Orvosi Hetilap, 1863. február (7. évfolyam, 5-8. szám)
1863-02-01 / 5. szám
ban keresik a kór lényegét. Mindezekből mi ténylegest tudunk még eddig a vidatáncz valódi okáról ? A kórbonczban azok nézetének támogatására, kik a vidatánczban gerinczagyizgatottságot látnak, vagy kik az agy, agy ács, agyhártyák vérbőségében, vagy a fognyújtvány vastagodásában vélik okát rejteni, vagy kik tisztán fejlődési bántalomnak tekintik, csak egyes eseteket mutathatnak föl, úgy hogy ezen föltevények egyikét sem lehet e körfolyam általános kórszöveti alapjául fölállítani. A kórboncznok kése számos gerinczagyi kórfajokat fedezett föl a hullában, de azoknak csekély számát lehet még eddig kórodailag értékesíteni, mert a gerinczagy takarójában, vagy gyurmájában székelő bántalmazások okozta izzadmányok, lerakódások, álképletek észlelhető legtöbb esetei majdnem ugyanazon egy kórtünettel — görcscsel vagy hüdéssel — kidőlik magukat. A legélesebb kórismét tapintattal bíró kórodász sem képes még azon rögtöni halálos eseteket, melyek a gerinczcsatornában történt vérömlenytől erednek, az agybeli vérömleny által okozottaktól első pillanatra megkülönböztetni, s, csak az utólagos bonczolás derít ily esetekben világot. 1845-ben törvényszékileg megparancsolt bonczolásnak valók tanúja, hol az illető egészséges asszony hátára kapott ütés következtében orra bukott, s rögtön kimúlt; természetes, hogy a kórisme ágybéli vérömleny okozta halálra hangzott. Következő nap a bonczolásnál az agy üregeiben, valamint annak gyurmájában semminemű, a rögtöni halált megoldó mozzanatra bukkanni nem lehetett, minélfogva a megbízott vizsgáló törvényszéki orvosok azon adandó orvosi véleményről tanakodtak, hogy az egyén ideghüdés következtében múlt legyen ki. Unszolásomra a gerinczagycsatorna is felbontatott, s a legkitűnőbb, majdnem az egész csatorna hosszában elterjedő, a pókhálókör tömlőjében foglalt, megaludt vérállományú ömlenyt szemléltünk. Tudjuk azt is, hogy számtalan idegbántalmakban semminemű szövetváltozást se lehet fölfedezni Erre nézve csak a gyermekkornak önálló (essentielle) büdéseit hozom föl, kiknek hulláinál se az agyban, se a gerinczagyban, vagy a környi idegekben oly nemű változásnak nyomára nem jöhettek, melyből azon rövid lefolyású agy, vagy gerinczagyi tünetek után hátra maradt hüdéseket meg lehetne fejteni. Tudjuk a mindennapi tapasztalásból, hogy az agy valamelyik részének gümösödése a nyavalyatöréshez hasonló rángásgörcsöket hoz létre, de ezen kórtünetet más álképlet, nemkülönben az agyban, gerinczagyban támadt láb okozta termény, elágyulás vagy vérömleny is előidézheti Ezen elmélkedésből, csak azon tapasztalati tényt akarom következtetni, hogy bárha nem vagyunk is képesek azon számtalan idegesküdési bántalmazások legközelebbi okait, melyek orvosi eljárásunkban biztosan vezethetnének, kikutatni, mindazonáltal az ismert tényleges élettani vívmányok egyes eseteknél kalauzul szolgálhatnak a tömkelegben való eligazodásban; továbbá, noha az összehalmozott boncz- és élettani ismeretek daczára, az idegrendszerben gyökerező körfolyamatok kórisméje és gyógytana még igen hiányos, s még sok búvárlati tevékenység és kísérlet marad az utókorra, egyetemes tudományunk ezen lényeges s tényleges hiányai kitöltésére, mindamellett a gyakorló orvosnak nem marad más cselekvési tere, mint a kísérlet és tapasztalat után élettanilag kizsákmányolt buvárlati nyeremények alapján az emberi test ezen leggyötrőbb szenvedésein enyhitőleg működni, s hű észlelések gyűjtésével tudományunk e hiányos részének tökéletesbitéséhez járulni. Az elmondandó kórrajz — értem a gerinczagyi vérbőséget — azon önállólag ritkán észlelhető kóresetek közé tartozik, melyek kórtünetei kórodailag eltagadhatlan jelenlétét tanúsítják, de boncztanilag igen ritkán lehet tisztán észlelni, mert a hullában a legtöbb esetnél csak az általa okozott terményekkel, vagy szövetváltozással találkozunk. Ez értelemben nyilatkozik Bednár is az újdonszülöttek bántalmait tárgyazó munkájában (2-ik kötet 26. lap) a gerinczagyi vérbőség boncztani jeleiről : „Mint a gerinczagyi vérbőség közvetlen következményeit a gerinczagy pókhálókér tömlőjében megaludt, vagy folyékonynyal vegyes vért vagy színtelen, tiszta, sávos folyadékot találhatni. A gerinczagyi vérbőség vagy általános vagy részletes, az utolsó leginkább a nyaki és ágyéki részben észlelhető.-‘ Az előrebocsátott, bár nem új, de az elmondandó keresettel egybeforrt és tapasztalásból merített eszmecseréből eredt elmélkedésért bocsánatot kérve, áttérek a tulajdonképeni kórrajzra. 1862-ik év nyárutó 23-án hivattam M. L.-hez, ki 47 éves, négy élő gyermek anyja. A jelen bántalom fejlődésére vonatkozó mozzanatokból csak azt puhatolhattam ki, hogy azelőtt, míg az alföldön lakott, gyakori fejfájásban szenvedett, mivégett sebész férje minden évben eret vágatott, ezt három év óta, mert fejfájásai kevéssé enyhültek, abbanhagyván. Betegsége előtt egy évvel havi tisztulása elmaradt. Két hó óta alsó végtagjaiban napról-napra növekedő gyöngeséget érzett. Fennemlített nap reggelén föl akarván kelni, alsó végtagjai akaratának nem hódoltak, s tökéletesen mozdulatlanok maradtak ; minden akarata megfeszítése mellett lábaival a legcsekélyebb mozgást sem volt képes véghezvinni. — Midőn a beteget láttam, következő kórtüneteket észleltem: csekély fokú fejfájás, de annál nagyobb nyomó fejbeli érzésről panaszkodott; az öntudatban s külérzékeiben semmi eltérés; az arcz színezete a rendesnél kevéssé pirosabb; a mellüreg szerveiben s a hasüregben, csekély puffadtságot kivéve, semmi rendellenesség; a derék és ágyéktájban tompa fájdalom; a medenczeüregben semminemű dag föl nem lelhető ; a hőmérsék alsó végtagjaiban, főképen pedig lábaiban a rendesnél alantabb fokú, mely tekintetben, a test egyéb részeivel összehasonlítva, a különbség feltűnő volt. Unszolásomra lábszárait térdben hajlítani vagy lábujjait megmozgatni képtelen volt; fölemelvén lábszárait, ezek minden akaratbeli ellenállás nélkül önsúlyaik által visszaestek; a lábszár bármelyik pontjában az érzékenység nem hiányzik ; panaszkodott a beteg lábaiban jelentkező zsibongásról, hangyamászásról, s oly érzésről mintha lábai el volnának halva; lábszárai egész hosszában, hol csak tapintható, az átérverés érezhető, semminemű dag, pirosság, vagy nyomásra eszközölhető fájdalom észre nem vehető ; székelése lomha; a húgy kiürítése megnehezítve; érvelése 75. Jelen esetben kórtanilag igen valószínű, hogy csak helybelileg korlátozott ok működött, még pedig