Orvosi Hetilap, 1862. július (6. évfolyam, 27-30. szám)

1862-07-06 / 27. szám

Ideg­ jelen minden vasárnap. Megrendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztő­iül újtér 10. sz. és Osterlamm K. könyvkereskedésében, újtér a kioszk átellenében. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. Előfizetési ár : helyben egész év 9 frt. félév 4 frt. 50 kr. évnegyed 2 frt. 25 kr. vidéken egész év 10 frt. félév 5 frt. évnegyed 2 frt. 50 kr. A közlemények és fizetések bérmentesi­­tendők. Hirdetésekért soronkint 14 ujkr. Pest. 1862. mrjm Julius Ö. Hcttoclí k: 4- w •"«* ■ y s» ■■■ _ Tulajdonos és felelős szerkesztő: Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs : Balogh Kálmán tr. Toldatom : Balogh Kálmán tudor : A láz. — Kovách Jósef tudor : A gal­vanéteszek értéke a gyógygyakorlatban. — Lap­szemle: Új keserű forrás Budán és rubidium a visegrádi talajban. — Sip­s­,rkcsonti csonkítás*Pirogoff eljárása szerint. — Csontos orrképzés , a homlok csonthártyájának áthelyezése. — Apróbb szemelvények. Tárcza : A gyógytestgyakorlat lényege történeti és egészségi szempontból. — Vegyesek. — Pályázatok, Balogh Kálmán tudortól. Ha valaki emelkedett testi hőmérsék mellett le­hangolt és bágyadt, s e mellett hideg borzongások futják keresztül, mondani szoktuk, hogy láz van jelen. A láz már a legrégibb időkben, mint igen szem­beötlő tünetcsoport nagy szerepet játszott, s pedig annyira jelentékenynek tartatott, hogy nemcsak a vele lefolyó betegségek, a többiek közül kivétetve,­ soroz­­tattak külön osztályba, hanem a különböző lázfélesé­gek, mindannyian kü­lön-kü­lön nyavalyáknak tekin­tetvén, mint önálló kórok tárgyaltattak. Végre Brous­­sais és Schoenlein megkezdették a tudományos via­dalt, melynek vége annak átalános elismerése lett, hogy a láz nem önálló kórfolyamat, hanem mindig va­lamely a szervezetben jelen levő és lefolyó rendelle­nességben találja okát. Minden láznál legfeltűnőbb jelenség a hőmérsék emelkedése, melyet kisebb-nagyobb anyagveszteség követ, míg a többi tünetek változékony mértékben szoktak jelen lenni. Az utóbbiakhoz tartoznak az ideg­tünetek, milyenek a borzongás, a hőérzés, a fejfájás, kedvetlenség, kóros hang- és látástünetek, az átalá­nos elgyöngülés, az elme működések csökkenése s a félrebeszélés; továbbá oda valók az emésztési rend­ellenességek, mint az étvágyhiány és a nagy szomjú­ság, nemkülönben a váladékokban észlelhető eltérések és a vérkeringési zavarok. Már Grabenus a láz lényeges tünetét a test termé­szet feletti hőmérsékben keresi, később azonban az említett nézet ellen sok hang emelkedett, s lassanként ahhoz szoktak, hogy a szívlökések szaporasága tekin­tessék főjelenségként; de minthogy a szívlökések a láznál kevésbé szaporák, s a lázon kívül pedig inkább szaporák is lehetnek , melléjük a láz fogalmának ki­egészítésére még más tünetek is felvétettek. Minthogy a láz tünetei közé többek között a bor­zongások és a rázóhideg is felvétettek, ezen jelenségek képezték a főérvet, melylyel Grabeausnak a lázróli vé­leménye ellenében küzdöttek, azt hivén, hogy olyan­kor a hőmérsék alább szállott, mert a beteg fázik. De Haen érdeme, hogy tanítójának, Boerhave-nak kezde­ményezését, a lázas betegek testének melegét hőmérő­vel rendszeresen vizsgálni, nagy következetességgel keresztülvivén, már 1760-ban kimutnia sikerült, hogy a lázborzongások idejében a beteg fázása daczára a test hőmérséke a rendesnél Cs sz. 2,5 — 5°-al nagyobb, mint ezt „Ratio medendi“ munkájából láthatni. Utánna Zimmermannig, a hammi katonaorvosig nem volt senki is, ki de Liaen szép felfedezését tovább fejlesztette volna. Az utóbb nevezett búvár 1846-ban volt az első, ki a hőmérsék emelkedését a váladékok, különösen pe­dig a húgyban találhatók változásával szorosabb ösz­­szefüggésbe hozta. Később Bärensprung (1851) és Traube (1852) munkáiban körü­lbelül mindannak alapja feltalálható, minek a betegségeknél előjövő hő­mérsék emelkedésére nézve jelentősége van. A leg­újabb időben pedig a lipcsei iskola ide vonatkozólag nyert leletei következetében nagy érdemeket szerzett, s eme vizsgálatokat Wunderlich, s segédei: Thierfel­­der, Uhle és Greissler tették. Az egészséges embereknél a test hőmérséke i. sz. 37,0—37,3° között változik, s minden égöv alatt kö­­rü­lbelül majdnem ugyanaz. Naponkinti ingadozásai az érlökések ugyanazon idei változásaival párhuzamo­san haladnak, s az étkezési időkkel összefüggenek. Ha az ember reggeli 7 órakor, délben 1, este pedig szinte 7 óra étkezik, az étel felvétele után 3 — 4 óra múlva közönségesen csekély hőmérsék emelkedés lesz észlel­­hetővé, de ezen változás 0,3°-ot nem igen szokott meghaladni. A test különböző részei különböző nagyságú hő­fokot mutatnak, így a felnőtteknél míg a vér hőmér­séke C. sz. 38°, a száj, végbél és a méhhü­velyben 36,5 — 36,7°, s körülbelől 0,l°-kal alantabb a hónal­ban, a bőr szabad felületén pedig legcsekélyebb, mint­hogy a szaruhártyán (epidermis) meleg sugároz ugyan át, ott azonban hőképződésnek nincen helye. A máj­­visszér vére legmelegebb, ez l°-kal többet mutatván, mint a főér (aorta) vére, s 0,8°-kal többet mint a nagy zsigerére. Úgyszinte a jobb oldali szívgyomorban a 27

Next