Orvosi Hetilap, 1863. február (7. évfolyam, 5-8. szám)

1863-02-01 / 5. szám

ban keresik a kór lényegét. Mindezekből mi tényle­gest tudunk még eddig a vidatáncz valódi okáról ? A kórbonczban azok nézetének támogatására, kik a vida­­tánczban gerinczagyizgatottságot látnak, vagy kik az agy, agy ács, agyhártyák vérbőségében, vagy a fog­­nyújtvány vastagodásában vélik okát rejteni, vagy kik tisztán fejlődési bántalomnak tekintik, csak egyes ese­teket mutathatnak föl, úgy hogy ezen föltevények egyi­két sem lehet e körfolyam általános kórszöveti alap­jául fölállítani. A kórboncznok kése számos gerincz­­agyi kórfajokat fedezett föl a hullában, de azoknak csekély számát lehet még eddig kórodailag értéke­síteni, mert a gerinczagy takarójában, vagy gyurmájá­ban székelő bántalmazások okozta izzadmányok, lera­kódások, álképletek észlelhető legtöbb esetei majdnem ugyanazon egy kórtünettel — görcscsel vagy hüdéssel — kidőlik magukat. A legélesebb kórismét tapintattal bíró kórodász sem képes még azon rögtöni halálos eseteket, melyek a gerinczcsatornában történt vérömlenytől erednek, az agybeli vérömleny által okozottaktól első pilla­natra megkülönböztetni, s, csak az utólagos bonczolás derít ily esetekben világot. 1845-ben törvényszékileg megparancsolt­ bonczo­­lásnak valók tanúja, hol az illető egészséges asszony hátára kapott ütés következtében orra bukott, s rög­tön kimúlt; természetes, hogy a kórisme ágybéli vér­ömleny okozta halálra hangzott. Következő nap a bonczolásnál az agy üregeiben, valamint annak gyur­májában semmi­nemű, a rögtöni halált megoldó mozzanatra bukkanni nem lehetett, minélfogva a meg­bízott vizsgáló törvényszéki orvosok azon adandó or­vosi véleményről tanakodtak, hogy az egyén ideghü­­dés következtében múlt legyen ki. Unszolásomra a gerinczagycsatorna is felbontatott, s a legkitűnőbb, majdnem az egész csatorna hosszában elterjedő, a pókhálókör tömlőjében foglalt, megaludt vérállomá­nyú ömlenyt szemléltünk. Tudjuk azt is, hogy számtalan idegbántalmakban semminemű szövetváltozást se lehet fölfedezni Erre nézve csak a gyermekkornak önálló (essentielle) bü­­déseit hozom föl, kiknek hulláinál se az agyban, se a gerinczagyban, vagy a környi idegekben oly nemű változásnak nyomára nem jöhettek, melyből azon rö­vid lefolyású agy, vagy gerinczagyi tünetek után hátra maradt hüdéseket meg lehetne fejteni. Tudjuk a min­dennapi tapasztalásból, hogy az agy valamelyik ré­szének gümösödése a nyavalyatöréshez hasonló rán­­gásgörcsöket hoz létre, de ezen kórtünetet más ál­képlet, nemkülönben az agyban, gerinczagyban támadt láb okozta termény, elágyulás vagy vérömleny is előidézheti Ezen elmélkedésből, csak azon tapasztalati tényt akarom következtetni, hogy bárha nem vagyunk is képesek azon számtalan ideges­küdési bántalmazások legközelebbi okait, melyek orvosi eljárásunkban biz­tosan vezethetnének, kikutatni, mindazonáltal az ismert tényleges élettani vívmányok egyes eseteknél kalau­­zul szolgálhatnak a tömkelegben való eligazodásban; továbbá, noha az összehalmozott boncz- és élettani ismeretek daczára, az idegrendszerben gyökerező kör­folyamatok kórisméje és gyógytana még igen hiányos, s még sok búvárlati tevékenység és kísérlet marad az utókorra, egyetemes tudományunk ezen lényeges s tényleges hiányai kitöltésére, mindamellett a gya­korló orvosnak nem marad más cselekvési tere, mint a kísérlet és tapasztalat után élettanilag kizsákmá­nyolt buvárlati nyeremények alapján az emberi test ezen leggyötrőbb szenvedésein enyhitőleg működni, s hű észlelések gyűjtésével tudományunk e hiányos ré­szének tökéletesbitéséhez járulni. Az elmondandó kórrajz — értem a gerinczagyi vérbőséget — azon önállólag ritkán észlelhető kór­esetek közé tartozik, melyek kórtünetei kórodailag el­­tagadhatlan jelenlétét tanúsítják, de boncztanilag igen ritkán lehet tisztán észlelni, mert a hullában a legtöbb esetnél csak az általa okozott terményekkel, vagy szö­vetváltozással találkozunk. Ez értelemben nyilatkozik Bednár is az újdonszülöttek bántalmait tárgyazó mun­kájában (2-ik kötet 26. lap) a gerinczagyi vérbőség boncztani jeleiről : „Mint a gerinczagyi vérbőség köz­vetlen következményeit a gerinczagy pókhálókér tömlőjében megaludt, vagy folyékonynyal vegyes vért vagy színtelen, tiszta, sávos folyadékot találhatni. A gerinczagyi vérbőség vagy általános vagy részletes, az utolsó leginkább a nyaki és ágyéki részben ész­lelhető.­­-‘ Az előrebocsátott, bár nem új, de az elmondandó keresettel egybeforrt és tapasztalásból merített eszme­cseréből eredt elmélkedésért bocsánatot kérve, átté­rek a tulajdonképeni kórrajzra. 1862-ik év nyárutó 23-án hivattam M. L.-hez, ki 47 éves, négy élő gyermek anyja. A jelen bántalom fejlődésére vonat­kozó mozzanatokból csak azt puhatolhattam ki, hogy azelőtt, míg az alföldön lakott, gyakori fejfájásban szenvedett, mivé­­gett sebész férje minden évben eret vágatott, ezt három év óta, mert fejfájásai kevéssé enyhültek, abbanhagyván. Beteg­sége előtt egy évvel havi tisztulása elmaradt. Két hó óta alsó végtagjaiban napról-napra növekedő gyöngeséget érzett. Fennemlített nap reggelén föl akarván kelni, alsó végtagjai akaratának nem hódoltak, s tökéletesen mozdulatlanok ma­radtak ; minden akarata megfeszítése mellett lábaival a leg­csekélyebb mozgást sem volt képes véghezvinni. — Midőn a beteget láttam, következő kórtüneteket észleltem: csekély fokú fejfájás, de annál nagyobb nyomó fej­beli érzésről panaszko­dott; az öntudatban s külérzékeiben semmi eltérés; az arcz színezete a rendesnél kevéssé pirosabb; a mellüreg szervei­ben s a hasüregben, csekély puffadtságot kivéve, semmi rend­ellenesség; a derék és ágyéktájban tompa fájdalom; a me­­denczeüregben semminemű dag föl nem lelhető ; a hőmérsék alsó végtagjaiban, főképen pedig lábaiban a rendesnél alan­tabb fokú, mely tekintetben, a test egyéb részeivel összeha­sonlítva, a különbség feltűnő volt. Unszolásomra lábszárait térdben hajlítani vagy lábujjait megmozgatni képtelen volt; fölemelvén lábszárait, ezek minden akaratbeli ellenállás nél­kül önsúlyaik által visszaestek; a lábszár bármelyik pontjá­ban az érzékenység nem hiányzik ; panaszkodott a beteg lá­baiban jelentkező zsibongásról, hangyamászásról, s oly érzés­ről mintha lábai el volnának halva; lábszárai egész hosszában, hol csak tapintható, az átérverés érezhető, semminemű dag, pirosság, vagy nyomásra eszközölhető fájdalom észre nem ve­hető ; székelése lomha; a húgy kiürítése megnehezítve; ér­velése 75. Jelen esetben kórtanilag igen valószínű, hogy csak helybelileg korlátozott ok működött, még pedig

Next