Orvosi Hetilap, 1865. április (9. évfolyam, 14-18. szám)

1865-04-02 / 14. szám

Ш Ш-о UK* Pest, 1865. Április 2. Előfizetési ár, helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 50 Megjelen minden vasárnap hr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények Megrendelhető minden cs. hir. postahivatalnál, a szerkeszt­és fizetések bérmentesitendök­­ségnél, ujtér 10. sz., és Kilián Gy. könyvkereskedésében, váczi­ Hirdetésekért soronkint 14 ujkr utcza Parkfrieder-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. » O-lencsedLUs. évfolyr»««.. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tr. Tartalom: Popper József tr. A bujakóri ragály kétféleségéröl. Vége. — Borszeszkötések alkalmazása műtétek­ és külerőszaki sebek gyógyításánál, Nélaton tar­ koródáján. Közli Koller Gy. tr. — Kö­nyvismertetés. Die Beleuchtungsbilder des Trom­melfells im gesunden u. kranken Zustande. Von Dr. A. Politzer. Die Ovariotomie in England, Deutschland u. Frankreich. Von Dr. E.­­D­uteit. — Lapszemle. Nyirkmirigydag a nyakon, kiirtás, illanyos oldattali kezelés, összeforradás genyedés nélkül. — Rekeszsérv gyomorfekély következtében. — Apróbb szemelvények. Tárcz­a : A sebészeti tanfolyam megszüntetése és orvosi kamara. — Chyzer Kornél tr. Nyilt levél t. Popper József tr. úrhoz a szemtükör ügyében. — A magyar természettudományi társulat. — Vegyesek. _____________ A bujakózi ragály kétféleségéről. Popper József, orvos-sebész tudor, szemész és szülész­ mester, a miskolczi közkórház igazgató főorvosától. (Vége) Ha végre gyógytani tapasztalatainkat mér­legbe vetjük, akkor is el kell ismern­ünk azt, hogy a puha fekély és a megkeményedett bujabántalom két különböző kórfolyamat. A puha fekély a leg­egyszerűbb helybeli eljárás mellett min­den felszerelés nélkül is véglegesen meggyógyul. Megkeményedett bujabántalom ellen­ben és a kóralakzatok azon serege, melyet következő­leges bujakórnak nevezünk, helybeli gyógy­módnak nem tágít, és habár higany készítmé­nyek elvitázhatóan jó hatást gyakorolnak, még­sem mondhatjuk soha, hogy valamely esetben a senyv gyökeresen és teljesen ki van irtva. Ezen gyógytani­ tények okozták azt, hogy az egység elvét követő­ ügyfeleink azon része, mely csupán a chancre gyógytani történelmét tartja szem előtt, a higanyt a bujakór kezelésében nélkülözhetőnek, sőt károsnak tartja, a következőleges tüneteket egyedül a higany behatásának tulajdonítván; mások pedig a megkemé­nyedett bántalomnál, bujafenyves kütegeknél stb. nyert gyógytani eredményeikre támaszkodván, a hi­ganyt minden bujakóros esetben rendelik, még ott is, hol a nevezett fémet mellőzni lehet és kell is; holott kellő megkülönböztetést követve, mindkét véglettől, betegeink javára, távol tarthatjuk magunkat. Az imént elősorolt kórodai tapasztalások és kí­sérleti eredmények, minden elfogulatlan megfigyelőt mintegy arra késztetnek, hogy a chancret, s az úgyne­vezett következőleges bujakórt, mint két különböző, egymástól független bántalmat fogja fel, hogy azokat mind kórtanilag, mind gyógytanilag egymástól szo­rosan elválasszák, s következetes, hogy az orvosi ész­tan törvényei szerint a két bajt két külön ragályból származtassuk épen úgy, miként a kéjes (venericus) takár kútforrását szinte egy sajátságos ragályanyagba kell helyeznünk. És valóban a takár s­chancre között nincsen lé­nyegesebb különbség, mint az utóbbi s a bujasenyv között; és mégis valamint nevezetes kórodászokat ismertünk (Hunter iskolájából), kik a takárragályt a a chancre-féle ragálylyal azonositották, mert véletle­nül egy húgycsőfekélylyel párosult takárváladékkal tett oltás chancrt hozott létre,­­­ogy vannak esetek, melyeknél egyszeri megfertőzés következtében chan­cre után bujasenyv fejlődött és látszólagosan a buja­ragály egysége mellett tanúskodnak. Ezek azon ese­tek, melyek épen alkalmat szolgáltattak a híres buja­­senyvészeknek arra, hogy a chancre- s bujasenyvet, mint ugyanazon egy baj különböző stádiumait tekint­sék, így nem ritkán észlelünk oly chancre-féle bajt, melynél kezdetben a megkeményedésnek legkisebb nyomát sem találjuk, de melynek 4—6 hét alatt be­következő gyógyulása után az ismert bujaseny­vés képletek megjelenésétől lepetünk meg, vagy pedig oly esetekkel találkozunk, hol megkeményedett tala­jon egy mintaszerű chancret szemlélünk (a francziák „chancre mixte”-je). Ezen utóbbi esetek kedvéért azonban még nem szükséges, hogy az egész bujakórtant, a ragályegység tana Prokrustes ágyába újra beszorítsuk, mert sok­kal észszerűbb, s a kórodai megfigyeléssel, valamint az oltási kísérletek eredményeivel sokkal összehang­­zóbb, ámaz eseteket akként értelmezni, hogy a chancre-ragálylyal egyidejűleg, vagy egymásután a bujafenyves ragály is fel­vétetett a megfertőzött egyénbe. A köz­vetlen kísérlet akárhányszor mutatja, hogy oly egyén, ki bujasenyvben szenved, egyszerű chaneret szerezhet magának, vagy hogy egy bujasenyves képlet felületén újabb megfertőzés következtében puha fekély képző­dik. Ha még aztán ilyen egyének, kiknek szervezetébe mind a kétféle ragály befészkelte magát, fertőző forrásul szolgálnak, igen természetes, hogy miután a chancre hamarább fejlődik mint a bujasenyv, magától értetődik mondjuk az, hogy elébb puha fekély s az­után bujasenyv jelentkezzék. Mielőtt a buja ragály kétféleségének eszméjével 14

Next