Orvosi Hetilap, 1865. július (9. évfolyam, 27-31. szám)
1865-07-02 / 27. szám
431 hogy erős fénybehatás előhozhatja a félfejzsábát és fölidézheti rohamait. A bántalom olyan, mely az előidéző okokra, a tünemények physiologiai jelentőségére, megjelenési módjára, szövetkezésekre, a roham lefolyására és a rohamon kívüli szünetekre nézve hasonlít egyéb zsábákhoz. Azonban itt azon sajátságos helyzetben vagyunk, hogy zsábát kell közismernünk, anélkül, hogy az ideget kijelölhetnők, melyben ül. Sőt Bornberg egyenesen agyzsábának nevezi ezen kóralakot, mit épen az ő útmutatása folytán csak bizonyos megszorítással lehet előlegesen is elfogadni, miután ő volt első, ki figyelembe ajánlotta, hogy az idegeknek kilépési helye nem azonos az eredési helylyel, mire mai nap annyival nagyobb súlyt kell fektetnünk, mert Longet ellenében Bernard, Bédard, Brown- Léguard, Schiff és mások döntőleg bebizonyíták, hogy a gerinczagy és agy csak annyiban bír érzékenységgel, amennyiben és ahol az érzeteg ideggyökök csövei rajtuk átvonulnak, ellenben a szürke állomány, valamint a fehér állomány egyéb részeinek izgatása sem érzeteg, sem mozgatag tüneményeket nem eredményez. S ezért, ha zsábáról van szó, csak a boncztani viszonyok földerítésétől függ, hogy azt valamely ideghez kössük. Ezen fölvétel ellenében igaz hogy föl lehetne hozni a „környi tünemény“ törvényét, mely szerint egy érzeteg ideg folyamatának bármely pontján izgattatván, az általa kiváltott érzület mindig az ideg környi elterülésére helyeztetik át a lélek által. Azonban mindaddig, míg a zsábáknál s kivált az ülideg zsábájánál oly határozottan feltűnő tény, mely szerint a fájdalom az ülideg folyamatának egyes pontjaiban, nem pedig a végelterülésben tűnik föl, míg ezen tény mondom másként nem magyaráztathatik, mint a semmikép ki nem mutatott idegek idegeinek (nervi nervorum) föltevénye által, addig a környi tüneményt, Hasse szavaival élve, szabálynak igen, de törvény nem nem fogadhatni el. Ha ezt megengedni nem akarjuk, akkor nem marad egyéb, mint a félfejzsába székét az agy burokba s ott végződő érzeteg idegágakba helyezni, melyek boncztani ismereteink szerint a háromosztatú idegből származnak oda. Magától értetik, hogy itt mindazon kórfolyamatokat kizárjuk, melyek a koponyában és kültakaróiban fészkelvén, fájdalmi tüneményekben nyilatkoznak, s régibb észlelők, mint Tissot, Abercrombie által illetéktelenül ide soroltattak. Volna talán egy út, melyen a kór székhelyének meghatározásához közelebb lehetne jutni. Úgy mint azt 1-ső és 2-dik esetünk leírásánál kiemeltem s sok más esetben általam s mások által észleltetett, a zsábák kíséretében gyakran tűnnek fel érzeteg, úgy mint mozgatag tünemények, fájó pontok, görcsök, edényhüdések, elválasztási fokozódások alakjában, melyek főleg, s leggyakrabban a zsábás idegág törzséből eredő többi ágaknak átterjedési izgultságára vihetők vissza, ezután az átellenes oldalú egynemű idegre, mi némileg emlékeztet a Pflüger visszahajlási törvényeire. 432 Talán ha a tárgyak elég gyakori köralakban figyelmesen megvizsgáltatnának a hozzáférhető idegpályák, a felfedezhető tünemények észszerű statistikájából lehetne ez irányban következtetéseket vonni. A jelen esetben két fájó pontot lehete felfedezni a félfejzsába oldalán, egyike a fülhalántékidegben — osztott idegi ág —, másika a kis nyakszirtidegben — gerinczagyi — mutatkozott, az utóbbi úgy belterjességre, mint tartósságra nézve csekélyebb volt az elsőnél. Hasonnemű észleleteket gyűjtenem eddig tér nem mutatkozott, miután könnyen megfoghatólag a magángyakorlat ily tüzetes vizsgálatokra ritkán nyújt alkalmat; az idegosztályon pedig épen a zsábos alakok a legritkább madarakhoz tartoznak. Ami azonban minden orvosnak ezen a gyakorlat egyik botránykövévek elég sűrű érintkezésében kétségtelenül feltűnik, az a roham alatt gyakran előjövő hányás és az érlökés meglassudása, melyek néha minden idegműködéseknek oly lehangoltságával járnak, hogy hol az előzmények homályosak, az orvos — egy időre legalább — sokkal komolyabb bajok gyanújára jöhet mint a félfejzsába. Ezen két kórtünetet, hogy a mondattokat annál tisztább világosságba helyezzük, néhány szóra kell méltatnunk. A hányás erőmtatana ismeretes. Tudjuk, hogy a bárzsing hosszrostjai összehúzódnak, a gyomornyit tátong, a gyomor csak elzáratik, a gyomor izomhártyája csöndes mozgásba jön, a rekesz belégzési állást vesz, a hasizmok, kivált a haránt és ferde izmok öszszehúzódnak. Sokkal hiányosabbak ismereteink a beidegzési mód felől, mely alatt a hányási folyamat áll. A mozdinger oly pályákon halad a hányás tevőleges tényezőihez, melyek igen különböző magasságban, számos elkülönzött pontokon hagyják el a gerinczagyat s az egész szövődött izomműködés bizonyos czélszerű berendezést mutat, mely a légzési izomműködés egy változataként fogható fel, s úgy mint ez bizonyos fokig az akarat behatása alatt is áll. A hányást kiváltó pontokról gyakorolják befolyásukat központhoz futólag, melyek megannyian a bolygideg által láttatnak el érzeteg csövekkel, s ezzel összehangzólag Bulatovicz a bolygidegek átmetszése után visszahajlási hányást nem volt képes többé előidézni. Hogy mi úton hozzák elő a hányást a vérbe jutott hánytató szerek, bizonyos képzelmek? erről semmi pozitív tudomás nem létezik , annyi azonban az idézett ismeretekből már kitűnik, hogy a hányási folyamat szoros viszonyban áll a bolygideg izgatásával. A szívlüktetések meglassulása számtalanszor bemutatott eredménye a bolygidegizgatási kísérletnek, s ezen tüneménye a félfejzsábának helyesen egyértelmű azon első esetünkben taglalt mü 1- hártyabeli edényhüdéssel, mely az agyi ideg izgalma folytán létrejött együttérz idegi hatás felfüggesztéseként fejtegettetek. Itt is a szív mozdidegeinek hatása módosíttatik a szabályozó bolygideg izgalmi állapota által. A félfejzsábának ezen vonatkozása a bolygó