Orvosi Hetilap, 1864. május (8. évfolyam, 18-22. szám)

1864-05-01 / 18. szám

285 állandóság, — szenvedő életgyakorlatát egyenes irányú hatás, helyes és kellő viszhatás, — cselekvő életgyakorlatát pedig vagyis foglalkozását hatály, kitartás jellegzik. A külértékek, társadalmi ferde szokások által legkevésbé levén módosítva természetszerűen épek; a kedély vidor és nyugodt; a kíván­ságok, vágyak a természet egyszerű adományaival könnyen kielégíthetők; az akarat szűkebb korlátai közt határozott, kitartó; az ítélet felületes ugyan, de könnyeded és a felfogot­takra nézve találó. — Ezek a természet fiai, kik boldogok sze­génységükben, egészségesek nélkülözéseikben. Soroljuk az életmódok másik főcsoportjába az emberi társadalom azon polgárait, kiknek foglalkozásuk erővel és ész­szel jár, vagyis a­kiket testi foglalkozásaikban főleg a képző és rendező szellemerő vezet. A társadalmi élet sokféleségének naponként terjedő körhullámai ezen főcsoportban központosul­­nak. Urával az emberrel küzd a kültermészet; öntestéből és erőiből küzdelem árán ad részt, s hányszor történik, hogy ezen tusában a gyakorlat és szokás erős fegyverei mellett is az ember hátrál, csonkul, vagy elesik. S épen ezen küzdelem az, mely az életmódok ezen főcsoportjában az e­m­b­e­r egész­ségét, elemezhetlen sokféleségben viszonyossá teszi. Arra, hogy adott esetben mit és mennyit tulajdonítsunk az egyéniségnek , mit és mennyit az életmód egyenes hatásának­­? — arra a tiszta megfigyelés, helyes elemezés, okadatolt követ­keztetés és ítélet megtanítanak. Vannak végre életmódok, melyeket a szellem erélyének és gyakorlatának egyoldalúsága jelez, melyekben a szellem hű élettársával a testtel karöltve nem halad; a háztartás együt­tes és kölcsönös terheinek viselését, feladata szerint nem segíti; az élvek és ábránd tünde alakjaival enyeleg, vagy elvont komoly elvek és eszmék társaságába merül el. — Az ember­életnek imigy megzavart háztartásában összhangzás nem lévén, a test gyermekies közérzete kormányára hagyva, a bevétele­seket és kiadásokat egyensúlyozni nem képes; tárháza, közerői és működései előbb helytelen arányba majd kimerülésbe jut­nak. A szellem pazar, folytonos kiadásaiban végre önmagát boszálja meg; jövedelme forrásai egymásután apadozván, és végre kiszáradván. — Mi természetesebb, mint, hogy az élet­módok ezen főcsoportjában ne keressük az emberegészség esz­ményképét, midőn annak viszonyosságával is meg lehetünk elégedve. Az emberegészség belső feltételei közt, végül méltány­landó az embernevelés, vagyis széles értelemben az élet- és szellemtan elvei nyomán történő azon elhatározás, mely az embertestnek és szellemnek fejlesztését, idomitását munkálja. Mint ön- vagy idegen indulatból eredeti elhatározás, különbözik tehát a nevelés a lényünkhöz köz-világtörvényileg kötött nö­­vekedéstől. Szülői vagy dajkai ápolás kezdi meg neveltetésün­ket a csecsemőkorban, midőn öntudat és akaratnélküli tehe­tetlenségben tőlünk elkülönzött egyéni hajlamoknak vagyunk testileg szellemileg átadva; gyermek- és ifjúkorunkban szülői, nevelői, mesteri elhatározás munkálja testünknek és szelle­münknek fejlődését és idomulását, folytonosan derülő és erős­­bödő szabadakaratunk, önállásunk hatalmas befolyása mellett; míg végre szabadakaratunkra hagyva, az élet szükségletei és példái esnek súlyul életünk mérlegébe. — A nevelés eszközeit csakis az élet lényegéhez tartozó bel- és külfeltételek szolgál­tatják. Ezeknek okos, tervszerű felhasználásában és működte­tésében rejlik a nevelés titka, sikere; mindenesetre azon főelv uralma alatt, hogy a test és szellem emberegészségünk testvér­tényezői együttes méltánylásban részesittessenek. — Ha áll azt mit feljebb az életgyakorlatról és szokásról kifejtettünk, állni kell annak is, hogy a nevelés, mint eme életmozzanatok intéző hatánya­, az emberegészséget viszonyossá teszi- Boldog az, a­kinek egészségére okos szülői szeretet, szakava­tott nemes nevelői és mesteri szellem, kedvező világkörülmé­nyek és jó példák gyakoroltak fejlesztő, irányadó hatást. Lüktető melldaganat. Közli Hamvai Ede tr. T. Lökön. A szív s a nagy edények szervi változatai, kóros elfajulá­sai, számos tapasztalatok nyomán eléggé ismeretesek, s ha a jelen eset közlésével mégis e lapok hasábjait igénybe veszem, ez csak azét történik, mert a közlendő esetben a bántalom oly mértékben fejlődött ki, hogy az a pathologiai ritkaságok közé számítandó. K. V. 37 éves szűcs 1862 őszhó 10-én jött hozzám, orvosi tanácsomat kikérendő. Jelen baját megelőzőleg állítólag néhány­szor mindig rövid ideig váltólázban szenvedett. Életmódja nem volt mértékletes, Bachusnak nagy tisztelője lévén. Mintegy 3 hó előtt észrevétlenül, s minden ismert ok nélkül mellkasán egy daganat támadt, mely azóta folytonosan növekedett. Ezt megelőzőleg néhány héttel élénk fájdalmat érzett mellében, különben semmi más kóros jelenségek nem ijesztők. Miután mellkasa daganatát a tudós asszonyok tanácskész serege el nem oszlatá és ki nem fakasztá, a beteg több, környékbeli orvost fölkeresett, baja azonban egyre növekedett. Miután a jelen eset olyan, milyen látására a kórboncztanász várva vár, míg a gyakorló orvos majdcsaknem kénytelen zsebre tenni kezét, s tehetetlenségének szomorú öntudatában szemlélni a szervezet roncsolódását; az ily eset a szélsőségek casuisticájának gya­rapítására szolgál ugyan, anélkül azonban, hogy gyakorlati értéke volna. A heves mérsékményű, középszerű testalkatú, fakó bőr­színű, szenvedő arc­kifejezésű és fényadt, soványos testű beteg vizsgálatánál következőket találtam: A mellkas mellső felületén egy a 2-ik bordától a 6-ikig terjedő daganat, melynek függőleges átmérője 5", haránt átmérője 6", s a mellkas felszíne fölé­­x/.1 magas. A mellkas hosszanti átmérője a daganatot két egyenetlen részre osztja; a kisebb rész a szegycsont jobb szélétől 1 hüvelyknyire terjed a jobb mellfelén, míg a nagyobb rész a bal mellfélt fedi, a bal csecsbimbót helyéből bal és lefelé mozdítván. A daganat külbőre rendes szinti, felülete egyenletes, szélei porczkemények, közepe felé puhulván, hol a szívveréssel egyidejű lük­tetés érezhető és látható; nyomásra terjedelme igen keveset csökken. E monstros daganaton fészkel azonban egy kisebb daganat, mely a harmadik bordaköznek megfelelő magasságban a mellkas közép vonalán mint galambtojásnyi vörösség a nagy dagon kissé felül emelkedik , nyomásra lágy, fájdalmas, kissé összenyomható, bőre sima, fényes, s rajta igen élénk lüktetés látható. Az egész nagy daganat helyéből el nem mozdítható, a bordák szegycsonti végei, valamint a szegycsont alsó vagy felső része állásukban rögzítvék. A kontatási hang a daganat egész terjedelmében üres, tompa, a tüdők kontatása rendes hangú. Hallgatódzásnál a tüdőkben semmi rendellenes, a daganaton a második szív­hang kissé gyengébb, az elsőt ellenben erős dörzször­ej helyettesíti; a szívcsúcsnak hallgatódzása a bal csecsbimbónál mindkét szív­­hangot tisztán észlelteti. Az orsóütéri érvelés teli, feszes, 72, a szívmozgásaival pontosan összevágó. A májtájék kontatási hangja nagyobb terjedelemben tompa, s a máj alsó széle a bordaszéleken alul érezhető. Az altestben, az említett májdaganaton kívül, sem daganat, sem fájdalom, sem zörej nem találhatók. Subjectív tünemények: gyakori erős szívdobogás, külö­nösen heves testi mozgás vagy felingerlődésnél, fájdalom a mellben, különösen élesen szúró, rágó, szakadatlan fájdalom a kisebb daganatban, heves testmozgásnál lélekzési nehézség. 18* 286

Next