Orvosi Hetilap, 1865. március (9. évfolyam, 10-13. szám)
1865-03-26 / 13. szám
alkotmányos bujakór maradványaival van sújtva; ide tartoznak végre azon korántsem ritka események, midőn dajkák bujafenyves csecsemőik által közvetlenül minden helybeli fekély támadását kikerülve, az alkotmányos bujakór áldozataivá lesznek; 3-szor, hogy gyógytani tekintetben bizonyos bujafekélyek gyógyulásnak indulnak a legsemlegesebb kezelés mellett, míg mások ismét erélyes sajátlagos eljárást követelnek, anélkül, hogy az mindenkor elegendőnek mutatkoznék a másodlagos tünemények teljes kiirtására. Az oltási kísérletekre áttérvén , azoknak eredményei bebizonyították azt, hogy az alkotmányos bujakórt közvetlenül egyik egyénről a másikra lehet átvinni, anélkül, hogy elsődleges fekély fejlődött volna ki, mi megsemmisítette azon tant örökre, mely szerint minden bujakóros bántalom csak egyetlen egy kiindulási ponttal bír. Legyen szabad számos oltási kísérleteim közül különösen egyet felemlítenem, mely véleményem szerint annyira tanulságos és oly döntő értékű, hogy sok hasonló kísérletek elősorolásától felmentethetem. Az egyén, kit ezen oltásom tárgyául választok, 28 éves hajadon volt. Kórházunkba, mint csendes búskórságban szenvedő elmebeteg volt felvéve. Az oltás előtt lététől talpig szigorúan vizsgáltatott meg bujakóros tüneményekre, de sehol a legkisebb változást sem lehetett észrevenni, mely előrement bujakóros megfertőzésre utalhatott volna. Az oltóanyagot pedig következő két egyénből vettem: a) Egy 17 éves leány, szeméremajkain 2 — 3 megkeményedett heghely; lágyékmirigyei mogyorónyi nagyságúak, keménydedek, fájdalmatlanok; alsó s felső ajkán széles függölyképletek; mindkét hónaljában dióalakú, élénk piros színű nedvesedő szemölcsös felülettel ellátott, a széles függölyös képletek közé tartozó daganatok. Az utóbbiak nyákos véres váladékából, gerelylyel levakartam, azt az oltandó egyén jobb karjába, a delta-izom tájékán 3 oltási sebet ejtettem; b) a másik egyén, ki az oltási anyagot szolgáltatta egy 33 éves asszony volt; külbőre egész felületén a bujakóros pikkelysömör (psoriasis syphilitica) egyik mintapéldánya volt látható. Néhány nagyobb és újabb kütegvirágcsából az eltávolitott kiszáradt pikkely alatt talált vércseppet gerelylyel felszedvén, azt a fönntebb emlitett elmekóros egyén bal karjába szúrt három oltással szivárogtattam át. Ezen oltások további történelme a következő volt. Az első 3 hét alatt a szúrpontok helyén semmi változás. A 4-ik hét közepén a jobb karon — a függélyes oltás helyén — három kölesszerű, sötét vörös bibircse (papula) támadt, mely napról-napra emelkedettebbé s szélesebbé lett, a felhámtól megfosztott könnyen vérző felületet nyákos váladék fedé be, szóval az eredeti oltóanyagot szolgáltató egyén hónaljában fészkelő széles függönyök valóságos hasonmását szemléltük. Az oltás után következő 5-ik és 6-ik hét folyamában nemcsak a jobb karon, hol a pikkelysömörös oltás megtörtént, honnan a testfelület különböző helyein, a pikkelysömör ismeretes kitegzését lehetett megfigyelni; nem sokkal később (8 — 10 hét) a torokban a megdagadt mondolák felületén terjedelmes opálszerű homályodások , fekélyedések jelentkeztek, végre mindkét szemben a bujakóros rekeszláb jeleivel találkoztunk. Midőn a műlegesen előidézett bujasenyv ennyire fejlődött, az illető egyént higanybedörzsölési gyógymódnak vetettük alá, mely úton sikerült nemcsak valamennyi bujakóros jeleket elenyésztetni, hanem még a búskomorság is annyira eltűnt (talán azért, mert a mélakóros leány kiválóbb figyelmünk tárgyát képezvén, eszméi s érzelmei más irányt vettek) hogy 2 — 3 hóval később még az elmebajtól is menten bocsáthattuk el a kórházból. Ezen eset tehát kézzel foghatólag bizonyítja 1- szer azt, hogy az úgynevezett másodlagos bujakór igen is fejlődhetik, anélkül, hogy elsődleges fekély jelen lett volna; 2- szor, hogy a bujafenyv terményeiből származó anyag nemcsak az összes vértömeget fertőztetheti meg, hanem ugyanazon eredeti alakokat is hozza létre, melyekből származott, s így esetünkben függölyökből hasonneműű képletek, a pikkelysömörből ismét pikkelyes kütegzés keletkezett. Ha ezen oltás történelmével összehasonlítjuk a puha bujafekélyből tett oltásaim eredményeit, a két baj közötti különbség még szembeszökőbb. Egyszerű chancre-váladékkal való oltás mindenkor csak hasonnemű tüszőcskét és fekélyt vonz maga után, legyen az oltott egyén egészséges, vagy u. n. másodlagos bujakórtól megfertőzve; holott ha megkeményedett bujakóros terményekből egészséges egyénekbe oltottunk, ezeknél 3 — 6 hét múlva a bujasenyv bizonyos jeleivel találkozunk, míg ellenben ha bujasenyves anyaggal oly egyénekbe oltunk, kik máris bujasenyvben szenvednek, ezeknél az oltás semleges eredményre juttat. Legújabb időben (1864. nyár derekán) ezen utolsó majdnem valamennyi jó hitelű bujasenyvész által elfogadtatott, mert valónak elismert tény ellen egy bizonyos Köhner str., Boroszlóban kelt ki, oly kísérleteket közölvén, melyek eredményei által azt akarja elhitetni velünk, hogy ha bujasenyves anyaggal bujasenyves egyénekbe oltatik, az oltás megfogamzik, sőt még puha vagy közönséges chancre-fekély is fejlődik. A nevezett szerző munkája, mely a réginél még nagyobb zűrzavart képes becsempészni a bujakórtanba, engem arra birt, hogy újabb oltásokat tegyek Köbner állításai bizonyítására. A múlt 1864. nov. havában az emlitett irányban tett többi oltási kisérleteim között volt egy eset, hol a szombredőben fészkelő széles evedző függölyök felületéből ugyanazon egyén két karjába oltottam, minden eredmény nélkül. Miután más ide tartozó kísérletek sem igazolták a Köbner tanát, kénytelen vagyok a bujasenyvesek önolthatlanságát (post autoinoculabilität) továbbra is fenntartani. De nem csak a közvetlen oltások bujasenyves vérrel vagy ilyen képletekből vett anyaggal kénysze r) Klinische u. experimentelle Mittheilungen etc. Erlangen. 1864.