Orvosi Hetilap, 1865. április (9. évfolyam, 14-18. szám)
1865-04-02 / 14. szám
Ш Ш-о UK* Pest, 1865. Április 2. Előfizetési ár, helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 50 Megjelen minden vasárnap hr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények Megrendelhető minden cs. hir. postahivatalnál, a szerkesztés fizetések bérmentesitendökségnél, ujtér 10. sz., és Kilián Gy. könyvkereskedésében, váczi Hirdetésekért soronkint 14 ujkr utcza Parkfrieder-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. » O-lencsedLUs. évfolyr»««.. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tr. Tartalom: Popper József tr. A bujakóri ragály kétféleségéröl. Vége. — Borszeszkötések alkalmazása műtétek és külerőszaki sebek gyógyításánál, Nélaton tar koródáján. Közli Koller Gy. tr. — Könyvismertetés. Die Beleuchtungsbilder des Trommelfells im gesunden u. kranken Zustande. Von Dr. A. Politzer. Die Ovariotomie in England, Deutschland u. Frankreich. Von Dr. E.Duteit. — Lapszemle. Nyirkmirigydag a nyakon, kiirtás, illanyos oldattali kezelés, összeforradás genyedés nélkül. — Rekeszsérv gyomorfekély következtében. — Apróbb szemelvények. Tárcza : A sebészeti tanfolyam megszüntetése és orvosi kamara. — Chyzer Kornél tr. Nyilt levél t. Popper József tr. úrhoz a szemtükör ügyében. — A magyar természettudományi társulat. — Vegyesek. _____________ A bujakózi ragály kétféleségéről. Popper József, orvos-sebész tudor, szemész és szülész mester, a miskolczi közkórház igazgató főorvosától. (Vége) Ha végre gyógytani tapasztalatainkat mérlegbe vetjük, akkor is el kell ismernünk azt, hogy a puha fekély és a megkeményedett bujabántalom két különböző kórfolyamat. A puha fekély a legegyszerűbb helybeli eljárás mellett minden felszerelés nélkül is véglegesen meggyógyul. Megkeményedett bujabántalom ellenben és a kóralakzatok azon serege, melyet következőleges bujakórnak nevezünk, helybeli gyógymódnak nem tágít, és habár higany készítmények elvitázhatóan jó hatást gyakorolnak, mégsem mondhatjuk soha, hogy valamely esetben a senyv gyökeresen és teljesen ki van irtva. Ezen gyógytani tények okozták azt, hogy az egység elvét követő ügyfeleink azon része, mely csupán a chancre gyógytani történelmét tartja szem előtt, a higanyt a bujakór kezelésében nélkülözhetőnek, sőt károsnak tartja, a következőleges tüneteket egyedül a higany behatásának tulajdonítván; mások pedig a megkeményedett bántalomnál, bujafenyves kütegeknél stb. nyert gyógytani eredményeikre támaszkodván, a higanyt minden bujakóros esetben rendelik, még ott is, hol a nevezett fémet mellőzni lehet és kell is; holott kellő megkülönböztetést követve, mindkét véglettől, betegeink javára, távol tarthatjuk magunkat. Az imént elősorolt kórodai tapasztalások és kísérleti eredmények, minden elfogulatlan megfigyelőt mintegy arra késztetnek, hogy a chancret, s az úgynevezett következőleges bujakórt, mint két különböző, egymástól független bántalmat fogja fel, hogy azokat mind kórtanilag, mind gyógytanilag egymástól szorosan elválasszák, s következetes, hogy az orvosi észtan törvényei szerint a két bajt két külön ragályból származtassuk épen úgy, miként a kéjes (venericus) takár kútforrását szinte egy sajátságos ragályanyagba kell helyeznünk. És valóban a takár schancre között nincsen lényegesebb különbség, mint az utóbbi s a bujasenyv között; és mégis valamint nevezetes kórodászokat ismertünk (Hunter iskolájából), kik a takárragályt a a chancre-féle ragálylyal azonositották, mert véletlenül egy húgycsőfekélylyel párosult takárváladékkal tett oltás chancrt hozott létre,ogy vannak esetek, melyeknél egyszeri megfertőzés következtében chancre után bujasenyv fejlődött és látszólagosan a bujaragály egysége mellett tanúskodnak. Ezek azon esetek, melyek épen alkalmat szolgáltattak a híres bujasenyvészeknek arra, hogy a chancre- s bujasenyvet, mint ugyanazon egy baj különböző stádiumait tekintsék, így nem ritkán észlelünk oly chancre-féle bajt, melynél kezdetben a megkeményedésnek legkisebb nyomát sem találjuk, de melynek 4—6 hét alatt bekövetkező gyógyulása után az ismert bujasenyvés képletek megjelenésétől lepetünk meg, vagy pedig oly esetekkel találkozunk, hol megkeményedett talajon egy mintaszerű chancret szemlélünk (a francziák „chancre mixte”-je). Ezen utóbbi esetek kedvéért azonban még nem szükséges, hogy az egész bujakórtant, a ragályegység tana Prokrustes ágyába újra beszorítsuk, mert sokkal észszerűbb, s a kórodai megfigyeléssel, valamint az oltási kísérletek eredményeivel sokkal összehangzóbb, ámaz eseteket akként értelmezni, hogy a chancre-ragálylyal egyidejűleg, vagy egymásután a bujafenyves ragály is felvétetett a megfertőzött egyénbe. A közvetlen kísérlet akárhányszor mutatja, hogy oly egyén, ki bujasenyvben szenved, egyszerű chaneret szerezhet magának, vagy hogy egy bujasenyves képlet felületén újabb megfertőzés következtében puha fekély képződik. Ha még aztán ilyen egyének, kiknek szervezetébe mind a kétféle ragály befészkelte magát, fertőző forrásul szolgálnak, igen természetes, hogy miután a chancre hamarább fejlődik mint a bujasenyv, magától értetődik mondjuk az, hogy elébb puha fekély s azután bujasenyv jelentkezzék. Mielőtt a buja ragály kétféleségének eszméjével 14