Orvosi Hetilap, 1863. szeptember (7. évfolyam, 36-39. szám)
1863-09-06 / 36. szám
sarló nyújtványok és az agyacs sátora egyedül csak a belső lemez által jönnek létre. Azon vélemény, mintha a külső agyburok belső lemeze a középső agyburokhoz tartoznék, nem áll, minthogy az utóbbi a külsőre át nem megy, hanem ezzel egyszerűen csak azon a helyeken szövődik össze, hol az idegek a koponya űrét elhagyják, s azon burok, mely az idegeket a koponyaűrből való eltávoztuk után körülfogja, s az egyes csőkötegek közti kötszövettel is összefügg, a külső és a középső agyburok alakelemeinek keverékéből áll, mely körülményre, mint a külső agyburok lobjánál igen nagy fontosságu viszonyra, egész nyomatékkal utalok. A külső agy burok véredényekben igen dús, s pedig a nagyobb ágak a csonthártyás részletben futnak le, míg a belső rétegben csak hajszáledényi hálózat található. Az üterek pedig , melyek nemcsak a vivő burok, hanem részben a koponyacsontok számára is rendelvék a következők: a mellső agyburki ütér (arteria meningea media), a mellső rostaütértől elválva és az egyik rostalikon a koponyaűrbe lépve; a középső agyburki ütér (a. m. media), mely a belső állótér alsó részéhez tartozik, s minthogy a tövisükön megy a koponyaűrbe, tövis-ütérnek is neveztetik ; végül pedig a hátsó agyburki ütér (a. m. postica), mely a nyakszirti ütért elhagyva a csecsükön át jut a koponyaűrbe. Ebből láthatni, hogy a külső agyburkot leginkább a külső fejütérhez tartozó edények (középső és agyburki ütér) látják el, míg a belső fejütértől csak kevés ágat (a mellső agyburki ütér) kap. A visszéri vér öbleiben szedődik össze, melyekkel még aSantorini-féle küldények által a koponya külső részén levő, nemkülönben a csontbéli visszerek összefüggenek, így tehát a külső agyburok saját edényein kívül más részek, úgymint a koponyacsontok edényeinek vivőjeként is szerepel. Mi az idegeket illeti, ezek a lágy idegeken (nervi molles) kívül, melyek külső fejéri idegek nevét viselik, főleg a tövisidegtől (nervus spinosus, Luschka), melyet Arnold fedezett fel először , származnak. A tövisideg a háromosztatú ideg harmadik ágától való, s noha a külső agyburokban halad tova, mégis több cső megy tőle a koponyacsontokhoz, mint az említett hártyához. A lágy idegek a középső agyburki ütérnek megfelelőleg ágaznak szét. Láthatni még idegeket a mellső és a hátsó agyburki ütér kíséretében is. Megemlítendő végül az agyacssátori ideg (nervus tentorii cerebelli), mely a nagyobb visszéröblök felé megy, eredetét pedig szinte csak a háromosztatú idegtől veszi. Az idegek a csonthártyás részletben foglalnak helyet. A külső agyburok élettana kettőben foglalható össze, hogy t. i. 1) az agy szabad felületével sima felület érintkezzék, minélfogva az a test rázkódásainak behatásától nagy mértékben óva van; azután pedig 2) edények vivőjeként szerepel, melyek részben az agyból jövő vért foglalják magukban, azután pedig a koponyacsontok edényeivel is összefüggenek. Első kóreset. Ezelőtt körülbelül három évvel régi ismerősömhöz, ki 47 éves erőteljes férfi volt, hívtak. A beteg pamlagán fájdalomdúlt arczcal, veríték fedetten feküdt, mert állítása szerint ágyában kínteljes fejfájás miatt pillanatig sem maradhat, s ha bőrrel bevont pamlagjának támján nyugszik feje, állapota némileg tűrhető, míg tudniillik fejajzata meg nem melegszik, midőn nyughelyének másik végére fordul, enyhülést keresendő. Nyugtalanság, fejfájás, eltorzult vad tekintet voltak a főtünetek, melyek figyelmemet egyelőre lebilincselték A szem a fényt eléggé jól tűrte, s a láta mozgásai észrevehető, a rendestől eltérő változást nem mutattak. A beteg fülfájásról és fülzúgásról panaszkodott , sápadt arcza volt, s a koponyabőr a szokott érzékenységet jóval túlhaladta. A bőr hőmérséke C, sz 39°-ot mutatott, s egy percz alatt 75, a rendeshez hasonló erősségű érlökést , s 16 mély és rohamos belégzést számítottam. A mell szerveiben minden rendes volt. Az étvágy egészen nem hiányzott, a szomjúság pedig emelkedett; székletétel 48 óra óta nem történt. A máj és a lép a rendes nagyságot meglehetősen túlhaladták. A beteg panaszolta, hogy három nap előtt vadászaton lévén, igen megizzadt, s az útjában fekvő vízkiöntésben, mely mély és eléggé tiszta volt, megfürdött, de már a fürdés alatt erősen szúró érzést érzett fejében, melyet fürdés ideje alatt a vízbe nem mártott alá. Kocsin jött haza, s útközben fejfájása még inkább növekedett, mely tetőpontját éjszaka ágyában érte el, ágyát elhagyva azonban tetemesen enyhült, s másnap reggelig majd egészen megszűnt, a fülfájdalmon kívül, mely még akkor is nem kevéssé gyötörte. Másnap este a fájdalom újra növekedett , s ismét éjszaka érte el tetőfokát reggeli szünettel, s egész napon át nagy bágyadtsággal és a tagok lankadtságával. Harmadik nap este a fájdalom újólag beköszöntött, s ekkor találtam a fenntebb elmondott kórleletet. A bántalom időszakiassága, vadászat mocsáros helyeken, fürdés kiöntésben és az a sok ékes beszéd, mit a fiatal orvos a leplezett váltólázról hall, más embert, ki kételyeiben nálam kevésbé konok, arra vezethettek volna, hogy leplezett vagyis álcrázott váltólázat jelezzen, s kínai adagolásával nyugtassa meg saját lelkiismeretét, s akarja megmenteni betegének kárhozatra szánt lelkét; én azonban először a leplezett váltólázban nem hittem soha, mert az egészet minden tárgyilagosságot nélkülöző alap nélküli képzelménynek tapasztaltam, de ha nem is lett volna a leplezett váltóláz ellen erős meggyőződésem, a jelenlevő tünetek közt találtam olyanokat, melyeket a váltóláz keretébe nem igen illenek; azután pedig nem észleltem olyanokat, melyek oda tartoznak. A nagy mérvű fülfájás, mely még akkor sem szünetelt egészen, midőn a fejbeli fájdalmak csökkentek, hanem csak alábbhagyott, mutatta, hogy itten más valamely tényezőnek kell működni, nem pedig azon hatánynak, mely a váltólázat mulékony rohamaival idézi elő, s midőn szünetek közben is az étvágytalanság nagyfokú és a szomjúság csekélyebb, míg ennek jelen esetemnél ellenkezőjét észleltem, minthogy az étvágy nagyobb fokban nem szenvedett, a beteg