Orvosi Hetilap, 1865. július (9. évfolyam, 27-31. szám)

1865-07-02 / 27. szám

431 hogy erős fénybehatás előhozhatja a félfejzsábát és fölidézheti rohamait. A bántalom olyan, mely az elő­idéző okokra, a tünemények physiologiai jelentősé­gére, megjelenési módjára, szövetkezésekre, a roham lefolyására és a rohamon kívüli szünetekre nézve ha­sonlít egyéb zsábákhoz. Azonban itt azon sajátságos helyzetben vagyunk, hogy zsábát kell közismernünk, a­nélkül, hogy az ideget kijelölhetnők, melyben ül. Sőt Bornberg egyenesen agyzsábá­­n­a­k nevezi ezen kóralakot, mit épen az ő útmutatása folytán csak bizonyos megszorítással lehet előlegesen is elfogadni, miután ő volt első, ki figyelembe aján­lotta, hogy az idegeknek kilépési helye nem azo­nos az eredési helylyel, mire mai nap annyival na­gyobb súlyt kell fektetnünk, mert Longet ellenében Bernard, Béd­ard, Brown- Léguard, Schiff és mások dön­­tőleg bebizonyíták, hogy a gerinczagy és agy csak annyiban bír érzékenységgel, a­mennyiben és a­hol az érzeteg ideggyökök csövei rajtuk átvonulnak, ellen­ben a szürke állomány, valamint a fehér állomány egyéb részeinek izgatása sem érzeteg, sem mozgatag tüneményeket nem eredményez. S ezért, ha zsábáról van szó, csak a boncztani viszonyok földerítésétől függ, hogy azt valamely ideghez kössük. Ezen fölvétel ellenében igaz hogy föl lehetne hozni a „környi tünemény“ törvényét, mely szerint egy érzeteg ideg folyamatának bármely pontján izgat­­tatván, az általa kiváltott érzület mindig az ideg kör­nyi elterülésére helyeztetik át a lélek által.­­ Azon­ban mindaddig, míg a zsábáknál s kivált az ülideg zsábájánál oly határozottan feltűnő tény, mely szerint a fájdalom az ülideg folyamatának egyes pontjaiban, nem pedig a végelterülésben tűnik föl, míg ezen tény mondom másként nem magyaráztathatik, mint a sem­mikép ki nem mutatott idegek idegeinek (nervi nervorum) föltevénye által, addig a környi tüneményt, Hasse szavaival élve, szabálynak igen, de tör­vény n­e­m nem fogadhatni el. Ha ezt megengedni nem akarjuk, akkor nem ma­rad egyéb, mint a félfejzsába székét az agy bur­­­ok­ba s ott végződő érzeteg idegágakba helyezni, me­lyek boncztani ismereteink szerint a háromosz­­tatú idegből származnak oda. Magától értetik, hogy itt mindazon kórfolyamatokat kizárjuk, melyek a koponyában és kültakaróiban fészkelvén, fájdalmi tüneményekben nyilatkoznak, s régibb észlelők, mint Tissot, Abercrombie által illetéktelenül ide soroltattak. Volna talán egy út, melyen a kór székhelyének meghatározásához közelebb lehetne jutni. Úgy mint azt 1-ső és 2-dik esetünk leírásánál kiemeltem s sok más esetben általam s mások által észleltetett, a zsábák kíséretében gyakran tűn­nek fel érzeteg, úgy mint mozgatag tünemé­nyek, fájó pontok, görcsök, edényhüdések, elválasz­tási fokozódások alakjában, melyek főleg, s leggyak­rabban a zsábás ideg­ág törzséből eredő többi ágaknak átterjedési izgultságára vihetők vissza, ezután az átellenes oldalú egyne­mű idegre, mi némileg emlékeztet a Pflüger vissza­hajlási törvényeire. 432 Talán ha a tárgyak­ elég gyakori köralakban figyelmesen megvizsgáltatnának a hozzáférhető ideg­pályák, a felfedezhető tünemények észszerű statisti­­kájából lehetne ez irányban következtetéseket vonni. A jelen esetben két fájó pontot leh­ete felfedezni a félfejzsába oldalán, egyike a fülhalántékideg­­ben — osztott idegi ág —, másika a kis nyak­­szirtidegben — gerinczagyi — mutatkozott, az utóbbi úgy belterjességre, mint tartósságra nézve cse­kélyebb volt az elsőnél. Hasonnemű észleleteket gyűj­­tenem eddig tér nem mutatkozott, miután könnyen megfoghatólag a magán­gyakorlat ily tüzetes vizsgá­latokra ritkán nyújt alkalmat; az idegosztályon pedig épen a zsábos alakok a legritkább madarakhoz tartoz­nak. A­mi azonban minden orvosnak ezen a gyakor­lat egyik botránykövévek­ elég sűrű érintkezésében kétségtelenül feltűnik, az a roham alatt gyakran elő­jövő hányás és az érlökés meglassudása, melyek néha minden idegműködéseknek oly lehangoltságával jár­nak, hogy hol az előzmények homályosak, az orvos — egy időre legalább — sokkal komolyabb bajok gyanújára jöhet mint a félfejzsába. Ezen két kórtüne­tet, hogy a mondattokat annál tisztább világosságba helyezzük, néhány szóra kell méltatnunk. A hányás erőmtatana ismeretes. Tudjuk, hogy a bárzsing hosszrostjai összehúzódnak, a gyomornyit tátong, a gyomor csak elzáratik, a gyomor izomhár­tyája csöndes mozgásba jön, a rekesz belégzési állást vesz, a hasizmok, kivált a haránt és ferde izmok ösz­­szehúzódnak. Sokkal hiányosabbak ismereteink a be­­idegzési mód felől, mely alatt a hányási folyamat áll. A mozdinger oly pályákon halad a hányás tevőleges tényezőihez, melyek igen különböző magasságban, számos elkülönzött pontokon hagyják el a gerincz­­agyat s az egész szövődött izomműködés bizonyos czélszerű berendezést mutat, mely a légzési izom­működés egy változataként fogható fel, s úgy mint ez bizonyos fokig az akarat behatása alatt is áll. A hányást kiváltó pontokról gyakorolják befo­lyásukat központhoz futólag, melyek megannyian a bolygideg által láttatnak el érzeteg csövekkel, s ezzel összehangzólag Bulatovicz a bolygidegek átmetszése után visszahajlási hányást nem volt képes többé előidézni. Hogy mi úton hozzák elő a hányást a vérbe jutott hánytató szerek, bizonyos képzelmek? erről semmi pozitív tudomás nem létezik , annyi azonban az idézett ismeretekből már kitűnik, hogy a hányási folyamat szoros viszonyban áll a bolyg­ideg izgatásával. A szívlüktetések meglassulása szám­­talanszor bemutatott eredménye a bolygidegizgatási kísérletnek, s ezen tüneménye a félfejzsábának helyesen egyértelmű azon első esetünkben taglalt mü 1- hártyabeli edényhüdéssel, mely az agyi ideg izgalma folytán létrejött együtt­ér­z id­egi hatás felfüggesztéseként fejteget­tetek. Itt is a szív mozdidegeinek hatása módosíttatik a szabályozó bolygideg izgalmi állapota által. A félfejzsábának ezen vonatkozása a bolygó

Next