Orvosi Hetilap, 1862. augusztus (6. évfolyam, 31-35. szám)
1862-08-03 / 31. szám
ORVOSI HETILAP. Tartalom : Beke Gyula tr. : A kulhangvezeték boncztanilag alkalmazott leírása és az oda jutott idegen testek eltávolítása. — Kramo- Jini István tr. : Adatok az eskór , máskép nyavalyatörés gyógykezeléséhez. Folyt. — Jendrassik Jenő egyet, tanár : A bordaközti izmok működéséről. Folyt. — Hazai könyvészet. — Lapszemle. A magzat érlökése, midőn az anya hagymázban szenved. — Orbáncz oltott gyermekeknél, stb. Tarcza . —Kg. Úti naplómból. London, nyárelő 1862. — Vegyesek. — Pályázatok. — Szerkesztői levelezés. Pest, 1862. •El . Augustus 3. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. Jta s*. *«»«a £ b ■■■ . Tulajdonos és felelős szerkesztő: Markusovszky Lajos tr. Főmmunkatárs : Balogh Kálmán tr. Előfizetési ár : helyben egész év 9 frt. félév 4 frt. 50 kr. évnegyed 2 frt. 25 kr. vidéken egész év 10 frt. félév 5 frt. évnegyed 2 frt. 50 kr. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. Hirdetésekért soronkint 14 újkr. Megjelen minden vasárnap. Megrendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztőnél újtér 10. sz. és Osterlamm K. könyvkereskedésében, újtér a kioszk átellenében. A KÜLHANGVEZETÉK BONCZTANILAG ALKALMAZOTT LEÍRÁSA és az oda jutott idegen testek eltávolítása. Közli Beke Gyula jr., gy. orvos Pesten. Midőn szándékom Toynbee, a legtekintélyesebb fülészek egyike, nem rég megjelent „The diseases of the ear“ czimű fülkórtani könyvéből a külhangvezetékbe jutott idegen testek eltávolítási bánásmódját és néhány érdekes esetet közleni, a külhangvezeték boncztanilag alkalmazott tárgyalása fölöslegesnek nem fog ítéltetni; e rendbeli dolgozataimat Lenhossék Jr. úr, mélyen tisztelt egyetemi tanárunk vezetése alatt tevén, neki hálás köszönettel tartozom, s a legjobb kútfők után indulva, meggyőződtem, hogy a gyakorló orvos a boncztan helyrajzi ismerete által itt is sokban kellően eligazodhat, és soknak okát könnyebben föllelheti. A külhangvezeték, a stilkagyló és dobhártyával együtt, teszi a külfület. A fülkagyló egyes domborodásainak, mélyedéseinek és csekély izmainak elnevezését mellőzve, a gyakorló orvosnak fontos tudni, miszerint alakja porczos szövet által föltételeztetik, mely a külhangvezeték porczos részével egy egészet képezvén, amannak mozgatás által eszközlött helyváltoztatását ezen utolsó is követi. A fülkagyló, külhangvezeték és az Eustach-kürt kifejlődésüket legkésőbben végzik, és ha újdonszülött külfülét vizsgáljuk, a kis fülkagylóval kezdődő hártyás csövet az állkapocs és csecsnyújtvány között mint külhangvezetéket találjuk; a dobhártya, mely ezen hártyás csőnek végét képezi, a felnőttnél létező átmérőket (9 —10 mm. magassága, 8 — 9 mm. szélessége) közelítőleg elérte, és kövületénél jóval előbb keményen megcsontosodott, fölfelé kevéssé nyílt rovátkában van illesztve, ezen rovátka, az úgynevezett dobgyűrű (annulus tympanicus) fölfelé nyilt részén a halántékcsont pikkelyének domborodása fekszik, hol az agy közép lebenye foglal helyet, s mely fölfelé levő irányából később kifelé hajolván, a külhangvezeték csontos részének 1—2 vonalnyi vastagságú felső falát képezi. A külhangvezeték, mely felnőtteknél egy 16 millim. csontos és 8 millim. porczos részből áll, a fent említett hártyás csőből képződik; a csontosodás születés után a dobgyűrüben veszi kezdetét és lassan folyván le. Huschke szerint csak a 4-ik évvel végződik; a 2-ik évben találtatik még a hangvezeték mellső falában cseresznyemag nagyságú, kifelé nyilt, csont nélküli hártyás hely, mely rendes állapot megjegyzésre méltó, nehogy ily csonthiány által valamely kóros átváltoztatásra gondoljunk ; az eredeti hártyás csőből a csontosodás végeztével nyújtható kötszöveti karima marad, mely a csontos hangvezetéket a porczossal összeköti. Születéskor a fülkagyló porczával együtt a hangvezeték porczos része is meg van, mely egy egészben zárt hengert nem képez, hanem föl és hátrafelé a porczos szövetet rostlemez helyettesíti, mely rendszerint feszesen a halántékcsont pikkelyéhez van kötve, ezen feszes összeköttetés agyoknál gyakran lazul és a vezetékürbe redőformán benyúlik, annak szűkítését okozván, azonkívül a porczos hangvezetékben léteznek még mellyiről hátrafelé terjedő hézagok az úgynevezett Santorini vágányok — incisurae Santorini —, melyek rostos hártyák által kitöltvék. A kültakaró, mely a fülkagyló hátsó részéhez lazán van kötve, feszes összeköttetésben létezik annak mellső felületével és innen azonos folytonosságban nyúlik a külhangvezetékbe, hol annak porczos részén és egy hegyével a dobhártyáig terjedő szegélylyel a vezeték felső csontfalzatán is föltalálható, ezen részeken majdnem egészen az irhának tulajdonaival bir, vannak irhahámsejtei, faggyúmirigyei erős halakkal, azonkívül pedig fülzsírmirigyei, melyek legszámosabban a vezeték porczos részének hátsó felében lelhetők és a kötszövetben fekszenek; a porczos részről a csontokra átmenve, a kültakaró sokkal finomabb és vékonyabb, a mirigyek, a fönt említett szegélyt kivéve, hiányzanak, s csak finom hajacskákkal (lanngo) és szemölcsökkel ellátott, a csonthártyával pedig oly 31 *) A meatus auditorius, »Gehörgangu szokásos elnevezése a halljárat“, mely szószerinti fordítás helyett szerény véleményem után inkább használható volna e kifejezés „hangvezetek”, ez eredeti szó és a fogalomnak is inkább megfelel.