Orvosi Hetilap, 1862. szeptember (6. évfolyam, 36-39. szám)

1862-09-07 / 36. szám

707 mint a másodlagos bujakórnál egyenlően higanyt rendelek, hacsak testszerkezeti vagy közbejött bajok, vagy pedig a fekély üszkös volta azt nem tiltják, le­gyen bár ezen utóbbi mindjárt eleinte jelen, vagy pe­dig fejlődjék ki később a higany használata alatt, az által nyilvánulván, hogy kiterjedésében mindjobban jobban szétharapódzik. Az ilyen esetekben az iblany igen jó szolgálatot tesz; ha azonban a szerteharapódzó fekély már hetek óta begyógyult, nem egyszer oly tünetek merülnek fel, melyek a teljes gyógyulás be nem következését jelentik, s a higanynak legalább rövid ideig való használását kívánják. Itt megjegy­zendő, hogy a menyháton előjövő fekélyek közönsé­gesen szerteharapódzók szoktak lenni. A higanyké­­szítmény választását és annak alkalmazási módját nem annyira a tudományos érték, mint inkább az orvos szokása határozza meg. Mi engem illet, az elsőleges bujakórnál a highalványt (HgCl) Dzondi adagolási módja szerint, a másodlagosnál pedig a vörös higany­váladékot (mercurius praecipitatus ruber) ebéd utáni egy adagban, többnyire fafőzetekkel egybekötve szok­tam nyújtani. A higanyiblacs (Hg21) hatása felett két­kedni nincs okom, annyit azonban bizton mondhatok, hogy a híghalvány felett különös előnyei sincsenek, s a francziák az előbbenit csak azért hozták divatba, mert az utóbbi szer ellen az egyszerű gyógykezelés (simple treatment) rajongói oly sokat kiabáltak. Hogy a higany alkalmazással elvonó gyógyszerelésnek, egyenletesen meleg hőmérséknek, s ha a fekély nem gyógyulna, helybeli kezelésnek kell egybeköttetnie, magától értetik. Harmadlagos bujakórnál az iblany használása csak ritkán volt sikertelen, s különösen a csontfájdal­maknál meglepőleg gyorsan hat, hatásában azonban nem eléggé tartós. Mindenesetre nagy előhaladásnak lehet tekinteni, hogy az iblany ismerése óta ritkábban kényteleníttetünk bedörzsölésekhez folyamodni, mind­amellett ezen utóbbiak pótolhatlanok azon legmaka­csabb féleségeknél, hol a szervezet mivolta alkalma­zását megengedi, nemkülönben hol sok higany hasz­nálva még nem volt, de a használásnál nem kell a Richter-féle alkalmazási módot rabszolgaként követni. A Zittmann-főzet igen hathatós szer, midőn kü­lönösen ismételt higanyadagolások után makacs küte­­gek vagy kicsiny fekélyek maradnak vissza. Értékét azonban többnyire túlbecsülték, minthogy szerfelett gyakran csak csillapító hatása van. Ha a csontok azon helyen dudorodnak meg, hol beléjük ideg megy, vagy belőlük ideg jön elő, igen könnyen oly tünetek lépnek fel, melyek zsábához szer­felett hasonlók. Ezen lapok 1859-ki folyamának ha­sábjain a jeles Korányi Frigyes Jr. olyan elmebetegsé­get kezelt, mely bujasenyvi fertőzésben találta alapját. Én pedig szinte 1859-ben betegséget észleltem, melyet a rezzsábának keresztelve, a beteget gyógyították, kí­nozták, végtére pedig műtették, s eléktelenitették, míg a baj lényege a fejen előjövő csontdudor következté­ben kitűnvén, a bujakóri gyógykezelés által minden szenvedésnek vége vettetett. (Vége követ.) 708 Siketnéma egy kerületi hatóság bűnvádi bizottmánya előtt, Hoffert kerületi sebésztől. Közli Fehér Nándor ír. Ámbár az orvosok előtt nem kétséges, hogy siketnémák, különösen olyanok, kik siketnéma intézetekben oktatást nem nyertek, a bíró előtt beszámítás alá nem eshetnek, mégis nem orvosok, sőt még jogászok is ritkán jutnak azon meggyő­ződéshez, hogy siketnémák, kik mindennapi foglalatossága­ikat gyakran nagy szabatossággal és meggondoltsággal vég­zik, ki legyenek véve a beszámítás alól oly cselekedetek vé­gett, melyeknek jogtalansága minden ember természetes ér­zésében alapítva lenni látszik. Miután ritka azon eset, hogy egy siketnéma a bűnvádi hatóság előtt mint vádlott álljon , és még a tapasztalatdús Casper is kevés esetet ism­er, hol siketnémánál a beszámít­­hatás való vizsgálati tárgy, nem lesz érdektelen a következő eset leírása. N. városában heti vásár alkalmával a korcsmában 4 személy ült és pálinkázott; az egyik asztalnál E. siketnéma két pajtásával, a másiknál S. kovácslegény. Az utóbbi felé­vel az asztalon fekve elaludt, s mire fölébredt, a többi vendég eltűnt, neki pedig hiányzott tárczája 3 tallér 20 ezüst garas­sal , mely kabátja mellzsebében volt. A rendőrséghez ke­rülvén a dolog, ez a tárczát a siketnéma csizmaszárában ta­lálta, de már a pénzből 17 garas és 6 fillér hibázott, melyért E. egy pár lábravalót vett volt magának. A vizsgálati eljárás siketnéma tanár és törvényszéki orvos nélkül történt. A bűn­vádi eljárás szerint a siket vádlottaknak a kérdések írásban te­endők, ha ugyan olvasni tudnak. De ha ez nem volna lehet­séges, és a gyanúsított azok közé tartozik, kik beszámítás alá esnek, a bíró két megbízható, a vádlottal ismerős személy, vagy siketnéma társalgásban jártas egyén által értekezik. A mi esetünkben jelen volt két, a vádlottal többszörös viszony­ban állott egyén, s a bíró ezek és a nyilvános vizsgálat által megállapította a beszámítási képességet; egyébiránt ezen két egyén által oly keveset sikerült megtudni, hogy a nyilvános tárgyalásra P.-ből siketnéma tanítót — de nem orvost — hittak. A vádlott az elővizsgálatban az áltolmácsok közlése szerint bevallotta azon tényt, hogy a kovácsnak pénzét zsebéből ki­lopta, s a maga csizmaszárába dugta; a nyilvános vizsgálat­nál azonban egészen más összefüggés derült ki. Általában meg lett tudva , hogy a vádlott siketnémán született, és semmi kiképeztetést nem nyert. Járt ugyan az iskolába, de sikertelenség miatt attól föl lett mentve. Har­­mincz éves korában megnősült, a­mikor még nem volt meg­bérmálva. A siketnéma tanító, hogy a vádlott jegybeszédét kiis­­merhesse, a vizsgálat előtt külön társalgott vele, és biztosí­totta a hatóságot, hogy minden siketnéma, lakjék az Európa legtávolabb részében, egy s ugyanazon természetes érzésen alapuló kifejezési módot használ, úgy hogy az ember, ha egy­szer a módot ismeri, minden siketnémával, ha azelőtt sohasem ismerte is, értekezhetik, természetesen szellemi értelmisége szerint. A tanító társalgásánál a vádlottal feltűnő volt az öreg és ősz tanító élénksége és mozgékonysága, melyet si­­ketnémákkal, sok évi közlekedésében elsajátított. A kór feletti kérdések és feleletek igen érdekesek voltak. A tanító gyer­­mekringatást mutatott , azután kezével a földről fokonkint felszállott a vádlott fejéig, a­mivel a növést jellegezte, az évek számát pedig ujjain kérdezé; a vádlott korát 33 télinek mondta, s a tél jeléül fázást és kézdörzsölést csinált. A val­lást úgy lehetett megtudni, hogy a tanító kérdőleg keresztet vetett és térdet hajtott, mire a vádlott fejét rázta; erre a ta­nító az evangélikus papot az által jellemezte, hogy a nyaká­ról lefüggő két csikót mutatott, mire a vádlott igenlőleg bó­lintott fejével. A név és lakás tudakozódásra természetesen nem adhatott feleletet, foglalkozását is (téglafestő volt) csak úgy lehetett megtudni, ha az ember azt ismerte. Miután a vád felolvastatott, a tanító igyekezett azt a vádlottal meg­értetni , mi sikerülni is látszott, mert a vádlott mutatta, hogy tudja miről van szó. De most a vádlottnak a cselekedet

Next