra van még a csontrés körül feltalált tenyérterjedelmű, a kemény agykézhez tapadt, szakadékony lemezekre szétválasztható, edényes álhártya-képletnek megfejtése. Előbbeni czikkemben (1. e lapok 42-ik számát) ezen álhártyák fejlődését illetőleg, a különböző véleményeket elősoroltam s azoknak előrement kemény agykézlábból eredő izzadmányos természetét bizonyítottam; itt tehát csak az ott mondottakra hivatkozom, melyek e bonczlelet által is megerősítést nyernek. Ezek szerint tehát az álhártya-képlet származására nézve szoros kapcsolatban áll az agyburok savós gyülemével, vagyis a külső agyvízkórral, kapcsolatban áll azon kóros változásokkal, melyek az agy felületén, a résnek megfelelő tájon találtattak s körülírt környi agyláb maradványának tekintendők ; kapcsolatban állanak végre ezen kóros változások — a fentebbi magyarázat szerint — a gyomrácsok savós gyülemével és a gümőkórral, melynek terményét a 44* 870